Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

6 Képújság 1982. december 24. Schönfeld Zsuzsanna tanulóval — Bizonyára tudja, hogy miért magát ajánlották a tanárai ehhez a beszélge­téshez, tehát hogy milyen interjúalanyt kerestem a szekszárdi Garay Gimná­ziumban. Olyan lányt, vagy fiatalembert, akinek a szülők a példaképei. Vagy legalább az egyik... — Igen, tudom.- Nos, ki a példakép? — Mind a ketten. Édes­anyám és édesapám is. Na­gyon becsületesen dolgoznak. A munkaszeretetük és a rend- szeretetük is tetszik nekem. És sok más, ami jellemző rájuk. Sok emberi tulajdonság. I- Beszélgessünk először ‘ a szüleiről. Milyen az alaptermészetük? — Édesanyám nagyon nyu­godt, kiegyensúlyozott, harmo­nikus egyéniség. Sose indula­tos, 'nem bánt még senkit. In­kább barátságos, közvetlen. És amiben csak tud, segít más embereknek. Ha megkérem valamire, biztos, hogy nem fe­lejti el. Bejáró vagyok Hő- gyészről, ott lakunk, a Gárdo­nyi utcában, ez kicsi utca, leg­többször este érek haza, mert sok az óránk, meg egyéb fog­lalkozások is vannak, például énekkar, este pedig már nem lehet vásárolni. Megkérem va­lamire, hogy vegyen, véletlenül sem felejti el. Ugyanígy, ha valaki kér tőle tanácsot, segít­séget, örömmel segít. Szóval édesanyám példakép nekem. I- És az édesapja milyen ember? — Ö is derűs, barátságos. A munkatársaival nagyon jó a kapcsolata. Szeretik. A Hőgyé- szi Állami Gazdaságban rak­táros. I- Az édesanyja hol dol­gozik? — A takarékszövetkezet fő­könyvelője, Hőgyészen. Őt is szeretik a munkahelyen, tudom.- Kedves Zsuzsa, ritka szerencsés családban szü­letett. Amit elmondott a szüleiről, az több mint von­zó. Ideális. Valóban pél­daképei lehetnek a szülei. Sajnos, sok család nem ilyen, még a jobbak sem. Tehát akkor van miről be­szélgetnünk. Következzék maga. örökölte a derűs, nyugodt alaptermészetet? — Nagyon nyugodt vagyok. Az osztályban, a negyedik dé- ben — ez óvónőképző szakkö­zépiskolai osztály —, ha nagy vita kerekedik és az indulatok már a plafonon járnak, kiabá­lás, minden, én csak hallgatok. Várok. Ezzel hívtam föl ma­gamra a figyelmet, valamikor, régebben. Hogy-hogy ez ilyen nyugis? Na, szóval akkor én megmondom a véleményemet higgadjon és a vita normális mederben folyik tovább. Tud­ják rólam, hogy rendet tudok teremteni. Az a lényeg, hogy ne kiabáljon az ember össze­vissza, ne aika'rion hangerővel győzni... Ha tud várni, amíg néhánvan kiheveskedik magu­kat, akkor meqtalálja a kapcso­latot mindenkivel. Az osztá­lyunk egyébként nagyon jó, annyira szeretünk együtt lenni, hoqy a szünetek vége fele már hiányzik a társasáa, alia vár- iuk, hogy ismét járjunk iskolá­ba. — Akkor ez már a má­sodik iá közösség, ahova maga tartozik. Érdemes fesz bőven is társaloqni ezekről az összetartozá­sokról, de előbb magát kellene bemutatnunk az olvasóknak. Sőt nekem is, mert jóformán semmit nem tudok azonkívül, hogy re­mekül zongorázik, dijakat nyert és óvónőtagozatos osztályba jár. Úvánó sze­retne lenni? — Nem, Tanár szeretnék len­ni általános iskolában taníta­ni. Népművelés-ének szakot végezni és zenét, éneket taní­tani. I — Hol és hogyan kezdő­dött a kapcsolata a zené­vel? — Az óvodában én voltam a dalosmadár. Sokat énekeltem. Hőgyészen. Minden ott kezdő­dött. Énekelni nagyon szeret­tem, és eljutottam odáig az általános iskolában, hogy rám bízták az énekkar betanítását, amikor egy ideig nem volt énekszakos tanár. Most itt a Garayban az énekkar mezzo- szólamát vezetem, tehát én irá­nyítom a szólam tanulását, Gerse tanár úr kérésére. Ő az énekkarunk vezetője. I- A szülei szeretnek énekelni? — Édesapám nagyon. Sokat énekelünk együtt. Házi kon­cert. Édesapám sokáig tagja volt a hőgyészi kórusnak. Más a helyzet édesanyámmal... Ö is nagyon szereti a zenét, harmo- nikázott is régebben, de ami­kor meghalt a bátyám, azóta nem énekel az édesanyám. Esetleg dúdol egy kicsit. I- Tehát volt mit örököl­ni tőlük ilyen tekintetben is... Ők akarták, hogy ta­nuljon zongorázni? — Ügy kezdődött a dolog, hogy én sokszor megálltam a második szomszédunk ablaka alatt, hallgatni a zongoramuzsi­kát. Ott lakik a zenetanár, Me­zei Mihály, most már nem Hő­gyészen tanít, hanem Tamási­ban, de továbbra is itt lakik nálunk, a Gárdonyi utcában, szóval az ő ablaka alatt hall­gattam a zongorát és kértem a szüleimtől, hadd tanuljak zon­gorázni. Hétéves voltam akkor. Elvittek a tanár úrhoz, ő éne­keltetett, és rögtön eldőlt, hogy nekem tanulnom kell zongo­rázni. Nagyon szeretem a zon­gorát. Otthon sokat gyakorolok, nyáron hallgatja az egész kör­nyék. — Nem zavar senkit? — Sőt, várják, kérik. Például olyan üzenetet kapok, hogy a Folkmanné azt üzeni, hango­sabban játsszak, mert ő az ágyban fekve szeretné hallani. - De nyilván nem csak komoly zenét játszik ilyen­kor.- Sok mindent. Aztán az egyik szomszédunk, Walter Jó­zsi bácsi is, úgy rendezi az idejét, tavasszal, nyáron, hogy kint dolgozhasson a kertben vasárnap, minél jobban hallja a zenét, ami kihallatszik a há­zunkból. — Mióta van saját zon­gorája? — Hatodik osztályos korom­ban kaptam. Addig nem jutott rá pénz, a kultúrházba jártam gyakorolni. I- Milyen dijakat nyert, mint „garays"? — Szerepelni sokat kellett Helikonon, diáknapokon, már elsős koromtól. Aztán Szom­bathelyen, mi is volt a verseny neve... dunántúli óvónőképző szakközépiskolák? Valami ilyen. Ott voltunk az énekkarral és nekem egyénileg is kellett in­dulnom, tehát zongoráztam is. Kimegyek a színpadra, látom, ott ül a több mint száztagú énekkarunk, megnyugtató volt, és az, hogy velünk volt az igazgató úr, rettenetesen jó ér­zés, hogy együtt van a társa­ság és nekem szorítanak. Mind­járt mondták is utána, a he­lyezettek közé jutottam, az biz­tos. Eredményhirdetés, mondják a harmadiknak a nevét, utána a másodikét, aztán fölordít a ....nyert a Zsuzsa!”, szóval m ég ki sem mondták a neve­met. Hát ez annyira csodála­tos volt, együtt örülni... I — Maga tud örülni an­nak, ha mások boldogul­nak?- Igen és az különösen öröm a számomra, ha segíthetek és megvan az eredménye. Például a . . .nem ment neki a kotta­olvasás, gyakoroltuk, odaültünk a zongorához, örömmel, játsz­va tanultunk, borzasztó jó az ilyen. Nagyon szeretem az óvo­dai gyakorlatokat. Énekelni a gyerekekkel. Játszani velük. Minden kedden óvodai gyakor­laton vagyunk. I — Mi jobb: a gimná­ziumi nagy és híres ének­kar mezzoszoprán szóla­mát vezetni, vagy kisgyere­keket tanítani énekelni? — Énekelni a kicsikkel, az talán még nagyobb öröm. Per­sze, a másik is az, de ez még jobban. Kodály is azt mondta, nincs nagyobb öröm, mint az első magot elhinteni. Lehet, hogy nem pontosan idézem. I- Hány éves korától tud énekelni egy gyerek? — Általában ötéves kortól. Az óvónőtől függ, a foglalkozás­tól. Ha szeretettel tanít, akkor ti gyerekek gyorsabban sajátít­ják el az éneklés képességét. Ugyanez vonatkozik a játékra. Az a gyerek, aki megtanul ját­szani, az később, a munkában sokkal kitartóbb, könnyebben boldogul.- Tehát ahhoz is segít­séget kell nyújtani a kis­gyereknek, hoay megtanul­jon játszani, sőt, ha jól értem, nem akármilyen se­gítségre van szüksége, ha­nem szakszerű és szeretet­tel nyújtott segítségre. — Igen. Tulajdonképpen ott kezdődik, hogy közösségi em­ber lesz-e belőle, tud-e alkal­mazkodni. — Közösséghez tartozni pedig csak jó, ha az a közönség vonzó. Igaz? Te­hát megint az alaptémánk­nál vagyunk. Maga há­rom közösséghez is tarto­zik, mindegyik jó. A csa­lád, az osztály és az is­kola. — Igen. Aztán van olyan is, hogy összejön nálunk egy ba­ráti társaság otthon, szóval az én barátaim. Sok mindenről beszélgetünk, zenélünk, illetve zenét hallgatunk.- Tegyük fel, hogy fá­radt az édesanyja, mert mint főkönyvelő, éppen eleget dolgozik, és még az otthoni munka, nos, ilyen esetben a baráti hangos társasággal kedves, vagy csak udvarias? — Nagyon kedves. Őszintén. Nekem már sokan mondták, irigylik, hogy ilyen édesanyám van. Ugyanezt mondhatom édesapámról. Beszélgettem munkatársaival. A család nagy, sok az unokatestvérem. Ők is mondtak ilyen véleményt, ha nem is íav fejezték ki. Nálunk rögtön kellemes a légkör.- Hogyan várják magái otthon? — Érdeklődéssel, majdnem izgatottan. Na, mi volt, me­sélj. Ha kevés az idő és ta­nulnom kell estig, akkor meg­várják, amíg végzek a tanulás­sal, azután beszélgetünk. I- Tehát hét közben is vannak családi beszélge­tések, jut rá idő, nem csu­pán hét végén? — Persze, mindennap. Szom­baton vagy vasárnap aztán még több. Segítek édesanyám­nak, amiben tudok, minél előbb végezzünk a házimunkával. I- Az iskolában milyen nagy a terhelés? Röviden mondja el egy napját, az elfoglaltságokat! — Hetenként háromszor reg­gel hétkor kezdődik az órám. Ebből csak a hétfői kötelező, a másik kettőre azért járok, mert szükségesnek tartom: kedden és pénteken reggel héttől elő­készítő órák vannak. Felvételi vizsgára előkészítő. Hétfőn ösz- szesen kilenc óránk van. I — Kedden hogy tud egyáltalán figyelni? — Aznap van az óvodai gya­korlat, hat óra. így nagyon jó. A hétfőt ki lehet pihenni a gyerekek között. — Amikor hétre jön is­kolába, hány órakor kel? — ötkor. Nálam az ébresztő­óra. De azért bejönnek édes- anyámék, megnézni, fölébred- tem-e. Ők ráérnek hatkor kelni, de mindig fölébrednek és föl­kelnek, nehogy véletlenül el­aludjak.- Biztosan tudja, hogy sok a magányos ember. Nem csak öregek. Mit gon­dol, törvényszerű, hogy tel­jesen magára maradjon valaki? — Nem. Nem szabad magá­ra hagyni, ne legyen minden­ben magányos. Valahol kell, hogy befogadják...- Kellene. Közösségi társadalomban élünk, ezt hallja az ember. Valójá­ban a családtól függ min­den, az határozza meg az egyes ember sorsát, alap­vetően. Maga is, ha már nem tanul, dolgozni fog, tanítani, nyilván azt viszi a munkájába, amit otthon kapott. A család marad a példakép. Az összetart 0- zás öröme. A jól végzett munka, a harmónia, a se­gítőkészség, az alkalmaz­kodni tudás eredményéből fakadó öröm. Biztos va­gyok benne, jó pedagógus lesz. Nevelő... — Nagyon szeretnék jól ta­nítani. Azért akarok általános iskolásokat tanítani, mert azok még hajlíthatóbbak. Könnyeb­ben el lehet velük fogadtatni a jót. I- Mi mindent szeret? Próbálja felsorolni! Úgy vélem, látom az egyénisé­géből, sok mindenre futja. — Szeretek zongorázni, éne­kelni, táncolni...- Milyen táncokat?- Legjobban keringőt. De diszkózni is. Olvasni is szere­tek. Kedvenc tantárgyaim az ének, a testnevelés, a rajz, a történelem és az óvodai gya­korlat.- További jó tanulást kívánok. — Köszönöm szépen. GEMENCI JÓZSEF Múltunkból A dombóvári elöljáróság nem a legkellemesebb karácsonyt okozta a község számos lakó­jának, nyolcvan esztendővel ez­előtt. Azt tette ugyanis, hogy az adófizetési kötelezettségé­nek eleget nem tevő polgárok nyakára küldte a végrehajtó­kat, akik mindent megtettek azért, hogy a községi bevételi tervek és a tényleges befizeté­sek megközelítsék egymást. Er­ről a Tolna megyei Közlöny rö­vid hírben számolt be. Idézzük: ,,Dombóvár kétheti adója. Tu­lajdonképpen nem két hétre szóló adóról van szó, hanem, hogy végrehajtás terhe alatt mennyi adó folyt be Dombó- várott két hét alatt. Közvetle­nül karácsony előtt fejezte be dombóvári „vendégszereplését” az állami végrehajtó. Rövid két hét alatt tizennyolcezer koro­nát hajtott be az adófizető pol­gárokon. Hatalmas érvágás volt ez a lakosság zsebjein. Sokan a legutolsó krajcárig ki lettek fosztva. Meg is érezték ezt nemcsak az egyes adófizetők, hanem a karácsonyi bevásár­lástól sokat remélő kereskedők is. Hja, az első kötelesség az adó, aztán jön a kenyér, a ru­ha, és ha még jut: a karácso­nyi ajándék”. — Eddig a hír­adás, amiből arra következtet­hetünk, hogy bőven maradt áru a kereskedők pultjain. LAKAT ALATT A TEMPLOMI BETÖRŐ Ugyancsak a Tolnamegyei Közlönyből tudjuk, hogy nyolc évtizeddel ezelőtt lakat alatt töltötte a karácsonyi ünnepeket Kátai Imre. Ki volt ő? A hír­adás szerint templombetörő, aki kifosztotta a paksi kato­likus templomot, s 1902. októ­ber 12-én megszökött a szek­szárdi ügyészségi fogházból. Úgy tűnik, a fegyőrök nem nagy gondot fordítottak fel­adatuk ellátására. Hogyan szö­kött meg Kátai? Idézzük az újságot: „A fogház második emeletén lévő czellájának ablakrácsoza­tát fűrészelte el lombfűrésszel és az így támadt keskeny nyí­láson lepedőjéből és szíjakból font kötélen észrevétlenül le­ereszkedett az udvarba, ahon­nan azután egy hosszú pózna segítségével a falon átugrott.” — Igazi krimi, mintha a Kátai Imrétől kölcsönöznék a krimi­írók a szökések leírását. A szö­kevény messze jutott. Erdély­ben, Székelyudvarhelyen fogták el, s tették hűvösre. VÁLOGATOTT DURVASÁGOK AZ ÚJSÁGOKBAN Aki a régi újságokat olvas­sa, rendszerint felfedezi a „Nyílt tér” rovatot. Ebben a rovatban egykori urak olykor a legválogatottabb dúrvaságokat vagdalták -egymás fejéhez. A legolvasottabb rovat volt egy­koron. Nyolcvan évvel ezelőtt, másfél hasábos írás jelent meg egy ilyen rovatban. Ebből a rovatból — ízelítőül — néhány sort idézünk: „Most pedig önhöz fordulok Pápay Géza Béni úr, aki amennyire öntől kitelik, a tisz­telet hangján szól hozzám, s pazarul osztja baráti jobban megírt tanácsait. Mindenek előtt engedje meg, hogy egy körülményre figyelmeztessem, önnek magának is égető szük­sége van jó tanácsokra, meg aztán vannak önnek többrend- béli gyerekei, jó tanácsait ké­rem tartsa fönn azok számára. Ezzel nem azt mondom, hogy jótanácsokra utalva nem va­gyok, de ha szükségem van ilyenekre, róka komához nem megyek, találok és jóakaróim közül képzettebb, okosabb és tapasztaltabb embereket. Majd én csak azoknak a tanácsait veszem igénybe...” és. lehetne tovább idézni. A fenti sorokat egyébként egy bátaszéki ta­nító írta. Ügy tűnik, epébe már­totta tollát... A KOSSUTH-BANKÓK A bonyhádi szolgabíró 1860. december 29-én körlevelet in­tézett a mezővárosok és a köz­ségek vezető tisztségviselőihez, s miheztartás végett velük az alábbiakat közölte: „A Nagyméltóságú m. k. helytartótanács elnökségéhez f. évi karácsony hó 11 -ével 7092 sz. alatt kelt magas intézvénye szerint többféle forrásokéul és az ország külömböző vidékei­ről azon jelentés tétetett, hogy az forradalmi magyar kormány bankjegyei, az úgynevezett Kossuth-jegyek a forgalomban fizetés gyanánt használtatnak. Különösen a vidéken a felfor­gató párt emberei különféle fondorlatok felhasználása által azon vannak, hogy az osztrák papírpénz értéktelenítésével a Kossuthjegyeknek érvényt sze­rezzenek. A többi közt azon fortélyhoz nyúlnak, hogy nyilvános helye­ken a köznép szeme láttára Kossuthjegyekért három vagy négyszer annyi osztrák papír­pénzt adván, ez által a népet a Kossuthjegyek .... (olvasha­t atlan) csábítják. Az osztrák bankjegyek és az új papír váltópénz hitelének megrontása által minden lát­szat szerint a köznép felinger­lése czeloztatik. Jelentés tétetett további az iránt, hogy egyesek az új vál­tópénz hibás magyar feliratát arra használják fel, hogy az egyedül magyar nyelvet értő falusi néppel elhitessék, miként a kormány ez által a magya­roknak ártani szándékozik, amennyiben őket kényszeríti, hogy oly papírpénzt, melly más krona országban csak 10 új krajczárt és itt 10 ezüst, vagyis 17 fél új krajczárban fogadják el. E mellett az után kiviszik azon szándékukat, hogy az együgyű és megfélelmittet né­pet, mint már a nemzeti köl­es ö n k ötvé n y né I is történt nyere­ség okáért megkárosítsák, fel­hívom, hogy ezen veszélyes fon­dorlatok meggátlása végett a kellő intézkedést megtenni kö­telességének ismerjék.” ADATOK TOLNA KÖZSÉGRŐL 1925-ben minden községben úgynevezett „Közigazgatási tá­jékoztató lap"-ot kellett kitöl­teni. Az első nagy fejezet egyik kérdéscsoportja arra kér felele­tet, hogy milyen a község tör­ténete. Á tolnai jegyzőnek nem volt elegendő a hely, amit a kérdőíven talált, ezért egy ki­sebb ívre írta — meglehetős büszkeséggel - a következő­ket: „Haugh Béla Tolna vármegye múzeumának volt őre .Wosins- ki Mór életrajza' c. munkájá­ban írja, hogy 442-ben Attila itt verte meg először a római seregeket. A honfoglalás után a várfalakkal körülvett birtok lett és nyoma van annak is, hogy a királyi városok között emlegették. Megfordult Tolnán Szent István, s itt törvényeket alkotott; lakott falai között az igazságos Mátyás király is. Volt a városkában országgyű­lés 1463-ban. 1518-ban a szo­morú emlékű II. Lajos ide hi­vatta össze Rendéit, s a hely, ahol a tanácskozás folyt, ma II. Lajos-tér néven ismeretes. A mohácsi vész után a reformá­tusoknak, majdnem 100 éven át virágzó collégiumuk volt Tolnán. Tolna vármegye történetében megemlíttetik, hogy a reformá­tusok üldözésekor a régi ma­gyar lakosság a Duna ingová- nyaitól védett erdőségekbe me­nekült és alapították Bogyisz- lótól kezdve lefelé a mai .Sár­közi’ községeket. (A fentiekből nem kell mindent komolyan venni — a szerk.) Kovách Aladár történelmi ta­nulmányai szerint az eredeti lakosok besenyű származásúak voltak és a község nevében, vezető férfiúknak Tolmának ne­vét őrizte meg a történelem.” A népességről azt írta a köz­ség jegyzője, hogy iparos és kereskedő a lakosság 75 szá­zaléka, földmíves és földmíve- lési és egyéb napszámos 25 százalék. (Ez a statisztika rossz — nem szól az ipari munkások­ról, a hajósokról, az értelmisé­giekről stb.) Arról is tájékoztat, hogy a községben 1602 ház volt 3900 lakrésszel. Vajka pusz­tán 28 ház 70 lakrésszel és Tolnaszigeten 60 ház volt ösz- szesen 80 lakrésszel. A kereskedőkről is számot ad a jelentés. Ezek szerint 18 ve­gyes kereskedés volt a község­ben, 2 vasbolt, 5 rőfös és 8 szatócs biztosította a kereske­delmi ellátást. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom