Tolna Megyei Népújság, 1983. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-19 / 42. szám
1983. február 19. Képújság 5 Nemzetiségi oktatásunk Az újságíró jegyzetfüzetébe sok olyan adat, epizód is belekerül pályafutása során, ami csak jóval később (vagy sohasem) köszön vissza kézirataiból. Ilyen volt az a tavasszal szerzett élményem is, melyre sehogyan se illeszthető jelzőként az, hogy „kellemes". Egy német származású idős férfi közölte velem indulatosan, hogy kár zaklatni a nemzetiségieket, különöben sem fontos, hogy anyanyelvükön beszéljenek, vagy olvassanak. Nem akkor ismertem meg az illetőt, így eszmecserénk elején még hittem abban, hogy csak ugrat. De aztán úgy váltunk el, abban a biztos tudatban, hogy egyikünk se fogja keresni a jövőben a viszontlátás lehetőségét. Haragszom rá? Nem. Az életkora az, ami miatt legfeljebb elszomorodom, ha éppen eszembe jut. Nem ő ugyanis az egyetlen olyan ismerősöm, aki fél megmutatni önmagát, de attól nem tart, hogy minden oktalan félelemben van valami tragikomikus. Sírni és nevetni egyszerre késztető. Sajnálom ezt az embert, mert ragaszkodik indokolatlan rossz közérzetéhez. S csóválja akárhányszor a fejét, amikor nemzetiségi politikánkról esik szó. Mint itt és most is. Nem először fogalmazzuk meg, hogy társadalmi gyakorlatunk tökéletes összhangban van az alkotmányban foglalt nemzetiségi jogokkal. „A Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az egyenjogúságot, az anyanyelv használatát, az anyanyelven való oktatást, saját kultúrája megőrzését és ápolását.” E mondat érvényét vizsgálva az első, amit leszögezhetünk, az, hogy meredek ívű a fejlődés. De nem is lehetne másmilyen. Mint tudjuk, a nemzetiségi lét megőrzésének alapvető feltétele az anyalnyelvi oktatás, aminek a kiterjedtsége sok mindent elárul a társadalmi-politikai viszonyokról. Az iskoláztatás, az anyanyelv tanítása egy ország nemzetiségi politikájának legérzékenyebb mérőműszere. Mit mutat ez a műszer? Tágabb és szűkebb hazánkban évről évre emelkedik a nemzetiségi oktatás iránti igény. Másfél évtizeddel ezelőtt 320 nemzetiségi óvoda és általános iskola működött az országban, a legutóbbi statisztikában pedig már 510 intézmény szerepel. Ennek megfelelően változott a tanulók létszáma is: 22 ezerről 43 ezerre. Az elkövetkező években további emelkedésre már nem lehet számítani, tekintettel a nemzetiségi összlakosságra, sőt demográfiai okok miatt átmenetileg némi csökkenés is bekövetkezhet a tanulók létszámában. Meredek ívű ez a fejlődés, de nincsen mögötte sem titok, sem valamiféle rejtett társadalmi mozgás. Egyszerű rá a magyarázat: a szocialista demokrácia kiszélesedése ösztönzőleg hatott a nemzetiségi lakosság tudatára, politikai közérzetére itt, Tolna megyében is. * Magyarországon délszláv, német, szlovák és román nemzetiségiek élnek, ennek megfelelően kell gondoskodnunk gyermekeik szerb-horvát, szlovén, német, szlovák, román nyelvű iskoláztatásáról. Képzett pedagógusokkal. A felszabadulás után nálunk a nemzetiségi általános iskolának kétféle típusa alakult ki. A nyelvoktató iskolákban - Tolna megyében csak ilyenek vannak — heti négy órában folyik az anyanyelv tanítása, a többi tantárgyat magyarul tanulják a gyerekek. A nemzetiségi tannyelvű iskolák növendékei - Pécsett és Baján — az összes humán tantárggyal anyanyelvükön foglalkoznak, a reál tudományok alapjaival pedig a körülményeknek megfelelően magyarul és az anyanyelvükön. Attól függően, hogy ezekből a tárgyakból van-e nemzetiségi nyelven jól beszélő tanára az iskolának. Kétségtelen, hogy