Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
1982. szeptember 25. ( TOLNA \ _ io NÉPÚJSÁG BERTÓK LÁSZLÓ: A jóslat kampóján A jóslat kampóján szavak és lélek, akár egy darab combhús, amely addig marad, míg el nem hordják mind dagadt szatyrokban, könyv meg sör alatt, apránként, mint a madarak a harctéri halottakat, egy vagy kétszáz év elszalad, s nem jut belőle jó falat annak, ki a szelíd vadat kedveli ptthon, abból ad gyerekének, hogy izmosabb legyen még magabiztosabb, aki úgy vesz el, mintha kap, és nem sir, és nem válogat, mert tudja, hogy itt ő a pap és ö a hivek, holmi vad népekhez nem épít hidat, rombolni jöttek, halni csak. A jóslat kampóján igén és lélek, egy maroknyi nép hordja az óceán vizét tenyérben haza, ezer év hosszú pallóján, hol kötéltáncosokat nyelt el a mély, fizetett mindig, mindenért, és ráadásul annyi szép színt, friss vért, hitet, jó erényt adott a méltó életért, hogy lett, akár a többi nép, feketék közt nem feketébb, jóslat kampóján is fehér, s az egy vagy két évszázadért vacoghat vele mind, ki él, ha fölfogja, hogy szakadék szélén ki áll, miféle vég szédít és kit, mekkora rész akar azért is, élni még. KERESZTURY DEZSŐ: Jelige Nézd a szelidgesztenyét: sokáig él termő fája, mélyre ássa gyökerét, lombját világ szele járja, gesztenyéje a tiéd, tested s lelked is táplálja, ha megérted énekét, életednek lesz példája. Deák Mór: Roma A lány kéjesen felnyögött, aztán nagyot nyújtózva megkérdezte: — Van egy cigid? — Nem dohányzom — felelte a fiú, s maga sem értette, miért, de hozzátette: — Ne haragudj, nem dohányzóm. — Hát ez muris — vihogott a lány —, te mindenért elnézést kérsz, apafej? — s szinte már látta is maga előtt barátnői megnyúlt arcát, amikor holnap elmeséli majd ezt az éjszakát. — Nem, nem, dehogyis, ne haragudj — hadarta a fiú, s érezte, hogy elvörösödik. — Na nem baj, hapsikám — veregette meg a vállát a lány —, ott van a gatyámban a cigi meg a gyufinger, hozd ide. A fiú megszégyenülten hallgatott. Nem értette, hogy hol és mit rontott el : a szobát rendesen kitakarította, pedig igazából nem is hitt a barátjának, aki nőt ígért — és még meg is borotválkozott a hajmosás után, csak akkor indult a diszkóba. — Többet nem megyek — határozta el magában —, nem nekem való az ilyesmi. — Na, mi van, megkutattál? — kérdezte a lány. Arcára felkapaszkodott a gyufa reszkető lángja. — Milyen szép vagy — suttogta a fiú. — Hideg van itt — mondta a lány. — Nem fűtesz, apafej? — Nincs olyan nagyon hideg — győzködött a fiú. — Meg ■kell szokni. — Nem úgy gondoltam — mondta a lány türelmetlenül. — Te azt <nondtad, szép vagyok. Megmagyarázzam, hogy hogyan fűtsél? És a fiú otthon találta magát, a falu széli tó partján. — Ilonka áttetsző mozdulatokkal húzta magába, le, a mélybe: de most nem félt semmitől, nem fuldoklott, és hirtelen úgy érezte, át tudná úszni talán még az óceánt is. — Ilonka — suttogta, amikor görcsbe . rándult. — Nevezhetsz így is, ha ezt csíped — csúszott ki alóla a lány. — Maradt még valami pia? Ittak. Az almabor a fiú ádámcsutkájába kapaszkodott, s megrázta kegyetlenül. — Na mi van, apafej? — húzódott félre a lány. — Kidobod a taccsot? A fiú hallgatott. Idegennek érezte magát, vendégnek saját albérleti szobájában. Vendégnek, mert ez a lány vendégként bánik vele — hiszen ő otthon van, bárhova kerül, bárkinek is az áqyába. — Mi van? — rázta meg a lány. — Nyögd mór ki! — Semmi — vonta meg a vállát. — Arra gondoltam, hogy hazamegyek. — Hát nem ez a kéglid? — csodálkozott a lány. — Nem. Én falusi vagyok. — Ja — csapott a homlokára a lány. — Azért vagy ilyen lökött! — Otthon csillagok vannak — mondta halkan a fiú. — Ennek a luknak ablaka sincs. — Nem kötelező Pestre jönni — vágta rá a lány. — Avas a dumád. — És otthon egyértelműek a mozdulatok, a szavak — sóvárgott a fiú. A lány felállt. — Na, lököttkém, tájold be nekem a fürdőszobát — mondta. — Otthon most a combjaid között átsütne a hold — merengett a fiú. — Olyan lenne, mint egy vasvilia, s fekete szénát hordana a hasad alá ... — Talán nem csináltam jól?! — feszült meg a lány teste. — Fogadjunk, hogy még a nevemet sem tudod — mondta szomorúan a fiú. — Nyert, oké, gyászvitézkém, nem tudom — felelte a lány, és nagyot húzott az almaborból. De -most már kivezethetnél a hülyék földjéről. — Nincs fürdőszoba — mondta a fiú. — És most mit csináljak?! — csattant föl a lány. — Ott a lavór — mondta és befelé fordult. Hallotta, ahogy a másik a konyhában csörömpöl, és arra gondolt, milyen jó lenne, ha sohasem jönne haza a főbérlő. Aztán a barátja jutott eszébe: kösz, hogy segítettél, én biztosan nem tudtam volna fölszedni ezt a lányt, jól tetted, hogy azt mondtad, kicsit dinka vagyok, mert úgy látom, ez nagyon tetszik neki. Kösz a tanácsot is, de mégse maradok Pesten. Ilonkát látom mindig, nagyon hiányzik, most is ő hív, érzem, lassan süllyedek, süllyedek ... süllyedek ... V. Delast Elena c A lány a lavór fölött gubbasztott, s próbálta kigondolni, mit mond majd holnap. Jónak jó volt, de hát nem normális a fickó. Még hogy a combjaim között a hold... jó vicc! És mindig elnézést kér! — nevetett föl. A fiút az ágyra görnyedve találta. — Na, ez ám az ünnep — morogta, ahogy a lepedőre nézett. A hajánál fogva felemelte a fiú fejét: — Na, mit segítsek, vadegér? — Szeretlek — nyögte a fiú. — Maradj itt. Szeretlek. — Az, az — bólogatott a lány —, jobb időpontot nem tudtál választani, ütődöttkém? Na, kell még? Behozzam a lavórt? A fiú bólintott. — Nagyon egyedül vagyok — nyöszörögte. — Hagyd, hogy szeresselek. — A Moszkva téren bármikor megtalálsz — vont vállat a lány. — De én nem így akarlak — — mondta fejfájósan a fiú. — Hát nem érted? Szeress engem, csak mert én is szeretlek, és mert úgysem tudsz több embert szeretni egyszerre. — Flúgos vagy te, pajtikám — legyintett lemondóan a lány. — Szívesen lefekszem veled, de tizenhét éves vagyok, és abszolút nem vidékiekről álmodom, meg kell mondjam. — De én feleségül veszlek — mondta a fiú. — Odaadom néked a holdat, a hajadba teheted, a homlokod fölé. — Kösz. Melyik bizsubazárban láttad? — Nem. nem így — csuklott a fiú. — Komolyan gondolom. — Na, pá, gyászvitéz — intett a lány —, a téren megtalálsz. Az ajtó csapódása még sokáig visszhangzott a fiú zavaros fejében: végül tántorogva felállt és meztelenül kibotorkált az előszobába. A sötétség, mintha bútor lett volna — beleütközött állandóan. — Talán a holdra csapta rá az ajtót! — rémült meg. — Talán elvitte magával! S míg öklendezve lekuporodott, hogy a főbérlő ott találjon rá maid, az előszobában, arra gondolt, hogy valamit végleg elloptak tőle — s bár nem tudta, mi az, abban biztos volt, hogy nem ennek a lánynak akarta adni. bonyhádi kiállítása Képeink V. Delast Elena bonyhádi kiállításán készültek. Fotó: Cottvald Károly Magányos fa Szoborgyűjtemény Párádon A Művelődésügyi Minisztérium védett gyűjteménnyé nyilvánította Asztalos Joachim pa- rádi fafaragó alkotásait. A két éve elhunyt népi iparművész lakóházában berendezett kiállítás nyilvános bemutatótermi rangot kapott. A kiállítás egy részlete A vándorzse Egy ködös őszi hajnalon a Felhőgomolyitó Vállalat neke- resdi telepén a hivatalsegéd ragyogó arccal tűzte ki a bejárat fölé a nemzetiszinü zászlót, meg a cég sok vihart és dicsőséget megért üzemi lobogóját. Még egy reflektort is felszereltek a szemközti eper- fára, hogy sugarával még fényesebbé tegye az ünnepi díszt, emelje ki annak örömeteli jellegét. A szakszervezeti bizalmi ezalatt körbejárta a telepet, s csodák csodájára mindenki a zsebébe nyúlt, kisebb-nagyobb bankjegyeket adott át, amit a bizalmi akkurátuson feljegyzett egy ivre. A kultúrteremnek kinevezett szobát is ünnepivé tették, kiseperték, a sarokban halomba gyűlt palackokat kivitték. Ünnep közeledtét jelezte minden. Már kora délelőtt mindenki tudta, mit, illetve kit ünnepelnek. Most már el is árulhatom : rendhagyó ünnepre készültek a lelhőgomolyitók. Dilett Anti, a széles körben ismert univerzális antitalentum két év óta a vállalatnál a ,,fentröl szóltak érte" elnevezésű egyik státust foglalta el, és ez idő alatt hét beosztásban bizonyította : teljesen mindegy, melyik munkakörbe osztják be, számára minden munka egyforma, azaz egyforma távolságra van igényeitől, elképzeléseitől, telkészültséaé- től, ami viszont nincs is. Dilett Anti ugyanis zseni volt, és. ebből élt. És mert sokáig így egy helyben nem lehet élni, hamarosan vándorzseni lett belőle, hol egyik, hol másik vállalatot boldogította, s mindenhol a már említett „felülről szóltak érte" elnevezésű státusra alkalmazták. Így került a Felhőgomolyitó Vállalathoz is két éve, ahol eleinte különös tiszteletben tartották, mert „fentröl" olyanvalakinek a titkárnője szólt érte, akit tisztelni illik. Az olyanvalaki időközben más beosztásba kerüli, s ez némileg csökkentette Dilett Anti megbecsülését, de mert sosem lehet tudni, hát továbbra is próbálkoztak vele ilyen, meg olyan munkakörökben, s — ha semmit sem csinált, azaz nem csinálhatott rosszul semmit, úgy — még prémiumot is kapott. Ő meg megírt két cikket a faliújságra, írt az évente egyszer hat példányban stencilezve megjelenő üzemi lapba egy szonettet, meg egy értekezést a kapun belüli munkanélküliség transzcendentális hatásáról, különös tekintettel a felhőgomolyitás időszerű problémáira. Aztán meghallotta, hogy nemcsak a telepen lehet ilyen munkakört betölteni, hanem a városban burjánzó üzemi központok sűrűjében is. S mert közeli ismerőse, Ügyet Lenke nemrégen kapott státust egy városi központi helyen — ahová leszóltak érte, mondván, korábban mi nem tudtunk vele mit csinálni, most pedig ti, alárendelt szervezet foglalkoztassátok tovább illő módon, de ne felejtsétek el, hogy tőlünk, tehát lentről került le hozzátok —, hát Anti is nyakába vette azokat a helyeket, ahonnan le lehet szólni valahová. Volt, ahol rövid úton elküldték, volt ahol jól fizető segédmunkási állást kínáltak számára. Több hasonló inzultus érte, de végül csak akadt valaki, aki szólt egy másik valakinek, hogy ugyan nézzen már utána, mit lehetne ezzel a Dilett Antival csinálni, mert már lerágja a fülét, s hát alapjában rendes ember, az Országos Bűnügyi Nyilvántartó igazolja, hogy nyilvántartásában nem szerepel. Mire ez az ,,átszólás" a negyedik állomásához érkezett, már úgy módosult, illetve deformálódott: egy meghatározott fövalakinek kifejezett kívánsága, hogy Dilett Anti számára adottságainak megfelelő munkakör kerestessék. S mert adottságai igen tágak és körül- határolatlanok voltak, a munkakör kiválasztása nem ' okozhatott gondot, hamarosan bekerült munkakönyvébe az „áthelyezés" bejegyzés, merthogy így kívánta a népgazdasági érdek. A távozásnak meg most jött el a napja. Ezért volt örömünnep a Felhőgomolyitó Vállalat nekeresdi telepén, ezért nyúltak örömmel a zsebükbe a munkatársak, és ezért tűzték ki a bejárathoz az örömünnep lobogóit. A városban meg a Ködlénye- sitö Vállalat intézményi központjában azon a ködös őszi reggelen a hivatalsegéd fekete zászlót húzott a bejárat fölé, azt is félárbocra. Mert ott már tudták, hogy Dilett Anti, ez az univerzális vándorzseni néhány nap múlva náluk foglalja el a „felülről szóltak érte" elnevezésű státushelyek egyikét, s megint nem tudják felvenni kisebb fizetéssel azokat a ködfényesítő szakembereket, akikre pedig igen nagy szükségük lenne. Csak abban bíznak, hogy Dilett Anti következetes vándorzseni, s lesz még egyszer ünnep az ö utcájukban is, amikor a fiú elégedetlen lesz munkakörével, és népgazdasági érdekből áthelyezik valami más, fontosabb beosztásba. BENEDEK MIKLÓS Nemzedékek Tavasz
