Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-21 / 247. szám
A NÉPÚJSÁG 1982. október 21. A fiatal értelmiségiek helyzete Kétszázhúsz vilt nemcsak FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Dombóvári siker Tatán A közelmúltban rendezték meg a természettudomá nyi szakkörök III. országos találkozóját és vetélkedőjét Totón. Az felső lillyien. jellegű találkozó 1975-ben Szolnokon volt. Ez év január 31-lig kellett a .szakkör történetét bemutató 'és tevékenységét dokumentáló írásos anyaggal benevezni a versenyre, Oihol |a ,/bemutató szakkör” címet lehetett elnyerői. A zsűri 51 szakkört hívott meg a nevezési imuinkák értékelése után. A találkozón és a vetélkedőn a szakköröket 4 fős csapatok (3 szakköri tag, 1 szak- körvezető) képviselte. Elméleti és gyakorlati vetélkedőre került sor. A szakkörök tevékenységét vagy annak jellegzetes területét ibermutató, diával, üm- mel, diaiporá mával szemléltetett 'kiselőadások voltak. Az országos találkozót és Vetélkedőt szakmai programok, k i,ráad ufó so k, ta paszta I atcse ré k és kiállítások imég színvonala - saibbá tették. A három kategóriában - 'biológia.; környezet- és természetvédelem; valamint ásványa nyaggyűjités és barlangkutatás — 8 „bemutató szakkör" cím odaítélésére került sor. A bemutató szakkör címet elnyert csoportok anyagi támogatásban részesülitek — szakkörönként 8000 forintban. A döm- bávóri fiataíok természet- és madárvédelmi szakköre a vetélkedő eredményeként a „bemutató szakkör" iciím tulajdonosa lett. Orbán Zoltán, Meissinger Róbert és Tanács Attila képviselte a szakkört a versenyen. A pénzt 'eszközvásárlásra fordítja a szakkör, egyben megkezdi a felkés züllést a három év múlva megrendezésre kerülő III. országos találkozóira. NAGY SÁNDOR szakkörvezető A szakkört képviselő versenyzők; Orbán Zoltán, Meissinger 'Róbert, Tonács Attila Szekszáindoin hagyománya vám az ifjúmunkás- és szakmunlkás- itaoiuló-napokaak, több élve rendszerésén mozgósítja a fia- ta'lokat a szakmai, politikai és szabadidős programokra. A me- gyeszékihelyen kívül minden városbam és járásban Is megrendezték. ’Szekszórdon az élelmiszer-eladóik, a ta'rgoncaveze- tők, a villanyszerelők és a nő.i szabók mérték össze szakmai tudásukat1, politikai ismereteiket. A hét végén a Szekszárdi 'Húsipari Vállalat biztosított színes, változatos programot. A húsipari napokról! Tamási Anna itudiásiítónk számolt be: Az elmúlt éviben a Szekszárdi Húsipari Vállalat KISZ-esei megfogalmazták azt a gondolaTolna megye társadalmi és gazdasági fejlődése jelentős változást hozott az értelmiség számszerű alakulásában és összetételében. Az elmúlt húsz évben számuk gyors ütemben, több mint háromszorosára növekedett. A fiatal értelmiségiek életében sűrítetten jelentkeznek olyan problémák, mint a pályakezdés, családalapítás, otthonteremtés, szakmai továbbfejlődés. Annak ellenére, hogy a fiatal értelmiségiek többsége érzi a szakmai tovább fejlődés szükségességét, az említett problémák sok esetben csökkentik aktivitásukat. Ezen írásban olyan kezdő vagy már pár éve dolgozó fiatalok „szólalnak meg", akik más megyéből kerültek ide. Nekik lényegesen nehezebb a helyzetük, mint azoknak, akik Tolna megyéből kerültek főiskolára vagy egyetemre és ide köti őket a család, az ismeretségi kör vagy éppen a tanulmányi ösztöndíj. * Fiatalos jókedv, lendület, ritka', de kackiós bajusz, a fényképezés idejére az utóbbi már eltűnt. — Micheliisz Ferenc vagyok, Baranyából kerültem Győrbe, ahol 1981-ben a távközlési főiskolán végeztem, vezetékes távközlési szakon. Pályázat útján jöttem Szekszárdra, az erősítő állomásra, ahol rendkívül szívélyes munkahelyi légkör fogadott és minden segítséget megadtak szakmai és emberi fejlődésemhez. A munkahelyi beosztásom lehetővé tette, hagy elég sok szabód Idővel rendelkezem és itt jött a nagy kérdés: hol találok megfelelő baráti kapcsolatokra? Egy éve vagyok már itt és tulajdonképpen a kollegiális kapcsolatokon kívül más egyéb nincs. A postán ugyan van klub, de az ailig-alíg működik és elszomorító, hogy nem Ismerem a saját kollégáimat. Szerintem nagyon hiányzik a városnak egy fiatal értelmiségiek klubja, ahol kulturáltan tudnánk eltölteni a szabad időnk egy részét. Lehet, hogy furcsán hanqzik, beiratkoztam a művelődési ház szabás-varrás tanfolyamára, de csak egyedül 'képviseltem a féríínemiet, így aztán abbamaradt az egész. — Ami a jövőt illeti, az elektrotechnika fejlődése egyértelműen megköveteli az állandó szakirányú továbbképzést. Az egyéves albérletezés után a szüleim segítségével lakáshoz jutottam, tehát előbb vagy utóbb szekszárdinak va'll- hatom magam. * Közgazdászt kerestem és találtam. A TÁÉV gazdasági igazgatóhelyettesének szobája hűvösen fogad, de ezt rögtön oldja Stang Ferenc, a szoba új „lakója". — A Somogy megyei ÁÉV- től kerültem a nyár közepén az itteni vállalathoz gazdasági igazgatóhelyettesi beosztásba. Egyébként Pécsett végeztem a „közgázon” 1975-ben, piac- szervező szakon. — Kaposvárott a szakma ranglétrájának legalsó fokán kezdtem és így elég jól ismerem a kollégák gondolkodástól, hogy a vállaltainál ‘hagyományteremtő aé'liail minden évben megrendezik o húsipari napokat. A rendezvénysorozat első részében az SZMT-szá k.há zba n, a vállaltat mutatkozott (be a városnak., majd különféle játékok várták Óz érdeklődőket, s Tálas János mesterjelölt 28 táblán saklkszilmutltánt játszott. A RAN- DORI Ikaszkaidőrasapat bemutatta, hogy miit tegyen' egy öreg- úr vagy egyedül sétáló fiától lány, 'ha aiz utcán kétes külsejű ffaitaliemibeinek támadnak rá. A divatbemutató és a 'külpolitikai fórum utálni sörkeirítei zárult d pénteki nap programja. Rejtélyes lével hívta fel a figyelmet egy vetélkedőre, ahol a módját. Nem akarok dicshimnuszokat zengeni, 'jó volt idejönni, tudtam, hogy egy stabil vá'lilo'taithoz kerülök, aboi a' nyitott gazdasági íl ehetőségek megivannaík és áz itteniek ed- dis ils eredményesen dolgoztak, mi sem bizonyítja jobban, mint a .Kiváló Vállalat cím elnyerése. Előzőleg lillyen mértékben nem tapasztaltaim azt a. segítő- készséget a párt-, az állami és a gazdasági szervektől, amelyet itt 'kaptam. Partnerek vagyunk. Úgy érzem, ez a nyitottság alkatomnál fogva szakmailag földob és ez nagyon jó dolog. A zártság bénítótag hat rám. A munkával együtt já.nnok a gondok, kisebb-nagyobb 'ütközések, de aki szeret dolgozni ezeket a problémákat kiküszöbölheti. — Tón egy .hétig éreztem magam idegennek, s azután mór nagyon otthonosan mozogtam. — Kapcsolatteremtés? — Ezen. a téren nehezebb a helyzet. A kölltözéls, gyermekünk elhelyezése és a1 munka, még nem hagyott időt a szorosabb kopcso latteremt é s re. — Ami a jövőt illeti, nyitott terepre találtam. • ‘Pár éves az ismeretség, és találkozásunk első pillanatától kezdve ‘beszélgetési stílusaink az élcelődés. Első kérdései: — Rólam? Miinek? És még fényképet Is? Férjhez akarok menni és ha a képem megjelenik, megriadnak a kérőim. így kezdődött beszélgetésem dr. Kiss IBaiázs Évával, a. szekszárdi Városi Tanács gyámügyi főelőadójával. — Állomásaim: Baranya, Pécs állami és jogtudományi kar 78- ban. Kétfordulós pályáizati felhívás útiján kerültem Szekszárdra. Ez a munka nagyon érdekelt, de a.zt ma. már tudom, hogy nem. lehet egy életen át ezt csinálni. Az ide érkező ügyek általában szomorúak. Sajnálom az embereket, amikor azt hiszik, hogy az ő problémájukat 0 hatáság jobban, meg tudja, oldani, mint saját magúk. Tőmön dótokban orról, ami jellemzi a munkánkat. 'Amire jobban oda kellene figyelni, az a feszültség, lelkiismeret, nevelési tanácsok ‘hiányossága, a családi gondozás szervezettebbé tétele 'és hát sokszor üz emberi nyomorúság. — A lmunkám teljesen lókat, de azt hiszem, kissé .magányos típus vagyok. Szobád Időben olvasás otthon, ja, és hetenként tét inem kisebb volt, mint egy sült ima.tac. „Minden asoipat hozzon magával kártyát..., illetve minden csapatban legyen- olyan játékos, aki fürdőruhát is hoz magávaif." 'A csOipa'tok rendelkezzenek valamilyen, járművel és Sok-Sok leleményességgel — szolt a 'kiírás. Tizenegy játékos kedvű csapat mintegy 150—200 versenyzőjének erőpróbájára került sor. 'Közben Gsizmadiia Sándor pal-lbeat énekes, a Garay Gimnázium irodalmi szín- padla, maijid 'Fülöp Gyiuila és felesége, egy pécsi bűvész házaspár szórakoztatta a résztvevőket. ‘Már sötétedett, amikor a húsipari vállalat I. Csapata átvette la vetélkedő győztesének kijáró díját, a ropogásra sült mallacot. Este a. bálon szóra- kozihdttak a vállalat dolgozói és a vendégek. 'Éjfélikor a veté! Kiss József egyszer dzsesszkilub. Talán többet kellene mozognom. — Nagyon fontosnak tartam a 'továbbképzés területén a pszichológiai és orvosi ismeretek bővítését. — A jövő? Egyelőre szakvizsgára előkészítő tanfolyam. * A szekszárdi Au g asz-házi hangversenyekre látogatóknak pár éve feltűnt, hogy a zeneiskola tanárai nagyrészt kiicserélődtek és az idősebbek 'helyét fiatallök vették ó't. Ezek egyike Mártonka Tünde csellista. — Nagyon nehéz, érdekes, furcsa' és talán Izgalmas dolog így visszagondolni és beszélni az em'bernek önmagáról. A zenekedő győztes csapatának kapitánya átvette a nagyrété like dő vándarkapáját, amely várja, hogy a 'következő év őiszém újabb csapatak mérjék össze erejűiket érte. Az egy hét mérlegéről iKnopf Attilát, a Szekszárd városi KISZ- bizottság titkárát 'kérdeztük: — Akik részt Vettek a különféle 'rendezvényeken, azok jól érezték magúkat, s ‘mondhatjuk: tartalmas munka folyt az egy hét óldtt. 'Néhány nappali ezelőtt zárult a városi 'ifjúimunlkás inapok sorozata', s a. hangsúly máris a megyei ifjúmunkás és stakmun- kástamullá napokon vön, melyek november 20-lig szakmai Versenyek, 'sportolási és szabadidős prog.rO'mok sorát kínálják. Biúapesten művészeti főiskola zenetanár szakán végeztem 197ó-lban, Egy évi tanítás Rákospalotán, ezt követően pedig egy hosszú, keserű esztendő egy könyvesboltban. Azt 'Hiszem, az utóbbinak köszönhetem, 'hogy vidékre, pontosabban Szekszárdra kerültem. — Nem gondoltam sem lakásra, sem semmi egyébre, a. munka volt a fontos, az, hogy taníthassak. Hálátlan lennék, ho azt mondanám, hogy lidekerü- lésemkor nem segítettek, de tényleg nagyon rendesek voltak a kollégák. A 'beilleszkedés pillanatok műve volt, a társaság hamar kialakult, és Ima már rengeteg 'barátunk van. Ami nagyon hiányzik, é's úgy gondolom, hogy a továbbfejlődés biztosítéka, a zenekarban játszani. Harmadik alkalommal vettem részt nyaranta ‘Jászberényben egyhetes asettistatáborban. Ott mondta; az együk előadó: a kisvárosiban egy „fő" muzsikus az csőd, teljes Csőd. Két évig ingáztam Budapest és Szekszárd között, majd a férjem is idekerült a zeneiskolába, beüdtük a ilükásigényiést, tehát maradunk, ez egészen biztos. Alig egy éve találkoztunk először a Hőgyészi Állami Gazdaság nagytormási 'kerületében Kőszegi Lászlóval, mint fiatal1 szakemberrel. — Tulajdonképpen vegyésznek készültem, öt évet töltöttem ebben a szakimában Hajdú-fii- harba'n, de miután rájöttem, hogy ez az iparág telítve Va'n, kompromisszumos megegyezéssel átnyergeltem a mezőgazdaság területére. 'Persze olyan fenntartással, hogy kamatoztatni tudjam azt, amit a vegyészetiben megszereztem. Jelentkeztem a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemre és 79-!hem végeztem is. 28 éves fejjel, miiint kezdő szakember állás után néztünk, mert közben 'megihá- ziasodtom. Gsaik megfelelő szakmai fejlődést biztosító mezőgazdasági üzemekre, elsősorban állami gazdaságokra gon,dőltünk. 'Hőgyészre kerülésünk, őszintén megmondom, a véletlen műve volt. 'Útbaesett, a személyzeti osztályon találkoztunk a direktorral, ő •megtudta, hogy én 15 és a feleségem is mezőgazdász, ráadásul! engem az agrokémia érdiekéi és éz A szekszárdi városi Ifjú Gárda parancsnokság október 17- én, vasárnap s,portdél útónt rendezett a város 'ifjúgórdistái részére. Kora délután mór hangos volt a Pollack 'Mihály utcai sporttelep. Erre a rendezvényre nem volt nagyszabású mozgósítás, vidám zene csalogatta a résztvevőket. A sportolásra, a szobád idő hasznos eltöltésére vágyó fiatalok számára voltak kíváncsiak a rendezők. S 'jöttek a résztvevők, i'gla.z többségükben gárdisták. Egyéni versenyekkel kezdődött, ahol „menetlevéllel" keresték fel a résztvevők az egyes állomásokat. Itt erőnléti van Michelisz Ferenc döntőnek bizonyult. 1979-iben kezdtünk ’ féléves gyakorlottal', amély a gazdasággal és a termeléssel való ismerkedés jegyeidben telt el. S ami mondhatom ipéfdós volt. Aztán történt egy ki's pályamódosítás, a 'nagy- tormási kerületbe kerültem ve- zetöhelyettesniek, rövid idő múlva vezetőnek neveztek ki. Lehe- tős'éiget koptam, hogy szélesebb gazdasági tapasztoía,tokát szerezzek. Az idősebb brigádvezetőikre és a központban lévő szalk- e mberko llégák ta' pasztüJ'ataiira támaszkodva haladtam előre. Az ember mérje fel nagyjából a képességeit, 'lehetőségeit és olyan célokat tűzzön magOi elé, amit el tud érni és akikor optimista emberré válik. Hobbim a zene és ez olyan dolog, amely fiudOipesten lis úgy szól, mint Nagyt,ormóson, csak 220 volt kell hozzá. * A Ibátaszéki rendelőintézet mellett lévő szolgálati lakásban találkoztam dr. Kiss Józseffel és feleségiéVél1, aki szintén' orvos. — Szombathelyi születésű vagyok, tanulmányaimat ai Pécsi Orvostudományi Egyetemen végeztem'. Utána bent maradtam a belklinikán, de a feleségem vágya mindig az volt, hogy 'körzetbe mehessen. Később személyes ismeretség révén kerültünk Bonyhádira körzeti orvosnak. A katonaság győzött meg atnáli,ho.lelkiismeretesen. csinálom a munkámat, akkor megtalálom annak la szépségét 'ils. 'Közvetlenebb a kapcsolat a betegekkel, ennek van előnye és hátulütője is, 'Ha én a betegnek mondok valamit, annak hosszú távon is igazinak 'kell lennie. A 'beilleszkedés nagyon,iköny- nyeo ment, hisz 0 feleségem bátaiszéki. Miután Mórágy is a körzetem, ott megválasztottak o helyi Vöröskereszt elnökiének. A megye ‘ifjúságii parla,mentjén is részt Vettem, felszöllalásombain érintettem a fibtail pályakezdők helyzetét. A továbbképzésről' annyit, a jövő évben már letelhetnénk a .szakvizsgát áitallános orvoston- bál, de ez sok problémát jelent. Félévi kórházi gyakorlat, helyettesítés, szóval nehéz ügy. irta és fényképezte: KAPFINGER ANDRÁS és ügyességi feladatokat kellett végrehajtani. A 'beérkezés sorrendje alapján álltak össze a csaipatok. A második forduló eso'patversenyéit nagy izgalommal várta mindenki, ahol többek között játékos ügyességi váltóversenyek voltak. Az egyéni versenyeken szerzett pontok beleszámítottak a csapatversenyekbe is. A szoros és izgalmas versenyek révén minden helyezett cs'apat nagy örömmel vette át a, megérdemelt jutaillmat. DUDÁS LÁSZLÓ, a,z 'Ifjú Gárda szekszárdi városi parancsnoka Ifjúmunkás-napok Sport, játék, vidámság Mártonka Tünde * • Dr. Kiss Balázs Éva Stang Ferenc Kőszegi László