Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

1982. december 24.

NÉPÚJSÁG 7

Éte/bűvéBxek

Üzemi szakácsok

Ha az ember jól belegondol, rájön, hogy az üzemi szakácsok főztjéből többet eszik, mint amit a felesége rak elé. Hiszen munkanapjaink ebédjét az üzemi konyhák éttermében esszük meg, s ritka, amikor este az asszony otthon még főz valamit.

Az üzemi konyhák körül az utóbbi években „sűrűsödik" a levegő - a nyersanyagok áremelkedése miatt. Egyre nehezebb kijönni a „keretből", de a dolgozót, amikor beül az étterembe, nem érdekli a konyhafőnök gondja — ételt kér, jó minőségűt és bőségeset.

A szekszárdi áfész működteti a BHG-ban az üzemi konyhát. A konyhát a gyár rendezte be, alig van egy-két konyhagép szövetkezeti tulajdonban. Három éve kezdtek itt főzni, Szabó Ferenc konyhafőnök azóta vezető beosztásban van.- A kezdetben úgy alakítottuk ki kapcsolatunkat a gyárral, hogy a legkisebb hibát, észrevételt azonnal közük velünk. Megalakítottak egy bizottságot, amely jóváhagyja az egy hónapra előre elkészített étlapot. A lényegre törünk mindig: a lehető legjobb ételt adjuk azért a pénzért, amit a dolgozó és a vállalat befizet. A

nyersanyagnormánk 12,95 forint — erre kapunk 29 százalék árrést, s ebből a kevés pénzből üzemelünk. Hogypn? A .nyersanyagértéket" heti átlagban betartjuk. Tehát az ötnapi ebédet úgy főzzük, hogy a pénz elég legyen. Az egy hétre eső költséget nem léphetjük át, nem takaríthatunk meg semmit. A tésztás napok beiktatása segít a húsos ételeknél — sa főzelék is ide — köny- nyítőnek — sorolható, bár a dolgozók nem nagyon szeretik a főzeléket.

A januári étlapot már december 5-én elkészítették, ösz- szesen huszonkét ebédet főznek a felnőtteknek, körülbelül 450 adagot átlagosan, öt alkalommal főznek csirkehússal ételt, belsőségből háromszor. A levesek változatosabbak, mint a másodiknak tálalt ételek. Nyolc alkalommal főznek zöldséglevest, nyolcszor húslevest, kétszer bablevest, egyszer lencsét, háromszor frankfurtit. A kínálat a második fogást illetően eléggé változatos, feltűnő viszont, hogy csak kétszer szerepel az étlapon káposztaétel. A dolgozók nem eszik a káposztát. Szívesebben kérnek mákosmetéltet, diós tésztát és sült tésztából kakaós tehercset, túróstáskát.

Amikor az étlaptervet a konyhafőnök elkészítette, a munkásbizottság felülvizsgálja. S ha jóváhagyták, akkor minden dolgozóhoz eljuttatják, s a műhelyben összegezik, hogy januárban ki kér B-menüt a leves után, s ki A-t. így a konyhafőnök egész hónapra felkészülhet, mert tudja, hogy miből mennyi nyersanyagot kell a FÜSZÉRT-től vagy a ZÖLD- ÉRT-től megrendelnie.

Arra nincs mód, hogy a konyhán dolgozó három szakács és hat kézilány naponta tésztát gyúrjon, savanyúságot készítsen. A késztészták, kon- zervek ezért sokszor szerepelnek az étlapon. Az orsótészta a kedvelt, mert nem áll össze, nem kell attól tartani, hogy főzés közben elkovászosodik, persze, tudni kell, hogy a tésztafőzés csak gőzüstben jó, másutt — villany-, vagy gáztűzhelyen — a késztészta összeragad. A BHG-konyhán is előfordult néha, hogy a tészta nem úgy sikerült, mint ahogyan szerették volna az asszonyok. Ilyenkor bizony le kell nyelni a dolgozók „bírálatát”. Az ebéd minőségével a dolgozók elégedettek. Van összehasonlítási alapjuk: korábban a műszergyári konyháról kapták az ebédet. A „saját” konyha főztje ízesebb, bőséges adagú.

Sáfrány Mánia, a munkásbizottság erivik tagja. Évek óta részt vesz az étlapbírálatban, s naponta tapasztalja, hogyan főznek a konyhán, s erről miként vélekednek a dolgozók.

— Általában elégedettek az emberek az adagokkal, az ételek minőségével. Otthon sem

ízlik minden étel, egyik nap jobb, másik nap rosszabb —, de ehető itt is az étel. Úgy tapasztaljuk, hogy főleg a női dolgozók a finnyásak. Ök hamarabb szólnak. A férfiak inkább az adagok mennyiségére panaszkodtak eddig. Viszont tudni kell, hogy 12,95-ből — ez az áfész elszámolási nyersanyagára — többet nem lehet „kifőzni”. Minden elismerés megjár az üzemi szakácsainknak. Változatos, jó, ízes, szinte házias az ételük.

A BHG-konyháról hordja az Aranyfürt Tsz és a Herbária is az ebédet. Az ő véleményük is megegyezik a gyáriakéval: a

tsz-tagok, gépmunkások, könyvelők elégedettek az étel minőségével.

— Sajnos, az adagokat nem tudjuk növelni. A mostani adagokat is csak azért tudjuk adni, mert az égész hónapot „belátjuk”. Tudjuk, hogy hányán kérnek A- vagy B-adagot, íav nemcsak heti, hanem havi átlagolással is kell dolgoznunk. Tehát a hús, a tészta, vagy a főzelék mennyisége úgy változhat, hogy adunk egy ebédre például tarhonyás húst és rántott szeletet. Másnap rakott burgonyát és csirkepörköltet. A rakott burgonya adagja nagyobb, bőségesebb, mint a csirkepörkölt, arról nem is szólva, hogy a csirkét nem nagyon szeretik az emberek — mondja a konyhafőnök.

Azt is számításba kell venni, hogy egy kiló sonka száztíz forintba kerül —, ha sonkáskockát főznek, sokkal drágább az egy adag, mint amikor túrós metéltet tálalnak, a túrónak viszont húsz forint körül van az elszámolási ára.

A szekszárdi vágóhíddal nincs kapcsolatban ez a konyha. A Skála Áruházból vásárolják a húsféléket. Nincs mód arrai, hogy félsertéseket ve- qyenek a vágóhídról, mert akkor még egy embert - konyhamészárost — kellene munkába állítani, ez pedig ugyancsak növelné a főzési költségeket. A vágóhídról nem kapnak húst, de a bolti minősége is jó. A választék kielégítő. Viszont sok munkával jár a hús feldarabolása — ez mindenképpen a konyhai asszonyokra vár. Nagyon figyelni kell arra, hogy a

Sáfrány Mária

Fűszert készítenek elő a fő' zéshez

rántott vagy sült húsok azonos nagyságúak legyenek, nehogy a dolgozók szóljanak.„

A BHG dolgozói nem szeretik a tejes ételeket, túrós tésztát például, ezért havonta csak egyszer főznek. Más tejes ételt nem is készítenek — kivétel a bölcsőde. Uayanis a gyári bölcsődének is a konyhán főznek — de a gyerekek étlapját az üzemi orvos és a vezető óvónő állítja össze.

A BHG-konyha dolgozóinak 2,4 millió forint értékű ételt kellett főzniök az idén. Ez körülbelül tizenkétezer adag ebédnek felel meg.

PALKOVÁCS JENŐ Fotó: Kapfinger András

Feltrappolunk a második emeletre. Csöngetünk Gyészi- éknél. (Gy. Szabó István... Engedélyünk van a becenév használatára, miután Tolnán legtöbben Gyészinek ismerik vendéglátónkat.) Sötét az ablak. Pontos .időt nem beszéltünk meg, csak annyit: valamelyik

este beugrunk. A csengetésre a szemben lévő ajtó kisabíaka nyílik. Deák Káralyné szól ki:

— Elmentek diiszmóvágásra. ötre hazaérnek.

— Köszönjük.

Leballagunk a második emeletről.

Semmiben sem különbözik a lakótelep a szekszárditól, dombóváritól vagy a paksitól. Talán csak annyiban, hogy kisebb. Ahogy haladunk Tolna központja felé, az út melletti „gödörben" van a lakótelep. Ahhoz nem fér semmi kétség, hogy Tolmán vagy Simontornyán más az ilyen telepek élete, mint Békásmegyeren.

Fél hatra érkezünk vissza Gyészliékhez. A csengetésre a kisfiú nyit ajtót.

— Apukámék a szomszédban vannak — mondja. Becsöngetünk Deákékhoz.

— Most beszéljük meg, hogy miikor visszük a salakot — mondja Gy. Szabó István. — A héten mi vagyunk párban.

— Akkor megcsinálnánk az anyagot — mondom.

—• Szólok a többieknek — kapjuk a választ.

Kazánnézőbe jöttünk a tolnai „bérházba”. A tizenkét házba, saját erőből, kalákában vezették be a nyáron a központi fűtést. Tulajdonképpen nem nagy ügy, gondolja az ember. Rájöttek, hogy így olcsóbb a fűtés, és manapság minden forintot meg kell fogni.

Sok időnk nincs ezen morfondírozni, mert már lent is

vagyunk a pincében, a kazánok meMett. Huszárik Jánosné, a fűtő szenet rak az egyik kazán gyomrába.----Olyanok mint a gyerekek

— mondja. — Ha itt vagyunk, ekkor jók, ha nem, akkor rosz- szak. így aztán nagyon sokat kell „szeretgetni” őket.

Közben Gy. Szabó István „összetrombitálta" a többieket. Deák Károlyt, Pentz Gábort, Horváth Jánost és Versányszky Jánost.

Először is tisztázzuk, hogy mennyi a megtakarítás. (Később úgyis kiderül, nem ez a legfontosabb.) Eddig lakásonként egy fűtési szezon négyezer forintba került. A központi fűtéssel a mai számítások szerint kettőezer-négyszázba.

— Jelentős megtakarítás — mondom.

— Erről nem is beszéltünk, amikor elhatároztuk a dolgot.

— mondja Horváth János.

— A kényelem — egészíti ki Pentz Gábor.

—- Az ember hazajön este, és meleg a lakás — mondja Deák Károly.

Na jó. A kényelemszeretet győzött a gazdasági számítások felett.

A HALÁSZLÉ, A SÖR, MEG A KLUB...

A napokban vetítik országszerte a Panelkapcsolat című filmet. A lakótelepi élet sivárságáról, a „ketrecbe zárt" családokról.

— Van itt egyáltalán „ket- recbezártság”-érzés?

Néznek rám. összezártság? Ne nevettessük ki magunkat! Falusi emberek vagyunk! Ismerjük egymást gyerekkorunk óta, vagy ha nem akkor is tudjuk, ki kicsoda — mondják.

Elhiszem, de a közös lépcsőház, a közös falak még nem teremtenek közösséget. Se sör-, se halászié-, se klub-, de még kazánközösséget sem.

— Azonos korúak vagyunk, úgy 35 és 40 közöttiek. Mindenki szakmunkás, vagy az ipar körül dolgozik. Versányszky Jancsi az egyedüli „politikus", lévén pártmunkás — mondják ismételten.

A beköltözés pillanatában — 1975-ben — már kialakult közösség volt ez. Kezdődött a ház körüli munkákkal. Aztán a klub ball.

— Itt a kazánházban eddig egy jól működő klub voit — mondja Versányszky János — azt adtuk fel a melegért.

Aztán szó esik a közös vacsorákról, a finom tolnai halléről, meg természetesen a sörözésről. Itt a klubban tartottak már szilvesztert, házbeli srácok ballagását, építettek már garázst. Ez a kazánügy már csak az előbbiek folytatása, amit elkezdtek 1975-ben.

A FIÚK FALAT VÉSTEK,

AZ ASSZONYOK FŐZTEK

Sok idő nem volt a gondolkodásra. Tavasszal foglalkoztak az üggyel először, összehívták a „tizenkét házait”, megszavazták. A ikét megbízott — Versányszky János és Ezer János — az OTP-ügyeket intézte. Pentz Gábor lett a „főmérnök", összeírta az anyagigényt, elkészítette a terveket. A második szavazásnál már tudtak mindent.

Segített a költségvetési üzem, az OTP csalódottként 35 ezer forint kölcsönt adott.

Csak a munka maradt hátra. Dolgoztak szombatom, vasárnap nappal és éjfélkor is. Augusztusra kész lett az egész. Csak, amikor már nem a maguk „esze” döntött, egyből bajba kerülték. Csodálatos prospektust kaptak a Nyíregyházi Vasipari Szövetkezettől. Az a kazán amit ők gyártanak, mindent tud. Megrendelték. Októberben étkezett meg a két kazán. Beszereltek. Az első héten mindkét kazán megrepedt. Reklamáltak. A javítást a szövetkezet megcsinálta, de a kazánok továbbra sem tökéletesek.

A fiúk éjszakai munkája, meg az asszonyok vasárnapi közös ebédje majdnem fuccsba ment. Rosszak a kazánok. Hát ezért dolgoztunk?

Egyébként 16 ezer , forint „ment el” a közös vacsorára, meg a sörre, mert hát nagy meleg volt a nyáron.

A kisördög nem alszik. Ezt megértik a beszélgetőpartnerek is.

— És ha valaki azt akarja, hogy egész nap fűtsenek, a többségnek pedig elég csak este? — ezen a kérdésen sem lepődnek meg.

— Ilyenkor össze kell hívni gyorsan a lakóközösséget — mondja Deák Károly —, megbeszéljük a dolgot. Mindent meg kell beszélni, s akkor nincs gond. Egyébként az egyik családnál van kisgyerek.. Ez a dolog már szóba jött — mondják.

Több kérdés nincs.

Gy. Szabó István és Deák Károly, a „salakhordó pár” megfogja a nehéz bödönt, viszik ki a salakot, ezen a héten ők segítenek a fűtőnek.

— Annyi a dolga a rossz kazánokkal, hogy elhatároztuk, mi hordjuk ki a salakot. Eny- nyit nyugodtan segíthetünk — mondja „Gyészi”.

Egyébként a salakot értékesítik. A pénz jó lesz egy újabb összejövetelhez . ,.

HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly

Készül az ebéd

Beszélgetünk a „kazánban"

A két „ügyeletes” salakhordó