Tolna Megyei Népújság, 1983. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
1983. április 9. fl ma megalapozói Igazán úgy örültünk, most húsvéthétfőn a locsol kódúknak. Jöttek a régi jó barátok, szép kis versikékkel, s mentek lila, piros és kékre festett tojásokkal. Janika a legkisegb és persze a legokosabb az öreg ridikülbe gyűjtötte forintjait: „elteszem, hogy maradjon szűkösebb időkre is”. A nénire gondolt. A sorsüldözött, sorskivetett kedves, jó nénire: „Építsünk házat, ahöl lesz helye mindenkinek, aki hozzánk tartozik.” Mitől, kitől maradt ebben a piciny jó lélekben ennyi szeretet, nem tudni. Persze meglehet attól lett ilyen, hogy sohasem küldtük ki a szobából, ha a mieinkről, ölegeinkről beszélgettünk. így tudja azt is, hogy hét gyereke felől csendesen, kíséret nélkül temették el azt a nénit, aki mindennap az állomáson várta szeretteit. Csak minket másolnak minden megmozdulásukban — mondja bölcs sógorom, akinek mindhárom gyermeke megtanulta, hogyan kell a kazánt szénnel rakni annak, aki négyvagy tízéves. A papa, aki a századelőn született még azt tudta, hogy mi az első háborúban elesett apa, s a dohánygyárban dölgozó anya negyedik gyerekének lenni. Most, hetvenhárom évesen is, ha kérdezzük a kedvenc nótáját, így felel: édes volt az anyám teje, keserű a más 'kenyere. Pedig már pici gyerekként megkereste a magáét. A szolgálat 45 évig tartott és ennek töredék ideje alatt arra tanított példájával, hogy az életben a legfontosabb a szolgálat, ahonnan késni nem szabad, a ránk rótt feladatokat elvégezni Illik. Zsófi néni, ma már nyugdíjas, ezerhétszáz forintot hoz neki a postás. Ez az igazán kis igényű asszony‘.kevesli a nyugdíját, bár tisztességgel megél belőle, és még takarékoskodik is. A kertben kapálgat, megtoldja a szomszéd gyerekék kinőtt ruháit, felihajtást 'igazít, annyiért amennyit adnak érte. Kiegészítésként a nyugdíj mellé jól jön ez. Nincs megállás annak sem, aki 83 éves, mert múlatni az időt hiábavalóságokkal nem érdemes. He elfárad, mesél arról, hogy mi volt a téeszben, akkor, mikor megalakult s ő gyalogmunkásként térdelve egyelte a répát. Nem tudni, vajon miért, de úgy veszem észre, hogy a mai 30-asök közül sökan még mindig tőlük, a idősebbektől várnak, és kapnak segítséget. Meglehet, az igényeik többek. „Szegény gyerek, egy bundában járta végig az egyetemet”, sajnálkozik a négy elemit végzett paraszti sorsú néniké. Egyetem? Bunda? Vajon hány embernék jutott ki egyikből is, másikból is. Az idősek, a nyugdíjasok jó része azt sajnálja, amit nem magának, hanem a gyerekének nem tudott megszerezni. Szorongva, félve várják a holnapot, amikor majd másokra szorulnak. Csontos húst esznek, nem égetnek hatvanas égőt, csak tizenötöst, nem kapcsolják be a tévét fél nyolc előtt, a rádióban is csak a krónikát és a Szabó családot hallgatják. A nyugdíjuk szerény, a húsuk a kilónként tizennégy forintos csontos, illetve ahogy a köznyelv nevezi, nyugdíjashús. így fogadjuk el őket, azokat, akik hátán a gyerekek, unokák házat építettek, akik ezért nem forintokat, hanem gondoskodást, szeretetet várnak. Semmi mást. Csak azt, hogy néhanapján valaki ‘rájuk nyissa az ajtót, valaki vagy valakik megkérdezzék, hogy vannak, s ha már nincs erejük, megvegyék nékik a reggeli tejeskávéhoz a tejet és a Sport kávét. Vannak mezőgazdaságii szövetkezetek, ahol megalakították az öregek tanácsát; az üzemek vezetői arra kíváncsiak, hogy az egyes határrészeken mikor, mit, miért termeltek. Legjobb tudomásom szerint, Tolna megyében ilyen nincs. Az érdi szövetkezet öregeinek híre azonban mindenhova eljutott, s a példájukat követni nem ártana. Mert kár veszni hagyni az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalatokat. Mostanában olyan sokan elégedetlenkednek. Nehéz megérteni miért. Most, a nagy beszerzések időszakában magom is sorba álltam húsért. Mögöttem egy javakorabeli férfi körbe mutogatott a pulton: van olcsó májashurka, kolbász, de gépsonka is, akinek van erre pénze. Von élelem bőven, csak a kenyérből 5—6 féle is. Pedig az emberiség élelmezési helyzete alig javul, úgy léptük át a nyolcvanas évek küszöbrét, hogy földünkön az éhesek még éhesebbek, a jóllakottak még jól'lakottabbak lettek. Jelenleg -négyszázötven millió ember a szó szoros értelmében éhezik, s további ötszázmillió hiányosan táplálkozik. Évente közel ötvenmiJJióan halnak meg a rossz táplálkozás következtében. A szocialista és a fejlett tőkés országokban az emberiség egynegyede él, jelentős részük túl jói él: általában a szükségesnél csaknem egyh-armadóval több kalóriát használnak fel. A világ gabonatermésének például több mint a felét az ezekben az országókban élők fogyasztják él. Igaz, ma már általánosan elfogadott tétel; ahhoz, hogy az élelmiszer-ellátás a fejlett államok szintjén alakuljon, egy lakosra, egy tonna gabona szükséges. Magyarország ezt a mutatószámot rendszeresen túlszárnyalja. S mi várható a jövőben? Úgy mondják, az emberiség hetvennyolcvan százalékának élelmiszerellátása még ebben az évtizedben javulni fog. Főleg akkor, ha az emberek többet költenek egymás segítésére, mint egymás pusztítására. Ma Magyarország tizenhárom, tizennégy millió ember számára képes magas színvonalú élélmiszer-eliátást nyújtani. Erre csak büszkék lehetünk, hasonlóval még a fejlett tőkés országok közül is csak kevés dicsekedhet. Mint ahogy ezeknek az eredményeknek az alapján méltán megbecsült a magyar mezőgazdaság, azok a földművelők, akik a kezdet kezdetén már dolgoztak — s nem is keveset — hasonló megbecsülést érdemelnek. Mostanában gyakran esik szó ezekről a gondokról. Országos fórumokon és magánbeszélgetéseken is. Mert úgy igazságos, hogy nagyóbb darab hús és kenyér jusson az alapítóknak is. — am — Az újrakezdés évszaka ez, amikor éled az ember és a természet is. A tél múltával enyhül az idő, lelenged a talaj, s a földművelők - jobbára gépeken - már a határt járják. Bokrosodik a búza, csattognak a metszőollók, s bakhátat húznak a sárgarépamag fölé. A szabadba vágyik ilyenkor a felnőtt és a gyerek egyaránt. Már ki lehet ülni a parkban, az udvaron a pádra, olvasni vagy éppen süttet- ni arcunkat a nappal. Hosz- szabbak a nappalok, s munkája végeztével mindenki teheti a dolgát: gondozhatja kertjét, vagy éppen a házát építheti. Jobb kedvvel dolgozik ilyen szép napsütésben mindenki, mint borongás, esős őszi, vagy fagyos téli napokon. S ez meglátszik nemcsak a munka minőségén, hanem az emberek derűsebb arcán is. (Fotó: Bakó Jenő) Vetnek Család Építkezünk Sziklák kozott Tavasz ’83 Állatkertben Korosztályok raj
