Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-02 / 283. szám

1982. december 2. Képújság 3 Az egykori magyar falu köré a nagybirtokrendszer és az ipar fejletlensége vont láthatatlan kerítést, kitörni majdnem lehe­tetlen volt, ismeretlenül idegen­be költözni pedig felesleges: a nyomor, a nincstelen ség min­denütt egy arcot mutatott. A ta- licskás kubikossereg is csők heflyel-közizel jutott munkához, a vasútvonalaik építésénél, a fo­lyam szabályozó soknál. A fővá­ros fölszívott ugyan valamennyi munkaerőt, de a falvaikból fel­vándorolt fiúk többsége a leg­rosszabbul fizetett iparágakban dolgozott, a lányok zöme cselé- deskedett. A falvak zárt közössége be sem fogadta, s ha mégis, hát hamar kivetette soraiból az ide­gent. A kevés munkaalkalmat kínáiló kisvárosokban pedig an­nak, aki üres zsebbel, csak re­ménységgel érkezett, jöttment volt a neve. Nehéz volt a szülő­helytől távol szerencsét próbál­ni, megkapaszkodni pedig szin­te a népmesék hőseinek való feladat... Nyitott falvak Az új társadalmi rendből fa­kadó termelési-gazdasági válto­zások nyomán a hagyományók pókhálóként szakadoztak fel. Módosultak az osztály- és érték­rendek. A néhány évtizeddel ko­rábbi életvitel a fiatalabb ge­nerációk mindenaapjrfiban fény­évnyi távolságba került, az idő­sebbeknél pedig a megszokás kényszere az új szükségszerűsé­gekkel vívott csatát. „Szinte tel­jesen megszűnt az egyes falvak, tájegységek kulturális elkülönü­lése, a különböző paroszti-népi kultúrák jellegzetes arculata” — írja a magyar községek társa- . dalmának átalakulásáról szóló tanulmány szerzője, Andorka Ru­dolf, majd hozzáfűzi : „ ... elő­nyös ugyanis, ha a magyar tár­sadalom minden tagja azonos nyelven beszél, hasonló fogal­makat használ, megközelítőleg hasonló ismeretei és elképzelé­sei vannak a világról, s így egy­mást nem idegenként (majdnem bennszülött ként, mint a felsza­badulás előtt) kezeli”. Az elvándorlás és a betele­pülés új törvények szerint ala­kult. Modern népvándorlásként indult meg a városba özönlés és akadtak, okik már-mór úgy tartották, hogy a falvak úgy is mint a múlt szomorú mementói, lassú elhalásra ítéltettek. A me­zőgazdaság szocialista átszer­vezése és annak következmé­nyei azonban vérátömlesztés­ként hatottak, természetes folya­matnak engedve utat. Izmosod­tok életképes községeink, vá­rosiasabbá váltak a nagyobb falvak — egy részük városi ran­got is kapott -, s ugyanakkor akadtak úgynevezett aprófal­vak, amelyek elmaradtak a fej­lődésben. Felszínre bukkantak a „tanyás" megyék sajátos gond­jai: vita folyt arról, haqyan lehet megtartani e területeket a ter­melési szférában, lakóinak azonban magasabb színvonalú ellátást, emberibb életet nyúj­tani. Napjainkban a gazdasági- laq hasznot hozó, szociálisan azonban megannyi problémát rejtő külterületek lélekszáma évek óta csökken. A tanyaiak közül egyre többen vesznek tes­tes házat a faluban, ott telelnek, csak a munkát adó évszakokat töltik a régi körülmények kö­zött. Az iskolázottsági szint emel­kedése új tehetőségeket kínált. A fejlődő ipar szinte elszívta a munkaerőt a mezőgazdaságból, a parasztságon belüli mobilitás pedig társadalmi mozgást ered­ményezett: a másfajta életvitel nem tűrte a rögbözkötöttséget. Gyarapodó községeink — külö­nösen a nagyvárosok körül — lélékiszómban is erősödtek: a falukrónikák az élveszületések adatai méllett közlik a betele­pülőkét is. A nagyüzemi gazdálkodás egyre szakképzettebb embereket igényel. Nem mindegyik falu képes önmagának „kitermelni" a kvalifikált munkásokat, a fő­iskolát, egyetemet végzett értel­miséget, növekvő számban kény­telen hát őket betelepíteni, be­fogadni. S mivel a községbeliek boldogulása az ekként betele­pültek munkájától is függ, a kö­zös érdek előbb-utóbb közös nyelvet teremt. Falvainik világa, ha nem is teljesen nyitott, de nyitottabb, mint történelmünk során bármikor. Ebben nyilván­valóan közrejátszik a távolsá­gok rövidülése, a telekommu­nikáció térhódítása, a technika betörése a mezőgazdaságba, és szocialista rendszerünkből faka­dóan az a társadalmi mobilitás, amely köré nem húz szűk sugarú kört a szemhatár, szigorú mezs­gyét a fa luvég. „A mi vendégünk...” Egy eldugott börzsönyi falu­ban az eddig málnatermesztés- ből élő asszonyok kondenzáto­rokat készítenek. A 'műhelyben késrülő termékekért időközön­ként mély gyomrú teherautó ér­kezik, viszi őket Székesfehérvár­ra. Nélkülük nem lenne számí­tógép, azaz egy olyan berende­zés, amelynek működését néz­ve az asszonyok talán valami­féle földöntúli csodára gondol­nának. A vidéki ipartelepítés gazda­sági szükségszerűsége nemcsak megélhetési alkalmat adott, de nyomot hagyott a közgondolko­dáson, az életmódon, a telepü­lésék arculatán is. A falu mun­kásságának — ők alkotják ha­zánk nem mezőgazdasággal fog I a I kozó ál lampolgá ra i n a k csaknem a felét —, túlnyomó ré­sze paraszt származású. Mégis: kétlaki világuk szinte valameny- nyi ponton különbözik déd- és nagyszülei kétől. Tapasztalatuk­kal, élményeikkel ott libikókáz- nak a maradi és a korszerű életvitel között, sorsukban el­lentmondásokat rejtegetve. A terebélyes falvak nagy am­bícióval követett perspektívája a városi rang elérése. Pontok­ba szedett követelményeknek kell eleget tenniük, hogy ezt a státust megkaphassák, s ezek a követelmények közvetlen és közvetett kapcsolatban, ezernyi szállal kötődnek az iparosodás­hoz. Egy-egy üzemnek, telepnek, gyáregységnek szüksége van vízre, csatornára, villanyáramra és jó úthálózatra — ezeknek a megépítése a községi mutató­kon is javít. Az iparban foglal­koztatottak egy része nem ül na­ponta vonatra, autóbuszra, nem ingázik, tehát nem alvóhelynek tekinti a faluját, hanem saját lakhelyének, amelyért tenni is érdemes valamit. A tanácsi sta­tisztika egy idő után büszkén kimutatja, hogy mig korábban onnét menték el az emberek dolgozni, most a környező tele­pülésekről utaznak oda. Szinte ugyanakkor figyelnek föl az új jelenségre: megszűnt az elván­dorlás, megkezdődött a betele­pedés. A folyamat pillanatképét ér­demes ki merevíteni: a léleikszám növekedését mindig megelőzi a fejlődés, a nagyobb arányú be­telepedés törvényszerű vonzota pedig még nagyobb ütemű gyarapodás. Élhet-e hát elszi­getelten egymás mellett őslakos és nemrég érkezett? Építhet-e mesterséges válaszfalat embe­rek közé az az egysze ű tény, hogy az egyiknek lakhelye a szüráhely, a másik pedig az or­szág túlsó felében látta meg a napvilágot? A válasz: csak ak­kor: ha az új lakó az előbbinek a mozgásterét, léhetőségeit, azaz érdekeit csorbítja. Ámde a fo­lyamatok éppen ennek az ellen­kezőjét sejtetik! Egyetlen példa: Kiskunhalason az őslakos kunok nemigen próbálkoztok a futó­homok megszelídítésével, a tö­rök idők után azonban dunán­túliak, Tisza mentiek érkeztek, akik új gazdálkodási móddal és kitartó szorgalommal meghódí­tották a halasi pusztákat. Nap­jaink történelméhez érve: a vá­ros társadalmának átrétegződé- se fokról fokra fölitatta a kon­zervatív szemléletet. Az első odatelepülök igyekezetét még konok ellenszenv kísérte, az újobbakét, okik ipart és hozzá infrastruktúrát teremtettek — se- gítőkészség. Mesélik, hogy a Pamutnyomó főmérnöke 1971 karácsonya előtt érkezett csa­ládjával a városba. 'Este akartak bevásárolni, ahogyan Budapes­ten megszokták, de Haloson minden boltot zárva találtak. A főmérnök bosszankodni kezdett volna, de a szomszédok segítet­ték: „Ha a tőmérnök úr vállal­ta, hogy idejön, akkor a mi ven­dégünk!" A hirtelen fejlődő városok is „elébe mennek” az érkezőknek. Ez persze természetes, hiszen Százhalombattán vagy Leninvá- rosbon az újonnan jöttek van­nak túlsúlyban, és szinte egy­más beilleszkedését segítik, más­ként történik ez Pakson, ahol minden vezető hangsúlyozza: nincs kettéválasztva az épülő atomerőmű városa és a hajdani nagyközség — s bár a fejlesz­tésből ellentmondások is fakad­nak — szerves egységként léleg­zik