Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

6 Képújság

1983. január 8.

— Úgy gondolom, azzal kell kezdeni a beszélgetést, jhogy elnézést kérek. Egy dolgozó asszony sértőnek érezheti, ha elsősorban feleségként laggatják. Magyarázatképpen annyit mondanék, hogy véleményem szerint, ha egy családban akár a tárj, akár a feleség társadalmi megbízatást vállal, a másik lél is ugyanúgy vállalja az \ áldozatot.'

— Én pedig azonnal hozzáteszem, hogy ha-a családi légkör meghitt és nyílt, okkor áldozatvállalásról nem lehet beszélni, legfeljebb átvitt értelemben, azaz csők annyiban, amennyiben egy célért áldozatot vállal bárki. S hogy azt feleség- ,,mellékszereplőként" teszi, sze- ként, férjként, „fő", illetve rintem közömbös. Hogy a mi családunkban a férjem vállalta, hogy úgy .mondjam hivatalosan a pluszt, az az ő természetéből adódik. Sokkal mozgékonyabb, talpraesettebb, mint én. Meg azt is hozzáteszem, hogy engem - sajnos - úgy neveltek, hogy a „teremtés koronája" a férfi. S amikor ösz- szeházasodtunk, ez a felfogás még nagyon élt bennem. Egyébként azt hiszem, hogy ez az ósdi nevelési elv az oka annak, hogy közülünk, ötvenes asszonyok közül nagyon kevesen vannak vezető beosztásban. Mi inkább férjeinket erősítjük, támogatjuk - szépen, csöndesen.

I

— S ha most valamilyen vezető beosztást kínálnának lel önnek, elvállalná?

— Nem. Nem és nem! Ha minimum tíz évvel fiatalabb volnék, akkor talán ... De öt évvel a nyugdíj előtt, nem. Főként azért nem, mert bizony elfáradtam már. Nem bírom este, meg hajnalban végezni a házimunkát.. Valamit csinálok, amikor hazamegyek a munka- ’helyemről,' a Dalmandi Állami Gazdaságból, de a házimunka nagyobb része a hét végére marad. Amikor reggel fél hatkor fölkelek, gyorsan megfőzöm az ebédet, s máris indulni kell. Délben csak arra jut idő, hogy hazaszaladjunk, és bekapjuk az ételt.

I- Nincs üzemi étkeztetés?

— Dehogynem. Van. És nem is főznek rosszul. Csakhogy az én édesanyám még jobban főz. Évákig ő főzött ránk, s az ő ételeihez szökött férjem ragaszkodik a házikoszthoz. S mivel édesanyám egészségi állapota, sajnos, nem a legjobb, átvettem tőle a fakanalat.

I- Még ebben is pluszt vállal.

— Szó sincs róla. Ez semmi v.. Viszont egy dólgot kérek. Ne írjon rólam úgy, mint a tökéletes, a nagyszerű asszonyról. Hiszen nem vagyok én az. Csak teszem a kötelességemet. A főzésnél maradva még egy ki- kicst: édesanyámnak, aki cukorbeteg, egyébként is kellene ebédet készíteni. Az meg mindegy, hogy mi is otthon eszünk-e vagy sem. Meg a ház körül sök minden megterem . . . Az meg, hogy a férjem, mint munkásőr, mint szakaszparancsnok, valóban nagyon jó eredményeket ért el, az nem a mi érdemünk. Hanem a kollektíváé. A férjem mindig azt mondja, hogy hiába akart volna ő kiváló parancsnok lenni, ha a szakasz tagjai nem úgy állnak a dolgokhoz, mint ahogyan állnak. Én pedig azt mondom, hogy hiába óMnék én a férjem mellett, hiába támogatnám őt mindenben, ha a többi mun- kásőrfeleség nem így tenne. Tehát a többi mumkásőrnek és a többi asszonynak is benne van ő munkája a jó eredményekben.

I- Honnét e lelkes kollektív szellem?

— Erre neveltek szüleim. És ennél szebb örökséget nem hagyhattak volna rám. Igaz, hogy mi — mármint a szüleim —, nem jártunk társaságba, de mindig ott voltunk, ahol tenni, vagy segíteni kellett... De ha tettünk valamit, arról aztán többet nem . beszéltünk. És ez így volt jó, és így van jól ma is. Nem kedvelem azokat az embereket, akik, ha valamilyen társadalmi munkát végeznek, akkor mindig arról beszélnek, jó hangosan, hogy mindenki meghallja, mindenki tudjon róla. Az ilyen ember inkább ne csináljon semmit! És ezt nagyon mélyen így érzem. Ezért is zavar kissé, hogy az én „áldozatvállalásomról" beszélgetünk.

I- Azt hiszem, hogy ön túl szerény.- Vagy túl őszinte . . .

I- Mindkettő hazulról hozott, elismerésre méltó tulajdonság. Mesélne a gyermekkoráról?

— Egetrengető dolgok nem történtek velem, viszont szívesen emlékezem . . . Gyönkön születtem, ott végeztem a négy elemit és a négy gimnáziumot. Aztán Nagyszékelybe költöztünk, ahol édesanyám a földművesszövetkezet vegyesboltjának vOlt a vezetője. Nagyszé- kélyben sokat betegeskedtem. Felsőléguti problémáim voltak. Az orvos az ottani levegővel magyarázta a dolgot, s ezért visszakerültem Gyönkre, a nagyszüleimhez. Később a gimnázium után két évig édesanyám mellett voltam eladó a boltban.

I- Mosolyából arra következtetek, hogy valamilyen jelentős dolog történt ezután.- így igöz. Férjhez mentem. Mert akkoriban a lányok még „férjhez" menteik. Nem úgy mint ma: hogy összeházasodnak. A két szó is bizonyítja, hogy mennyit változott azóta a világ. És pontosan e változásokat szem előtt tartva neveltem a fiamat, alki sokkal háziasabb, mint a férjem. A fiam azt mondja nekem vasárnap délelőtt, hogy most ő a konyhafőnök, s mi csak akkor „(kerüljünk elő”, ha 'már meg is terített...

I- Hogyan ismerkedtek meg a férjével?

— Naqyszékelybe került, mint rendőr. Találkozgattunk, beszélgettünk, majd legnagyobb szomorúságunkra elhelyezték Zalaegerszegre. A beszélgetéseket fölváltotta a levelezés. Azután jött és megkérte a kezemet. Én pedig boldogan mondtam igent, s mentem vele egy másik megyébe.

I- Ott ön nem helyezkedett el, de mégsem volt tétlen. Beiratkozott a rendőrfeleségeknek indított gyors- és gépirótanlolyam- ra.- Azóta is hasznát veszem. SZTK-ügyintézőként mint gépírni tudó, kiszolgálom magamat. De amikor férjem egészségi okok miatt leszerelt, s ide kerültünk az Alsóleperd'i Állami Gazdaságba — a dalmandi jogelődjébe —, mint gépírót, titkárnőt és adminisztrátort alkalmaztak. Ezenkívül férjem beszámolóit is gyakran gépelem. Amikor szorítja az idő, bizony ráfér egy kis segítség.

I- A korábbi, vagy a mostani munkakörét szereti jobban?

— Természetemből is adódik, hogy a mostanit. Bár a titkárnői és egyéb teendőimet is tőlem telhetőén pontosan végeztem. De a'bba igazán nem adhattam magamat. Már a munka jellegénél fogva sem. De most... Emberékkel foglöl'kozom.

Ezerötszáz dolgozója van a ga zda sá g n'alk. G o n d o Iha t ja,

hogy hányán jönnek naponta problémával, hánynak kell tanácsot adni és hány munkatársunknak, nyugdíjasunknak esik jól a baráti szó, jelent esetleg megnyugvást csupán egy kis beszélgetés.

— És ön pontosan az em- emberek azon „csoportjába" tartozik, akiknek életelemük a segítségnyújtás. Ahogyan munkatársai örömére is ráhangolódik, nagyon megértő, odahaza, a családdal is. Férjével szinte együtt vállalja a társadalmi megbízatást, úgymond „mankója" is ebben férjének, ezt teszi fiával is. — Aki huszonhat esztendős és szintén munkásőr. Hat év óta. A férjem szakaszában. Egyébként visszatérve arra, amit az előbb mondott, idézem a férjemet: „Bezzeg otthon nem én vagyok a parancsnok.” Szóval ezt szokta mondani viccesen, amikor a munkásőrségről és az otthonról esik szó. Én pedig komolyan mondom, hogy van ebben valami. Ugyanis férjem társadalmi tanácselnök-helyettes is, ami szintén gondot és plusz elfoglaltságot jelent neki. Érthető tehát, hogy az otthoni dolgokat nekem kell úgymond megszerveznem, s egy részét elvégezni is, sőt, néha „helyettesíteni". Nyilván azt maga is tapasztalja napról napra, hogy a mindennapok megszervezésén sök minden múlik.

I - ?

— Szóval egy család élete akkor kiegyensúlyozott, hogyha az élőre gondolható dolgokra valóban odafigyelünk, s hiányukat nemcsak később, utólag vesszük észre. Igazán nem nagy dolgaira gondolok, hanem apróságokra. Hisz gyakran azokon áll, vagy bukik minden. Tehát következzék a példa, amit fán már fölösleges is részleteznem, hiszen jól tudja, mire gondolok. Arra, hogy egy étel elkészítése előtt tudni kell, hogy az mitől lesz ízletes, vagyis olyan, hogy az eredmény pontosan olyan legyen, mint a tervezett leves. El (kell menni a boltba, s megvenni a szükséges alapanyagokat, azokat megfelelő sorrendben és időben kell betenni az ételbe. Nem elég tálaláskor észrevennli hogy ki- felejtődött a répa, a babérlevél1, vagy akármi más ...

I- Kérem, beszéljen arról, hogy a család két munkásőr tagja hogyan dolgozik együtt a szakaszban?

— Férjem a megalakuláskor belépett a munkásőrségbe. Azaz, dehogy lépett be . .. Egyszerűen benne volt, oda tartozott az első perctől. Olyan természetesen, mint ahogyan az ember reggel fölkel, este meg lefekszik. A kis Józsi pedig nagyon fiatalon kezdte .. . Húsz esztendősen. Voltak ismerősei — egy-két fiatal —, akik ki- molyogták, mert munkásőr lett. De ő ezzel' nem törődött. Mostanra pedig már így szokták meg az emberek. S valójában — legalábbis úgy érzem — már tisztelik is érte.

I

— Persze, édesapja szakaszában nem lehet köny- nyű a dolgoznának.

— Hogy nem könnyű, az biztos. Mert tőle még inkább megkövetel mindent a férjem, miinf a többiektől. Az elismerésekkel viszont nála csínján bánik. E miatt már, bevallom, adódott köztük nézeteltérés. És azt hiszem, hogy a Józsi- gyerek érzi is, hogy az apja nem egészen az érdemei szerint ismeri el munkáját. Például a szakasz tevékenységéről szóló beszámolókban soha nem emeli ki, noha gyakran rászolgálna a dicséretre.

I

— Már említette, hogy a szakasz egyben nagyon jó kollektíva.

— De még mennyire! Úgy gondolom, ha mindenütt ilyen jnegértő, s ilyen egymásra mindig számítható kollektíva len- akarással tennék a dolgukat, megszűnne egy csomó gond. Gondolok most a hétköznapokra, a civil életre is. És elsősorban arra! Egyébként a mun- kásőrök tevékenységének értékelésekor figyelembe veszik, hogy miként állják meg helyüket a munkában. S ha valaki a munkájában nem jó, akkor nem lehet az munkásőrnek sem.

I- Az ünnepi századgyűlések nagy eseményt jelentenek a munkásőr-csa- ládok életében.

— Valóban így van. Arra elmennek a feleségek, a családtagok is. A mieink Dombóváron, a művelődési központban tartják az ünnepi századgyűléseket. Ott avatják az új munkásőrökét is. Olyankor mindig meghatódom... Az ülést pedig közös vacsora és tánc követi. Ja ... Azt nem mondtam, hogy a kitüntetéseket is ott adják át.

I- Végezetül kérem, hogy mondja el egy szép élményét.

— Nem egyet, sokat is elmondhatnék . .. Ugyanis számomra mindig élmény, amikor az én férjem és az én fiam felöltözik az egyenruhába. Olyaln ünnepélyes akkor a hangulat. Az orruk alá is dörgölöm, hogy a szakaszgyűlésre miért nem abban mennek ...

— Hamarosan díszbe öltöznek megint. Kezdődnek ugyanis a megyében az ünnepi századgyűlések. Engedje meg, hogy önön keresztül köszöntsük a többi' munkásőrfeleséget, akik ha csöndesen is, de sokat tesznek férjükért, mind- annyionkért.

V. HORVÁTH MÁRIA

Múltunkból

Negyven esztendővel ezelőtt, 1942. január 16-án tette közzé a Tolnamegyei Újság az új közellátási rendelet magyarázatát. A cikk azzal kezdődik, hogy szerte Európában nincs ‘sehol sem olyan ellátás, mint Magyarországon. Ezt követően azonban a következőket írta:

KORLÁTOZTÁK A HÚSFOGYASZTÁST

„A minap 'rendszeresítették az egész országban az egységes kenyér- és lisztadagot, amelynek mértéke olyan, hogy azzal mindenki meg lehet elégedve. Külön állapították meg a nehéz testi munkát végzők fejadagját, s ezzel az országos rendezéssel teljes mértekben sikerült biztosítani a kenyér, és lisztellátást az új termésig. Most a húsfogyasztás újabb rendezésére került sor. Ä legújabb rendelet szerint kedden, szerdán, és pénteken semmiféle húst nem szabad kiszolgálni sem nyers, sem konzervált, sem elkészített állapotban. Hétfőn tilos a borjú-, sertés-, és juhhús csütörtökön a boirjú- és juhhús kiszolgáltatása. Ha ezek a napok a Ger- gely-noptór szerinti, vagy nemzeti ünnepekre esnek, akkor a kiszolgálási tilalom nem áll fenn.”

Hogy a fenti közleményt „enyhítse”, a lap közli, hogy a baromfi, házliinyúl, lóhús, hal, zsír, hói, szalonna, töpörtyű, hurka, disznósajt, belsőrész, valamint az ezekből, vagy ezek felhasználásával készült élelmiszerek és ételek árusítására, illetve a vendéglátó üzemekben való kiszolgáltatására ez a tilalom nem vonatkozik. Azt is közli a lap, hogy aki vendéglőben étkezik, az csak egy tányér levest, egy adag húst és egy adag tésztát kaphat, s ez vonaitkozilk a sajtra is.

Jogos lehet a kérdés, mi alapján nevezte a cikk szerzője zavartalannak, dicséretre méltónak a magyar közellátási? «>.

TILOS A FARSANGI BAL

1942. január 10-én arról közölt rövid tudósítást a Tolnamegyei Újság, hogy a rendőrség nem engedélyezi a farsangi bálokat. Idézzük az írást:

„A rendőrség bálokat nem engedélyez. A jelenlegi rendkívüli viszonyok között bálok tartása nem időszerű, miért is a rendőrhatóságok bálok rendezésére engedélyt nem adnak. A farsang tartama alatt szerényebb táncestélyek kivételesen engedélyezhetek, csakis azonban legfeljebb 3 óráig. — Február 18-itól záróra meghosszabbítás nem engedélyezhető.”

EGYKORI TANÁCS AZ ÁRVÍZ ELLEN

Tolna' megyéit rendszeresen sújtotta az árvíz. Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa, Paks, Ger- jeo, Bogyiszló, Tolna, Bá'ta lakossága mindig figyelte a Dunát, milyen vízállási szintnél fagy be. Annak örültek, ha alacsony vízállásnál állt meg a jégzajlás, mert megvolt a remény arra, hogy a kisebb felületű jégtükröt a tavaszi magasabb víz megemeli, s minden baj nélkül elúszik a jég a Dunán. A Sió is sok gondot okozott a partjain fekvő községek lakóinak. A hivatkozott újság 1942. január 14-1 számában, úgy tűnik, megtalálta a Sió kiöntése elleni védekezés módszerét. Idézzük a cikk idevonatkozó részletét:

„Az évek óta ismétlődő árvizek okait kutatva, arra az eredményre kell jutnunk, hogy a Sió-völgy katasztrófáját meg lehet akadályozni. Tudott dolog, hogy a Balaton, mint vízgyűjtő medence, tárolja a Dunántúl csapadékvizeinek nagy részét, mert oda ömliilk bele számtalan kis folyón és patakon keresztül mindaz a nagymeny- nyiségű esővíz és hóié, amely sök-sokezer négyzetkilométer területen a földre hull. Az is ismeretes, hogy a Balatonnak sokszor van ilyen okokból magas vízállása, és hogy ‘a fölösleges vizet a Sión át vezetik le a Balatonból a Dunába. Az érdekelt lakosság mór most aggódik azon, 'hogy a tavaisszaf elolvodó mérhetetlen mennyiségű hótömeg hatalmasan megemeli a Balaton vízének szintjét, és akkor a legjobban megszervezett és legáldozatkészebb • árvízvédelem is összeroppan a természeti erők nagy nyomásában . . .

Véleményünk szerint az ár- vízvédelmi munkákat máir most meg lehetne, sőt, meg is kellene kezdeni, hogy a balatoni vízállás tavaszra várható emelkedésének megfelelően már most le kell szállítani a magyar tenger vízét. Ha ugyanis most rögtön megnyitják a zsilipet, akkor az ott fölösleges vizet már most levezetheti a Sió a jelenlegi alacsony állású és még csak zajló Dunába ..."

A szerző szerint így elkerülhető lenne, hogy a Duna és a Sió egyidejűleg lenne magas, s megakadályozható, hogy a Duna visszaduzzasztó hatása veszedelmet teremtsen ... Elméletileg elfogadható lenne a szerző következtetése, ha .... ha a történelem sok más példát nem produkált tvolna. Ugyanis, nemcsak a jeges árvíz okozott gondot a Sión, hanem az úgynevezett zöldár is, eláztatva és átszakítva a gátakat, nagy területeiket öntött el, pusztítva vetést, vadat, épületet, s nem egyszer emberi életet is követelve. A Sión épített torkolati zsilip sokkal biztosabb módszer oz árvíz elkerülésére, mint a korai vízeresztés, amely csak esetenként jelenthet megoldást.

AZ ÖCSÉNYIEK SZERZŐDÉSE AZ ISKOLAMESTERREL

Nem mindennapi szerződést kötött teljesen önkéntes alapon ücsény község bírája, Varga János; az esküdtek, Rideg János, Deák János és Deák András; továbbá Berekallyi István közember a községi iskolamesterrel, azzal az Indoklással, hogy jobbá tegyék az iskola- mester élet- és munkakörülményeit. A szerződésnek öt fő pontja, s közülük néhánynak alpontja is van. Idézzük a szerződés néhány lényeges pontját:

„I. Mivel a helységünkben fennálló oskolaház a nevezett Királyi Inspektor Úrtól némely- lyekben helytelennek találtatott, annak szükséges helyre való ho- zattatósára, s .akarminemő jövendőbéli megváltoztatására, úgy nem külömoen az egész épületnek épségben való megtartására is minden tőlünk kitelhető “ikézi- és szekeres munkákat, annál inkáob készek teszünk megtenni, miivel bizonyosaik vagyunk abban, hogy az illyetén ligazíttásokra és újításokra az oskolaépületnek mindenkor az Uraságh részéről adafitati'k meg a szükséges készpénz és a materiá'liomok."

A II. pontban az iskolaterem és a mester lakásának fűtéséhez szükséges fáról intézkednek. Az Iskola részére hat, a tanítói lakás fűtésére 10 öl keményfát kívánt tbiztosítani a község.

Érdekes tájékoztatót kapunk a III. pontban az iskolamester jövedelméről. Készpénzben 150 forintot kapott, s természetbeni jövedelméről a szerződés így rendelkezik:

,,a) 15 ki la kéczeres búzát, ennek kilóját egy tallérral vévén tészen 22 forint és 30 krajcárt;

b) tavaszi vetésből életet öt kilát, kilóját egy forinttal vévén tészen 5 forintot;

c) 15 akó bort, aikóját egy tallérra böcsülvén tészen 22 forint és 30 krajcárt;

d) fél mázsa sót, ez tészen 2 forintot."

Az őcsényiek nagylelkűsége — úgy tűnik — szinte nem ismert határt. Azért, hogy az iskolamester jövedelmét emeljék, s az iskolamester egy segítő mestert tarthasson, a fentieken kívül még a következő javadalmazást biztosítja:

Készpénzben 40 forintot, öt kila tiszta búzát, hat kila kétszeres búzát, hat akó bort, fél mázsa kendert. A felsorolt termék ára készpénzre átszámítva 289 forint.

Az ötödik pontban a szerződést aláírók kötelezettséget vállalnak arra, hogy a község lakóitól negyedévenként beszedik a pénzt, valamiint a terményt, és azt átadják a tanítómesternek.

Fentebb azt írtuk, hogy Öcsény önként emelte még a tanító jövedelmét, mert ezt tartalmazza a szerződés. De a valóság kissé más volt.

K. Balog János