Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-02 / 205. szám
1982. szeptember 2. AlrtÈPÜJSÀG FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Ezekben a napokban Bulgáriában tölti napjait a szekszárdi IRT, avagy az Ideiglenes Rock Társaság legénysége. A dombori diákcentrum esemény- sorozaton az amatőr zenekarok versenyén első helyezést értek el. Ennek jutalma a bulgáriai út. * Tevékenyen dolgoznak az idei évben alakult koncertszervező irodák. A sok neves külföldi együttes közt most lesz vendégünk az angol Uriah Heep. E zenekar egyike azoknak, akik a Led Zeppelin által kitaposott úton járnak. 1970 januárjában három londoni muzsikus megalakította a Spice nevű együttest, melyet nagyon hamar Uriah Heepre kereszteltek át. Már az első angliai koncert- körútjuk nagyon sikeres volt. Egymás után jelentek meg lemezeik, az 1973-as albumuk és az Easy Living című kislemezük az Egyesült Államokban is milliós siker lett. Az évek során a zenekar tagjai többször cserélődtek. KINDL GÁBOR A Uriah Heep együttes lesz a Kisstadion vendége Ha nyár, ifi ha ősz, diákok Évente országosan több ezer, megyei viszonylatban több száz KISZ-fiatal vállal mozgalmi munkát ifivezetőként az úttörő- és kisdobostáborokban. Zömük diák: szakmunkástanulók, gimnazisták vagy szakközépiskolások. De nem kevés azoknak az ifivezetőknek a száma sem, akik rászolgálnak — némelyik visszatérően — az idősebb testvér elnevezésre főiskolásként, egyetemistaként is. Beépülésük az úttörő- és kisdobostáborok életébe - ez a legfontosabb közös vonásuk - KISZ-munkaként vállalt feladat. S talán nem kell mondani, hogy szívesörömest vállalt elfoglaltság a nyár néhány hetére. Itt most két lányról lesz szó. Egyikülc az idén Tamásiban érettségizett, Deák Krisztina, a másik a nagymányoki Hadikfal- vi Andrea, aki Bonyhádon érettségizett. Kriszti ősztől a műegyetem első éves hallgatója lesz, Andrea pedig Kaposváron a szakmunkásképző intézet kerámiaformázó tanulója. A két leány ifivezetőként ezen a nyáron volt éppen harmadszorra olyan táborban, amelynek lakói a honismereti mozgalom úttörő-kiválóságai lehettek. A korábbi két tábor megyei volt, az idei országos és színhelye az a Csillebérc, ahova az úttörők és úttörővezetők, létezésének első évétől jó mozgalmi munkával szerezhetnek belépőt. Krisztina is, Andrea is — akárcsak társaik — rengeteget dolgoztak azért, hogy a IV. országos népművésztábor Tolna megyéi aprónépének élete emlékezetes maradjon és ne hiányozzék semmi a rendkívül színes, változatos alkotómunkához. Nincs túlzás abban, ha azt írom le, hogy az ifivezetők volHadikfalvi Andrea Deák Krisztina tak a táborélet örökmozgói, és bizony nekik se jutott több óra az egész napos látás-futás, serénykedés után, mint a táborvezetőség felnőtt tagjainak. — Elfáradtatok? Kérdeztem, persze, hogy kérdeztem tőlük, noha előre tudtam a választ. Azt úgyszintén, hogy akár rádupláznának a tíz napra. Sok táborban voltak már úttörőkként, majd KISZ- esekként, de ez a mostani jobb mindahány korábbinál. — Színes és gazdag a program. A napnak egyetlen üres órája sincs - mondja Kriszti, aki más megbízatása mellett a tábor krónikása. — Tartottam ettől a feladattól - vallja be később. — Láttam a naplót, kedves „kollégám". Szorongásra nincsen ok... — Hát persze, hogy nincs - erősíti meg Andrea is a véleményt, majd így folytatta : — Nekem ebben az országos táborban az tetszett legjobban, hogy nem voltak mereven elhatárolva szakfoglalkozások. A faragók megpróbálhatták a szövést, a citerások azt, hogy engedelmeskedik-e nekik is a bizsók. A kézimunkások ismerkedhettek az agyagozással, a bábosok beállhattak a táncosok közé. — Igen, a munkán volt a hangsúly, és a rajvezetőknek, szakvezetőknek ezért nem kellett tartaniok a pajtások el- csellengésétől - így Kriszti. — Nem sok időtök lesz arra, hogy kifújjátok magatokat. Amint hazaérkeztek, csomagolnotok kell szinte azonnal, és utaztok Kaposvárra, meg Budapestre. — Nem baj, mert nagyon szép volt ez az együtt töltött tíz nap. — És jövőre? Ifivezetők maradtok? Egyszerre mondták az igent. Krisztina építészmérnök lesz, Andrea kézművesként tanítja majd szolgálni az agyagot.-óa- Fotó: T. J. Ifjúsági horgásztábor Váralján Felejthetetlen másfél hetet töltött el a váraljai parkerdőben lévő úttörőtáborban, de legfőképp a hargászfavalk partján, huszonnégy Tolna megyei ifjú horgász. A megyei horgász intéző bizottság szervezte a táborozást azoknak a fiataloknak, alkík a horgá szvetélkiedőn legjobban szerepeltek és akiket az egyesületek méltónak találtak a juta lomra. Amint Papp Laljos, a tábor egyik vezetője elmondta, a gyerekeknek a táborban módjuk volt eddigi tudásukat továbbfejleszteni1, almi a horgászattal kapcsolatos ismereteket illeti, ugyanakkor előadásokat hallgattak a környezetvédelemmel, a halbiolégiávall kapcsolatban, sőt horgásziversenyt is szerveztek részükre a romantikus környezetben fekvő Bányatón. Volt futball-, futóverseny, gyalogtúra, sőt karnevál is az éppen akkor ott nyaraló úttörőkkel közösen. Az idő jó volt, jól érezték magukat a fiatalok, és ami a horgászpalántáknak külön nagy öröm, még halat is fogtak. Végül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a halfogó versenyen Györkő Béla lett az első., második pedig Berde László. Ha ök nincsenek...? homokszigeti tragédia története O — El tudja képzelni, hogy mit éreztünk — mondja kerékhegyi otthonának konyhájában Füstös Józsefné szekszárdi lakos, az esemény egyik tanúja —, amikor olvastuk a Népújságban azt a mondatot, hogy: „A helyszínen lévő emberek megpróbálták az áldozatok felkutatását-mentését, sikertelenül". — Az eseményen nem volt jelen újságíró, lapunkat is úgy tájékoztatták a tragédiáról — mondom. — Csak olvastuk azt az írást, és tanácstalanul meredtünk egymásra. Hogy sikertelen volt a mentés? Ha ők nincsenek, akkor nem két áldozatot, hanem legalább négyet követel a Duna. Egész délután a parton ült a társaság. Egy csomóban volt a gyomrunk. Minden csónakról, ami jött, azt hittük, hogy a -rendőrség. Azért maradtunk ott, hogy segíteni tudjunk a kutatásban. e A tragédia ideje: augusztus 20., kora délután. Színhelye: a Duna, a bogyiszlói révnél, az 1503-as folyamkilométernél. Akik mentettek és menteni próbáltak: Bodó Tibor 14 éves tanuló, Szegedi Gabriella 14 éves tanuló, Csutorás Tibor autószerelő. Az esemény körülményeiről lapunk szerkesztőségét értesítette: Pilisi Jánosné, Szekszárd, Honvéd utcai lakos. o Csutorás Tibor: — A bogyiszlói révnél töltöttük a szabadságunkat, Füstös Józssfék társaságában. Pénteken, augusztus 20-án délelőtt elmentünk fürödni a homokzátonyra, amely a komplejárótól kissé lejjebb van. összeszedtem a velünk lévő öt gyereket és motorcsónakkal kikötöttünk a homokzá- tonynál. Bodó Tibor: — Én Gabival együtt voltam. Egyszer csak látok egy motoros horgászladikot, két felnőtt és két gyermek volt benne. Alighogy kikötöttek, a két fiú — a nyolc- és a néqyéves — a sekélyebb vízben azonnal rohangálni kezdett. Az egyik befutásnál a mélyebb rész felé mentek és az áramlatok besodorták őket a víz közepébe. Feltételezhetően az idősebbik férfi, Tormási Géza1 Vette észre először a nagyobbik gyereket és már futott is érte. De láttam, hogy nem érte el! Mert egy- szercsak alámerült és többé már nem bukkant fel. A nagyobbik fiú ekkorra mór vizet nyelt. Az eseményeket az apa is észrevette és a nagyobbat próbálta menteni. üvöltött: Segítséq, segítség! — Először arra gondoltam, hogy az apa csak játszik, mert gyakran szoktak az apák így viccelődni a gyermekeikkel. Amikor már azt láttam, hogy az apa is lemerül, aztán meg felküzdi magát a víz felszínére, megijedtem és berohantam. Mentőöv nélkül. Az apa 20—25 méternyire lehetett tőlem. Amikor meglátott, egyre csak azt kiáltotta nekem, hogy a gyereket mentsem, a gyereket. . . o Szegedi Gabriella:. — Láttam, hogy már Tibi is küszködik. Gondoltam: megyek és segítek neki, hiszen rajtam volt mentőöv. Ahogy törtetek a vízben, egyszerre csak felbukkan előttem a kisebbik fiú. Ezután már csak vele törődtem! Húztam kifelé, vonszoltam, ahogy erőm bírta. Nagyon nehezen ment. Amire kiértem a gyerekkel a partra, már nem láttam semmit. Rosz- szul lettem. A parton a kisfiú nagyon sírt és egyre csak azt sikoltotta: „Apuka, apuka !" Csutorás Tibor: — A szigeten beszélgettem az ismerőseimmel, ösztönösen körülnéztem és azt gondoltam: jó lenne összeszedni a gyerekeket, mert jobb, ha egy csomóban vannak. Egyszerre csak a tízéves Mónika lányom sikoltozására lettem figyelmes: „Apuka, segíts! Tibikéék a vízben vannak!” Nagyon nehezen hallottam meg a sikoltást, mert a szél nem hozta, hanem az ellenkező irányba vitte a hangot. Teljes erőmmel a csónakhoz rohantam és indítottam. Láttam a tőlem ötven méterre lévő fejeket a vízben, és hogy Gabi visz valakit a part felé. Vele már nem foglalkoztam. Bodó Tibor: — Próbáltam a nagyobbik fiút kimenteni. Tudok úszni, de a hadakozás a vízzel és a gyerekkel nagyon kimerített. Teljesen elfáradtam. Ameddiq bírtam erővel, addig tartottam a gyereket, de végül már nem ment. Nem bírtam már tovább. Nem sikerült! Csutorás Tibor: — Fiam és a felnőtt férfi ordított. Az apa magánkívül volt. Ahogy a közelükbe értem, elkezdtem dobálni feléjük a csónakban lévő összes mentőmellényt. — Feküdjön rá! — üvöltöttem az apának. Bodó Tibor: — Az apa mellé is esett egy mentőmellény. Ezt az egyet sikerült feléje tolnom. Csutorás Tibor: — A férfi már biztonságban volt. Először a fiamat, majd az apát húztuk be a csónakba. Rettenetes állapotban volt. Hányt. „Még vannak a vízben — mondta —, a fiam és a Géza". o Füstös Józsefné: — Elmondhatatlan. Olyan, mint egy látomás. A szigetről látom, hogy mentés közben egyszerre csak feljön a nagyfiú a víz színére, aztán alámerül. o Bodó Tibor — aki az első tanulmányi hetét kezdte meg a szekszárdi ipari szakmun- káskéDző intézetben — most is alig tud beszélni, ülünk hármasban, vele és Szegedi Gabriellával, aki szakközépiskolás lett. Nézem a két kamaszt. Hogyan volt nekik any- nyi erejük, lélekjelenlétük? Szerencsére nem az életkor függvénye a bátorság, a segíteni akarás. — Édesapámmal még tizenöt-húsz percen keresztül — mondja Bodó Tibor — körbe- körbe csónakáztunk, reméltük, talán még segíthetünk valamit. Talán feldobja őket a víz. A tragédia nagyon megrázott. Leíkiismeretfurdalást is éreztem, hogy nem tudtam a nagyobbik fiút megmenteni. Ki kellett volna hoznom! De annyi erőm már nem volt. Szegedi Gabriella ezt mondja: — Ennél többet nem tudtam tenni. Csutorás Tibor autószerelő rajzolja a tragédia eseményvázlatát. A fehér írógéplapon megelevenedik a Duna. Szinte hallom a szelet is, amely az élet elől viszi el a segélykérő hangokat. A rajzon ikszek jelzik azokat az embereket is, akik tanúi voltak a tragédiának. Akik ott voltak, megrettentek, szemlélők voltak. Ezernyi ok lehet rá, hogy ki miért nem segített, írásomnak nem célja és feladata ennek vizsgálata... Egy valamit sehogyse értek. A tragédia óta eltelt közel két hét. Ezalátt miért csak az újságíró találkozott azokkal, akik emberségből példát mutattak, akik életet mentettek? SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: Kapfinger András Festői környezetben, az egyik horgásztó partján A búcsúnapon sem volt fukar a szerencse a horgászpalántákhoz Bodó Tibor Szegedi Gabriella