a település. Dolgozók és nyaralók A Balaton déli partján a vas­útvonal kettészel i a fa Iva ka t és Siáfókot. A tóhoz közelebb a szállodasorok, a villák, a szak- szervezeti és vállalati üdülők se­rege; a sínek másik oldalán földutak, parasztházak, század- eleji portáik. A kép persze mcj már korántsem annyira „pengé­vel elvágott", mint korábban. Az építkező kedv kinőtte a víz­közelséget, a parcellázások so­rán egyre beljebb kerültek a családi házak, a nyaralók, és módosabbak lettek a Balaton- parton születettek is. Am a sa­játos, az eddigiektől merőben különböző ellentét őslakos és nyaraló között nagyon is szem­beötlő. És nemcsak a Balato­non, hanem a Dunakanyarban, vagy a Mátra szép fekvésű völ­gyeiben is! Az üdülő ugyanis pihenni megy oda, ahol a hely­ben lakó él és dolgozik. Nyil­vánvaló, hogy az évi szabadsá­gát töltő ember mást vár az üdülőhelytől, mint az otthoná­tól és ehhez képest máshogyan is viselkedik. A pihenő ember szállást keres, enni, inni, szóra­kozni akar, ez pedig - az ősla­kosok szemével nézve -, oktalan idegeskedést, zsúfoltságot okoz. Az év nagyobbik felében csen­des település nyüzsgő hangya­bollyá változik, akadozik az el­látás, sőt még a garázdaság is szaporodik. Az ellentétek azonban nem kibékíthetetlenek, inkább csak látszólagosak. Vegyük példá­nak Siófokot. A város gazda­ságát alapvetően az idegenfor­galom befolyásolja. Az aktív ke­resőknek csaknem a fele foglal­kozásánál fogva kapcsolatban áll az üdülőkkel. A lakosság ál­tal kiadott szobák árából szár­mazó jövedelem tavaly megha­ladta az 50 millió forintot... Azaz, amikor az üdülők szál­lást keresnek, étkezni, szórakoz­ni óhajtanak, az őslakosok az imént említett szolgáltatásók fejében, az év 'hátralévő részé­ben szeretnének gondtalanul, kényelmesen élni. A tó környé­kén úgyszólván mindent pénzzé lehet tenni. Ezért is sók a bete­lepedő: a statisztikák szerint Siófok lélekszáma évente hat­százzal gyarapszik. Napjaink­ban körülbelül háromezren le­hetnek az itt születettek, míg a bejelentett lakosok 23 ezren vannak. A törzslakosok úgy mondják: „hígul" a város. A népesség összetétele valóban rendkívül heterogén: érkeznek emberek falvakból, városokból, mind-mind eltérő életmóddal, szokással, valamennyien más­más igényekkel és remények­kel. Az egyiket a meggazdago­dás, a másikat a nyugodt öreg­ség vágya hozza, csupán egy­ben azonos a törekvésük: ki így, ki úgy részesedni akar a Bala­ton áldásából. TAMÁS ERVIN Atomerőmű-építkezés Kicsit hiányozni fog ez a „nagy kaland” Herendi Lajos hangja elfoga­dott, ugyanakkor vidám is. A taggyűlést levezető elnöki tiszt­ség az övé. A többiek is ünne­pélyesék. Kedden este öt óra. Pakson az építőbrigád ifjúsági klubjában vagyunk. Az építőbrigád pártalapszer- vezetének taggyűlését tartják. Az utolsót. A brigád teljesítette a vállalását, a fiatalok egy ré­sze már visszatért régi munka­helyére, mások itt Pakson dol­goznak tovább új munkahelyen. A brigád kommunistái még ezen az estén értékelik az alapszer­vezet közel négyéves munkáját, s aztán másnap, szerdán már az átjelentkezések lesznek a napirenden. Csősz József, az alapszerve­zet szervezőtitkára - egyébként a megye legfiatalabb szervező­titkára — mondja el a vezető­ség beszámolóját. Röviden, frappánsan, lényegretörően fog­lalkoznak a négyéves időszak­ká!. Hiszen ez a mag, 15 párt­tag, mindenről tud, amit az utóbbi időben végeztek. Pár hónapja még 52-en dolgoztak az a lá pszervezetben, de a szer­ződések lejárta miatt, novem­ber végére 'már csak azok ma­radtak, akik továbbra is paksi építők lesznek. A hozzászólások is kicsit em- lékezők, talán nosztalgikusok voltak. Kovács Imre arról a vi­tatkozó, őszinte légkörről be­szél, amely jellemző volt erre az alapszenveze’tre. „Elsősorban a hibákat beszéltük meg egy- egy taggyűlésen, de ez nem volt rossz, mert előrevitte a politi­kai és a gazdasági munkát" - mon dija. Matus János Csordás János Szabó József, a 22-es Állami Építőipari Vállalat párttitkára a felsőbb pártszervezet értékelé­sét olvassa fel. Megállapítot­ták, hogy a közel négyéves fennállás alatt jól végezte sa­játos munkáját az alapszerve­zet. Segítette a fiatal szakem­berek beilleszkedését. Szabó József felelevenítette azt az időt is, amikor sokan kétkedve és bizonytalanul fogadták azt a határozatot, hogy az építő­brigád külön alapszervezetet hozzon létre, sőt maga az építő­brigád léte is gondot okozott sokuknak. S az évek során be­bizonyosodott, hogy a KISZ Köz­ponti Bizottság által verbuvált kollektíva nagyban hozzájárult az itteni munkákhoz. A gazda­sági munka mellett társadalmi haszonról is számot adhat ez a pá rta la pszervezet. Több mi nt négyszáz fiatal szakember szer­zett politikai és szakmai gya­korlatot Pakson. Ezt a gyakor­latot pedig otthon, a munka­helyükön tudják hasznosítani. Major István arra figyelmez­tette a kollektívát, hogy az itt dolgozó szakemberek még har­minc évig fognak tevékenyked­ni, ami azt is jelenti, hogy ké­sőbb erre a generációra nagy feladatok várnak. Fontos lett volna, hogy jobban figyeljünk azákra, akik kevesebb képzett­séggel jöttek ide. Mert előfor­dult, hogy tanfolyamra, tovább­képzésre olyanokat küldtek, akiknek nem volt arra szük­ségük. 'Dombi Imre, az alapszerve­zet első titkára arról beszélt, hogy milyen változások követ­keztek be az ide érkező fiatal szakemberek gondolkodásmód­jában. A majd, mi megváltjuk a Világot egészséges törekvés volt, de rá kellett jönnünk, hogy egészséges kompromisszumokat is kell kötni, hogy előbb keli néha gondolkodni, s utána nekifogni a világmegváltásnak. Itt folytatjuk a taggyűlés Vé­gén a beszélgetést Csősz Jó­zseffel, Matus Jánossal, Major Istvánnal és Csordái Jánossal. A kérdés a hogyan tovább- ról szól. Csordás János egyszerűnek véli a továbbiakat. Eddig dol­gozott a Szovjetunióban Uszty- llimszkben, Pakson. Mindkét helyen KISZ-megbízólevéllel. Ebből is következik, hogy már­ciusban Kambodzsába megy, mert a KISZ ott épít iskolát a sokat szenvedett kambodzsai gyerekeknek. Matus János háromgyerekes családapa, már egyszer vissza­ment Szolnokra dolgozni a Mezőgéphez. Major István — Valahogy úgy kezeltek pár évvel ezelőtt, hogy kalandvágyó vagyok és szertelen. Aztán, amikor visszamentem, s egy ki­tüntetést később kaptam meg ott az üzemben, amit 'Paksról küldték utánam, akkor megvál­tozott a légkör körülöttem. De aztán végül egy év után ismét kértem megbízólevelet Paksra. — Miért? — Hiányzott valami. Nagyon jól éreztem a régi cégemnél magam, de közel sem volt tílyan ‘kollektíva, mint itt a pakett üzem ben. Először vizsga­drukkal érkeztem, aztán rájöt­tem, hogy az élet és a munka itt is ugyanaz, de azért mégis voltak plusszok, amit nagy sza­vak nélkül nem is lehet kifejez­ni, ami mégis a paksi munka mellett szólt. Ma már itt van a családom 'is, kaptunk családos szállást, két és fél szabás la­kást. Maradok Pakson, mig a 22-es AÉV-nek lesz itt munkája. A továbbiakban arról beszé­lünk, bogy a pártalapszervezet milyen feladatokat oldott meg, mi volt a legemlékezetesebb vita. Kezdetben sokat vitatkoz­tak a premizálás ügyében. Fog­lalkoztak a szakmai továbbkép­zéssel. Ennek is köszönhető, hogy nagyon sökan szereztek szakmunkás-bizonyítványt máso­dik szakmában is. — Jöttek ide olyanok is, akik túlajdorvképpen semmi iránt sem érdéklődtek igazán. Sod­ródtak az árral. S azt hiszem, ebben óriásit léptünk élőre — mondja Csordás János. - Mi­korra lejárt a szerződésük, ko­moly emberekké váltok. Az építőbrigád pártalapszer- vezete kedden este megszűnt. Sokan lettek ennél a pártszer­vezetnél kommunisták, többen pedig politizáló emberekké vál­tak. A legfontosabb, hogy az épitőmunka mellett egymásra figyelve tudtok dolgozni, s ez nagyon sok Pakson dolgozó fia­talnak jelentett egész életre szálé élményt, s útravalót is. H.J.-G.K. Dombi Imre, az első alapszervezeti titkár Csősz József

Next

/
Oldalképek
Tartalom