Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-22 / 18. szám

1983. január 22. NÉPÚJSÁG 11 Fiatalak stúdiója Megnyílt a fiatalok fotóművészeti stúdiójának 11. kiállítása a Nemzeti Galériában. Képeink a kiállításon készültek. Horváth Dávid: — A miért fáj, ha... — című sorozatból Horváth Péter: Önarckép Lengyel Gábor: Fotó A zománckép művésze Beszélgetés Kátéi Mihály festőművésszel A gallérjáról a Dunáira látni, a Parlamentre, a pesti oldalra. Bent nagyon szűk a tér, talán hai 25 négyzetméter. Ez szolgál konyhaként és dolgozószoba­ként is. A könyvekkel zsúfolt polc mögötti rész a hálóhely. De a lépcsőn megközelíthető galérián jut hely a vendégnek is, ha éjszakára itt marad. Kényszerűségből, ügyes célsze­rűséggel oz itt lakók színe min­denre aIka'lmássá tették az ere­detileg csak műteremnek szánt szűk teret. A lakás kialakításánál ugyan­az az elv, törekvés munkált, mint a berendezésként szolgáié néhány parasztbútor — szökrö- nyök, tékák stb. — megformá­lásánál: a legkevesebb anyag­iéiba,sznállással, munkával a lehető legnagyobb használati érték elérése. A szűk kis lakásban a falakon mindenütt zománcképek. Kiseb­bek, nagyobbak. Csillogó fényü­ket, ikonszerű ragyogásukat jól fogják vissza a nemesen szép régi szőttesek, hímzések. Szokat- l'ainsága ellenére is nagyon meghitt, barátságos ez a kör­nyezet. S valami furcsa, meg­magyarázhatatlan keleties han­gulatot áraszt minden. Szóvá is teszem ... — Bizonyára így van — néz körül a lakásban a nagykun­sági, Karcagon született festő­művész, Kátoi Mihály. — De ez csak annak lehet szokatlan, aki nem járt még régi falusi házakban. Egykor a parasztem­ber együtt élt a természettel. Felfogóna a körülötte lévő világ­ról, szűkebb és tágabb környe­zetéről azonos volt a keleti em­berekével. — Mégpedig? — Az ember is a természet része, nem pedig ura (léigázó- ja) I Egymással mellérendelt viszonyban álltak. Ez a szemlélet volt jellemző a világképükre, a művészetükre. Nem volt alá- és fölérendeltség. Ahogy a termé­szetben egyaránt fontos min­den: a fák, a sziklák, s termé­szetesen az ember, a motívu­mok egymáshoz való viszonyá­ban, tehát a képi ábrázolásban is ez jelentkezett. S érthetően az otthonuk berendezésében is. — Mivel magyarázható, hogy a népművészet évszázadok so­rán életképes maradt, sok-sok divatot túlélt, s tanúságai, „mo­dell" volta ma is érvényes? — Olyan formákat őrzött meg, amélyek az ember és a termé­szet viszonyának optimális kép­letei. Ezek a formák mündig praktikus eszközökön, bútoro­kon stb. jelentek meg. A hasz­nálati tárgy és a dísztárgy a népművészetben, a népli kultú­rában — s ugyanígy az ókori magas kultúrákban — nem vált külön. A hétköznapokra és az ünnepekre szánt darabok között nem volt lényegi különb­ség. Amit ma művészetnek ne­vezünk, akkor része volt az élet­nek. Fel sem merült egy-egy tárgy esetében, hogy az éppen sz,ép, vagy csúnya. Művészetről csak azóta beszélhetünk, ami­óta ez a kettősség — szép és nem szép — létezik.- Az elmondottak ismereté­ben már érthető, hogy Kátai Mi­hály a táblaképek, az olajles- tés helyett miért a tűzzománcot választotta. Honnan ered egyál­talán ez a technika? — Mezopotámiában jelent meg először. Ügy tudom, a su- mér művészettől vették át az egyiptomiak, majd a sumérok elvándorlása után kerülhetett Ázsiába és az ural-altáji terü­letekre. A népvándorlás kori törzsekkel kerülhetett aztán a Kárpát-medencébe, ahol legin­kább Erdélyben használták. A nyugat-európai kultúrában egy­részt Bizáncon, másrészt délről, a mórokon (lásd: limogesi zo­mánc!) keresztül került be. Itt viszont már elveszti keleti jelle­gét. Eltűnik a háttér élete. A reneszánsz táblakép-szemléletet erőszakolják rá. De ez az el­járás imitativ ábrázolásra alkal­matlan, mert a zománcolt fe­lület minden ponton egyenlő erővel él. Ez az anyag sajátos lényege: mély drágakő inten­zitású tüze. A tűzzománcokon nincs külön háttér és figura — egyenlő erővel élnek. — S ez jellemző népművésze­tünkre, faragásainkra, hímzése­inkre is ... — Igen és mindazon népek ősi művészéténél, akikkel motí- vumkinosünk állandó elemei és témavilága' rokonságot, vagy még inkább, azonosságot mu­tat. Szerintem a Kárpát-meden­ce népeinek etnikai jellege és vezető kulturális rétegeinek mű­veltség-eszménye között sajátos feszültség tapasztalható évszá­zadok óta. Ez a feszültség a magyarok néprajzi örökségének és o nyugat-európai szemlélet hatásának az ellentétéből fa­kad. — Mi ennek az ellentétnek a lényege? — Az úgynevezett nyugati szemléletben az ember és az emberen túli világ, a termé­szet egésze elkülönüli Központ­ba kerül az ember, mint a ter­mészet fölé rendelt úr. A világ emberen túli része háttérbe szorul, az ember nem veszi azt figyelembe. — Hogy mennyire nem, azt napjaink egyre riasztóbb jelen­ségei, környezetünk szennyezé­se, pusztulása is bizonyítja. — Sajnos. Az ökológiai egyensúly megbomlása korunk fő problémája. A levegő, a víz szennyezése egyre nagyobb mé­reteket ölt. Meg kellene aka­dályoznunk. Ehhez viszont szem­Alföldi látomások Élő múzeumok Képtartó idol léletváilitozásra van szükség. A. paraszti társadalom embere még a természettel együttmű­ködve, s nem attól elszakadva létezett. A népművészetben ép­pen ezért megőrződött az ember tudatának — Viszonylagos — ökológiai egyensúlya:. Szerintem az emberiség léte azon múlik, hogy tudja-e rendezni viszo­nyát a természettel. Az a véle­ményem, hogy az ember és a természet egyensúlyának meg­teremtésére alkalmas a művé­szet. (A környezet mindenkor hat az emberre!) Olyan struktúrá­kat kell tehát felépíteni, ame­lyek megint ezt a harmóniát sugallják.- Úgy tudom, a kecskeméti tűzzománc-alkotótelep — amely­nek a munkáját éppen Kátai Mihály irányítja -, az előbb említettekre próbál a művészet oldaláról megoldást találni. Hogyan? — Az 1975 óta nyaranként itt dolgozó magyar és szovjet alko­tók a népművészethez, mint az ember és a természet viszonyá­nak vizuális modelljéhez for­dulva, abból merítve végzik munkájukat. Az ökológiai célki­tűzéseknek, programnak meg­felelően próbáljuk munkáinkkal a környezeteit gazdagítani, az utcaképek monotóniáját felol­dani. Szelesíey László Új Petőfi-képtár - üzemi festménygaléria Az év első napján múlt 160 esztendeje, hogy Petőfi Sándor megszületett Kiskőrösön. Emlé­kezetére jelentős -társadalmi ösz- szefogás révén a város Petőfi - képtárat létesít adományozás­ból, vásárlásból. Ennek kereté­ben közös pályázatot hirdetett a Magyar Képző- és Iparművé­szek Szövetségévé! olyan fest­mények, szobrok, grafikák kis­kőrösi bemutatására, melyek Petőfi alakjával és művészeté­vel kapcsolatosak. A Petőfi- képtár törzsanyagának alapját alkotja egy gyűjteményes kiál­lítás, őszire pedlig a Petőfi em­lékhelyek országos találkozóját rendezik meg Kiskőrösön. A ju­bileumi év jegyében a buda­pesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett hosszabb ideig nyitva tartott tárlatot saját Petőfi do­kumentációjából, s mintegy nyi­tányként rendezték meg a vá­rosi művelődési központban és könyvtárban Tavaszy Noémi képi vallomásait Petőfi világáról. Réqebben magyar, lengyel, jugoszláv, csehszlovák tájakról készített lényeges népi mozza­natokra és jellegzetes fájmofí- vumokra alapozott linó és olaj- pas'zte II sorozatokat, az elmúlt öt esztendőben az Ady, Bartók, Kodály évfordulókra készített színvonalas ciklusokat. Ez a Petőfi összeállítás részben kü­lönbözik az előző életművek grafikai kíséretétől, önfeledteb­ben, áradóbbon közelíti Petőfi eredeti szellemiségét, képzele­tének feszült és diadalmas vi- harzását. E képekkel írt Petőfi- szótár igyekszik méltó módon vizuális nyelvezetre fordítani a költő népmeséi ihletésének bő­ségét, apró kedvességeit, ham. vasságát, szerelmi lírájának mélységét és feltartóztathatat­lan forradalmi isá gát. A kiskőrösi Petőfi-képtár első darabjai között tarthatjuk szá­mon o Tavaszy Noémi által adományozott János Vitéz il­lusztrációkat és Komjáthy Gyula Petőfi-pontréját, továbbá Petőfi halálát ábrázoló rézkarcát, me­lyet még Dienes András könyve és adatai alapján komponált az 1950-es évek elején. Másutt is az országban olyan folyamait tanúi vagyunk, amikor a képzőművészét elmúlt évtize­deinek számos termése klasszi­kus értékké vált, és múzeumi el­helyezést igényel. így lett Szent­endréből, a festők városából egyben a múzeumok városa is. Ilyen új múzeumváros Pécs és Győr, Sárospatak, Miskolc. Az értékfelhalmozódás időpontjá'- ban természetszerűen növekszik az ország kulturális körforgalma, így legújabban Patay Éva eseté­ben, akinek munkásságát a győri Xantus János Múzeum gondozza, de egy kisebb gyűj­teményt, mintegy félszáz akva- rellt és 17 olajfestményt Tápió- szelének adományozott. A Ko­hászati Gyárépítő Vállalat he­lyiségeiben — könyvtárában, tanácskozótermeiben, folyosóin, klubjaiban, színháztermében — nyert végleges elhelyezést, ka­pott állandó otthont. A választás méltó helyre esett. Nemcsak azért, mert Tápiósze- lén a Blaskovich Múzeum több unikummal rendelkezik, II. Rá­kóczi Ferenc emlékekkel, Kis­faludy Károly festményeivel, a nagybányai festészet több alko­tásával, hanem azért is, mert a Kohászati Gyárépítő Vállalat új épülete, színdinamiikáija üdítő­en korszerűvé nemesíti a külső, belső teret, nem is beszélve Rózsa Péter plasztikájáról1 és Fajó János muináíis munkájáról. Ebbe a környezetbe került az adomány. Egyébként a művész­nő 1900-ban született Aranyos- maróton, Rudnay Gyula tanít­ványa lett a Képzőművészeti Fő­iskolám, sajátos értékeivel be­mutatkozott Budapestem, a Mű­csarnokban, továbbá Győrött, Ráckevén, Pécsett, Dobáson, Nyíregyházán és Debrecenben. Egy ideig Isaszegen tanított, 1948-ban költözött Győrbe. Az­óta ott él, ott alkot. Vívódó egyéniség, szinte Dosztojevszkij mélysége érződik gyűrt, görcsös felületein. Emberi drámákat, sorsokat, küzdelmeket tükröznek, közvetítenek alkotásai, akvarell- jei üdék, tiszták, derűsek. E víz­festményeken gyűjtötte össze hat évtized megszállott szorgalmá­val az élet megannyi kedvessé­gét és intimitását, kukoricást, kaszálást, Rába-partot, asszonyt napsütésben, lovasszekeret. Mindez bizonyára örömet fa­kaszt Tápiószelén, a munkások között, akik számára munka­helyük a festménygalériával ím. máir önálló, saját, mintegy élő múzeumuk egyben. Losonczi Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom