Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-03 / 232. szám

1982. október 3. ^ïfiiËPCUSÀG 3 Lakáspolitika - esélyek Nem kell >ó™ak l,enni-------------------- ahhoz, hogy e lőre jelezzük: a most követ­kező hetekben megnő az ér­deklődés a hivatalos közlönyök iránt. Mindenki első kézből, pontos megfogalmazásban akarja elolvasni a legutóbbi minisztertanácsi határozatot, és a majd azt követő végrehajtá­si utasításokat. Nem csoda. Aligha akad olyan család Ma­gyarországon, amelyet ne érin­tenének a várható változások a lakásépítés és -fenntartás, a lakáselosztás és -gazdálkodás fejlesztésében. A „lakáshiány” egyik eredője ugyanis az — mint itthon és külföldön sokan és sökszor leírták —, hogy igen sokan elégedetlenek jelenlegi lakásukkal. Mielőtt a túlzott ál­talánosítás hibájába esnénk, azért meg kell állapítanunk, hogy több százezer családnak nincs önálló lakása, tehát ők figyelik leginkább, miként, mi­lyen eséllyel vethetik magukat a lakásszerzés küzdelmeibe. A mostam rendeletek hatására pedig többen papírt és ceru­zát ragadnak és számolgatni kezdik, hogy családi költség- vetésük kiadási rovata miként változilj a lakbéremelés hatá­sára. A felső szintű határozat - melyet a pénteki lapok közöl­tek - természetesen csak a kör­vonalakat rajzolta meg. A va­lódi változtatásokat — forint­ban, négyzetméterben számít­va; lakáshoz és személyhez, családhoz kötődően - a hitel- politikai intézkedések és a ta­nácsrendeletek tartalmazzák majd. Erre sem kell már sokat várni. A mostani változtatások a több mint egy évtizede felgyü­lemlett ellentmondások jó ré­szét igyekeznek - a társadalmi igazságosság elvei szerint - feloldani. Jólesően, akár büsz­kén is nyugtázhatjuk, hogy az elmúlt bő két évtizedben más­fél milliónyi otthon felépült, a lakások zsúfoltsága lényegesen csökkent, a komfortjuk jócskán nőtt. A társadalom különböző csoportjai között azonban a hazai realitásokkal összhang­ban nem álló, túl nagy különb­ségek alakultak ki, attól füg­gően, ki milyen iakást épített vagy utaltak ki neki, milyen tí­pusú településen lakik, milyen a jövedelmi és vagyoni hely­zete. Az ország lakásállományának mintegy negyede bérlakás. Az állami költségvetés tetemes összeggel támogatja az ala­csony hazai lakbérszint fenn­tartását. Amikor tehát a lak­béreket 1983 júliusától átlago­san 130 százalékkal felemelik, akkor azt a különbséget igyek­szik a kormányzat eltüntetni, vagy jócskán mérsékelni, ami a személyi tulajdonú házban és a bérlakásban élők havi ter­he között az előbbiek hátrá­nyára mutatkozik. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a fel­mérések bizonyítják, a bérlaká­sokat nem csak a szociális rá­szorulok lakják, akkor még vi­lágosabb az intézkedés hátte­re. A kormány tekintettel van a bérlakásokban lakók és a szo­ciálisan hátrányban lévők hely­zetére is. Ezért az egyén szá­mára fokozatosan, 1983 és 1988 között, több részletben emelkedő lakbér ellensúlyozá­sára szociális támogatást nyújt, ahol az szükséges. Maga a lak- béremelés is differenciáltan megy végbe. Részint a komfort- helyzet javulásával párhuzamo­san egyre nagyobb az emelés mértéke, (a komfort nélküliek­nél 80 százalék, az összkomfor­tosoknál 150 százalék), és ezt fölfelé és lefelé még a helyi tanácsok a valós helyzet alap­ján módosíthatják. A nyugdíja­soknál a kompenzáció megle­hetősen nagy mértékű, hiszen az 5000 forint nyugdíjhatár kö­vetkeztében az az érdekeltek több mint 90 százalékát ked­vezően érinti. Az emeléssel kapcsolatban a bérlakásban lakók leggyako­ribb ellenvetése, hogy az épü­letek fenntartása, a házkezelés minősége - enyhén szólva — kívánnivalókat hagy maga után. Ezt mindenki elismeri. Ennek most — remélhetően — az adja az ellenszerét, hogy az ingat­lankezelő szervek, vállalatok ér­dekeltségi, gazdasági szabá­lyozó rendszere megváltozik. Lehetőség kínálkozik új szerve­zetek, mégpedig a bérlők tár­sulásainak létrehozására. Az idő dönti el, miként javul a karbantartás, a házkezelés, a fenntartás minősége. Sok évi v'ta után egysé- ----------------gessé válik a ma­gánlakás-építőknek nyújtandó kölcsön törlesztési ideje és ka­mata, akár községekben, akár a városokban, tízemeletes épü­letről, illetve családi házról van szó. Mi több, most már minden lakást építő vagy vá­sárló kaphat az eltartottak után szociálpolitikai kedvezményt, mégpedig gyerekenként 30 ezer, egyéb eltartott után sze­mélyenként 20 ezer forintot. Aki korábban családi házat épített vagy nem tudott telepszerű építkezésibe bekapcsolódni, ak­kor vagy nem kapott ilyen jel­legű támogatást, vagy csak 20 ezer forintot gyerekenként. A z egyéni vágyak kiteljese­dése érdekében a továbbiak­ban változatosabbá, színeseb­bé válik a magánerős építke­zések finanszírozási rendszere, ez jó, hiszen az ifjúsági taka­rékbetéttel összekötött hitel- nyújtástól kezdve a szokásos banki feltételekkel nyújtott ki­egészítő kölcsöbig, beleértve a korábbinál szabadabban nyújt­ható vállalati, szövetkezeti — tehát munkáltatói - kölcsönö­ket is, az egyénre bízzák, mek­kora adósságot vesz a nyaká­ba, mennyire nagy alapterüle­tű, igényes kivitelezésű házat emel magának. Az egyéni dön­tés nyilván sokkal többre vezet, mint a kívülről kényszerített korlátozás. (Ez persze nem zár­ja ki, hogy az OTP ne bíráljon el a hitelképesség szempontjá­ból minden hozzá fordulót.) Akár bérlakásra, akár szemé­lyi tulajdonú hajlékra törekszik valaki,, számára elsősorban az a fontos, hogy családja nagy­ságának és anyagi lehetősé­geinek megfelelő otthonban él­jen. A most kialakított lakás­gazdálkodási rendszerben lé­nyeges elem a fokozatosság. Most intézményesített formát nyernek az eddigi, itt-ott fel­lelhető kísérletek. A pályakez­dők, a fiatal házasok szerző­dést köthetnek a tanácsokkal, hogy néhány évre, átmeneti jelleggel kis lakásba költözze­nek, szobabérlők házába, gar­zonházakba, megüresedő szo- ba-konyhás lakásokba. Onnan néhány év múlva, megfelelő előtakarékossággal családi lét­számuknak, anyagi lehetősé­geiknek megfelelő nagyobb lakáshoz jutnak. Ennek ezután szervezett jellege lesz. A tanácsok felelőssége ala­posan megnő a lakásgazdálko­dásban, a jelenlegi állami la­kásépítésre, illetve végrehajtá­sára összpontosító munkálko­dásuk helyett és mellett. Nem egyszerűen beruházók marad­nak, hanem bevételeikkel oko­san gazdálkodó szervezetekké válnak. Magúk döntik el — a helyi adottságok alapján — a rendelkezésre álló összegekből mennyit fordítanak területelő­készítésre, közművesítésre, bér­lakások építésére, s milyen esz­közökkel segítik a magánlakás- építést. Bizonyos szempontból könnyebbé is válik a helyzetük, hiszen egyértelműbb lesz, ki kaphat bérlakást, mert a jövő­ben csak szociális szemponto­kat kell figyelembe venniük. Másrészt meg kell mozgatniuk a maguk eszközeivel is a lakás- állományt, gyorsítani a cseré­ket, ösztönözniük az érdekelte­ket az építésre. Az új kormányhatározat ugyanis teljes összefüggésében szabályozza a lakásgazdálko­dást. Ebben a településpoliti­ka éppúgy szerepet kap, mint a lakosság és az általuk vá­lasztott tanácsok közötti kap­csolat minősége. Ez messzire mutató politikai kérdés. Miköz­ben az állami költségvetéshez fűződő kapcsolat gyengül, erő­södik a választókhoz kötődés. Felelősséq, szolgálat hatja át ezt a rendszert. Eközben egyre inkább be­szűrődik a lakásgazdálkodásba a gazdasági ésszerűség. A vál­lalkozói magatartás serkentése, segítése, a lakásépítés, -fenn­tartás szervezettségének foko­zása egészségesebbé teheti gazdaság- és szociálpolitikánk eme részét. Miközben változ­nak a szerepek: az állam meg­változtatja a támogatási csa­tornákat - az egyiket szűkíti, a másikat tágítja - a lakosság­nak is a választás gazdagabb lehetőségeit kínálja. Feltételez­hetjük, hogy az egész lakás- politika válik ésszerűbbé. A változások ..«omag­----------------------------- jat ter­mészetesen légióként az esé­lyek szempontjából értékelik az emberek, vagyis ki, mikor jut­hat lakáshoz. Ha ebben kedve­ző változások következnek be — amit feltételezhetünk —, ak­kor sikeresnek minősíthetjük majd a hosszú idő alatt, társa­dalmi vitákban döntésre érett rendelkezéseket. Azokat, ame­lyek fiatalnak és már nem olyan nagyon fiatalnak, városon és községekben lakónak, sokgyer­mekesnek és gyermektelennek, kis és nagy keresetűnek nagy­jából azonos esélyt nyújt a mi korunknak megfelelő hajlék megszerzésére. Nem ad előnyt, de nem is kell társadalmilag igazságtalan hátrányokkal in­dulni ebben az embert próbáló versenyben. Ez a cél. Nem több, de nem is kevesebb! BREITNER MIKLÓS Népbolt-sikerek a pénztárosversenyen Az elmúlt napokban rendez­ték meg az önkiszolgáló boltok pénztárosainak nyolcadik or­szágos versenyét. A versenyre három kategóriában - ruházat, vegyest iparcikk és élelmiszer — került sor. A Tolna megyei Nép- bolt dolgozói eleddig minden versenyen részt vettek és tisz­tes sikerrel szerepelitek. A legutóbbi országos verseny egyértelmű Tolna megyei sikert hozott. A Népbolt csapatai mind a ruházati, miiad a vegyesiipar- cikk kategóriáiban az első he­lyen végeztek. Az egyéni ver­senyben a ruházati bolt kategó­riában Kopecsni Erika, a szek­szárdi 17-es bolt pénztárosa, a vegyesiiiparoilkk kategáriá ban Bíró Erzsébet, ugyancsak a szekszárdi 17-es bolt pénztáro­sa lett az első. Az élelmiszer kategóriában a 244 induló kö­zül Tóth Magdolna, szintén a szekszárdi 17-es bolt pénztáro­sa a 14. helyen végzett. A díjakat és okleveleket, va­lamint a velük járó pénzjutal­maikat vállalati ünnepség ke­retében adják át a kiváló pénz­tárosoknak. Szövetkezeti küldöttség A lengyel városi fogyasztási szövetkezetek országos szövet­ségének, a SPOLEM-nek a SZÖ- VŐSZ vendlégeként hazánkban tartózkodó háromtagú küldött­sége - Stanislaw Lebia.da-inak, a szövetség elnökének vezeté­sével - megyénkbe látogatott. Domibóválron a Dombóvár és Vidéke ÁFÉSZ elnöke, Bertus Ferenc, yallalmimt a MÉSZÖV szövetségi titkárságvezetője, SzobOszIlali Jenő foglaidlta őket. A dombóvári szövetkezet tevé­kenységével ismerkedtek, majd a tamási Kop-Ka ÁFÉSZ mun­káját, gazdálkodását tanulmá­nyozták. Nyitva reggel 6-tól este 9-ig Iskolaóriás az ezredfordulónak Hatva nfős tantestülete, 32 tanulóosopontja van a dombó­váriak nemrég fölavatott 28 tan­termes általános iskolájának és ha a gazdaságilag ide integ­rált zeneiskola növendékeit is számítjuk, o tanú lói étszám va­lamivel meghaladja az 1200-at. „Iskolagyár" — intézte volna el minap a lelkesedésemet egy pedagógus isimerőcöm, de szó követett szót, s bevallotta., hogy szeretné, ha az ő iskolája is ilyen korszerűen fölszerelt, az ezre dfo rd ull ó követeim é nye i nek is megfelelő intézmény lenne. Delháit nem valószínű, hogy ak­tív tanárként ezt megéli, mert lám, a dombóváriak 1952-ben avattak utoljáira új általános is­kolát, pedig a város dinami­kus fejlődése ugyancsak szoron­gatott helyzetbe hozta a köz­oktatást. — Alapjában véve nem irigy- iem a kollégákat - jegyezte meg végüli — mert a bejáratás éve, az 1982—83-os tanév nem lesz könnyű nékik. — Könnyű biztosan nem, de szép annál inkább! Ez a mondat Csáky László igazgatói szobájában hangzott már el, s azután, hogy a két, éppen lyukasórás igazgatóhe­lyettessel - Adorján LászJóné- vail és Tamás Jánosaiéval — be­barangoltunk a háromszintes, kívül-belül szép épületet, amit - lévén szülőatyja, illetve terve­zőije ugyanaz a Lőrinczy Gyula, aiki a szekszárdi tanítóképző fő­iskolát tervezte — „a főiskola kisihúgámak” neveztek el máris a dombóváriak, akik közül ezekben a napokban az idős emberék se röstellnek bekíván- csüskodni az új iskolába. Az intézmény a jogelőd ének­zenei általános iskola nevét vette föl hivatalosan. Innen, az ének-zeneiből nyolc, a Gárdo­nyiiból tizenhat, a Zrínyiiből nyolc tanulócsoport jött tehát elfoglOW a korábbiaknál sok­szor naigyobb Molnár György Általános Iskolát és alkotni egy közösséget. S ez az uttöblbli az, ami talán a legnehezebb lesz, hiszen nem­csak a tanulók érkeznék három­felöl, hanem a tanítók, tanárok is, márpedig az eredményes ok­tató-nevelő munka közösség, hibátlanul összehangolt együtt- cselekvés nélkül elképzelhetet­len. Jól látja, ezt az iskolave­zetés - mint azt az igazgató szavai megerősítették —, s már az első hetekben elkészült egy program a szükséges összeková- osoládásta. E napokban - ami­kor még mindig tart az ismer­kedés - rendkívül fontos szere­pet játszik az intézmény életé­ben a Samogyvári Rudolf veze­tésével működő iskolára dió, melynek ifjú riporterei naponta többször is jelentkeznék az adá­sokban. Most éppen a nagy népszerűségnek örvendező is- kollaboltföl hangzik el infor­máció, aztán jön egy szakköri toborzást bejelentő hír, végül — de nem mellékesként — közhír­ré tétetik kedvcsináló módon az a jelmondat-pályázat, mely az Népszerűek az udvar faragott játékai Kicsik, egy kupacban úttörőknek szól. Itt jegyzendő meg és talán nem fölösleges­ként: a 980-as létszámú isko­la kohéziójában kiemelkedően fontos az úttörőcsapat szerepe. FELHŐTLEN BOLDOGSÁG A gyerekek körében. Nekik „nagyon tetszik” az új iskola, .pedig régen túljuthattak már a fölfedezés, birtokbavétel szívért­jeiket bizsergető izgalmain. Miég az iskolaóriás aprócska polgá­rai is bejárták a „fönti viliágat" és egy se csak azért, hogy ma­ga állapítsa meg.; tényleg el lehet-e látni tiszta időben Ka- posszekcsőig a harmadikról?! Érdekelte őket, milyenek azok az úgynevezett szaktantermek a felső két emeleten, amelyekben minden órán más és más osz­tály ül. Az első és második osztályo­sak terrénuma a földszint. Az első emeletet a harmadik., ne­gyedik osztályba járók „ilaloják”. Mlint azt imént említettük, a jól fölszerelt szblktantermek a két felső szinten helyezkednek el. A felsőtagozatosok őszinte örö­mére, mert ez idő szerint élve­zik a népvándorlást, mely le­Az aula nagy nyüzsgések színtere foglalja a szünetek egy részét. Nagyon friss még a „minden óra más teremben von” szen­zációja., az alsósok bámulllatát se akármilyen érzés viselni. Száz szónak is egy a vége, a tulajdonképpeni birtokosaik már 100 százalékosan birtokosok. Ki­nek a tornaterem, leinek a nyel­vi laboratóriumi a „sálger", vagy az iiskolabo.lt, melyre rövidesen ráépül a tanulók szakszövetke­zete. — Tessék elképzelni, teljesen olyan lesz, mint a felnőtteké ! Nem nehéz elképzelni. De azt sem, hogy nagy nevelési haszonnal járíhat az az össze- nyitottság a városi művelődési házzal, amit a gyerekek kivétel nélküli élveznek. NEM KELL KERÍTÉS A népes tantestület mlég a közlekedés időszakát éli. Három tantestületből keM, hogy eggyé összeálljon, s olyanná munkál­ja magát, mintha mindig is együtt tanítottak volna és itt az isko la óriásban. — Itt a hagyományos peda­gógiai eszközök — gondolom — csődöt mondanak egynémely­kor - szaladt ki a számain az igazgatóval beszélgetve. Nem kellett azonban v.isszbszívnom a ki jelenltést. Rá bólintott. — Sok dologgal vagyunk úgy most még, hogy Into Ugatni kell. Otthon, sötétben is megtalál­ja az ember a kilincsét. Ha a keze foglalt, a könyökével is nyitni tudja, az ajtót. Itt kevés van, amit a régi, ismert, bevált módon kell Csinálni. Viták? Vannak, persze, hogy vannak és ne is érjenek véget. Szükség van az alkotó szellem­re, mely nem lehet meg egész­ségesen szenvedélyes szakmai eszmecserék nélküli1. Deklará­ció? Ne higgyék. Zsibongó jel­lege miatt a két. nevelői szobát alkalmatlannak találva nyüzsgő életévei' az elmélyült munkára, egy eredetileg más célra épített helyiséget allkotászobánok ren­deztek be. A magyar írodlallom óráikat - naponta 8-tól 10-lig - a városi könyvtárban és a mű­velődési ház fonotékájában tart­ják. Az iskola, out ójában terve­zik tartani az ifjúsági hangver­senyeket, az átrium sorsa se lesz más. Kitűnő az akusztiká­ja, keresni se lehetne jobb he­lyet a kalmlarazenei esteik szá­maira. Közös használatra szánt a nyelvi labor. A kerámiaműhely is jöl meglesz a rajzszaikterem- mél és szertárával tervezett társbérletében. A kerítésnéllkü- liség tehált sokait ígér mindkét intézménynék. Az iskolának is, a művelődési háznak is. Van egyébként, aki fenntar­tással! fogadja az összenyitott- ságot és kerítést sürget. Idő múltán nyílván meggyőződik majd az együttműködés születő eredményei. S az is kiderül ha­mar, hogy sehol annyira nem bántja a fület a „Járt utat a járatlanért el ne hagyj!” szó­lás mandásbeli intőimé, mint itt, ahol a. távlatok újak. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom