Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-22 / 18. szám

©NÉPÚJSÁG

1983. január 22.

— Hadd kezdjem beszélgetésünket kissé formabontó módon, úgy, amiként emlékezetem szerint még soha. Régóta készülök erre a találkozásra és most, hogy végre megvalósul, meglehetősen félek tőle!

ezért helytelen bármikor is a ló betöréséről beszélni, hanem csaik betanításról lehet, ami nem ugyanaz.

I

— Ez minden bizonnyal így igaz, de hogyan jön ehhez a Népújság?

természetes mozgása, az ember csak visszaköveteli tőle. Úgy is mondhatnám, a ló mindenre képes, de nem mindent tud, tehát rá kell vezetni ... '

I- Rávezetni, akár ostorral is?

— Miért? Tán csak nem fél a lovaktól?

— A lovaktól legkevésbé

sem. Inkább az emberektől. Még pontosabban fogalmazva attól, hogy olvasóink többsége lényegesen kevésbé szereti, ismeri a lovakat, mint mi ketten, akik ha nagyon belemerülünk, egykönnyen unalmasakká válhatunk a nem ló-, hanem mondjuk a futballrajongók számára.

— A ló sosem unalmas. Mégse gondolja azt, hogyha történetesen jó meccset közvetítenek a televízióban akkor én lezárom a készüléket!

S

— És ha egy jó fogatversenyt?- Akkor inkább odautazom a helyszínre. Akár Nyíregyházára is...

I

— Helyben vagyunk! Mióta nevezheti magát lószeretőnek?

— Gondolom, hogy a születésem óta. Parasztemberek voltunk, édesapám istállójából sose hiányzott a ló, meg a csikó. Később az enyémből sem, sőt most is van. Az autószerelő fiamnak egy „háztáji hátasa".- Akármibe fogadnék, hogy ez se mindennapi Magyarországon, de most nem kuriózumokat gyűjteni jöttem. Abban minden bizonynyal megegyezhetünk, hogy az egyéni gazdálkodó igás- lova és egy hobbiló, vagy ha úgy tetszik, „háztáji hátas" közt mintha lenne némi különbség.

— Persze, hogy van, és igazán nem hivalkodni akartam vele, hanem azt érzékeltetni, hogy nálunk a lószerétet nemcsak hagyományosan megvolt, hanem a családban is maradt. Én ezenkívül is szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen a termelőszövetkezetbe lépés óta kizárólag lovak mellett dolgozhattam.- Nagyon sok termelőszövetkezeti fogatost ismertem és ismerek, de se versenyzésig, se bajnokságig nem vitte egyikük sem. Azt hiszem, érdemes lenne hallani valamit az útról, mely idáig vezetett.- Szívesen, mert a televíziónak és a Tolna megyei Népújságnak egyaránt része volt benne. A magam hajlandóságát és a szerencsémet nem számítva, hiszen csakugyan szerencsésnek mondhatja , magát, aki 45 éves korára megtalálja az igazán kedve szerinti szenvedélyt. Azt, hogy korábban is lószerető voltam, már mondtam. Ez természetes, hiszen gazdaember nem boldogulhat úgy a legértelmesebb jószágával, hogy ne értsék meg egymást, ne érezzenek együtt. Ugyanis nemcsak az ember dolgozik a lóval, hanem a ló is az emberrel, amit úgy értsen, hogy mindkettőnek örömét kell lelnie a közös munkában. Éppen

— Először a televízió jött. A képernyőn láttam Abonyi Imre bátyánk, a világbajnok művészetét és akkor gondoltam arra, hogy valami hasonlót nekem is meg kéne tudnom csinálni. Persze nem világbajnokságot, de az igazi, szép hajtást megtanulhatnám. Nem sokkal később megjelent a Népújságban a hirdetés, hogy Szedresen fogathajtó tanfolyam indul, lehet jelentkezni. Sitkéi János bácsi, az azóta már nyugdíjba ment lótenyésztési felügyelő biztatott, az akkori főagronómusunk, Takács István nem ellenezte. Ez a kezdetnél is fontos volt, mert neki voltam a személyi fogato- sa, de azóta sem panaszkodhatok a Dunagyöngye Tsz és sportköre támogatására.- És gondolom, hogy ők se az eredményeire. Odabenn a lakásban valóságos kiállítást láttam a dijakból, melyeket hazahozott. Soroljuk?

— Éppenséggel sorolhatjuk. 1977-ben négy első helyezésem volt Pálfán. 1978., 1979., 1980. és 1981-ben megnyertem a megyei bajnokságot. Ebben az esztendőben az országos II. lettem, az Alpesi Duna Kupán VI. Tavaly a megyei bajnokságon összetettben a II. a Dél-magyarországi Területi Bajnokságon szintén második és első helyre kerültem a kettes fogatok derbyjén, melyet először rendeztek meg.- Annyira szép sorozat, hogy térjünk vissza egy kicsit az elejéhez. Ahhoz a bizonyos szedresi tanfolyamhoz. Kik tanították? És főleg mire? Hiszen akkor már legalább három évtizedes hajtói múlt volt a háta mögött...- Hajtás és hajtás nem ugyanaz. Fejes Béla volt az elméleti oktatóm, Abonyi László pedig, a világbajnok öccse, a gyakorlati. Ha van a világon egy tucat élvonalba tartozó szakembere a hajtósportnak, akkor ők köztük is az élen járnak. Ezt egyébként nem én mondom, hisz nem újság. Hogy mennyire más lehet a hajtás, azt a hajtóasztal mellett tanultam meg. Ez tulajdonképpen egy imitáció, ahol a szárak nem lovakhoz, hanem különböző sűlyőkhoz vezetnék. Az os- tortartásnak, a különböző rövidítéséknek, egyszóval a szárke- zelésnék úgy kell végbemennie, hogy a súlyok a lehető legkevesebbet mozduljanak.- így tanul az ember. És hogyan a ló? Nekem díj- haitások alkalmával mondig volt egy olyan érzésem, hogy annak a jó összmunkának a keretében, melyről korábban szólt, az ember nem ritkán a ló természetével ellentétes mozdulatokat kíván meg ... majdnem azt mondtam, hogy munkatársától, bár a „barátiától" kifejezés használata helyénvalóbb lenne!

— Teljességgel téves! Ez mind, a legkisebb részletig a ló

— Igen, de nem kegyetlenségből, hanem szükségből. A hang egyébként is előbb ér az állathoz, mint az ostor. Mindenre ügyelni kell, hiszen az, aki lóhoz nyúl, nemcsak a legtisztább, hanem a legérzékenyebb állattal kezd bánni. Olyannal, amelyik a hajtó legkisebb idegességét, vagy ha éppen előfordulna ilyesmi, elbizonytalanodását azonnal nemcsak észreveszi, hanem át is veszi.

I

— Mikor kezdődik a betanítás?- Ha a kézhez szoktatást is ide számítom, úgy csikókorban. Igazából másfél—kétéves kor között. Versenyezni öt és tízéves koruk közt lehet velük. A legnehezebbnél, a díjhajtásnál feltétlenül előnyben van a hátasként is foglalkoztatott ló. Nem akarom az összesét részletezni, elég annyi, hogy ilyenkor egy 40x80 méteres négyszögben 13 feladatot kell megoldani. Ebben van az igazi szépség I

| - És milyen lóban?- Én valamikor a deresre és feketére esküdtem volna, most a szép sárgákra szavazok. Természetesen magyar félvérekre.

— Bemutatná ezt a két barátságos csodát, akikkel most itt, a termelőszövetkezet istállója előtt együtt fényképeztük?

— Rézi és Csitri I

| — Értékelhetők?

— Pénzben bajosan. Azt hiszem, jóval 200 ezer forint fölött se válna meg tőlük a terme I őszövetkezet.

— Van néhány lótenyésztő hozzátartozóm, akik elől gondosan titkolni fogom abbéli udvariatlanságomat, hogy ma nem hoztam magammal kockacukrot. Mégis, ha már eljutottunk a sok sportágban legalább is kényes kérdésnek számító pénzhez, maradhatunk még ennél?

— Miért ne? Nekem nem kényes!

I- Úgy értsem, hogy a versenyzés semmilyen anyagi hasznot nem hoz?- Pontosan! Még a termelőszövetkezetnek is elsősorban csak erkölcsit. Persze az eladásra kerülő csikószaporulatnál már más a helyzet. Nekem és a fiamnak, aki a segédhaj- tóm, a termelőszövetkezet biztosítja a szállítást. Én kapom a járandóságomat, meg az élelmezést és hazahozhatom a díjakat.- A fiatalabbik Berka János autószerelő, tehát ha erőltetni kívánnám a hasonlatot, úgy azt mondhatnám, hogy egész másféle lóerőkkel foglalkozik. Meg azzal az eggyel, ami itt van az istállóban. Az apjától tanult lovagolni?

— Nem! A tavaly meghalt Ko- ronváry Miklós bácsitól, aki sokszor kijárt hozzánk, és még 72 évesen is nyeregbe ült egyszer.

1

— A lovaglásnak, fogathajtásnak szerencsére alig- alig van felső korhatára. És utánpótlása?

— Szerencsére van, vagy mondjam úgy, hogy kezd lenni? A megyében Pálfán, Nagydoro- gon, Pakson, Szedresben, Re- gölyben, Dombóvárott és " itt, nálunk, Bogyiszlón van lovas élet. Tengelicen pedig egy „maszek lovas” Hollósi Zoltán személyében, aki a híres lovasember, Geiger unokája.

!

— Tamásit nem említette ...- Tamásiba mi hajtők nem szívesen megyünk. Az elhelyezésünk következetesen rossz, a tisztálkodási lehetőség jóformán semmi és a versenyzési feltételek is rosszak, mert a lovaspályát elsősorban az ugratásra tartják fenn és mi jóformán csak az ünnepélyes ki- és bevonulásra, meg a nyitóbeszéd meghallgatására vagyunk jók.

— Pedig szeret versenyezni, ami buta megállapítás, tehát inkább feledjük el. Végtére is a versenyzési kedv, gondolom, elég régóta van az emberben. Azt viszont Rézi és Csitri körülra- jongása közben elfeledtem megkérdezni, hogy egy-egy nagyobb versenyt mekkora felkészülés előz meg?- Napi 25-30 kilométer hajtás . . .

| - Mennyi ideig?

— Hónapokig. Aztán legalább két hétig még keményebb a munka. Tulajdonképpen el kell érni, hogy minden lehetséges helyzetre, hangulatra, döcce- nésre, egy-egy váratlan hangra, akár hirtelen roppanó faágra, vagy valamilyen lomb visz- szacsapódására közösen készüljön fel ember és ló. Ez, amit elsoroltam, egyáltalán nem túlzás! A ló a külvilág minden hatására azonnal felfigyel. Próbálja ki, hogyha egyedül megy be ide az istállóba, mennyire más fejtartással fogadják az ismeretlen látogatót, mint esetleg engem, akinek még a lépése módját is esztendők óta megszokták.

— Néha az az érzésem, hogy egyik-másik ló többet • tud az emberekről, mint sok ember a Iáról. Részben ez ') is közrejátszott abban, hogy j erre a beszélgetésre meg- í kértem. Köszönöm a türelmét, a türelmüket, és még nagyon hosszú évekig tartó • eredményes versenyzést kívánok.

ORDAS IVÁN

Múltunkból

A gazdasági világválság mély. pontján, 1932-ben Magyarországon ismét sok szó esett az agrárkérdésről. Mint már korábban annyiszor, ezúttal is nyilvánvalóvá lett, hogy a magyarországi birtokviszonyok nem felelnek meg a XX. század követelményeinek, lázadozik ellene, a magyar társadalom jelentős része. A többi között emiatt is elég gyakran szerepelt e téma a sajtó hasábjain, a politikai pártok megnyilatkozásaiban.

A Tolna megyei sajtó is gyakran foglalkozott a földosztás, a birtokviszonyok megreformálásával. Pártállástól függően hangsúlyozták a megoldás szűk. ségességét, de valamennyi egy távoli jövőbe igyekezett azt prolongálni.

„...SOK ESETBEN

ROMLÁSUNKAT OKOZTA A BIRTOK...”

A Tolnamegyei Újság 1932. január 13-i száma „Népszerű jelszavak terrorja” címmel vezércikket szentelt a témának. A bevezető gondolatok méltatják a Nagyatádi-féle földreformot, de kénytelenek megállapítani:

„örült a földreformnak nemcsak az, aki kapni akart, de az is, aki ezzel nemzeti igényt kívánt kielégíteni, amikor adott (a cikk szerzője vagy tudatosan ferdíti el az eseményeket, vagy tájékozatlan volt, ugyanis a megye földbirtokosai nem szívesen „adtak" földet a nincsteleneknek — a szeiik. megjegyzése). Sajnos, nehéz idők következtek, amikor a birtokba juttatott egzisztenciákat sok vidéken nehéz küzdelemmel járt munkába állítani az új tulajdonok barázdái mellett. Bekövetkeztek azok az előre nem látott gazdasági nehézségek, melyeknek eredménye lett az a Lény, hogy aföldhözjutatotit kis- egzisztenciák egy része nem tudott élni a neki juttatott előnyökkel, sőt, sok esetben romlásukat okozta a kezükbe került birtok."

A szerző ezt követően arról szólt, hogy mindezt csupán azért említi, mert „egyre gyakrabban találkozunk olyan népszerű szólamokkal, amelyek újabb földreform szándékokon törik a fejüket, és ebben a szörnyű Világgazdasági krízisben előtérbe kívánják tolni ezt a boldogabb időkben is nagy körültekintést, bölcs mérlegelést és helyes kivitelt igénylő problémát."

A hosszas fejtegetés után a szerző egyértelműen nyilatkozik:

„Kénytelenek vagyunk ezt a szándékot éppen a mezőgazda- sági osztályok érdekében már kezdeti stádiumban a leghatározottabban helyteleníteni, mert a mai Idők éppenséggel nem alkalmasak arra, hogy olyan nagyjelentőségű kérdést, mint amilyen a földreform, hogy úgy mondjuk: munkába vegyenek."

A TOLNAI PRÉPOST CIKKE A FÖLDREFORM ELUTASÍTÁSÁRÓL

A fél évszázados újságokat lapozva, érdekes cikkre leltünk: vitéz Makray Lajos pápai kamarás, tolnai plébános írt csaknem másfél oldalas cikket az agrárkérdésről. A Tolnamegyei Újság 1932. január 23-i számában „Vörösek és Feketék” címmel közölték írását.

Arról értesülünk ebből az írásból, hogy a plébános postájában egy napon megtalálta a szociáldemokrata párt agrár- programját.. A kísérőlevélből megtudhatta, hogy a feladó Szeder Ferenc szociáldemokrata képviselő volt. „Az írásnak lényege, hogy a papság tegye magáévá ezt a programot, annak célkitűzéseit, és legyen a szegény nép (ránt való szeretet lendítő erejével a gazdasági leromlottságban sínylődő falusi kisemberek vezére, jobb élethez való jogainak elszánt harcosa" — írja Makray plébános.

A szerző kifejti:

„A katolicizmus sohasem kötötte és nem is köti le magát életre-halálra semmiféle gazdasági, vagy politikai rendszer mellé" — mondja, majd a cikk egy másik helyén e gondolatot folytatva így ír: „Tehát elvileg egy kollektív, vagy kommunista társadalmi rendben is betöltheti a maga örök célokra irányított áldásteljes hivatását. Hisz az első jeruzsálemi hitközség kommunizmusa — amely azonban jól értsük meg! — a sze etet és

nem a kényszer, az áldozat és nem a megrablás kommunizmusa volt, amellett sem intézményesen, sem elvileg nem szüntette meg a magántulajdonit, valamint szerzeteseink eszményi kommunizmusa eléggé igazolja ezt." Néhány mondatban ezt követően kifejti a szerző, hogy véleménye szerint egy kollektív gazdasági rend meg sem valósulhat.

A szerző tehát szembehelyezkedik a szociáldemokrata párt programjavaslatával, a magán, tulajdon talaján áll, elveti egy olyan társadalmi rendszer lehetőségét, amelynek alapja a kollektív gazdaság. A kommunizmust csak mintaszereteit által irányított társadalmat tudja magáévá tenni, s elveti az erőszakot, azaz az osztályharcot.

Az ilyen ideológiai-politikai vita viszonylag ritka a megyei sajtó hasábjain. Érdekes megvizsgálni, melyek azok a sarkalatos tételek, amelyekkel elutasította a tolnai plébános a szociá Idemokraták á lllá sfog la Iá - sát, agrárprogramját. Három ilyen okot sorol fel a szerző.

Az első:

........a szociáldemokrácia súlyosan, és mondhatom, végzete, sen meg van terhelve egy mindenfélekép életképtelen filozófiai ballaszttal. A szociáldemokrácia elméletének konstruktőrjei felbonthatatlanul összekovácsolták a szociáldemokráciát az ateizmus filozófiájával: a materi a!l izmussá I".

A második:

„A szociáldemokrácia egy másik, erősen perhorreszkált dogmája az egyéni magántulajdon jogának megtagadása." Véleménye szerint „az emberiség egyeteme mégis csak az életndk a természet általános rendje által megjelölt utat járja" — ez más szavakkal fogalmazva azt jelenti, hogy a magántulajdon a természet rendje. Elferdíti érvelése közben a szerző, hogy a szociáldemokrácia megkülönböztet magántulajdont, ami a kizsákmányolás eszköze, s megkülönböztet egyéni tulajdont, amely nem alkalmas a kizsákmányolásra.

A harmadik:

„A harmadik barriér, amelyen mi átlendülni nem tudunk, az osztályharc-el mólét.” „Nekünk, a mi ideánknak, óriási dímen- ziójú erőinknek és törekvéseinknek az osztály igen szerény cél, és igen szűk keret. Kiegyenlíteni az ellentéteket, egyenlőkép igazságot szolgáltatni minden osztálynak, ugyanolyan lelkesültséggel és mélységes megértéssel, meleg rokon- szenvvel szolgálni egyaránt minden osztály érdekét, az egész emaeriség organizmusának harmonikus és így egészséges összeműködéséért dolgozni — ez a mi eszményünk!”

A szerző véleménye szerint, mint azt egv másik részletben is kifejti, a társadalmi bajokat nem harccal, hanem szeretettel és békével kell megoldani.

A dikk végén azt igényli a prépost, hogy:

„Korrigálja magát a szociáldemokrácia, legyen bátorsága és ereje arra, hogy magát ezektől a kölöncöktől megszabadítsa, magáról ezeknek a kátyúba jutott elveknek a bilincseit letörje — merjen felnézni az Égre, meg nem homályosított tisztelettel és megértéssel minden jóakarata emberre, akkor is, ha nem proletár, nyissa meg szívét a legproduktívabb érzésnek és erőnek: a szeretetnek, és akkor lehetünk munkatársak!" — adja meg összefoglalóan o választ Szeder Ferenc szociá Idemok ráta képv ise I őnek vitéz Makray Lajos plébános.

Makray Lajos nagyon pontosan világosan, mindenki számára közérthetően fogalmazta meg a keresztényszocializmus tételeit, amelyek elfedik a társadalomban meglévő osztályellentéteket, nem vesznek tudomást az antagonisztikus érdek- ellentétekről, a társadalom feszítő kérdéseit a mindentől elvon atkoztatofit általános szeretettel kívánja megoldani.

Egy megküldött program, amely az agrárkérdés megoldásának eszközeit, mértékét fogalmazta meg, így adott alkalmat arra, hogy a világválság sok gondja között, amikor kiélezettebben jelentkezett az osztály- hairc, az osztálybékéről, az egyház, politikájáról szóljon a sajtó hasábjain a tolnai plébános.

K. Balog János