Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
io Képújság 1982. december 31. Általános leszerelés ÁBRAHÁM ERZSÉBET: Szerelemmel Valaha az uránból kiváltunk, s magunk voltunk a tehetetlen anyag, bolyongtunk kötetlen, s kerestünk tiszta forrásokat. Újra együtt lenni, daloljuk égnek, fáknak, virágnak, újra a kerek egység, ami kettőnket áthat. Télapó Kondor Lajos rajza Lázár Ervin: A sereg fölsorakozott az ala- kulótéren. Zömök paripák táncolnak a fénylő arcú katonák alatt, a napsütésben csillognak a zöld, sárga és piros csákók. Mert szerencsére besüt a függőfolyosóra néző konyhaablakon a nap. A sorok ugyan elég kesze-kuszák, egy jobb tábornok bizonyára rájuk dörrenne, hogy balra nézz!, mik maguk, szabadnapos kereskedősegédek vagy katonák? De az itteni tábornok nem ennyire rigalyás és szerencsére a tábornok fölötte- sei sem rigolyásak, aminek külön örvendek, mert a föilötte- sek mi vagyunk: a gyerek meg én. — Ez k'i? — bök a gyerek az egyik vitézre. — Ez egy tizedes — mondom, mert valóban olyan tizedes formája van. Úgy tetszik, a tizedes ellen semmi kifogás, mert nagyra tatja a száját, s hogy félelmesebb legyen a dolog, zord pofát vág, s hozzá egy rettenetes csatakiáltás, egy'hosszan elnyújtott á. A tizedes tudja, ml a kötelessége máris ugratja péceli kenyérből1 készült lovát, szalonnaarcán példamutató elszántság, zötSd paprikacsákója meg se rezdül, vágtat be a tettek mezejére. A hős tizedes eltűnik. — Most egy századost kérek! Áááá! A százados nem tétovázik, micsoda bátor hadsereg ez! — A következő legyen egy ezredes — mondom a rangoktól megrészegülten, — s az ezredes csörömpölő kitüntetésekkel, méltóságteljesen bevégzi küldetését. — Most egy huszadost kérek — kiáltja a gyerek. — Huszadost? Olyan rang nincs. — Miért nincs? Tényleg, miért nincs? Kicsiit bambán mézek magam elé, azt fontálgatom, hogy magyarázat helyett itt, ebben a mi hadseregünkben, se szó, se beszéd, kinevezhetnénk, valakit husza- dosnak. — Húsz katonának nem kell' parancsolni? — szakítja félbe a ranglétrát forradalmasító gondolataimat a gyerek. — De azt 'hiszem, kéül — bizonytalankodom. —- Hát akkor?! Mert az ugye úgy van, hogy a tizedes tíznek, a százados száznak, az ezredes meg ezernek parancséi? — Nagyjából úgy — mondom, s hogy ne látsszam katonai dolgokban járatlannak, hozzáteszem: — Az alezredes meg kiiencszázki'lencvenkilencnek. — Az mennyi? — Eggyel kevesebb, mint az ezer. — Aha... akkor egy olyat kérek ! Az alezredes teljes díszben, pompázó paradicsomsisakban elvágtázik. S hogy a világ tökéletlenségein javítsunk valamit, követi őt a huszados. Semmivel sem gyávább, rníint a többiek,, az új ranghoz méltóan viselkedik. Amikor te katona voltál, hánytok parancsoltál? — Egynek se — vallom be férfiasán. Ezen kicsit elmélázik, hosszasam nézi az arcomat. — Száva} nullados váltál. Ez szíven üt. Ez a nagy nulla. — Tudod, azért egy titkos alattvalóm nekem lis volt, — mentegetőzöm. — Annak parancsoltál? — Annak igen. — Ki volt az? — Én magam. Igen. Megpróbáltam eldönteni, mi jó, mi rossz, miit kell megtennem akkor is, ha mlincs kedvem hozzá és mit nem kell megtennem, ha szeretném is. Azt persze már nem vallom be, hogy mindez hányszor, de hányszor nem sikerült. Olyankor persze nullados voltam, ez kétségtelen. Most aztán pironkodhatok. — Akkor te egyedes voltál. '— Körülbelül — mondom zavartan. Közben őrmesterek, hadnagyok, közlegények tűnnek el a színtói. — Ha katona leszek, én is egyedes akarok lenni ! — Ez nagyszerű — örvendek —, de tudod, ahhoz nem is kel! katonának lenned. Ha akarod, máris egyedes lehetsz. — Hogyan? — Például nem rohangálsz a nagykéssel föl le a lakásban. Mint egyedes gondolkozol előtte és eszedbe jut, hogy eleshetsz és megsérted magad. Nem verekszel szíre-szóra a testvéreddel. Ha a mama kér tőled valamit, nem morogsz, mert Jobb volna játszani, hanem megcsinálod. Látom az arcán, hogy az egyedesség sokat vesztett vonzerejéből. Nem szól. Közben a büszke tábornok, egyedül maradt az aJakulóté- ren, eljött az ő ideje is, elvágtat hadserege után. — Most ugye, csatáznak odabent? — Eszük ágába sem jut — mondom ijedten —, mind letette a fegyverét, valamennyiük- bőí egyedes lett és építkeznek. — Mit építkeznek? — Hát, hogy fényesebb legyen a szemed, keményebb llegyen az izmod, nagyobbat tudjál rúgni a labdába, ne fáradj el hamar és könnyebben tanuld meg a betűket meg a számokat. — Mert ha harcolnának, akkor fájna a hasam? — De még mennyire! — Akkor inkább Hegyenek egyedes ek. — Én is úgy gondolom. Lecsúszik a székről, kiterjeszti a karját és elberreg. Semmi kétség, itt egy repülőgép emelkedik a levegőbe. Nagy elégedettség száll meg, mi most ennek az öreg bérháznak a harmadik emeletén a függőfolyosóra néző konyhában megvalósítottuk az általános leszerelést. Most már csak az hiányzik, hogy nagy országok, kicsik és közepesek kövessenek bennünket. Példát mutattunk. A repülő közben a sztratoszférába emelkedett, ott köröz, könnyedén és boldogan. Bennem meq egy parányi félelem fészkelődik. Harci gép ez vagy utasszállító? Egy egyedes repül odafönt, vagy egy huszados? * Na majd ha leszáll', megkérdezem. A magyar múlt mosolya A mulattató Vörösmarty A költő nevét a Zalán futása, a Csongor és Tünde, a Gondolatok a könyvtárban, a Fóti dal, a Szózat tette országosan ismertté és hallhatatlanná. Lángelméjére, sokoldalúságára jellemző, hogy a szatirikus Irodalombon is tudott újat teremteni, mégpedig prózában. Néhány elbeszélése addig nem ismert szemléletet, új, groteszk hangvételt honosított meg irodalmunk, ban. A holdviilógos éj című keretes elbeszélése 1829-ben jelent meg a Koszorúban. Három árva diákról szól, akik esti hoüdvit- tegnál, korgó gyomorral, szenvedve az éhségtől, bandukolnak az országúton. Kínjukban abban kelnek versenyre, hogy ki tud nagyobbat füllenteni Mindegyikük az ősapja halálának történetét mesélli e'l mulatságosan, tragikusan. Meg tán kissé hátborzongatóan is. Valósághű llleírás, vaskos realizmus, fantasztikus és csodás elemek keveréke ez a remekmű. Könnyes-nevet, tető groteszk, a népmeséi motívumok, a romantikus német fantasztikus irodalom, a keleti' tündérmesék, a magyar népmesék élteméi keverednek benne. A költő egyénivé, eredetivé olvaszt- ja a sokféle hagyományt és hatást. Galamb Sándor, Dömötör Sándor, Túróczi-Trostler József és más kiváló irodalomtörténészek kötetnyit írtak e kis mű forrásáiróí, rokoni kapcsolatairól, amelyek szétágaznak szerte a nagyvilágba, keletre és nyugatra, s nemcsak a pogány magyar múltba, hanem az ókori víg- játékirodalomba lis. Csalimese, hazugságregény, nagyenyedi anekdota, tatin vígjátéki figura: elkezdeni sem tanácsos e kiis remek megannyi hazai és nemzetközi rokonának a fölsorolását. De tálán nem is szükséges, önmagáért beszél a következő kis részlet, amely kerek történet így is, kiszakítva az egészből. Sz. K. Vörösmarty Mihály; A holdvilágos éj (Részlet) Soha sem lehet előre mondani, hogy valamely történet a’ legcsodálatosb, mert mindig lehet váltam} hátra, mii annál még inkább csodálatos. Ifflyen például! boldogult ősapám története. Ez a' legjobb munkás minden tulajdonokkal fel vala ruházva, melyek szegény embert olv kapóssá tesznek. Serény volt, engedékeny és türödelmes. Falu' bírája volt néhány ízben 's innen nem ritkán történt, hogy dohányt aprítottak hátán; ha asztal nem ált közel, ír-asztalul hátát vevék elő; ő csupán kereszténységből dobolni engede hátáéi, tudniillik, nagy ünnepeken ő hordozta az öreg dobot. Szóval: körül belül nem vált haszonvehető telek, miint szegény ősapámnak háta. Ez a' minden emberék legtűrődelmesbike még sem vala gyengeségek nélkül, nem szenvedé'lyteten. ’S hogy a’ történet végére siessek, kiváltam hibáját: iindutatosan szerété az alutt tejet. Nem egyszer történt, hogy a’ holdvilágot a‘ tóból alutt tej gyanánt felkana- lazá. Jobb ősmerősei azt is beszélik, hogy kenyeret aprított bele; annyi bizonyos: e' két igen különböző dolognak oil y nagy rokonsága vala megtévedt eszében, hogy soha alutt tejet nem ehetett a’ holdvilág dicsőítése nélkül, és viszont, ha a' holdvilág csak felényiire ábrázolta lis le magát valahol, már az ősapám tulajdona volt: neki rohant a boldogtalan szüntelen kebelében hordott kanalával, 's többnyire betegséget ivék magának a’ keserű tóvízből; a' magyar szomszédoknál pedig any- nyira nevezetessé lett mohóságáról, hogy neve példabeszéddé vált: „neki esik, mondák, mint a’ tót holdvilágnak, vagy pedig: neki esfik mint tót az alutt tejnek”: mert alutt tej és holdvilág csúfosan egyértelmű vala tréfáikban. Részint ezen keserű qúny, részint a’ még keserűbb tóvíz eszmélteték ősapámat. Különböztetni! kezdé a' holdtól az alutt tejet, ’s erős fogadása volt, hogy véget vet nyomorúság,inak. De vajha ne tette volna! — Szép vlláqos és pedig holdviflágos este volt, midőn egy tóparton kaszálfgata, 's ha valaha mosolygó holdvilágot látott, még ez vala az, minél tündéribb soha sem ragyogott. Beszélik, a’ kik látták, hogy a’ hidegebb ’s téjutálóbb emberre nézve is csupa csábítás volt. Búsan telepedett Je szegény ősapám a’ kaszáló rendek közé 's érezte az ösztönt, de bámuljatok etós- lelküséaén, nem mozdult; sőt hogy egészen ment legyen a' baitó1!. óriási munkáját Vivé véghez az öntartóztatásnak, tudniillik a’ mint,csak erejéből telék, egy fához köté magát ’s úgy átadott. Azonban, szokták mondani, az ördög nem alszik. Pordohányt tarta-e orra alá, vagy miiként történt, elég, hogy ősapám egy írtóztatót tüszszervt 's fölébredett. Most már vége van minden fogadásnak, a’ feledés hályogos szemeivel tekinte vissza baiaira, de n' mohó kívánság leatündöklőbb napvilágával a' tóból felsugárzó hóidra. Eszmélet nélkül rohant a’ boldogtalan, 's olly erővel, hogy bal keze tövestül vagy Inkább szívestül kirándult testéből ’s kötve a’ fánál marada. Képzelhetitek e’ zajra felriadt társai csodáját, midőn őt kéztefenül a' csalfa holdvilágnál összerogyni látók. (1829) Fenyőfa Ferihegyi repülőtér Az éjszakában nyilallnak fények, kivilágított repülőgépek. Át a síksági és hegyi égen szállnak magasban, elülnek mélyben. Köd súlyosul a repülőtérre, a gép nem indul távol vidékre, sokféle szinű nagy sereg lámpa szurkát gomolygá vattás világba. Nyikolaj Jelin-Vlagyimir Kasajev: A g o m b Vaszilij Viktorovics Csernisev az irodájában ült, és a mikro- kalkulátora segítségével a legyeket számolta. A szobában elég sok légy volt, és Vaszilij Viktorovics megizzadt. Ki akarta gombolni a zakóját, de közben eszébe jutott, hogy egy gomb leszakadt az ingéről. A zakó alatt nem látszik, de ha kigombolja a zakót — azonnal látható lesz. Ilyen, könnyelmű látvány teljesen alááshatja a tekintélyét a kollégák előtt. Ő maga is elborzad, ha gomb nélkül látja saját magát. Inkább valami részeges alaknak látszik, aki az utolsó gombját is elissza, mint főközgazdásznak. Vaszilij Viktorovics elszomorodott.- Hát igen — gondolta —, olyan riged, egykedvű 'asszony a feleségem! Tizenöt éve élünk együtt, de még arra sem tud időt szakítani, hogy egy gombot fölvarrjon nekem. Persze, ez a gomb nem tizenöt éve szakadt le, hanem valamivel később. Mintegy nyolc és fél éve. Azt sem állítom erről az asszonyról, hogy húsz évig gomb nélkül fog járatni. De én szándékosan nem szólok neki! Ha igazi feleség, neki magának kellene észrevennie. Itt gürcölök egész nap, mint egy ökör, és ő arra sem képes, hogy egy gombot fölvarrjon nekem. Hát már semmi érzés nem maradt benne irányomban? Egyáltalán, van benne valami érzés? Hogy lángoltunk egymásért, amikor fiatalok voltunk, de most éld végig az életet, tűrd a keménységet, nemtörődömséget, az érdeklődésed iránti érdektelenséget, oszd meg örömét és bánatát... Eh, nem sikerült az én életem! A zavart, izgatott Csernisev gépiesen kigombolta a zakóját, és hirtelen észrevette, hogy ott, ahol nyolc éve nem volt semmi, föl van varrva egy gomb. Vaszilij Viktorovics hitetlenkedve meg-- húzogatta, kigombolta és begombolta, megnézte a fény felé fordulva is - de a gomb gomb maradt, és rendesen gombolódott. Csernisev meghatódott. És elszégyelite magát.- Hogy én milyen gazember vagyok, ilyen hamis váddal illettem a feleségem. Ritka egy csodálatos asszony. Tizenöt éve már, hogy együtt élünk, és ő még ma is gondoskodik minden gombomról! Pedig állandóan oly fáradt szegényke! Persze, nekem se könnyű, de az ő munkája sokkal idegfeszítőbb, és minden házimunka az ő vállán nyugszik. Tőlem nem várható otthon semmiféle segítség, még egy gombot sem vagyok képes föl varrni ! Zsarnok vagyok! Lelketlen és lusta fajankó. Csernisev szipogott, elővette a zsebkendőjét az inge zsebéből, és vele együtt kihúzott egy rubelt is. Vaszilij Viktorovics majd elájult a meglepetéstől. Amikor magához tért, lehunyta a szemét, és gyengéden maga elé képzelte szerető és gondos feleségének arcvonásait. De csak az orrára emlékezett.- önző fráter vagyok - hordta le megvetéssel saját magát. — Nem értékelek egy ilyen magasztos lényt! Ilyen rosszat gondolok róla! Erre csak egy semmirekellő, önmagával eltelt alak képes! Könnyeivel küszködve töprengett, mi kedveset tehet a feleségének; virágot vegyen-e, színházba vigye, vagy ajándékot vegyen neki. És bedugva a befejezetlen számítást az asztalfiókba, Vaszilij Viktorovics leugrott a boltba. Otthon egy nagy csokorral jelent meg, és fölfejtett kabátbéléssel, amely alatt nyugtalanul és türelmetlenül harmincöt rubel zizegett.- Neked hoztam, kedvesem — mondta félénken, és átnyújtotta a feleségének a virágot és a pénzt. — Végy magadnak, amit akarsz, amire már régóta vágyakozol. De ha kevés a pénz, akkor én... én azt ajánlom, végy valami olcsóbbat. A felesége sután, megrökönyödve állt. Alit, hallgatott, és azt sem tudta, mit kell ilyenkor mondani.- Köszönöm - segítette ki az apja. Odalépett Vaszilij Vik- torovicshoz és megkérdezte: - Mi van veled, Vászja, hogy az én ingemet vetted föl? Persze, pont olyan, akár a tied, de két számmal nagyobb. Nem vetted észre? Én a tiedet nem tudnám fölvenni. Add csak vissza... - és átnyújtott Csernisevnek egy ugyanolyan inget. Vaszilij Viktorovics nézi, és látja, az övén nincs gomb. A fő- közgazdász elkomorult, a csokrot és a pénzt a bélés alá gyömöszölte, egy szó nélkül bement a szobába, és csak magában gondolta :- Nekem is szerető feleségem van! Fáradozhatsz akárhogy, a férjed gombját azért fölvarrhatnád. Ne is szólj semmit, nincs közöttünk semmiféle lelki közösség. Most már látom magam is, hiba volt ez a házasság. De mekkora hiba!... (Migray Ernőd forditása) Schéner Mihály rajza
