Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-07 / 184. szám

1982. augusztus 7. KÉPÚJSÁG 7 Megdicsérték a tervezőket Paks távlatai Nagyon jó lenne, ha egyik napról a másikra olyanná vál­tozna Paks, amilyen húsz, vagy inkább huszonöt-harminc év múlva lesz. A tervek, egészen pontosan: a részletes rendezési terv ismeretében állítom, még azok az idős emberek sem ne­heztelnének az „azonnali" át­alakulásért, akik egész életüket a régi, földszintes, kertes ház­ban töltötték el. Paks ugyanis minden nagy változás, átalakítás ellenére sem lesz olyan, mint a legtöbb kis-, vagy nagyváros, nem meredező házóriósok épülnek a régi Paks területén (a Kishegyről, az erő­mű lakótelepéről most nem be­szélünk), hanem kimondottan kellemes, barátságos, továbbra is kertes marad a városnak a Duna felőli alsó része és még más terület is, amelyre a ren­dezési terv kiterjed. Épül ugyan többszintes ház, de főként csak a főutca mellett, javarészt köz- intézmények. A főutca mögötti területek — egy sávos átme­net után — már csak egyeme­letes házakkal építhetők be, mégpedig úgy, hogy a telkek megmaradnak, saját tulajdon­ban, sőt nagyrészt az eredeti határokkal. Ezek az egyemele­tes házak természetesen nem lapos tetejűek lesznek, hanem szép sorházak, többféle válto­zatban: földszinttel, emelettel és tetőtérbeépítéssel. Családok, nak, sőt együtt élő több nem- zedékű családoknak is tökéle­tes kényelmet ígérnek. Sok munka van a részletes rendezési terv mögött. Béres .kanostól, a Paks városi Tanács műszaki osztáilyvezetőjétől meg­tudtam az előkészítés, meg a jóváhagyás történetét. Sok fó­rum vitatta a tervet, hivatalos is, „kívülálló" is. Utóbbi eset­ben arról van szó, hogy meg­kérdezték a régi paksiakat, pél­dául a nyugdíjas tervezőt, Gosztonyi Jánost. Véleményü­ket, értékes tapasztalataikat fi­gyelembe vették. Az előkészítéshez tartozik, hogy korábban készült már Paksra vonatkozóan — a régi városrész történelmi központja és kialakítandó új központja, meg ennek a résznek a kör­nyéke, elsősorban — általá­nos rendezési terv. Ezt a tervet módosították azok a budapesti tervezők, akik megkapták a nagy feladatot, készítsék el a részletes, ugyancsak távlati ren­dezési tervet. Merészen, oko­san, humánusan módosítottak. A paksi emberek érdekében, a város szebbé tétele és adottsá­gainak kiemelése érdekében. Az Általános Épülettervező Vál­lalat kollektívája készítette el Paks részletes rendezési tervét, a már említett módosításokkal, és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium illetékes főosztá­lya teljes egészében jóváhagyta a módosításra vonatkozó tervet. Ez általában azt jelenti, hogy a főutca nagyobb részét csön­dessé akarják tenni, mentesí­tik a teherforgalomtól, sőt az átmenő forgalomtól is, másrészt pedig több lehetőséget biztosí­tanak a gyalogosok , számára, vásárláshoz, sétához. Természe­tesen személygépkocsival be szabad menni ezekbe az utca­részekbe is, nem történhet olyan eset, hogy valaki nem tud hazamenni az udvarába autójával. Béres János meg­említette, szükséges ezt hang­súlyozni, mert egyes helyeken már terjedt a fölösleges aggo­dalom. Annak ellenére is, hogy ők, vagyis Varga Imre tanács­elnök-helyettes és az osztály- vezető sok fórumon ismertették a már elfogadott részletes ren­dezési terv lényegét, de még a részleteit is, hadd ismerje meg minél több paksi ember, ne le- . gyen az emberekben nyugta­lanság a jövő átalakulásai miatt. Ha már a jóváhagyásoknál tartunk, érdemes megemlíteni: a legfőbb testület ez ügyben, a tervtanács milyen megjegy­zéssel hagyta jóvá Paks részle­tes rendezési tervét: „A terv­tanács a bemutatott tervet — a korszerű városrendezési kon­cepcióra, valamint a résztvevő tervezők jó együttműködésére való tekintettel — dicséretben részesíti." Hely nincs ahhoz, hogy rész­leteket közöljünk a nagyon ér­dekes, sőt izgalmas olvasmány­ból, ami kötetnyi anyag és a „Részletes rendezési terv mű­leírás" megjelöléssel szerepel, csak néhány sort közlünk, érzé­keltetve a tervezők törekvéseit, alaposságát. Előbb azonban feltétlenül meg kell említeni egy másik, nem a tervezőcso­portba tartozó budapesti ter­vező nevét: Kun Attila óriási munkát végzett a feltárásban, az előkészítésben, amelynek nyomán aztán el lehetett in­dulni a tervezéssel. Kun Attila előadást is tartott az elképze­lésekről annak idején a paksi könyvtárban, volt szerencsém hallani érdekes ismertetését, válaszait. Elmondta például, hogy a konzervgyár és az „SZTK-vonal" (Táncsics utca) közötti jókora terület majd zöld lesz teljes egészében, strand­dal, parkkal. Szép és kellemes lesz, amikor megvalósul, olyan igényt ki­elégítő „létesítmény", ami már most kellene, mint egy falat ke­nyér. Egyelőre csak azt lehet tudni, hogy épül az új tanács­ház, készül az új posta, vagy például, hogy szépen és kényel­mesen kitárulkozott a régi vá­rosközpont, ugyancsak a terve­zők jóvoltából. A városi tanács szakemberei, vezetői sokat tet­tek annak érdekében, hogy a történelmi városközpont nagyon rövid idő alatt átalakuljon a csúnyaságból, a zsúfoltságból, az ellenkezőjébe. De, hogy mikor lesz strand, mikorra alakul ki a 6-os út és a főutca közötti rész sorházas, sajáttelkes, nyitottan otthonos, sőt meghitt városnegyeddé, tel­jes egészében, hogy ehhez húsz év kell-e, vagy harminc, kár lenne jósolni. Sok pénz kell hozzá és okos szervezés, no meg erőfeszítés is mindkét részről (tanács — lakosság). A szak­munkásképző intézetet ebben a tervidőszakban meg kellene építeni kollégiummal, a Zsíros köz és a Kápolna utca között, viszont egyelőre még a kisa­játítás sem történt meg. Az egyetlen megfelelő hely ez a rész, csakhogy a házak kisajá­tításához nagy összegekre van szükség. Gond tehát bőven akad, amiből következik: Pak- sot továbbra is megkülönböz­tetett támogatásban kell része­síteni, a terv csak így valósul­hat meg, és nem marad óhaj, álom, reménység. Befejezésül az ígért néhány mondatos idézet a részletes rendezési terv kötetéből : „A történeti központ maximális vé­delme... A Duna és a település szerves együttélésének a lehe­tőségek szerinti visszaállítása... Arra kell törekedni, hogy az. átmenő forgalom minél rövi- debb úton hagyja el a város- központ területét... A Dózsa György úttól a Duna felé eső összefüggő, laza városias be­építésű lakóterület kialakítását egységes akcióként kell elindí­tani. Belső ütemezhetőségét se­gíti az, hogy a terv a jelenlegi utca-vonalakhoz és telekhatá­rokhoz maximálisan igazodik." A tervet legvégül a városi ta­nács végrehajtó bizottsága hagyta jóvá. Gemenci József Fotó: Béres János Ilyen volt a Táncsics utca... és ilyen most, az épülő új központ részeként Sótlanul az étel sem jó... A repülésvezető Kétfajta ember létezik ma­napság Öcsényben, a repülő­téren. Vagy szereti a repülést, vagy nem. Aki szereti: odaülhet közéjük, aki nem: mit keres ott? S ha valaki közéjük tarto­zik, akkor teljes jogú állampol­gára a repülőtársadalomnak. Nincsenek rangok, címek, be­osztások, semmi nem létezik, csak a repülés. Ez is akkor ér­vényes, amikor ülünk (ülnek) a pázsiton. De, amikor az első gép megkapja a startengedélyt: megváltozik a világ. Akkor van repülésvezető — ez esetben Jámbor Csaba —, van szigorú szó — lezser körítéssel, ezt is Jámbor Csaba produkálja. Egy­ből életbe lép a repülőtársada­lom felelősségen alapuló rend­szere. Mert a biztonságnál nincs fontosabb, aki annak sza­bályát megsérti, vagy népi sportszerűen viselkedik; könnyen a második fajta emberek között találja magát: azaz nincs helye a reptéren... A repülésvezetőt érdemes fi­gyelni abban a három-négy órában, amikor egy-egy ver­senyszám alatt „felrántják" azt a negyvennél több gépet, ame­lyek részt vesznek a jubileumi vitorlázó bajnokságon. A hátára veszi a dögnehéz rádiót, s ba- lettmozdulatokkal irányítja a felszállást. Mindenkihez van egy jó szava, de a szeme ott van mindenhol, pillanatok alatt észreveszi a hibát, és csak úgy barátilag, mosolyogva közli: „Apukám! Van egy sárga la­pod, meg mínusz száz pontod!" Elhangzik a büntető mondat, a repülésvezető tovább mosolyog, s a büntetett fél kénytelen vi­dáman és jókedvűen elfogadni a letiltást, mindent, amit a „mester" mondott. Három dolog van az életben — és természetesen ez alatt a repülős életet gondolja —, amit mindenkor be kell tartani. A vidámság, ez az alaptermé­szetből kell, hogy fakadjon. A lezserség. Mert hát só nélkül a legjobb étel is csak panes. És a harmadik, a legfontosabb: a biztonság, párosulva felelős­ségérzettel. A repülésnél a biztonságos technika, vagyis a jó gép, a biztonságos repülés­technika a legfontosabb. Erre Jámbor Csaba a napi munkájában is ügyel. Az Or­szágos Mentőszolgálat légi be­tegszállító csoportjának főmér­nöke és pilótája. Ott a jókedv továbbra is elsőrendű dolog, a lezserség kicsit háttérbe szorul, mert a betegszállításnál duplán kell figyelni az emberre, a bal­eseteknél pedig a legrövidebb idő alatt — és biztonságosan — kell megérkezni a helyszínre, így a biztonság még jobban megerősödik, a felelősségtudat pedig párosul az orvosok fele­lősségtudatával. (A puding próbája... ez eset­ben a repülés. Jámbor Csaba beültet a jó öreg PZL-be, s fel- szállunk Öcsény fölé, majd Szekszárdot látogatjuk meg. Van időm a látvány mellett er­ről a hármas követelményről gondolkodni, mert igen nagy dolog ez, mennyire más lenne a világ, ha mindannyiunkban lenne egy adag jókedv, lezser­ség és felelősségtudat.) Persze, a földön mások a léptékek. S ilyenkor fel lehet tenni azt a kérdést, hogy: — Ez a kettősség, a főmér­nökség és a pilótaság mit takar? — A világ legjobb beosztása — mondja. — Azt hiszem ná­lam ez a csúcs. Használhatom a szakmámat, s munkaidő alatt űzhetem a hobbimat. (Megint csak a levegőben jut időm a gondolkodásra: A repü­lők a hobbijuknak élnék. S még nem találkoztam olyan re­pülőtéri emberrel, aki csak azért lett pilóta, mert itt sok pénzt lehet keresni — egyébként nem lehet. A nagy pénzek — két­ségtelenül a társadalom elis­meri munkájukat — nem itt vannak.) — Szóval: főmérnök vagy pilóta? — Az az elvem, aki felel a technikáért és a repülés biz­tonságáért, az tudja is csinálni azt — mondja, s ebben igaza is van. — Építészmérnöknek csak az felel meg, aki már vett a ke­zébe téglát. Az már túlzás len­ne, hogy különbet tudjon épí­teni, mint a mester, de tudjon, s itt a tudjon szón van a hang­súly. Messze szaladtunk a repülés­től, dehát ez nem is baj. Mert a következő mondat ismét olyat féjez ki, amelynek érvényesnek keli lennie az egész társada­lomra : — Amikor egy ember valamit elvállal, azért felelősséget is vállal. Mindegy, hogy mit, az a lényeg: elvállata és azért mindenkor felel is. Legyen az a repülőtéri traktor vezetése, vagy a vöntatápilóta posztja. Jámbor Csabával ülünk a re­pülőgép mellett a füvön. Be­szélgetünk. Nagyon csendes a szó, nincs itt kinyilatkozás, meg nagy szavak, csak úgy csende­sen, ahogy a repülőklhöz illik. Aztán mégis azt gondolom, hogy van ebben az emberben indulat is, felteszem a követke­ző kérdést: — Úgy gondolom, meg talán a társadalom is (ezt már csak a saját felelősségem csökken­tésére teszem hozzá), hogy a vitorlázórepülés úri passzió. Jámbor Csaba felcsattan, n'agy marék füvet tép, s az uj­jal között morzsolgatja. — Meghogy úri passzió! — tűzbe jön. Itt ember lesz, aki közénk jön, itt a repülőtéren emberré válik! Közöttünk nin­csenek csövesek, nem kell rend­őrnek jönnie egyetlen gyerekért sem. Aki évekig repül, azért én tűzbe teszem a kefem! Költsé­ges? Költséges sport ez — mert remélem, hogy sportnak leg­alább elfogadják. Hát akkor számoljuk össze, hogy hány százezer forint értékű társadal­mi munkát végez egy-egy vitor­lázórepülő? Számoljuk! ftt kiala­kul benne a vágy a küzdésre. Mert egy pilótának meg kell küzdenie minden apró ered­ményért. Kemény munka van egy-egy ilyen kéthetes verseny mögött. Terelem a szót, dehogyis aka­rok én vitába keveredni a re­pülőkkel, hiszen ismerem őket. Egy pillanat alatt befogadtak, nem néztek ki, mert úgy érzik, hogy az első embercsoportba tartozom: szeretem a repülőket. — Hogy kezdődött a szere­lem? — kérdezem. — Itt van egy újabb bizonyí­ték. A magyar repülésben szin­te csak olyan emberek vannak, akik vitorlázórepülőként kezd­ték. Ha csak ezt veszem az egyetlen eredménynek, már ak­kor megéri fenntartani a klu­bokat. Magam gyerekkoromban voltam kjnt először a budaörsi repülőtéren. És már akkor meg­fogott az: szeretettel fogadtak. A családról kell beszélni. De, ebben is szerencsés Jámbor Csaba. A feleségét egyszer ki­vitte a repülőtérre, s azóta együtt járnak oda. — Most is itt van az egész család. A feleségem a sport­bizottság tagja, a fiam meg küldönc. Erre a két hétre spó­rolunk, mert itt ki lőhet pihenni az egész éves bosszúságokat. • — Nem értem. Pihenni jön­nek és felelősséget vállalnak. — A felelősséggel az ember összeforr, mint kutya a bolhá­jával. A kérdéseim elfogytak. Jám­bor Csaba feláll, s elindul gya­log a start felé. Mert „a láb kéznél van”. H.J.—G.K. A Kossuth Lajos utcai általános iskola, felújítás után Jámbor Csaba a startnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom