Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-04 / 285. szám

© Képújság 1982. december 4. Madách István kőművessel I — Elég sok kritikát, meg­jegyzést kap az építőipar. Mi erről a véleménye?- Von nők jogos észrevételek is. A segédmunkások körött pél­dául nem nehéz találni gyönge dolgozókat, italozó embereket. De azért álljon meg a menet! Nem vagyunk ilyenek va Ja meny­nyien. Nagyon haragszom az igazságtalan megjegyzésékért, hogy amikor öt percig állni kell, mert hiányzik valamilyen anyag, még nem futott be a kocsi, ak­kor az utcán séta Ugatok vagy őgyelgők közül mondogatják, na, ezek is nekifogtak ám ala­posan. Azt nem veszi észre a szerencsétlen, Ihogy sokszor rhászva, térdelve kell dolgozni, egyengetni a betont. Nehéz, vi­zes munka, összeszedi az em­ber a reumát. Most is mi van? Paks főutcáján megkezdtük a Birka csárdánál, illetve most már nem az, mert megszüntet­ték, szóval az új postával szem­ben a vízelvezetést építjük ki, hárman, madkoló nélkül. Nem­csak a csőféktetés a dolgunk, hanem még kubikolnunk is kell, az összes földet, latyakot lapá­tolhatjuk. Markoló nem jön, mert kényes hely. Kárt tehet a gép valamilyen vezetékben. Az egyik ember megfázott. Hát nem könnyű, nem kellemes így dol­gozni, mielőtt rákerül a sor a burkolt vízelvezető csatorna megépítéséire.- Láttam én magát Pak­son más, nehéz munkák végzésénél is. Valahogy mindig ennek a három­négy tagú brigádnak jut a kellemetlen és sok ráter­mettséget is igénylő mun­ka? — Nem tudom, lehet, hogy így alakul. A brigádom egyébként nagyobb, de változik a létszám különböző munkáiknál.- Az új városközpont­ban, a főutca és az új autóbusz-pályaudvar között sokat dolgoztak mostaná­ban, hárman, esetleg né­hány emberrel többen. Mégpedig úgy, hogy a már megépített műtárgyak szintje nem egyezett a parkolóhely, arrább pedig a járda megépítésének lehetőségével. Nyilván rosszul tűzték ki, akik az előző munkákat csinálták. - Sajnos. Vesződtünk eleget. A főnök mondta, csináljuk úgy, hogy jó legyen. így voltunk a járdával is. Ott szét kellett bon­tani a műtárgyak, aknáik felső részét és újra betonozni, a jár- daszintnek megfelelően.- Végül jó lett minden... — Megcsinálja az ember. — Volt magának egy kü­lönleges feladata is, ami­kor a Béke-szálló épületé­nek újjáépítésén dolgoz­tak. Maga rakta a kémé­nyeket, függőlegesen is, ferdén is. — Az épületen belül mások is készítettek új kéményjáratokat. Én a tetökémenyen dolgoztam. Másodmögamimal, mert volt ott egy kezdő kőműves is. Nem sok­kal 'később elment gépkocsive­zetőnek. Hát szávai a Béke épü­let nagy kéményeit össze kellett hozni. Olyan szögiben, annyira ferdén építeni az egyiket, hogy alul jó öt méter távolságra in­dult a kémény a másiktól, ame­lyikhez csatlakoztattuk. Támasz­tott deszka volt alatta. Fekvő­kéményt nem 'készíthettünk, mert központi fűltésrőj van szó és a felevő kéménynek nincs megfelelő huzatja. I — De azért bírja a na­gyon ferde kémény. Nem I kellett támasztani, amíg fölvették érte a pénzt, mint abban a bizonyos vicc­ben... — Minden téglát bekentem malterral, úgy ragasztottam oda.- Amikor átvette a mű­vezető, vagy más valaki, akinek ellenőrizni kellett az elvégzett munka minősé­gét, mit szólt a szép mun­kára? — A kéménysöprő vette át. Más nem jött föl. A kéménysöp- rő jóváhagyta.- Nagyon megbíznak magában a vállalatnál. A paksi tanács költségvetési üzeménél. Nagyon elisme­rik a tudását, úgy gondo­lom. — Kezdettől fogva brigádve­zető vágyók. 1971 március 17- én jöttem az üzemhez. Hát mit mondjak? Csak két évvel ez­előtt kaptam meg a Kiváló dol­gozó kitüntetést. Mindig volt előttem sürgősebb. Nem azért mondom ezt, mintha irigyelném a feleségemtől, hogy ő már két­szeres kiváló dolgozó a konzerv­gyárban. Inkább örülök ennek. Csakháit... 'Egyszer, jóval ré­gebben, még akikor más volt az üzemvezető, kaptam volna ezer­kétszáz forint prémiumot, de az üzemvezető kihúzta a nevemet a listáról, mert „nagy a pofám”. Az egyik beosztott vezető vitat­kozott vele. Nem azt nézed, hogy mit dolgozik a Pista? Hogy mennyit dolgozik, hogy milyen a felelőssége? így végül kaptam nyolcszáz forintot. Han­gos gyerek vagyok a vállalatnál, kimondom a véleményemet. I — Aki mindent vállal, annak nagyobb szava, be­leszólása lehet az átla­gosnál. — Sokfélék az emberek, meg a vélemények is. Mondták ne­kem már azt is, hogy úgy sír­tam be magam a pártba . . . I — Mióta párttag? — ötödik éve. iDe nemcsak az vagyok, hanem szakszervezeti bizalmi és szocialista brigádve­zető. — Nem fáradt még el? — Nem. Negyvenöt éves va­gyok, kicsit vékony, de azért bí­rom a munkát. Orvosnál leg­alább nyolc éve nem jártam. Akkor is csak a szemem miatt. Belefröccsent la rria'lter. — Sokat eszik? — Nem mondhatnám. Kávét iszo'k sokat. Most már naponta legalább kétszer, de inkább há­romszor. Alacsony a vérnyomá­som. Most iis itt a kávé, délben főzte a feleségem, mielőtt el­ment dolgozni. Megmelegítem és fölhajtóm. I- Meg tudja inni a te­jet? — Nyáron nagyon. Kolbászra is megiszom. Csak télen nem, mert ha magammal viszem, hi­deg. Nem aka rok meg rázkódni a 'hideg italtól. Hát ugye, mi majdnem mindig a szabadban dolgozunk. Nem akartaim én kő­műves lenni. Véletlenül lettem az ... Olyan szakmát szerettem volna, hogy tető legyen a fejem fölött. Vasesztergályos lettem volna, ha itt a megyében is in­dítanak oktatást, de csak Bu­dapesten lehetett akkor ilyen szakmát tanulni, a szállóban már nem volt hely, albérlet meg szóba sem jöhetett. A szüleim keveset kerestek, viszont három gyerekről gondoskodtak. Nem sikerült iskolába jutni. Elmentem a téglagyárba téglühordána.k. Oda járt dolgozni egy maszek kőműves, a Pach Jóska bácsi. Mondta egyszer, tudnék-e vala­kit ajánlani inasnak. Azt felel­tem, csak úgy viccesen : Én nem lennék jó? Dehogynem. Mikor tudsz jönni? Másnap már nála voltam. I — Emlékszik-e még, mi volt az első, amit megta­nított a mester? — Az első napon sírva men­tem haza. Ez emlékezetes. Mondta a mester, hozzak egy mázsa cementet a TÜZÉP-teíep- ről. Ott volt a telep, ahol most a park van, a 6-os út mellett. Nehéz kézikocsival kellett kín­lódnom, rendes lovas kocsi két kereke volt benne, ez magában is súlyos, hát még naikamány- nyal, és ott meredek helyen kel­lett fölhúzni. Nem tudtam. Sen­ki nem segített. Végül nagy ne­hezen sikerült és még el kellett vele jutni Pa eh ékig. Azzal fo­gadott, .hogy jól leszúrt, merre jártaim ilyen sokáig. Elmondtam otthon, apóm beszélt a mester­rel, utána nem történt szidás. Nem is adtam rá okot. Hamar beletanultam a szakmákra, ren­geteg helyen voltunk kiisebb- nagyobb javításon, átalakítá­son. Akikor kezdett divatba jön­ni a régi házaknál a fürdőszo­ba kiépítése. Utcasorokon meg tudtam mondani évek múlva, ki hol lakik, annyira megismertem a munka miatt Paksot. .Három év alatt. A tanulófizetésem is jól emelkedett minden évben. I- Nem házimunkával telt az első inasév, ezek sze- • rint? — Az is volt. De úgy, hogy én megláttam, mit lehet segíteni a háziasszonynak, és megtettem kérés nélkül. Ott állt a vödör hátul az , udvarban. Gyerünk meglhondtaim a vizet. Szokott lenni inas ennél a háznál rend­szeresen. Azt mondta nekem a mester felesége: Pisti, te vagy az első, akit behívok reggelire. Megbecsülték a .munkámat. Ajándékot is kaptam a fizetés melllé, első évben inget és ka­lapot, másodikban karórát, a harmadik 'évben megkaptam a mester kerékpárját. I — Otthon bizonyára na­gyon örültek. — Apám arra tanított, álljam meg a helyem tisztességesen. Azt mondta: fiam, becsületesen élni nehéz, de érdemes. I- Megfogadta a taná­csot? Ugye, nem haragszik a kérdésért?- Art hiszem, nincs szégyen­kezni valóm... A nagyobbik lá­nyom, Judit már dolgozik. Au­gusztus elsején kezdett, itt Pakson, a Duna utcai áruház­ban, a konfekciónál. Szereti a munkáját. Meg őt is kedvelik. Itthon a főzést szereti nagyon. A kisebbik lány, Edit nyolcadik osztályos. Mindenben benne van. Hazajövök, sokszor egy papír vár a konyhaasztalon, apu, a Vöröskereszthez mentem, ide mentem, oda mentem. Ö meg nagy sütő. Kinéz valami­lyen süteményt a könyvből, nem is vagyunk otthon, elkészíti. Esetleg nem tökéletes, de meg­dicséri az anyja, másnap vagy harmádnap megsüti újra, job­ban. Hát így vagyunk. I- Ügy tűnik, örökölték a szüleik munkaszeretetét és szorgalmát. A kőművesnek nagyon kitartónak kell len­ni, azt hiszem... — Mindig. Még akkor is, ha nem azt csinálja az ember, ami­re a beosztása szól. Én a TO- VÁL-nál rögtön ilyen helyzetbe kerültem. De menjünk csak sor­ba... Elvégeztem az iskolát., na, igaz, erről még lehetne beszél­ni, mert elméleti is volt, ugye, szakmunkástanulók voltunk mégis, nem inasok. Ötösre vizs­gáztam gyakorlatból is, meg az írásbelin is, nem tudom, sze­rencsém volt-e, de könnyen ment. Ki kellett ballagni az ud­varra a gyakorlati vizsgára. Előttem vizsgázott egy gye­rek. Mondjd neki a vizsgáz­tató tanár, próbáljon 38-as fal­ba bekötni 25-ös csatlakozást, de a falvég hegyesszög legyen. Nem tudta a srác, föltartottam a kezem. Tudod? Megmond­tam. Aztán még egyszer jelent­keztem, mert a másik vizsgázó nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy egy rendes ké­ményt hány fokos szögig szabad elhúzni, dönteni. Tehát ferdén építeni. Jól van, mondta a ta­nár, be is küldött, az írásbelin ki kellett számolnom egy kör alakú szennyvíztároló térfogatát, erre emlékszem. Hát a köbözés is alapkérdés a szakmában. I-, Tehát a TÖVÁL-nál kezdte a munkát? — Nem. A vizsga után két évig katonáskodtam, azután egy évet méq a 'Pachnál dolgoztam le, utána kerültem a tsz-ek közös építő vállalkozásához. Duna- földváron volt a központ. Az igazgató nem szakember volt, de az építésvezető is csak he­tenként egyszer-'kétszer tudott jönni hozzánk. Művezető nem létezett. Pityókám vagy Pistu- kám, mi a helyzet? - kérdezte az igazgató, ha néhanapján ta­lálkoztunk. Az volt a helyzet, hogy haza kellett vinnem har­minc-negyven rajzot, tanulmá­nyozni, hogyan is építsük meg az istállót, vagy a dohányszá­rítót, ami jött. Dunakömlődön kezdtük a munkát, a Vendelék- nél. Sokat építettünk Pakson és környékén a tsz-eknek. Aztán megszűnt ez a cég. Dunaújvá­rosba akartunk menni, föl is ül­tünk három motorra hatan. A vállalatnál nézelődtünk, vára­koztunk, nekem nagyon nem tetszett a helyzet. Minden sza­naszét, mindenfelé a nagy szit- kozódás. Az építésvezető sziva­rozott, mondta, hogy másnap már mehetünk is, vigyük a mun­kakönyvünket... Mégis a költ­ségvetési üzemhez került a munkákönyv. Most heten va­gyunk a brigádomban. Van két másik brigád is az üzemnél. I- Mostanában mi volt a legszebb munkája?- Damai Józseffel és Hőgyes Gézával csináltuk, itt Pakson az Anna utcai régi iskola teljes fölújításánál: a mintás falazást fönn a párkánynál eredetiben kellett helyreállítani. I- Láttam, nagyon szép lett. — Szeretek falat rakni. I — Az autója sokat lut, vagy keveset? — Nagyon ikeveset. Hatéves, csak tizennégyezer a kilométer. Messzire ritkán megyünk. Ide föl a hegyre néha elmegyünk színházba, hát az nem nagy tá­volság. Dusnok sincs messze. A húgom ott lakik, meglátogatjuk őket, nyáron van úgy, hogy két- három napra, akkor bejárjuk azt a vidéket, a fürdőket. Az idén pihentünk egy hétig a Balaton­nál. Tavaly Harkányban. I — Talán jelentkezett már a reuma? — Még nem érzem, szerencsé­re. Jól vagyok. GEMENCI JÓZSEF Múltunkból Szekszárdot a szőlő és a bor tette nevezetessé, híressé, gaz­daggá és tette egyúttal elma­radóvá, lemaradóvá hosszú időn át. Az egykor itt élt em­berek gondolkodásának egyik központi kérdése a szőlőterme­lés és a bor értékesítése volt. Baj volt, ha nem termett, s a jég megtizedelte a termést, de legalább ekkora volt a gond, ha sokat termettek a szekszárdi dombok, mert akkor nem lehe­tett eladni a bort — nem akadt rá vevő, s ha jelentkezett is egy-egy vásárló, az csak igen alacsony árat kínált. BORVASART SZEKSZÄRDNAK így volt ez 1901—1902-ben is. 1901 gazdag terméssel ör­vendeztette meg a megyeszék­hely szőlősgazdáit. Annak rendje és módja szerint ki is préselték a szőlőt, amikor fej­teni kellett, azt is elvégezték, öröm volt a bő termés, hiszen a filoxéra utáni egyik legjobb termést szüretelhették le. De hiába várták a vevőket. A Tol­navármegye című lap 1902. ja­nuár 12-én „Rendezzünk bor- vásárt" címmel vezércikket szentelt az ügynek. „. .. általános kívánság, hogy a folyó évben már Szekszárdon is rendezzenek borvásárt, mert csak ily módon van reményük arra, hogy a nagy anyagi áldo­zattal, türelemmel és kitartással újjáalakított szőleik termésén túladhassanak . . . köztudomású dolog, hogy bortermelőink ré­szint az alacsony olasz borvám, részint a túímagas fogyasztói adó, valamint az általánosan rossz gazdasági viszonyok mi­att termésöket nem képesek kellően s a borok minőségének megfelelően értékesíteni. Hasz­talan áldoztunk óriási összege­ket a szőlők újjáalakítására, hiába fékszenek jó boraink a pincékben, vevő csak szórvá­nyosan jelentkezik, s az sem keresi a nehezebb és finomabb tájborokat, hanem a közfo­gyasztásban legkelendőbb, könnyebb minőségű, leginkább fehér és siller borok után ér­deklődik." A cikk írója úgy véli, ha bor­vásárt tartanak, akkor a leendő vevők megkóstolhatják a boro­kat, olyan italokkal találkozhat­nak amikről esetleg tudomásuk sincs — s így, o kínálatnak ez­zel az új formájával sikerül a termésen túladni. A termés egy része 1902-ben a pincékben maradt eladatlanul. HOGYAN KELL KOCCINTANI? A Tolnavármegye 1902. már­cius 23-i számában a borfo­gyasztással járó egyik szokás­ról, a koccintásról olvashatunk: Királyi rendelet a teli pohár borról. Másnak egészségére rendesen teli pohárból iszunk, ez nemcsak magyar, hanem a világ összes népei által elfoga­dott szokás. Ennek a szokásnak a forrása egy rendélet, melyet II. Valdemár dán király az 1232. évben adott ki, mert illetlennek találta, hogy valaki másnak egészségére félig telt pohárból igyék, s ezért ünnepélyes kirá­lyi rendelettel adta hű alattva­lóinak szigorú parancsba, hogy a maradék bort először meg kell inni és azután friss borral színiültig töltött pohárral kell koccintani, mert így követeli azt az illendőség és tisztesség. KITÜNTETETT BOROK Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1902. november 9-én újabb hírt olvashattunk az újságban a szekszárdi borról. Idézzük a jó hírt: A magyar bor diadala. A tu- rini nemzetközi mezőgazdasági kiállításon gróf Apponyi Sán­dor a finomabb pecsenye- és desszert borok kategóriájában a „Szegzárd-vidéki” címmel ki­állított boraiért nagy díszokle­velet nyert el. Ilyen kitüntetést csak négy olasz, egy francia és egy német kiállítónak adtak, s Apponyi borai ezek között is a francia és egy olasz kiállítót megelőzték. Mindenesetre nagy diadal ez, hogy Olaszországban a szegzárd-vidéki magyar bor a legnagyobb kitüntetésben ré­szesült, s bizonyára hozzá fog járulni boraink jó hírnevének visszaszerzéséhez. A turini kiál­lítás óta Apponyi pincekezelő- ségéhez már több olasz meg­rendelés érkezett, ami a borok kiváló és féltünést kéltett minő­ségének fényes bizonyítéka. Apponyi borai már eddig a kö­vetkező kitüntetésben részesül­tek: Budapest 1885 nagy bronz­érem; Pécs 1888. díszoklevél; Brüsszel 1888. nagy aranyérem; Becs 1890 ezüstérem; Budapest 1896. díszoklevél; Brüsszel 1897. nagy aranyérem; Szeged 1900 aranyérem; Pozsony 1902. aranyérem; Turin 1902. díszok­levél,! SZOLGÁLATKÉSZ ÉS UDVARIAS LEGYEN AZ ÜGYINTÉZŐ Úgy tűnik, nemcsak napjaink kérdése, hogy az ügyfelekkel rendesen, udvariasan kell bán­ni,, ügyes-bajos dolgaikat meg­oldani, meghallgatni mondani­valójukat. Nyolcvan esztendő­vel ezelőtt rövid hírt közölt a Tolnavármegye 1902. november 23-i száma. Idézzük: Udvariasság a közigazgatás­ban. A vármegyék számára ki­dolgozott ügyviteli szabályzat eltörli a hosszú, cikornyás, fe­lesleges címzéseket s egyálta­lán, mellőzi a felesleges udva­riassági szólásformákat, mint „Van szerencsém”, stb. Ezután csak ilyen címzések és megszó­lítások lesznek a hivatalos ira­tokon, „Belügyminiszter úr!", „Jelentem ..." stb. De az új ügyviteli szabályzat szigorúan meghagyja a tisztviselőknek, hogy a feleikkel előzékenyek, szolgálatkészek, udvariasak le- gyenék. Kérdezősködés esetén a feleket felvilágosítással, érte­sítéssel ellátni tartoznak. Vagy ha ez nem áll hatáskörükben, a feléket útbaigazítással ellát­ni kötelesek. Ez a felekkel való udvarias bánásmód fegyelmi vétség terhe mellett, különös szigorúsággal meg van hagyva a községi és körjegyzőknek, ki­ket a köznép legközelebb talál ügyes-bajos dolgaiban. Ami igaz, az igaz, szépek ezek az elvek. Viszont az is igaz, hogy a jegyzők, körjegy­zők nemigen fogadták meg a „különös szigorúsággal" kihir­detett elveket. S hogy ez nem­csak ráfogás, hanem valós do­log volt, azt a legjobban o kri­tikus időszakok mutatják meg, amikor a lakosság haragja ép­pen a községi jegyzők, főjegy­zők ellen fordult. így történt 1905-ben, és így volt 1918-ban is, amikor a jegyzők sokasága kénytelen volt elhagyni állo­máshelyét, olykor még a vár­megyéből is elmenekült, hogy el ne érhesse őket a lakosság bosszúja. Ma más a helyzet, a hatósá­gok figyelmesek, a lakosság bi­zalommal fordul a tanácsok­hoz, de azért nem árt1 többször is ismételni: a- lakossággal ud­variasan, tisztelettudóan kell foglalkozni, s él kell intézni ügyes-bajos dolgaikat. A FADDI HÓHÉR KOLOZSVÁRI ESETE Ritka foglalkozás volt a halá­los ítéleteket végrehajtó „hó- hérság". Csak kevesen tudják •— kivéve tán a faddiakat —, hogy egykoron ott élt az or­szág hóhéra. A Tolnavármegye 1902. december 4-i száma hosz- szabb tudósítást közölt „Báli Mihály eddigi működése" cím- melj „Tudvalevőleg Faddot érte ez a kétes dicsőség, hogy la­kik a m. kir. hóhér. Legutóbbi kolozsvári működése alkalmá­ból a következőket írják: Báli Mihály, a m. kir. hóhér nem érezte jól magát kincses Ko­lozsvár városában. A .mestert' az erdélyi metropolisban nem a legszívesebben fogadták. Min­denhol, amerre lakás után tu­dakozódott, elutasították őt és pribékjeit, úgy, hogy a fogház munkatelepének mellékhelyisé­gében kellett őket elszállásolni. Dühös is volt emiatt Báli Mi­hály, mert ilyen szégyen sehol sem történt meg vele. Mikor egy újságíró megkérdezte, hogy megnézi-e a várost, Báli ezt vá­laszolta haraggal: Dehogy nézem! Kerüljön víz alá az egész város! így még sehol sem jártam." Ezt követően a tudósítás leír­ja, hol', mikor és kin hajtotta végre a halálos ítéletet. A cikk szerint 1902. december elejéig 21 személyt „segített át” a túl­világra. Azt is megtudjuk az írásból, hogy amikor vonatra szállt, hogy elhagyja Kolozs­várt, a város apraja-nagyja ki­vonult a pályaudvarra. Állítólag egy fiatalember utánakiáltott, ,,Á viszont nem látásra” — ami­re Báli Mihály csak mosoly­gott ... K. BALOG JANOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom