Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-13 / 267. szám
1982. november 13. NÉPÚJSÁG 5 Homo politicus At pmhprícóa történelmének egyik legrégibb nemzet- “IIIIIClIMÍg 'közi nyelve a latin, mely a tudományos definíciókkal léhetővé teszi, hogy egy-két szó, megjelölés olvastán ugyanarra gondolljan a magyar, az orosz, a brazil, vagy a japán szakember. így a „homo eredem"' alatt a két hátsó lábára egyenesedett ősünket értjük, a „homo ha bilis” eszközkészítőre utal, a „homo neander'talcnsis" barlang-lakó volt, az értelmes, gondolkodó „homo sapiensnek pedig mi lennénk. Akik már jó ideje tevékenyen politizálunk is, tehát „homo polifious”-ok vagyunk. Ne tessék azonban attól félni, hogy most egy hosszabb történelmi okfejtés következik, nóha a politizálás gyökerei elég mélyre nyúlnak. Máshol. A görög agarán ágáló szabad (rabszólgatartó) polgár ugyanis éppúgy nemcsak időben vtílt távol magyar honfitársainktól, mint a római, aki szavának állítólag az isten szavával kellett volna egyértékűnek lennie. M-ioállunk (is) a politikát hosszú századokon át mások csinálták, a nép többnyire csak elszenvedte az eredményét és az egészet valamiféle úri huncutságnak érezte. Nem értett hozzá, nem sokat törődött vele. Személyes, családi adalék: apám még hallotta énekelni, hogy „Ferenc Jóska legszebb katonája” a bevonuló, akinek utódai csak a szépséget vélték megőrizni, de — többnyire némi szesz hatása alatt — ugyanolyan pántlikás kalapok alatt gajdolták „Károly király", majd „Horthy Miklós” nevét. Én egy „'Száláéi Ferkóí" emlegető produkciónak is tanúja voltam, aki néhány évvel később sokadmagam- mal „Farkas Mihály" nevét helyettesítettem be ugyanebbe a dalba. A legelőbb és legutóbb említett két név közt nem telt el még harmincöt esztendő sem. Ehhez a kissé hosszúra nyúlt okfejtéshez az vezetett él, hogy nemrég felkattintottáim a rádiót, amikor is nem tudom milyen műsor keretében, nem tudom ki szenvtelen száimökkal bizonyította, hogy újabb időintervallum egészen másféle változásokat hozott. Azt nevezetesen, hogy a közismerten elsősorban politikán könyvökkel foglalkozó Kossuth kiadónál jól mérhetően megnőtt az ilyenek iránti érdeklődés. A politikai könyvek jobban fogynak, mint valaha. Ügy gondólom, hogy ebben sók-minden közrejátszott. Aki a rádió, a televízió, a nyomtatott sajtó, az alapoktól a legfelső főikig terjedő oktatásók, itanfolyaimók, szemináriumok hatására gondol, annak természetesen igaZa- van. De ne mesék ez, sőt elsősorban nem ez. Az elmúlt években jó néhány régi államiférfi és vezető beosztású diplomata emlékiratát, visszaemlékezését eiolva stam. Szinte kivétel nélkül élvezetes olvasmány volt, de egyik se híjával némi hátboTzongtatásnbk. Azon a téren ugyanis, hogy vélt, vagy valós érdekekért, zöld-, vagy fehér asztal mellett milyen játszi könnyedséggel döntötték népék, országók, területek sorsáról és eközben az ott élők Véleménye, akarata, érdéke még csak érin- tő'leg se fordult meg a fejükben. Nem tudom, hogy a ránk zúduló hír- és információözönben sókaiknak eszébe jutott-e egy sosem látott változás, mely a szemünk láttára 'megy Végbe a világban. A békemozgaimakra, a százezréket megmozgató tüntetésekre gondolok. Arra, amire az emberiség történelmében még soha nem volt példa, óriási tömegek -részvételére a politikában. Ha úgy tetszik, homo polificus-szá válásunk folyamatára. |i___ Ï határök közé szűkítve a kört, valószínűleg azért -is *díds növekedett az elemző, tájékoztató politikai kiadványok iránti igény,, mert a párt- és az állaim vezetése el is várja mindenkitől, hogy törődjön a közgon dokkal, politizáljon. Miniszterek és más magas állású személyiségék szinte minden második héten felbukkannak vagy a televízió, vagy a rádió nyilvánossága előtt. Kifejtik véleményükét, megmagyarázzák helyzetünket és várják a hozzászólásokat. Egyes-egyedül csak a telefonvonalak túlterheltségén múlik, iha X. Y. e'lletőkanász vagy -Z. Z. bolti pénztáros nem tud személyes kapcsolatot teremteni valamelyik főhatóság vezetőjével, aki az egész ország nyilvánossága előtt ad 'néki választ. Ez éppúgy lehet egyetértő, mint ellentmondó, netán kiegészítő. Csak egyféle nem szokott lenni: — ledorongoló, olyasmit érzékeltetni akaró, hogy a „nagy ember" kinyilatkoztatást tesz, részleteiket ölVas fel valamilyen sajátos szentírásból, amivel szemben nincs apelláta. Meglehetősen régóta és azt hiszem egyáltalán nem felületesen foglalkozom történelemmel. Így jól tudom és ezt talán nem árt eszünkbe idézni, hogy az aktív politizálás ennyire nyitott formája, ilyen széles körök részére történelmünk során még soha nem volt adva. Márpedig 14 év híján 1100 esztendeje, hogy Árpád és vezérei hozzákezdték hbdtörténelimüok mind ez ideig legsikeresebb műveletéhez, a honfoglaláshoz. IHomo póliticus-nak lenni nagyban tehát egyáltalán nem nehéz. Arról azonban már nem vagyok meggyőződve, hogy k i- csi be n is -ugyanekkora aktivitást tanúsítunk ezen a téren. Egy tevékeny tanácstagtól nem lőhet elvitatni, hogy politizál; a választott tisztségét csak tessék-lássék betöltőtől azt, hogy rosszul politizál. Tovább megyek: — valóságos külpolitikai tevékenységet fejt ki az IBUSZ jól képzett idegenvezetője, aki „rázós” kérdésekre is felkészülve, a valóságot híven bemutatva és helyzetünket megmagyarázva kísér végig egy buszra való külföldit a megyén. Kétbalkezesen rossz a külpolitikája (persze belpolitikája, sőt gazdaságpolitikája is) annak az eladónak, felszolgálónak, vagy bárkinek, aki ugyanennek a csoportnak a tagjaiban nyírásra érétt, gyapjú-birkákat vél látni. MÓoCPm kell a túlzott önmarcangolás hibájába esni. Arra * «“gjCIII ,js vo|t mór példa, hogy a helyi, munkahelyi, kis közösségi, lakóhelyi közéletben való részvételt az arra illetékesek csak formálisan igényelték. Netán úgy szervezték meg, olyan kereteket biztosítottak hozzá, ami -még a leglelkesebb homo poli- t-icust -is arra késztette, hogy ennek ellenkezőjévé, homo apol-ifi- cus-szá váljék. Ami persze ellentétes minden központi intencióval és jó szándékkal, de ennék ellenére se ritka. A szocialista demokrácia lobogóját lengető, cseppet se szocialista zsebdiktátorok még előfordulnak. Objektív optimizmustól fűtött kedélyemmel hinni szeretném, hogy számuk gyérülőben van. Erre az objektív optimizmusra egyébként azt hiszem, hogy valamennyiünknek van némi oka. A most felserdült, vagy serdülőben lévő korosztállyal ezt értessék meg a pedagógusok. Nekünk, az ötvenedik évünkön jócskán túllévőknek, elég ha megállunk egy pillanatra és visszatekintünk arra az útra, ami már mögöttünk van. Egyetlen rögét, buktatóját, kanyarót, sőt Zsákutcáját se szabad elfeledni. Az emlékezés ugyanis erőt ad az elärehaIadáshoz. Camera obseara Mondd, bűvös készülék: ily isteni Természet-képét, hogy tudsz festeni? üveglencséd oly csodákat teremtett, IHogy a balbo-nás S ostoba Rendek IKuruzslásért — Bacon -koráiban - beperelték:-Különös .Mű! nem ér föl gyenge én, Csodád sóik, de kii megértse, kevés : Rejtve az ók, de látni az eredményt, és szemünknek el kell hinnünk a -rejtélyt... '(Ismeretlen szerző -művének részlete Szilágyi Gábor: A fotóművészet története című munkájából.) 1978-ban az OFOTÉRT eladott 157 777 fényképezőgépet, 1 831 500 tekercs fekete-fehér és 740 000 tekercs színes filmét. (Idézet a Fotóművészet 80/4. szálmáiból.) 'Ml á fotográfia? Fényképek sokasága, milliói, sőt mi-ílá-rdja-i. Mi ma-rad meg ébből a képtömegből, alkár csalk egy esztendő -múlva? Tíz, húsz, száz? Ki tudja? Azok, amelyék kiállják az idők próbáját, múzeumok, archívumok mappáiba zárva várják felfedezőiket, akik kiássák az idő homok-jóiból és közkinccsé, a fotóművészet részévé teszik őket. A többi lappang, elvesz, elenyészik. (Az idézet szintén Szilágyi Gábor: A fotóművészét története című munkájának -bevezetőjéből való.) ILa-s-sa-n vége a nagy kirándulásóknak, a fényképezőgépek jó része fiókba kerül, várja a jövő nyö-rat. A fényképek, diáik többször előkerülnek és visszaidézik a nyári emlékeket. De vajon arra, aki a fényképet készítette, ki emlékszik vissza? Öt -ritkán örökítik meg munkája kőiben. A képek azt mutatják: ilyenek vagyunk a gép mögött. HUNGER SÁNDOR képriportja ORDAS IVÁN
