Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-04 / 104. szám

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK XXXIII. évfolyam, 104. szám. ___________________________________L A RA: 1,40 Ft 1983. május 4., szerda. Mai számunkból KITÜNTETETT MEZŐGAZDASAGI SZÖVETKEZETEK (3. old.) LAKÓTELEPI ÉLETKÉPEK (4. old.) MŰSZAKIAK (5. old.) MILYEN AZ ÉPÍTÉSI FEGYELEM? (3. old.) Siker és... Mindannyian jártunk már úgy — és nem is egyszer —, hogy valami nagy örömünket egy csipetnyi üröm is képes volt megkeseríteni. Nem va­gyok pesszimista, de hasonló esetek ellen a jövőben sem leszünk bebiztosítva. Kétségtelen, hogy akadnak helyzetek, amikor objektív okok miiatt keseredik meg a szánk íze, amikor rajtunk kí­vül álló, tőlünk független okok rontják el örömünket, amikor nem magunk tehe­tünk keserveinkről. De meggyőződéssel állí­tom, hogy az ilyen esetek a ritkábbak. Az ürömvegyítés egymás örömébe kifejezetten emberi tulajdonság és cse­lekvés. Hogy az esetek hány százalékában munkál a rossz- indulat, mennyiben a kár­öröm és mennyiben a figyel­metlenség - nem lehet tudni. Mindenesetre szeretnék ab­ban hinni, hogy inkább az utóbbi a hibás, mert ez leg­alább nem tudatos cselekvés ; és ezért a bocsánatosabb bű­nök közé sorolandó. Egy időben divatos kifeje­zés uralkodott el nyelvünk­ben : sikerélmény. Miért, mi­ért se, eleinte nem nagyon tetszett. Csináltnak találtam, sőt nyakatekertnek. Mostanra már megbarátkoztam vele és ha nem is tartom valami hal­latlanul sikeres nyelvi lele­ménynek, ízét is kezdem érez­1 No, de nem nyelvészkedés­ről van szó. Maga a tény az . érdekes. Ha valakinek sikere van, vagy térjünk vissza a be- ; vezetésben használthoz, ha vallaiki örül valaminek, ne j rontsuk el. A munkában elért siker ak­kor is az, ha mások esetleg még nagyobb sikereket köny­vélhetnek el magúiknak. A sportban sincs ez máiként. Ha valakiből nem lesz olim­piai válogatott, az még iga­zán örülhet annak, ha ötven méterre el tudja hajítani a gerelyt. Mert el tudja. Ha va­laki a megyei futballmeccsen hálóba juttatja a labdát, azt kifejezetten gonoszság azzal „vigasztalni", hogy szép, , szép, de ezt Eusebio úgy esi- nálta volna, hogy ... Nem külörib a helyzet a ta­nulásban sem. Tudomásul kell venni, hogy nem mindenkiből lesz Einstein, de egy négyes érettségi bizonyítvány is eredmény. Mert a delikvens azt legalább megszerezte. Becsüljük meg tehát azt az eredményt is. Ami a munkát, az emberi munkavégzést illeti, de egyál­talán az egész emberi maga­tartást, szóval sem akarom mondani, hogy most aztán minden tessen minden eset­ben. Szeressük egymást, gye­rekek és boruljunk egymás nyakába, ha helyeslünk vala­mit, ha nem — szó sincs róla. A kellő időben elhelyezett megjegyzés, ha kell, bírálat, sőt hadd túlozzak iis akár, a . jól megválasztott büntetés ne­velő hatása egyértelmű és vi­tathatatlan. Az alaptalané t 'káros. I Hogyan is hangzik egyik alapvető politikai elvünk - és szerencsére mind gyakrabban gyakorlatunk? Nem rád, érted haragszom. L. Gy. Moszkvában tárgyal az NDK párt­ós állami küldöttsége Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége és a szovjet kormány meghívására kedden Erioh Honeckernek, az NSZEP Központi Bizottsága főtitkárá­nak, az NDK Államtanácsa el­nökének vezetésével kedden a Német Demokratikus Köztársa­ságból párt- és állami küldött­ség érkezett hivatalos baráti lá­togatásra Moszkvába. A delegációt a repülőtéren Jurij Andropov, az SZKP KB fő­titkára, Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke és más hivatalos személyiségek fo­gadták. Kedden Moszkvában, a Kremlben tárgyalások kezdőd­tek a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság veze­tői között. A megbeszéléseken a két küldöttséget Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára és Erich Honecker, az NSZEP KB főtit­kára, az NDK Államtanácsának elnöke vezeti. A szívélyes, baráti légkörű eszmecserén a delegációk tá­jékoztatták egymást a Szovjet­unióban és az NDK-ban folyó kommunista és szocialista építő­munkáról, a két ország pártjai és népei előtt álló időszerű fel­adatokról. Megállapították, hogy nap­jaink legidőszerűbb feladata az Egyesült Államok militarista kö­reinek agresszív politikája miatt létrejött háborús veszély meg­szüntetése. Különösen nyugta­lanítónak nevezték, hogy az Egyesült Államok és a NATO ez év végén meg akarja kez­deni az új közepes hatótávol­ságú amerikai nukleáris raké­ták Nyugat-Európai telepítését. Egyetértettek abban, hogy a Varsói Szerződés Politikai Ta­nácskozó Testületé prágai ülé­sének politikai nyilatkozatában foglalt javaslatok reális alter­natíváját jelentik a politikai és katonai konfrontáció imperialis­ta politikájának. Ismételten fel­hívták a figyelmet arra a ja­vaslatra, hogy a Varsái Szerző­dés és a NATO tagállamai szer­ződésben vállalják az erő alkal­mazásáról való lemondást, a békés kapcsolatok fenntartását egymás közötti kapcsolataikban. A tárgyalásokon megvitatott valamennyi kérdésben teljes volt a nézetazonosság a két küldött­ség között. Jurij Andropov átnyújtotta Erich Honeckernek a Lenin-ren- det s a Szovjetunió Hőse címet jelképező aranycsillagot. A Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége már koráb­ban odaítélte a magas kitünte­tést az NSZEP KB főtitkárának, az NDK államtanácsa elnöké­nek. A kitüntetés átadásánál je­len voltak az SZKP és a szovjet állam vezetői, valamint a Ho­necker vezette NDK-beli párt­ós állami küldöttség tagjai. Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnöksége és a Szovjetunió kormánya kedden a Kremlben vacsorát adott a Német Demok­ratikus Köztársaság pánt- és ál­lami küldöttségének tiszteleté­re. A szakma kiváló tanulója országos verseny Tegnap délelőtt 11 órakor Béla Károly, a megyei tanács művelődésíigyi osztályának ve­zetője nyitotta meg a Lengyel! (Me ző ga z d a sá g,i Sz akik őz é pi s k o - fa és Szakmunkásképző Inté­zetben a szakma kiváló tanuló- Ija országos versenyt, amelyen ezúttal a búsfeldolgozó szak­mát tanuló 31 diák méri össze tudását. Amíg a tanulók a dél­után fél kettőkor kezdődött (írásbeli versenyen vettek részt, addig o kísérőtan ár oknak és vendégeknek az intézet nagy­termében „Tolna megye élelmi­szeriparának helyzete" címmel filmvetítéssel egybekötött elő­adást tartott Barsi Mihály, a meggyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője. Az ünnepi megnyitón részt vett dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára, (István József és Tamás István­ná, a megyei, tanács elnök- helyettesei., Tóth Éva, a KISZ IKB politikai munkatársa, iSdhmidt 'Hedvig, a MÉM mun­katársa1. A gyakorlati versenyre ma délelőtt kerül sor, melyet Szek- szárdon, a húsipari vállalat­nál 'bonyolítanak. Délután pe­dig szóbeli versenyen, a „Szak­mai gépek" című tantárgyból yetélkednek a diákok. A kísé­rők és a vendégek délelőtt ugyancsak szakmai programon vesznek részt-a tejipari válla­latnál, illetve a szekszárdi Ara n yfü rt te rm előszőve tk ezet ­'ben, délután pedig megtekin­tik a- húsipari vállalatot. (Este, a vállalat kultúrtermében a 'Váraljai Népi (Együttes ad mű­sort. 'Május 5-én tovább folytató­dik a szóbeli verseny, majd az értékelésre és az ünnepélyes eredményhirdetésre kora dél­után kerül sor. Ülést tartott a SZÖVOSZ elnöksége A fogyasztási szövetkezetek múlt évi eredményéit és az (idei év eddigi tapasztalatait vitatta meg a SZÖVOSZ el­nöksége keddi ülésén. Az áfészek megközelítően egyhar­mados arányban veszik ki ré­szűiket a lakossági ellátásból, s kereskedelmi tevékenységük­nek kiemelkedően fontos sze­repe van a kisközségekben, az apró településeken. Az elnökség megállapította: a szerződéses formában üze­melő boltok, vendéglátóegysé­gek (működésének tapasztalatai kedvezőek. Az (érdekeltség nö­vekedése nyomán színvonala­sabb a kiszolgálás és több, jó minőségű, friss áru ikerül a fo­gyasztók, a vendégek elé. Ke­vésbé örvendetes viszont, hogy a szövetkezetek és a vállalatok egy része tavaly nem alkal­mazkodott kellőképpen a foko­zódó követelményekhez; keve­set tettek a 'belső önelszámo­lási és érdekeltségi rendszer korszerűsítéséért, üzletpolitiká­jukban a minőségi helyett még mindig a mennyiségi szemlélet az uralkodó. Ezért az idén a ko rá bbi akn á i is fegyelmezet­tebb gazdálkodásra van szük­ség, egyebek (között pénzügyi téren. Figyelemre méltó, hogy az áfészek és vállalatok nagy része eredményes erőfeszítése­ket tesz a (jövedelmezőség ja­vítására; igyekeznek feltárni a veszteségek okait.. A jól bevált módszereket más szövetkeze­tektől átveszik. Az áfészek és a vállalatok ez évre tervezett árbevétele (meghaladja a 210 milliárd forintot, a tervezett ex­port értéke pedig mintegy 20 milliárd forint. 'Az elnökség ajánlást foga­dott él az érd ékképvisel éti (munka tartalmi és szervezeti fejlesztésére. (Ennek megfele­lően a jövőben több .segítsé­get adnak a szövetkezeteknek, egyebek között a gazdasági érdekvédelem erősítéséhez. SZMBT-delegáció érkezett hazánkba Kedden az MSZ'BT meghívá­sára (Budapestre érkezett a Szovjet—Magyar (Baráti Társa­ság aktivistáinak küldöttsége. A delegáció — amelynek tag­ijai közül többen hazánk fel­szabadítói között voltak, részt vesz o béke- 'és barátságbónap (rendezvényein. Az 'SZMBT kül­döttségét az M'SZiBT székházá­ban fogadta Bíró Gyula főtit­kár, 'és tájékoztatást adott a vendégeknek a társaság tevé­kenységéről. A (baráti találko­zón (jelen volt és felszólalt Té­tényi István, az Országos Béke- tanács al'elnöke Is. A szovjet delegáció budapesti program­ija után ellátogat Baranya, Fe­jér, Tolna és Veszprém megyé­be. Mitterrand Pekingben Francois Mitterrand, francia 'köztársasági elnök kedden öt­napos hivatalos (látogatásra Kínába érkezett. Mitterrand kí­séretében van több miniszter is, például Claude ’Oheysson kül­ügyminiszter és Charles Fiter­man, a közlekedési tárca fele­lőse, a francia kormány kom­munistái minisztereinek egyike. (A francia—kín ai kapcso I átok alakulásáról lapunk 2. oldalán közlünk időszerű áttekintést.) 0 CIO és Nicaragua A OIA piszkos ügyletei is­imét fontos politikai eszköznek számítanak az amerikai kor­mányzat vezetői számára — ez tűnik ki abból az 'interjúból, amelyet Willi'am Clark, Reagan elnök nemzetbiztonsági fő­tanácsadója adott az U. S. INews and World Report című hetilapnak. 'Azokra a kongresszusi meg­állapításokra válaszolva, ame­lyek szerint az Egyesült Álla­mok csak akkor növelheti saját hitelét (Kőzép-iAm erikában, hia lemond a titkos akciókról, Clark a tekintélyes amerikai hírmagazinnak adott interjújá­ban kijelentette; „A titkos mű­veletek eszköze minden kor­mányzat 'alatt létezett. Lét- fontosságú és hatékony eszköz minden elnök számára...” Ol'a.rk megnyilatkozása vilá­gosan jelzi, hogy a Reagan- kormány nem óhajt lemondani a OIA (Nicaragua elleni titkos háborújáról, jóllehet az elnök múlt heti közép-amerikai tár­gyú beszédében erről 'a hábo­rúról egy szót sem ejtett. (Egy Szíria elleni izraeli „megelőző csapással" kapcso­latban kijelentette: „'Bizonyo­sak vagyunk benne, hogy egye­lőre ez nem történik meg”. Majd némileg helyesbítve ön­magát, így fogalmazott: „(Nincs sem katonai, sem poli­tikai bizonyítékunk arra, hogy ez 'megtörténhet”. Regionális vízmű Kétyen és Felsőnánán Tolna megyében mintegy más­fél évtizede kezdődött a jelen­tős „vízjavító” munka, amely­nek teljesítéséről gyakorta hírt adunk. Közügy, hogy a megye lakott településein jó ivóvíz áll­jon a lakosság rendelkezésére. A talajadottságok, a vízrétegek elhelyezkedése azonban nem mindenütt teszi olcsón megva­lósíthatóvá a jó ivóvíz előterem­tését, ezért csak fokozatosan, az állami és a helyi pénzek ösz- szetalálkozása esetén lehet hoz­záfogni egy-egy község ivóvíz­ellátásának javításához. Nemrégen több alkalommal is írtunk kutak fúrásáról, vízveze­tékek építéséről. Ezek a hírek mindenütt a lakosság nagy meg­elégedését váltották ki, s nem­csak a helybelieket, hanem a szomszédokat is buzdította a vízépítő munkára. A vízgazdál­kodás tervei szerint most ismét regionális vízmüvet építenek, ezúttal a törpevízmű kútját Fel­sőnánán fúrják. A Tolna megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat megbízása alapján már egy kutat elkészí­tettek, a másodikat most készí­tik. A kutat Felsőnánán fúrják, de a vezeték eljut majd Kétyre, a társközségbe is. A költségek­ből szép summával részesedik a termelőszövetkezet, de a la­kosság hozzájárulása is jelen­tős. A képen látható kút egy hó­nap múlva készül el, 350 méter mélységből adja fel a vizet. Rö­videsen elkezdik kompresszoroz- ni, tisztítani, s a társulást meg­szervezni. A kútfúrás költsége 1,6 millió forint. A regionális törpevízmű kút­ját a VIKUF a Tolna megyei vál­lalat megbízásálból fúrta, a víz­mű tervét a TOLNATERV kollek­tívája készíti. A regionális vízmüvet 1984. vége felé helyezik üzembe. Ad­dig kiépítik a vezeték fő cső­rendszerét, majd a kutakat ösz­szekötik, s a tározót is megépí­tik. Ezután köthetik rá a csa­ládi házaikat a regionális víz­műhálózatna, amely egészséges ivóvizet ad e két község lakos­ságának. A gémeskút mellett fúrják az artézi kutat

Next

/
Oldalképek
Tartalom