Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-03 / 258. szám
A ÏVËPÛJSÂG 1982. november 3. Ki ne látta volna a Körhinta oímű filmet moziban vagy a televízióban? Ki ne hallott volna a Pornódé király új ruhájáról, ki ne ismerné a Két bors ökröcske meséjét? Ezeknek és számtalan színpadi zenének, zenekari darabnak, filmnek, kamaramuzsikának, dalnak népszerű alkotója,, Ránki György. A napokban ünnepelte hetvenötödik születésnapját. Ebből az alkalomból beszélgettünk a Kossuth-díjas zeneszerzővel. — Hogyan látja ma eddigi pályafutását? —■ Számtalanszor megírtam vagy tollba mondtam önéletrajzomat . . . Budapesten születtem. Ifjúságomra egy embertelen világ nyomasztó légköre és. anyagi gondok nehezedtek. Sorsdöntő zenei élményemmé vált a találkozás Kodály és Bartók új varázsú, tisztább, szabadabb emberi világot sugárzó zenéjével. Fiatalkoromban Molnár Antal tanácsára kértem felvételemet a Zeneakadémiára. Boldog voltam, amikor Kodály elfogadott növendékének, és négy évig nála tanulhattam. Akkortájt az intézet legendásan híres tanárokkal büszkélkedett, hiszen ott működött Bartók, Dohnányi, Waldbauer Imre és Weiner Leó. Jártam Londonban, Párizsban, s akkor jöttem haza, amikor az én jámbor zeneszerzői ambícióim, sőt, puszta egzisztenciám alól is kicsúszott a talaj. Keveset komponáltam, még kevesebbet szólalhattam meg. De sokat köszönhettem Szabolcsi Bence baráti ösztönzésének, s Lajtha Lászlónak, aki mellett a Néprajzi Múzeumban gyakorlatot szereztem népdalok lejegyzésében. Atyai jóakaróm, He'ltoi Jenő pedig bevezetett a színház világába, sőt, rámbízta néhány darabja megzenésítését. Ö válaszolta erre a kérdésre: „hol kívánna élni?” azt, hogy „itt szeretnék élni — ha hagynának!" Akkoriban kénytelen voltam közvetlenül részt venni a gyakorlati zenei életben, s ez nem bizonyult hiábavalónak. Sok mindent megtanulhattam a zenekarokban, színházakban, rádióban. Például előadó- és közönségpszichológiát, közérthető intonációt, hatásokat és mértéket, otthonosságot a különböző zenei stílusokban. — A filmzenével hogy került kapcsolatba? — Szabó Ferencnek köszönhetem, bár korábban Londonban rajzfilmmuzsikát is komponáltam. 1935-től kezdve jóval több, mint félszáz filmhez az én kísérőzenémet használták fel! Köztük volt Az aranyember, az Édes Anna, a Pár lépés a határ, a Hattyúdal. — Melyik opuszát tartja élete főművének? — Erre nem nehéz felélnem. Madách drámai költeménye alapján készült Az ember tragédiája című misztikus operámat, amely — sajnos — bemutatójának évadja óta nincs műsoron. De szívesen gondolok az Egy szerelem három éjszakája című darabomra (Hubay Miklós, Vas István szövegével), a Holdbéli csónakosra, a Karinthy-no- vellából született Cirkusz-balettemre, a Brecht, Shaw-, Tennessee Williams- és főleg a Shakespeare-darabok színpadi kísérőzenéjére, a vegyes karra és zenekarra komponált A város peremén kantátámra, meg a sok-sok kottámra, amiket leírtam. — Az utóbb időben született szerzeményei? — Indiai utazásom élményeit dolgoztam fel Éjszakai Rága című művemben. Bemutatták egyik balettkomédiámat a wiesbadeni operaházban. A premieren nyolcvan kritikus volt jelen. Újabb műveim között van egy kamarakantáta is Thomas Mann szövegére, ezenkívül harmadik zongoraszonátám, valamint egy zenei tréfa A hétfejű sárkány szerenádja címmel. —■ Minek örül most a legjobban? — Annak, hogy megjelenik egy szerzői nagylemezem, amelyről első szimfóniám, brácsaversenyem és cimbalomversenyem hallható. Ránki György a Magyar Nép- köztársaság érdemes művésze, SZOT-díjas zeneszerző számos fontos zenei tárgyú cikk szerzője is. Legutóbb a Fészek művészklub ünnepi Kodály-üilésén méltatta egykori mesterének művészetét. KRISTÓF KAROLY Vasgolyó két Üveg között Hol vannak azok a régi szép békeidők, amikor a felvidéki drótostót így kínálta magát az ablak alatt: „Drótozni, fótozni van-e valami?" Most, ha a hatodik emeleti lakótelepi lakásom ablakát a szemközti sorház egyik erkélyéről csúzlival kilövik, cipelhetem az ablakkeretet az üvegeshez; ha esik, ha lúj, várhatok rá egy hetet, cipelhetem vissza, és míg várom a következő belövést, háztartási biztosítási ügyben levelezek. A szemközti házból másodízben követtek el merényletet ablakaim ellen. Tettes természetesen nincs, nem is keressük. Mivel haragosom nincs odaát, csak arra következtethetek: az én ablakom esik kézre a Imerénylőnek, én vagyok lőtávolságon belül. Lehet, az is irritálta tette elkövetésére, hogy az ablak írissen mosott volt, s a délutáni napfényt a szemébe tükrözte. Következésképpen nem keli annyiszor ablakot mosni, mondtam a feleségemnek. A körzeti biztos is benézett, szemügyre vette a kívül-belül törött ablakot, az üvegek között fénylő, kétdekás acélgolyót, szakszerűen kiszámította a golyó röppályáját. Elvileg berajzoltuk a szemközti lakóház egyik erkélyét. Tenni persze semmit nem lehet. Nem is kértem, van a rend őreinek ennél komolyabb feladatuk is. De azért figyelnek. Egyszer hátha jobban kidugja fejét a mesterlövész a loggián kiépített lövészárokból. Jegyzőkönyvet biztonság okáért felvettünk, s miután tisztáztuk, hogy anyám „ts"-sel és nem „cs"-vel irta nevét, átadtam magamat a magánnyomozás izgalmainak. Vagyis előbb a vaksi ablakkeretet lég- és víztelenítettem. Ehhez fólia és léc kellett. A közeli építkezés ígért beszerzési tehetőséget. Aztán úgy döntöttem, magánügyemet nem hárítom át az államra, így a domboldali maszek építkezéshez mentem. Egy üveg sörért vételeztem teritőnyi fóliát és lécet. Akkor jött a tulaj és kérdezte: „Ez meg mi?" Malteros barátom járatossága nem volt meglepő. „Ez szerzi be az U-szeget." Ezzel legalizálva volt az ügylet. Az ablak tégtelenitése megtörtént. Csak a viztelenitésben nem voltam biztos: a nyugvó Nap fénye több lyukacskán át vigyorgott be a szobába és a szemembe. Ez azonban még mindig jobb, mint ugyanoda egy vasgolyó. Az üvegre várás öt napját egyrészt azzal töltöttem, hogy megpróbáltam hinni a meteorológiai jelentéseknek, másrészt titkon a függöny mögül és nyíltan az erkélyről figyeltem az ellenség emeleti rejtekállását. A függöny mögül a következőt állapítottam meg: egy tizenéves fiúka rendszeres érdeklődéssel figyeli a fólia lötyögését. Az erkélyről egészen másnak tűnt a fiatal mesterlövész viselkedése. Ha meglátott, azonnal tefjes unalmat árult el, véletlenül sem nézett a kilőtt ablak irányába, sőt, sürgős elfoglaltsága miatt visszaoldalgott a lakásba. Pszichológus barátom is - akit e célból egy üveg konyak feláldozásával hívtam meg családi hadszínterünkre — megállapította : a fiú viselkedési mutatói alapos gyanúra adnak okot. A néma szembenállás odaát ellentámadást váltott ki. A papa is megjelent atlétatrikóban az erkélyen farkasszemnézésre. A távolság meglehetősen nagy a két épület között, közte üzletsor is van, így se bemutatkozásra, se kézfogásra nem nyílt módunk. Mondjuk, hogy én gratuláljak a pontos lövésért vagy köszönetét mondjak azért, hogy nem szabadságunk első napján okozta a fiúka a folytonossági hiányt, amikor napokon át esett az eső, vagy hogy ö netán elnézést kérjen a maga nevelte serdülő nevében. Aztán megoldódott a dolog. A buszmegállóban futottunk össze. Gondoltam, megkérdezem tőle: egy esetleges ablakhiány milyen káromkodásra inspirálná szomszédomat, de ö taktikusan megelőzött. Közölte: kár a szemeimet az erkélyükre meregetni. Enikőt ki nem engedi oda. Ha valami mégis történne, liliom- tiprásért fog feljelenteni. Kérdésemre elárulta, hogy Enikő 21 éves, s a köztünk lévő négy évtizedes korkülönbség ebbe a kategóriába esik. Az utolsó ablaktalan nap estéjén a fiúkát újra a függöny mögül szemléltem. Szemrehányóan figyelte a lefegő fóliát, valahogy így: mi az, tata, maguknál meddig tart egy üvegezés? Nem beszélve arról, hogy rontja a városképet... Most újra napfényben úszik az ablakom. Eső a héten nem volt, nem is ígért a meteorológia. Csak emiatt tartottam a beázástól. A közel-keleti híreket hallgatva — miután most már van egy haragosom — várom a következő belövést. Van egy ismerősöm a gördülőcsapágy-gyárban. Holnap felkeresem. Azt hiszem, hosszabb állóharcra kell berendezkednem. BENKŐ KÁROLY SOMOGYIwtPUP A siófoki November 7. Mező- gazdasági és Kertészeti Termelőszövetkezet szarvasmarhatenyésztése a korábban önállóan gazdálkodó balatonszabadi téesz igencsak sikeres ágazatára épül. Az üzemben hungaro- fríz keresztezés folyik — ez a munka még 1979-ben, a szabadiaknál kezdődött — a tejzsír növelése céljából. Az idén több mint ötven üsző ellését várják. A fajtaváltás, a tehenészeti telepen végzett hatékony munka évről évre növekvő eredményeket hozott. Annak idején — 1975-ben — a balatonszabadi termelőszövetkezetben ötszáz tehénnel egymillió literes tejtermelést értek el, az idén ennél lényegesen kevesebb — 386 — tehénre csaknem kétmillió litert terveztek. Augusztus végén már megközelítették az 1,2 millió litert (ez 80 ezer literrel több az elmúlt év hasonló időszakának termelésénél). Elégedettek a 86 százalékos vemhesüléssel is: 8 hónap alatt 353 borjúval gyarapodott az állományuk. Javultak az elhelyezési, tartási körülmények a tehenészeti telepen. A tavalyinál majdnem százzal kevesebb — 390 felnőtt állatot tartanak, annyit, ameny- nyi megfelel a férőhely-kapacitásnak. A karámokat lebetonozták, s emelkedett a törzsállattenyésztői munka színvonala. Minden állatot azonosíthatnak, így a közvetlen tartási módban kialakíthatják a különböző termelési szintű csoportokat. A borjú- és növendéknevelést is korszerűsítették az üzemben. Miután a kísérletek eredménynyel jártak, általánossá vált a borjak egyedi ketreces, illetve szabadtartásos — itatásos — fölnevelése. Dunántúlt napló Nyugodtan indulhatunk a télbe: telnek a megye éléskamrái, elegendő zöldséget és almát tárol az idén is a Baranya megyei ZÖLDÉRT. Kiegyensúlyozott ellátásra számíthatunk, az árak pedig a tavalyi szinthez hasonlóan alakulnak. Burgonyából eddig 100 vagonnyit tároltak be, a ZÖLDÉRT készlete a bértárolással együtt 270 vagon lesz. Ha a burgonya minősége nem is a legkiválóbb, ez a mennyiség mindenesetre elegendő lesz Baranyának. Kérdés azonban, hogy nem kell-e besegíteni az országos ellátásba. A ZÖLDÉRT-nél naponta 400—500 mázsát válogatnak és töltenek kétkilós csomagokba. Ennél többre lenne szükség, de nem győzik munkaerővel a csomagolást. Tárolókban van immár a vöröshagyma nagyobb része. A mennyiség elegendőnek ígérkezik, a minőség is jó. Ugyanakkor fokhagymából a szükségesnél kevesebb termett, így magas ár várható. Gyökérzöldségekből megfelelő lesz a kínálat télen, az árak a tavalyihoz hasonlóan alakulnak. A káposztafélék betárolása viszont még csak most kezdődik, itt még nem egészen világos a kép. Kelkáposztából mindenesetre rossz volt a termés. Tavaly is viszonylag magas árak alakultak ki, hasonlóak várhatók most is. Az almatermés bőséges, a Baranya megyei ZÖLDÉRT a bértárolással együtt az idén 70 va- gonnyi almát tárol be. Ameny- nyiben a minőséggel nem lesz baj, ez a mennyiség kitart a jövő év május közepéig, esetleg végéig. Az árak elfogadhatók. Közben folyik a Pécsi Állami Gazdasággal közösen meghirdetett almaakció, a ZÖLDÉRT a vállalatok dolgozóinak ötkilós csomagokat szállít. Ennél több csomagolt almára lenne szükség, hiszen a nagyobb ÁBC-üz- letek is igényelnék. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Székesfehérváron egy év óta folyik az előzetes tájékozódó és szervező munka a városszépítő társaság megalakítására. A Hazafias Népfront városi bizottsága és a városi tanács képviselői tapasztalatcserén vettek részt Győrben és Szombathelyen a helyi városszépítő egyesületnél és meghívottként jelen- voltaik a városszépítő egyesületek II. országos találkozóján Kaposváron is. Az előkészületekről a népfront székesfehérvári bizottságának titkára adott tájékoztatást. INagy vonalakban tisztáztuk a társaság működésének céljait és feltételeit, most az előkészítő bizottság megalakítása kerül sorra. Ennek az ideiglenes testületnek a városszépítő társaság alapszabályának és működési rendjének kidolgozása a feladata. Általánosságban a városszépítés, a hagyomány- ápolás, az értékmegőrző és -gyarapító tevékenység kerül előtérbe, de a társaság a várost népszerűsítő kiadványok gondozását, a székesfehérvári hagyományok, a történelmi, városképi értékeket népszerűsítő előadások megtartását és a volt székest eh é rvá ria'k ki u híjának létrehozását is vállalja majd. A városszépítő társaság megalakítását a decemberi ülésen tűzik napirendre. PETŐFI NÉPE Október 18-án délelőtt a kecskeméti hunyadivárosi általános iskola napközis tanulói — nevelői felügyelet mellett - az ■iskola előtti parkban játszottak. Az ebédnél vették észre, hogy egyik 3. osztályos, 8 éves kis társuk hiányzik. Két gyerek tudott csupán felvilágosítást adni: látták eltávozni egy bácsival. A tanárak azonnal értesítették a rendőrséget, majd ■nyomban a kislány keresésére indultak. Amikor összetalálkoztak vele, ő már az iskola felé tartott, és elmondta, hogy egy férfi felcsalta a lakására, s ott fajtalankodott vele. A nyomozók néhány órán belül megállapították, hogy a bűn- cselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Bartyik Zoltán 28 éves kórházi műtős, kecskeméti (Szolnóki út 2. I. em. 7.) lakos, aki már többszörösen büntetett, s legutóbb is feltételesen volt szabadlábon. Bartyik a bizonyítékokkal összhangban beismerő vallomást tett. Bartyikot előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyben a nyomozás még tart. Uj galéria Óbudán Új színfolttal gazdagodott a főváros. Óbudán, a Lajos utca 153-ban, az egykori piactéren galériává alakították a régi sorházat. Az emeletes épület egyik fele gótikus, a másik barokk stílusú, amelyet eredeti állapotában állítottak helyre. Kiállítóteremben szegény fővárosunkban jelentős kulturális esemény a Lajos utcai galéria megnyitása. Az épület egyik szintjén változó kiállításokat rendeznek, elsőül Hagyomány címmel a Ratal Művészek Stúdiójának bemutatóját láthatja a közönség, a másik szinten állandó kiállítás nyílt Pátzay Pál, Bernáth Aurél és Szőnyi István műveiből. Beszélgetés Ránki György zeneszerzővel Ránki György Az új galéria homlokzata Pátzay Pál: Barcsay Jenő