Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
IO Képújság 1983. március 5. Szólok a főnöknek IRODALOM WEÖRES SÁNDOR: Vándorút Egy fa, két fai sok fa, erdő, egy vidám dali, egy keresgő, hosszan tart a vándorút. Árok, tanya, fafa, város, ez rideg, az barátságos, nem mindegyik tár kaput. Az idő gyakran goromba, mégse térek otthonomba, hajlékom mind e világ. Bőven, mint a bolond gomba, rézpénz potyog kalapomba', vagy ha nem, hát tüske vág. Valahogy így képzelem el az egészet: Egy derűs reggelen, frissen, lezser eleganciával belépek a főnök szobájába, mosolyogva ráülök az íróasztala' sarkára, és szemrebbenés nélkül1 közlöm vele, hogy nekem elegem van az egészből1. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért tengődöm ennél a1 cégnél, ahol rossz a munkahelyi 'légkör, kevés a fizetés, fogcsikorgatva, engedik el az embert szabod szombaton, és az üzemi konyhán olyan az ebéd, hogy ahhoz képest Róbert bácsi, ingyenkonyája az ínyencék klubjának tűnne. Továbbá az is megfoghatatlan, hogy a prémiumot évek óta azok kapják, akik egy szalma- szálat sem tettek keresztbe, aztán. az is érthetetlen., hogy azokat küldik el jutalomszabadságra, akik az egész évet jutalom- szabadságnak tekintik, de az sem megengedhető, hogy a főkönyvelő a vállalat bútoraiból rendezze be a víkend házát. Aztán úgy képzeltem el, hogy erre a főnök meglepődik, szóhoz akarna jutni, de én egy kézlegyintéssel leintem, és azt mondom neki, hogy most én beszélek, mert ő beszél eleget a m unka érteket léte ken, annyit, hogy mást szóhoz sem enged jutni. És azt nevezik nálunk üzemi demokrótíának, hogy a főnök beszél, a beosztott meg bólogat, holott pontosan fordítva kellene, mert ő bizony évek óta semmi olyat nem mondott, amitől valaki is okosabb lett. volna. Továbbá úgy képzelem el, hogy ere a főnök belevörösö- dik, izgatottan kapkod a szavak után, de én újra' leintem, hogy csak hallgasson, mert az unokatestvérét tette meg főelőadónak, aki bizony enyhe szavaikkal fogalmazva is egy tehetségtelen, buta és amellett rosszindulatú fráter. Az olyan tehetséges, műveit emberek, mint viszont például én, sport- nyelven szólva nem tudnak labdába rúgni, mert a protekciósok úgy ellepik a zöld gyepet, rnlírtt másutt a sáskák. Erre — úgy képzelem el — a főnök fel'ugriik, kinyitná az ajtót, hogy kirúgjon, de erre én visszanyomom az ülésre, és azt mondom neki, hogy a handa- banda helyett jobb lett volna, ha képezte volna magát, járt volna az esti isolába, így a nevét legalább megtanulta volna tisztességesen lleírni. Mindezekre — gondolom — a főnök magába roskad, belátja, hogy évek óta méltatlanul mellőzött, kinyi latkoztatjai abbeli szándékát, hogy megtesz főtanácsosnak, és kijárja nekem a tegközelébbi kitüntetést, továbbá elküld két hétre pihen. ni Japánba', és legalább egy ezressel megemeli a fizetésem. 'Aztán erre — úgy képzeltem el —., azt mondom neki, hogy engem nem lehet megvesztegetni, különben is bárkitől előbb elfogadnék bármit, mint tőle. És különben is vegye tudomásul, hogy nem szeretem, nemcsak őt, de még a zoknija színét sem állhatom. Erre persze könyörögni kezd, hogy gondoljam meg jól ^ dolgot, ríe kapkodjam el az ítéletemet, mert hisz még barátságot sem kötöttünk. Aztán úgy képzeltem el . . . De ni csak, ez már nem a képzetet, valóban itt a főnök, és én . . . illetve ő megszólal és azt mondja.: — Mondja, maga meg van őrülve, hogy hadonászik a karjával, mint a ventillátor? Azt képzeli, hogy ezért fizetik magát? üljön a helyére, és csinálja meg azt az aktát. Két hete várom. — Igen, főnök — mondom én, aztán előveszem a paksa- métát, kitekintek az ablakon, és Játom, hogy milyen borús idő van. Tényleg, ötíik az eszembe, ma' nem is szólhattam volna, hiszen mindjárt esik az eső, én meg úgy képzelem el, hogy egy derűs reggelen, frissen, 'lezser eleganciával ... A fene vinné el ezt az időjárást .. . KAPOSI LEVENTE Jordan Popov: A magyar múlt mosolya Gyönyör Ha az emberek ingben jártak, ö zakót hordott; ha mások zakót viseltek, ő ballonkabátot vett föl; ha az emberek ballonkabátot öltöttek, ő nagykabátot húzott, és Így indult útjára. A piacra. Komótosan sétálgatott a sátrak között, és megállt a mézet kínáló stand előtt. Hosszasan nézegette a teli üvegeket.- Milyen a méz? - kérdezte.- Kitűnő - válaszolta az ártatlan termelőszövetkezeti lélek.- A kitűnő általánosan hangzik. Milyen méz?- Valódi - javította ki magát a termelőszövetkezeti árus.- A valódi semmit sem jelent. Miből van?- Akácból - válaszolta az eladó. ^- Én hársmézet keresek. Ha az árus azt válaszolja, hárs, a különc figura megjegyzi, hogy gyógy mézet keres. Napnál is világosabb, ha a méz gyógy füvekből készült volna, a különc alak napraforgómézet kér, ha napraforgóból készült volna, ö akácmézet akar. Ám ha mégis rendelkezésére állt a keresett méz, a beszélgetés tovább húzódott.- Ha gyógymézet akarsz, hát tessék gyógy méz - mondta az ártatlan lélek.- És bizonyos vagy benne, hogy ez tiszta gyógyméz? - kérdezte gyanakodva a különc.- Hát persze — felelte az árus.- Ugye? ]&rtál-e minden kis méhecske nyomában, és feljegyezted-e, melyik hová telepszik?- Ha értesz a mézhez - vedd meg, ha nem, fel is út, le is út! - kiabálta idegesen az árus.- Én értek hozzá, de te, bátyuska, még a valódi mézet sem tudod megkülönböztetni a szilvalekvártól.- Hogy én ne tudnám? - mérgelődött az eladó. - Harminc éve foglalkozom kaptárokkal, bátyuska ...- De ki is pusztultak neked - szakította léibe kárörömmel a különc. - Miután ki pusztítottad a kaptárokat, ide küldtek mézet árulni. Ekkor az egészséges, fiatal mézárus idegei felmondták a szolgálatot, és ingerülten káromkodni kezdett, rámutatott az üvegekre, és az öklét rázta. ^ A különc figura ilyenkor eloldalgott, és egy közeli sátor mögött megbújva örvendezett a hatásnak. Szerette bosszantani azokat, akik mézet kevergetrrek. Ki nem állhatta az édességet. Fordította: ADAMECZ KÁLMÁN VERESS MIKLÓS: Gyerekkori filmtekercs A szem egy furcsa kristály á'tvetül rajtat majd a drávaparti kastély honnét egy taink kihajt G esztenyevi rá g - csi'llá r a párás útig ér csörög, az ötven, fittér hogy fagylalt vagy kenyér S már hozza a komornyik a taplót és kovát ment a film nincs tovább és sötétek ai tornyok és alattuk a. fák Forog a kacsaláb Kónyi János: Mindenkor nevető Demokritus Egy ősintaJan verbunkos katona lát egy parasztot mezítláb szaladni. Hej, bátya! Így kiált néki, ha a csizmád elszakadt, mely a lábadon van, jöszte hozzám, majd újat adok. Köszönöm, uram,, felele a paraszt, még most nincs reá szükségem, mert ugyanazon bőrből viselek már harminc esztendő óta egy pár nadrágot, és mégsincs több rajta, csak egy lyuk. * Az utolsó francia háborúban egy magyar lovas katona körömben került. Kinek felette haragos hadi tekintete, .nagy bajusza és az orcá'jc igen szőrös vaila, és felelni is jól tudott. Azonban a generálishoz vezették ötét, mint valami különös ritkaságot. Ahol ötét egyrül is másrul is kérdeztek, a többi között azt is kérdezték tőle, hogy a császárnak hány katonája vagyon ilyen? Feie! ő: Háromszáz. Midőn pedig azt mondanák, hogy az nem sok volna, tehát úgy mond tovább: Én csak azokat gondolom, kik közül egy húsz franciának is megáll, mert azok, kik közül egy tíz franciát lever ököllel, felette sokan vannak. * Egv földesesszonynak a jobbágyleánya panaszra megy, mondván, hogy a Csicsók szolgáljak megbecstelenítette s ter- hesitette. Kinek mondó az asz- szonyság: Miért nem kiáltottál? Úgy ám, édes asszonyom, — felele a, leány — de éppen éjszakának idején volt, és, nem mertem, hogy apám uramat álmáéul fel ne keltsem. * Egy jói próbált borbélyle- gány egy leányhoz hívattatott, aki terhesnek látszatott, eret vágni. A borbély — minthogy fu'rcsa volt — hamar feltalálta magát, tehát két érvágó vasat viítt magával, s azt rhondá néki, hogy az egyik asszonynak való vas, a másik pedig leánynak. Azért jól meggondolja magát, és megmondja' igazán, hogy melyik vassal vágjon, mert másképpen nagy veszedelem következne réája. A leány eleget gondolkodott, végre csak megvallotta, mert a veszedelemtől igen félt, hogy csak az asszonynak való vassal vágjon néki eret. S ezzel megvallotta,-hogy megette a szurkot. ♦ Egy parasztember Baranya vármegyében disznót ölvén, és az öregbírónak egy nagy tál hurkát küldött a gazdasszany' a kisleánya által. Melyre a bíró így mond: Jaj, édes leányom! Miért hoztál ilyen sokat? Biz, apám uram is azt mondó, hogy sok, felele a leány, anyámasszony így szólott: Hagyjad, édes uram! Az ember nem tudja, hogy miben ismét reászorul a gazemberre. + Egy obsitos katona, utazván gyalog, 'igen megéhezett, holott az erszényét is megütötte a lapos guta. Bémegy a vendég- fogadóba, és jól eszik, iszik. Azután magához kiáltja a vendégfogadóst, beszédbe ereszkedik véle, és mindenféle kérdéseket tészen néki. Kérdezé, hogy micsoda uraságé ez a falu, micsoda püspökség alatt vagyon, és hogy hívják a plébánost. Midőn mindezekre megfelel a vendégfogadós, mondá tovább, hogy ha itt az országban bévett szokás szerént, vagy pedig a királyi törvény szerént igazgattatik-é. Azután, hogy a nemesembert miképp szokták az aprólékos véfkékért büntetni. Ha pálcóval-é, vagy pénzzel? Mélyre a vendégfogadós: Ki-ki érdeme szerént való jutalmát vészi el. Hót egy pofonvágásért mit szoktak fizetni, kérdezé a katonai. Egy tallért, felele a vendégfogadós. Nohát, üss engem pofon, mond 01 katona, és a többire fizess vissza, mert most hálom egy pénz sincsen. Micsoda? — felele a vendégfogadós. Meg se gondold, hogy ily könnven kifizess. Lehúzom a ruhádat,s azután fél is az út, alá is. Kérlek, uram, mond a katona, meg ne haragíts, másképpen megfuttatlak, mint az agarat. Meglátom — felele a vendégfogadós — hogyha valaki helyemből kimozdít a magam házában. Én felfogadok az adósságomban, mond o katona, hogy kedved nélkül is sza:- ladsz. Meglátom én, felele a vendégfogadós. Erre kapja a katona a kalapját, uccu, futni a kerteken által. A vendégfogadós pedig utána, hogy a pénzét megkophassál Midőn már jó darabig futott utána a vendégfogadós, megáll a katona, mondván: Látod-é, hogy megnyertelek, és már semmivel sem tartozom. S ilyenképpen a vendégfogadósnak haza kellett pironkodni, a katona pedig továbbment dolgára. KÁROLYI AMY: Hadés Az is lehet, hogy nem is te árny voltál, elvont vetület mozgott, ahogyan fájlt a szél fügefalevél1 tenyered Az is lehet, hogy nem is érv rokon a nem és az rgen mozgott, ahogyan fújt a. szél1 fügefalevél tenyerem Az is lehet, hogy nem is mii voltunk ott, ahol' nem leszünk mozog, ahogyan fújja szél fügefalevél tenyerünk. Jakovits József kiállítása Az Amerikában élő magyar szobrász, festő, grafikus müveiből nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Képeink a kiállításon készülék. (1782)