a nemzetiségi tanulók műveltségbeli gyarapodásához a tannyelvű iskola járul hozzá alaposabban. Felszereltség dolgában nincsenek hátrányos helyzetben ezek az iskolák. A mindennapi oktató-nevelő munkához nélkülözhetetlen szemléltető eszközökkel, rádióval, tévével, különböző vetítőkkel és más oktatógépekkel jól el vannak látva, hasonlóan a magyar iskolákhoz. A tanulólétszám egy-egy osztályban tíz-húsz között váltakozik, és ez ideálisnak mondható a hatékony tanítás szempontjából. Az viszont gondot okoz, hogy egyik-másik községben — nemrégen beszélgettünk is erről egy fiatal szakfelügyelővel —, kevés a nemzetiségi nyelvet anyanyelvi szinten beszélő pedagógus és ebbe semmiképp sem törődhetünk bele! Oktatási kormányzatunk egyrészt az itt tanító tanárok külföldi nyelvi továbbképzésével, másrészt a hazai tanárképző főiskolák nemzetiségi nyelvi szakjain a fölvételi keretszámok emelésével próbál javítani a helyzeten. Az ok kézenfekvő: társadalmi haszna miatt is létfontosságú a kétnyelvűség! Elsőrendű feladatuk tehát ezeknek az iskoláknak, hogy hozzájáruljanak a nemzetiségi fiatalok sikeres társadalmi beilleszkedéséhez. Az esetleges nehézségek ugyanis mindig a hiányos nyelvtudásból származnak. Olyan kis létszámú nemzetiségek esetében, mint a magyarországiak, létfontosságú követelmény a kétnyelvűség. Ha netán mind az anyanyelvét mind a magyart gyatrán beszéli egy nemzetiségi tanuló, ak..or igencsak nehezen tud majd pályát választani, továbbtanulni, végső soron keserves lesz a társadalmi beilleszkedése. Ennek elkerüléséért az iskola tehet a legtöbbet. Bár az sem kevés, ami a családokra vár. Különösen ráillik napjainkban a nemzetiségi pedagógusra, hogy ő a kultúra letéteményese a faluban, aki fáklyaként világok Fáradságos, de szép feladat vár rá a nemzetiségi tudat erősítésében, a kultúra megőrzésében, az anyanyelv ápolásában. Mindez sajátosan értelmiségi tevékenység, és a jobbára szórványokban élő magyarországi nemzetiségeknek a pedagógusokon kívül alig van más értelmiségi rétegük. Ez a kérdés azért is hallatlanul időszerű, mert a nemzetiségi lakosság egy része — mint az én bevezetőmben említett ismerősöm is —, közömbösséget mutat hovatartozását, kultúráját, nyelvét illetően. Közömbösséget is érez? Meggyőződésem, hogy nem igazi a közöny, hogy mozdítható az, ami csak látszatra mozdíthatatlan. Mire föl ez a derűlátás? Alapja a következő: nemzetiségi lakosságunk közérzete, politikai hangulata jó. S abban, illetve a nemzetiségi politika eredményeiben jelentős szerepük van a nemzetiségi iskoláknak, nemzetiségi nyelvoktatásunknak is, mert nemcsak a művelődési-társadalmi egyenjogúság előmozdítói, hanem többletet is adnak a nemzetiség létéhez a hagyományok ápolásával, a nemzetiségi tudat erősítésével.- li Két szoba összkomfort Tolna nagyközség központjában. Ide költözik Zsédenyi Zoltán és családja. A tulajdonos boldog, önálló lakás, az önálló élet kezdete. A tanácsi segítség mellett — soron kívüli kiutalás —, ott vannak a munkatársak, a szekszárdi autójavító vállalat dolgozói. Segitenek a kollégának, a munkatársnak . .. A költözködés semmi izgalmat nem Ígér. Teherautóra rakják a bútorokat, az új ház elé viszik, aztán következik a cigölés. Ott fönn a lakásban boldog sóhajtás, egy pohár bor és a gazda öröme. Zsédenyi Zoltán és felesége süketnéma . . . Fotó: COTTVALD KÁROLY Egy szobában szűkösen , Az új ház Lépcsőfordulóban, a második szinten Első a fűtés Áldomás az új lakásban Segítenek a munkatársak Az első ebéd Beköltöztünk... Zsédenyiék lakást kaptak