Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-02 / 205. szám

1982. szeptember 2.

Képújság 5

E szó hallatán képzeletünkben a vasúti * **■ tM-“rIf 1“K* várótermek jelennek meg, amelyek általában meglehetősen nagy termek, padokkal, székekkel, esetleg asztalokkal berendezve. Életünk alakulásával a várótermek, illetve várószobák száma egyre nő. Vannak hangulatos, kényelmes, a várakozásra valóban alkalmas termek. Viszont vannak oiyanok is, amelyek ridegek, kopottak, igencsak megviseltek. Olyanok, amilyenné a várakozók tették, amilyenné hagyták válni.. .

A felszabadultság és a szorongás

színterei

A gépkocsis úr

Úgy gondolom, hogy ameny- nyiben valaki összeszámolná, hogy élete során — mindegy, hogy mire — mennyit várakozott, bizony meglehetősen nagy szám lenne az eredmény, ha azt órában fejezné ki az illető. Mert bizony gyakorta várakozunk: hol valamilyen tömeg- közlekedési eszközre, hol az orvosra, hol a fodrászra, avagy a pincérre, a réteslapra és lehetne folytatni a sort napestig. A várakozások között számtalan lényeges különbség van. Egyik az, hogy némelyiket váróteremben, várószobában ejtjük meg, a legtöbbet viszont nem az arra kijelölt és berendezett helyen.

Ugye, megfigyelték már, sőt rajta is kaDták magukat azon, hogy a várótermekben, ahol előfordul, hogy egy-két órát is kénytelen eltölteni az ember, milyen könnyen elegyedik beszélgetésbe soha nem látottakkal. Érdemes módon két teljesen idegen ember milyen rövid

A megyeszékhely főterén buszra várva

idő alatt „hova utazik?” bevezető után képes meghitten beszélgetni, kitárulkozni. Annyira, amennyire talán legjobb barátai, munkatársai társaságában sem teszi. A várótermek hangulatához tartozik az is, hogy egy-egy jókedvű utas képes szóval tartani és megnevettetni egy autóbúsznyi embert is, akik szinte sajnálják, hogy néhány percen belül hangulatteremtőjükkel ellentétes irányba kell utazniuk.

Mi jellemző még a várótermek hangulatára? Hát a könny és a boldog nevetés. A várótermek a szomorú búcsúk és az örömteli várakozások, majd viszontlátások színterei is.

És az orvosi várók? Ahol sajnos ugyancsak várakozók vagyunk... Szorongva üldögélünk a keskeny pádon, ölünkben a táska meg a kabát, bennük pedig a riadalom és egyben a jó, a megnyugtató eredmény reménye. De ott is gyakran feloldódnak a betegek. Elmondja^ egymásnak a mások előtt

talán titkolt betegségüket, sőt, tanáccsal látják el egymást. Az sem ritka, hogy „fölállítják” a diagnózist és gyógyszert ajánlanak. Mégpedig olyant, ami a sógorbácsinak, keresztkomának fölért az arannyal is. Aztán következnek a rémmesék, mert az egymás mellett ülők rokonságában bizony előfordult a vélt betegség, olyan, de olyan cifraságokat produkált, hogy „már az orvosok is lemondtak” róla. így nem is csoda, ha a pánciens vérnyomása egy sima meghűléssel megközelíti a kétszázat.

Nincs ugyan váróterem, veszekedés vita annál inkább a taxiállomáson, hogy ki érkezett előbb; várni kell az üzletben a pénztárnál, amiről a kasszában ülő nem tehet; várni kell a postásra, aki a pénzt hozza... Annyi, de annyi alkalom adódik, amely a várakozáshoz kapcsolódik. Miért nem könnyítjük meg egymásnak ezt a csöppet sem örömteli időtöltést?

A MERKÚR egyik budaipesti, új kocsikat árusító telepének meglehetősen 'kopottas várójóiban izgatottan toporognak a vásárlók. Egyelőre még csak az első tíz kuncsaft papírjait szedték el az üvegfai mögött ülők. Ők érkezési sorrendben mehetnek a csarnokszerűségben felsorakoztatott — leginkább rikító zöld és barna - kocsik közül választani. A ,,-kutni- cából" szállítja őket egyik alkalmazott:

— Melényi József, Kraszmoyits Sá ndo r.. .

Akinek a neve elhangzott, máris mehet és nézheti a járművet: rendben-e a zománc, a pótkerék, van-e világítás, nem sénü;lt-e- a mübörhiuzat, meg amit ilyenkor kell. Egy másik alkalmazott sétál a kocsisorok .között, megmutatja, hogyan kell kinyitni a csomagtartót, melyik gomb műkő te ti az ablaktörlőt. A kérdésre, hogy miért nincs fehér vagy piros színű személyautó, azaz olyan, mint a megrendelő papíron áll, nem is válaszol. Gondolja, az nem rá tartozik. Ba viszik, viszik, ha nem., hát úgy is jó.

A vevő latolgat, majd rászánja magát o vásárra. Miinek várni? Fő, hogy jónak, tűnik a gép .. . Legfeljebb az asszony balhézik kicsit a zöld miatt. De mit leihet tenni. Majd azon tűnődik, hogy mennyivel 'kellemesebb lett volna kulturáltabb körülmények között várakozni, meg az is, ha kérdéseire legalább válaszolnak, ha megmagyarázzák . . . Majd egy — szintén kutricálból jövő hang — elvágja a gondolatsort:

— Melényi József úr! Kérem, szíveskedjen az ablakhoz fáradni.

Túlesik a formaságokon, szabályos forgalmi engedéllyel rendelkezik. Az udvaron fiatal szerető állítja elő kocsiját, és „Jó utat, uraim !”-(mal köszön el a távozótól.

A néni igazsága...

Becsületszavamra, ritkán látni együtt udvarias embereknek ily türelmes kis csoportját. Még a legkésőbb érkezettet is szívesen maguk elé engednék, holott annak szintén legalább annyira ráér az egész, mivel köztudottan elmúlik a logtájás, amint a páciens a fogorvos ajtaja elé ér...

Namármost, Szekszárdon, a Mártírok terén, ennek a kívülről ártalmatlannak tűnő épületnek az emeletén SZTK- alapon ma egyszerre három fogorvos invitálja beljebb a váróteremből az ajtó mögé a jobb sorsra érdemes „ügyfelet". Köztük - a legnagyobb sajnálatra - e sorok Íróját, aki a sors iróniája folytán, egy héttel ezelőtt megígérte ugyan szerkesztőinek, hogy igazi életközeli írással mutat be majd egy fogorvosi várótermet, ám rossz álmaiban sem gondolt ennyire átélt izgalmakra. A téma azonban nagyon is személyes, mondhatni fájó ügyévé vált.

A láthatólag közömbös, imitt-amott pulfadt arcú közönség körében itt, a fogorvosi váróban is jelen van az úgynevezett gyengébb nem: három-négy 50 körüli asszony személyében, akik nem vesznek tudomást helyzetük súlyosságáról. De ni- csak! Fiatal teremtés lép be, szőkén — legalább 32 foggal, s mind a sajátja — és a jelen lévők közül néhányon kis időre roppant egészségesek kezdenek lenni, még fogászatilag is. Kihúzzák magukat az előbb már-már megrokkant férfiak, akik pici gyerekeiknek többször elmagyarázták már, hogy nem kell félni a doktor bácsitól, mert „Egy foghúzás? Ugyan, semmi az egész!"

S kérem, e kihúzott mivoltban aztán végképp övön aluli ütésnek számít, mikor — a többi végtelenül udvarias, előzékeny páciens szinte protezsáló unszolása nyomán beljebb kerülve - a következő ítéletet közli a rossz fogról a Piedone- termetű orvos: „Ki kell húzni". S rezzenéstelen arccal tán még várja is, hogy kérjem meg e nemes cselekedetre?! Majd bolond lennék, ha nem állt volna bele megint a nyi- lallás. De beleállt.

így aztán később, az érzéstelenítő injekció hatására várva lehet töprengeni : szégyenszemre elinaljon-e az ember, vagy tovább hallgassa az idős asszony szavait, miszerint: „Nincs mitől tartania, kedveském, jó erős férfi ez a doktor úr, nem tud rajta kifogni még a maga foga sem".

A néni igazsága rövidesen bebizonyosodott.

„Hozzánk mindenki betér.

99

Hétfő, délelőtt 10 és 11 óra között. Vonatra váró utasok a szekszárdi vasúti pályaudvar területén és 0 'kis büfé előtt. Az út -túloldalén egy magántaxi parkok

A vasúti bisztróiban szembeötlő- a tisztaság, nincs hangzavar. Különböző életkorú férfiak hajolnak egymáshoz a magasított asztalaik fölött, ' kezükben sörös korsók. Ilyen idő tájt még kevesen vannak, a „nagy hajtás" csak később kezdődik.

A söntéspult melletti ablaknál két fiatal férfi beszélget: Horváth István és Jaksa János. Mindketten a szekszárdi BHG- ban dolgoznak, ma csak azért utaztak be -lakóhelyükről — Öcsényből —, hogy különböző ügyéket intézzenek.

— A Do-m-us Áruháziba indultam - mondja Horváth István —, és találkoztam a barátommal. Van-egy kis időnk egy korsó sörre . . .

— ön miért jött? — kérdezem Jaksa- Jánostól.

— Vásárolni szeretnék a, Korzóban.

— Megtudhatom-, hogy mit?

— Speedo-pólót.

— Máskor is időznek itt?-Jaksa János:

— Nagyon ritkán.

— Nem is tudom, hogy mikor voltaim itt utoljára - folytatja Horváth István. — Fél hatkor kezdődik a m-unkai-dő, beérünk

a vonattal, s már azonnal megyünk i-s dolgozni.

jaksa János:

— Fél háromkor vége a munkaidőnek. M-i-re kiér. az ember az állomásra, máris megy a vonat.

Csákvári Antal né pénztáros kis kudkóljá'ban- ül és viharos sebességgel tépkedi le a sörje- gyelket.

— Hozzánk mindenki betér — mondja kedvesen. - Bisztrónk szép, tiszta- hely. Vendégeink nem csalódnak.

A legszélső asztalok egyikénél egy s-ióagá-rdi férfi a Hétfői Hírek sport-rovatát tanulmányozza, Két kancsó va-n előtte.

— Megiszom ezt a sört és megyék dolgozni. Mindennap fél órát töltök el itt. Eközben átol-va-som a napi sajtót... Porti'seh továbbjutott. Mit szól hozzá?

*

A vasúti Ikiis-vendéqlőben, közismertebb nevén a „Gödör”- ben is alig vannak. Egy fiatal srác flip-pe-rez-ik, egy koros férfi a kinti járókelőket figyeli.

Gáspár Ján-osné hatvanéves, faddi asszony- az olaj-kályha melletti a-sztal-nál ül. Lábánál csomagok, előtte félig k-iürült söröskorsó.

— Kezelésre járok a SZTK-ba, ma volt az ötödik, Talán az utolsó. Amikor végzek, kipihenem magom és a következő busszal megyek haza.

„Köhögök...”

A paksi központi rendelőintézet nem apró intézmény, mégis .meglepődtünk, amikor megtudtuk, hogy betegforgalma- számokban 'kifejezve 1300—1500 — naponta. A sebészet, a labor, vagy más szakrendelés felkeresésékor sokszor nem könnyű várakozni a vizsgálatokra, a diagnózisokra.

Az egyik gyermekorvosi rendelő fogadőhelyiségében- ot-t- já ttunkkor a legtöbb kisfiú s kislány a vártnál jobb hangu„Fáj a torkom ..."

latban volt. Képünkön talán az egyik kivétel látható.

— Miért vagy itt? — kérdeztük egy fáradtnak látszó fiútól.

— Köhögök... — hangzott a tétova-, lassú válasz, aim-i mindjárt gyorsabb tiltakozássá vált, mihelyt fagylaltozásba-n- kerestük a baj okát.

— Sajnos, láza is van, bár nem mag-a-s — tette hozzá any-u- kája, a többi gyerek pedig, szinte elfeledve panaszát, a „ifotóm-a-s-ina” iránt kezdett érdeklődni, mondván, őket is fényképezze le a bácsi, ne csak másokat...

A fé-nyképezőgép pár percre ideiglenes feloldódást hozott a kicsikben- lévő szorongásban, a-m-i az-o-nban szerencsére a- legtöbb esetben már nem azonos a vizsgálattól való félelemmel. De szorongás mindenképpen van, s ezt - a betegség okozta rosszabb közérzettel együtt — még jobban fel lőhetne oldani. A „gyógyszereket" erre is kitalálták- má-r, e-rre is „felírták”: többek között a rendelők berendezésén, színein-, összhatásán kellene változtatni.-Jó len-ne „kiváltani” a re-, ce-ptet mindenütt.

Ki hogyan viselkedik - az állomáson

Az áramló alkalmi utasok között külön kasztot alkotnak a bejárók-, az állomásokon -is. Vannak közöttük társaságok, okik összevánják egymást, és mindig ugyanazokkal az utals- tá.rsalkktal beszélgetnek.

A magányos hivatalnok általában későn érkezik és egyedül is vá-r, ismerőseit ki-mérten köszönti, nem gőgből, hanem -mert ne-m beszédes te-rmészet. Ne-m sz-íves-en nyitja ki a száját feleslegesen.

iHá-roim- hölgy, vele ellentétben» szinte sosem csukja be ... Szinte állandóan egyszerre beszélnek, m-ég-i-s jól megértik egymást.

A gimnazisták a pálya-udvaron nem. különülnek el a szak- m-uinikástanü lóktól, itt többet számít, ki honnü-n já-r be, mint az, hogy hova. Sajnos, abban is egyformák, alhogya-n beszélnek, minden második szavuk valamilyen trágárság . Ők az első számú szeme-telők is, bár közöttük is vannak., akik megtalálják a szemét-tartót. Nem i-s rájuk vagyok igazán mérges, hanem a felnőttekre.

A múlt szo-mibaton csinosan öltözött fiatal nő szotyolázott szorgalma-san. Legalább ötven mósii-k vá-rakozó szeme láttára, halálos nyugalommal szórta maga alá a szemetet. Csak azt csodálom, hogy senki se kérdezte meg tőle: „Otthon is így viselkedik?” Illetve nem i-s csodálom;, hiszen én sem szóltam. Mégpedig azért ne-m, m-ert nem szeretem, ha elküldenek melegebb éghajlatra, és az sem esik jól, ha felme-nőágí nőrokonaimat ledér életmóddal- gyanúsítják. Ilyenkor, rend szerint az szégyenül meg, aki szólt és az érzi -magát tehetetlennek, aki jót akart. De, a MÁV egyenruhás alkalmazottal- helyében — a ruha általában kellő lélektani hatást vált ki — készenlétbe helyeznék egy söprűt és minden ilyen- utasnak u-d- v-a-niaisan a kezébe nyomnám. Ha szemetelt, takarítsa is ösz- sze! A várakozók támogatására bizton- szá-m-ííhatm-a az a bátor em-ber, aki ezt meg merné ten-nl.

Az igazgatói titkárnő szemével

Sebestyén Dezsőmé hat éve a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat -igazgatói titkárnője:

— Naponta általában- 2—3 ügyfél keres-i az igazgató elv- társ-a-t. Természetesen eltelik úgy egy hét is, hogy nem-. Hozzá nem is nagyon kell bejelentkezni, ha ráér, ha- éppen nincs nála senki- vagy ha nem tárgyal-, akkor is fogadja az embereiket. Hogy milyenek az ügyfelek? Aki az igazgató elvtársihoz j-ö-n, az általában ideges. Nagy türelemre van szükség. Én mindig megkérdezem, hogy -mi-ért jönnek;. Pontosan azért, mert nagyon- gyakran a panaszos ügyeket az osztályok gyorsabban elintézik.. Mindig figyelmesen meghallgatom- az embereket, mert nagy részűiknek igényük a várakozás, közbeni- -beszélgetés. Másokat megkínálom, a napi sajtóival. Az emberek gya-kiram az éppen aktuális dolgokról, az áremelkedésről vagy az időjárásról- beszélnek. Persze, olyanok is akadnak, akik csőik az igazgatóval akarnak tárgyalni, mert azt hiszik, az ő problémájukat egyes-egyedül csak ő képes- elintézni. Előfordult, hogy engem is leo-rd-ítottak, és a rádióval, a- televízióvá!-, vagy a. pártbizottsággal fenyegetőztek . .. Bejött egyszer egy idős bácsi, az igazgató elvtársat 'kereste. Félórás kéndez-getés után kiderült, hogy mindössze a szemétszállítás csekkét kell kitöltenie ... Azonnal megírtam- neki. A bácsi úgy ment el-, hogy jól intézték el az ügyét.

Az oldalt irták: V. Horváth Mária, Ihárosi Ibolya, Szűcs László János, Vitaszek Zoltán. A fotókat Czakó Sándor és Kapfinger András készítette.

Délelőtt tíz órakor csöndes a bonyhádi buszváró