Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-07 / 184. szám

6 NÉPÚJSÁG

1982. augusztus 7.

Mihályi Antal művezetővel

— ■ Az utóbbi időben

elég gyakran járok a tamási TA-LUX ipari szövetkezethez. A legutóbbi alkalommal láttam a szereidé mellett egy asszonyt: sirt. Akkor az elnök, Kalmár István ment oda hozzá és kérdezte meg, mi a baj. A művezető pedig — aki önt helyettesítette — semmit sem tudott a dologról. Oda szeretnék végül kilyukadni : gyakran

sírnak az asszonyok?

— Sajnos, az asszonyok elég sokszor s'írnak. Behozzák az üzembe a csáládi gondokat. Elmondják egymásnak problémáikat, az otthoni, a fcsaládi életük minden titkát, s akkor meghallgatják egymást, de vannak, akik legközelebbi alkalommal már .visszaélnek vele. Pletykálnak. A legintimebb titok is napfényre kerül, s egymást bántják, susognak a tö'bíbiek háta mögött. Persze, hogy ebből van gond, 'békíteni kell, sokszor erélyesen, máskor szép szóval. Visszatérve az előbbi esethez. Tudok a .dologról, utána is jártam. Arról van szó, hogy a naav nyári kánikulában mondták az asszonyok, hogy kellene ventillátor. Mi beszereztük és felszereltük. Az egyik 'ilyen ventillátor alatt dolgozik a síró asszony és ez idegessé tette. Sokan ném bírják a (huzatot, az ilyen szerkezet pedig azt csinál.

— Engem inkább az érdekelne, hogy a munkahely figyelembe veheti-e a a családi gondokat? Azért ■kérdezem ezt magától, mert tudom és többen mondták is, hogy erős kezű művezető. Nem a vezetésben van a baj?

— Az előbb a ventillátornál tartottam. Ez azért fontosamért nem 'én találtam ki, hanem a kollektíva kérte, a többi asz- szony. Én mint vezető csak vég- reihajtottam a kollektíva kérését, vagy inkább parancsát. Tulajdonképpen azt a síró asszonyt a többiek ríkatták meg, mert azzal, hogy szerinte egészségtelen a műhely, a többiek ellen beszélt. Azért n'em tudta vagy nem akarta tudni senki, hogy miiért sír. Mert, iha olyan dologból van a sírás, akkor az asz- szonyok az elsők akik megkeresik a vezetőket és megmondják a véleményüket. A másik: az asszonyok még most is sokkal többet vállalnak a családi gondokiból, mint a férjeik. Ha beteg a gyerek — legyen bármilyen kicsi a 'baj — akkor az ide. gesít'i őket egész nap, és egy jó anyát kell is 'hogy idegesítse a gyerek betegsége. Ez nem is gond, inkább egymás között van a baj, néhányon visszaélnek a rájuk bizott titkokkal, vaay féltékenyek a többiek sikerére és akkor piszkálják a másikat. Ebből következik a véleményem is: a munkaihelynek szolidárisnak kell lennie a aondokkol. de a pletyka-szintű összecsapásokat el kell ítélnie.

— Úgy látom, a . másik kérdésre nem akar válaszolni.

— Dehogynem. Szigorú vezetőnek tartanak. Talán túlságosan is az vagyok. Ezt nem tudom megítélni. Csak azt, amit én gondolok a dologról.

I — Erre lennék kiváncsi?

— (Eőlször is magáimmal szemben .is szigorú vagyok. Miint bárki mással szemben. Másfél éve jöttem ide dolgozni a TA-lLUX-íhoz. Ügy láttam, hogy laza a munkafegyelem. De

a (fizetés is laza volt. Ezen feltétlenül változtatni kellett. Az első teendőm az volt, hogy megismertem a műhelyt. (Készítettem egy (hárcxmlaipos kérdőívet. A családról;, a kollektíváról, a munkahelyről kérdeztem. Mert tudtam ; minden új gondolatnak az a visszaütöje. hogy azt mondják rá: légen így csináltuk, jó ez most is. 'Ezért kellett megtudnom a többiek véleményét, felmérni az igényszintet. Mert ilyenkor kiderül, 'hogy bár laza a munkafegyelem, az emberek szeretnek jól és .tisztességesen dolgozni. És csalA'ezután láttam neki a munka átszervezéséhez.

— Hallottam, hogy erősen morgolódtak.

— Másnak panaszkodtak, nekem nem szóltak. De az természetes, hogy vita támadt a műhelyben. És panaszkodtak is az asszonyok. De a második hónapban. (már vastagabb lett a borítékjuk.

I —Ez fontos?

— Munkáscsaládból származom, így apámtól tudom, 'hogy az 'üzemekben- a pénz körül vannak a legnagyobb gondok. Legtöbbször azt hallottam, hogy a régi munkásokat nem becsülik Imeg. 'Ha valaki 'bejön az utcáról, sokszor még több pénzt is kap, mint az, aki már évtizedeket töltött azon a munkahelyen. (Ezért a legközelebbi fizetésemelésnél ezt már figyelembe vettük.

— Azt mondja, hogy „vettük". Hát nem a művezető osztja el a béremeléseket?

— 'Jó lenne, ha .mindjárt a beszélgetés elején leszögeznénk: a műhelyben bármi történik, az nem Mihályi . Antal művezető érdeme, vagy hibája. Közösen dolgozunk ki mindent a csoportvezetővel, a brigódve- zetőve’l és az asszonyokká1!. Csapatmunka van nálunk. Mert én hiába alkarok bármit, még .akkor is, ha erre hatalmaim is van. Ha ezt a műhelyben nem akarják, akkor bármilyen vezető megbukik. Csak szigorúsággal és katonás fegyelemmel nem lehet eredményt elérni.

— Ezt tudomásul veszem. Sőt örülök, hogy kijelentette az előbbieket.

— Visszatérhetünk a béremelésre?

— Természetesen. Csak akkor egy kérdésemet már nem tudom feltenni. Azt szerettem volna megtudni, hogy ,Mihályi Antal művezető „hajcsár-e"? De ez már nem érvényes.

— Azért válaszolok rá. Nem tartom magamat hajcsárnak, de azt szeretem, ha a napi nyolc óra tényleg hasznos munkával töltött idő.

— Emeljünk akkor bért, mert az egy kellemes munka.

— (Nem akarok kötözködni, de a béremelés egyáltalán nem kellemes munka.

— Nem szólok egy szót sem.

— Tdhát a béremelésnél kidolgoztunk egy olyan rendszert, amelyben először is figyelembe vesszük, kli (hány éve dolgozik a szövetkezetben. Másodszor: olyan rendszert, ki mennyit dolgozik a szövetkezetért. Figyelembe vettük még azt is, hogy hajlandó-e túlmunkára. így alakult ki a fizetésemelés rendszere. Együtt dolgoztuk ki a többiekkel. Akkor odaáiltc'm az asszonyok elé és felolvastam a listát. Azt is hozzátettem, ki miért és milyen formában kapott

ennyit, vagy nem kapott semmit. Ketten reklamáltak. Az egyikkel megbeszéltem én a dolgot, a másikkal pedig oz ellök elvtárs.

— Mennyit nőtt ezek- után a termelés?

— Csak egy példát: másfél éve az egyik lámpából naponta 200—200 darabot szereltünk össze, most ugyanabból már 380-at.

8 —Es a pénz?

— Három- és négyezer között keresnek az asszonyok.

— Térjünk át egy másik témára: a szigorú ember tévedhet?

— Minden ember tévedhet. Az a lényeg, hogy van-e ereje elismerni a hiiibát. Ha van, és oda mer állni a többiek elé, akkor tévedhet.

— Mondana egy példát?

— Egyszer rosszul számoltam el a túlmunkát és két aszony nem küipta meg a jogos járandóságot. Természetesen rekla- méltak. Felajánlottam, .hogy kifizetem nekik a saját pénzemből. (Nem fogadták el.

— IHa már a pénznél tartunk, akkor egy fontos kérdést is meg kellene beszélnünk. Úgy tudom, itt Tamásiban a munkások zöme kétlaki életét él. S nem biztos, hogy a jövedelmük nagyobb részét az üzemben keresik meg. Asszonyokról lévén szó, náluk még hatványozottabban jelentkezik az otthoni teendők sora. Meglátszik ez a munkán?

—- Én is (hallottam azt, hogy az ilyen körülmények között dolgozó emberek sökszor hiányoznak, meg haza akarnak néha szaladni megetetni a jószágokat. Nálunk ilyen nincs. Attól függetlenül, hogy majdnem 'mindenkinek van otthon kisgazdasága. Az tudomásul kell venni, s ébben úgy érzem, rugalmas vagyok, 'hogy az itt dolgozó embereknek nagyon fontos a háztáji. 'De mégis lehet a dolgon segíteni, kölcsönös alapon. Én sokszor nem veszem figyelembe, hogy szabadságot három nappal előbb lehet csak kérni. Ha egyszer kedden jön a felvásárló szállítani az állatokat, akkor valakinek a családból otthon kell .maradni és még sorolhatnám tovább, lyen'kor adok szabadságot.

— Az előbb kölcsönösségről beszélt.

— Igen, kölcsönös a dolog. Ha én kérek valamit, akkor azt teljesítik a többiek.

8 — Túlmunkáról van szó?

— Arról.

— Azt már megbeszéltük, hogy szigorú művezető. Általában azt róják fel hibaként a művezetőknek, hogy Jeleié taposnak és felfelé meg, hadd ne mondjam ki ezt a szót.

— Értem így is. Hogy menynyire vállalom 'kifelé a szigorúságot?

I — Erről van szó.

— Az olyan művezetőt, aki csak a műhelyben nagyokos, rosszul használják. Az a szövetkezetnek,sem jó, de önmagának sem. Elő'bb-atóbb elvesz, ti hitelét a műhelyben is. Ro- hamtalm én már be az elnök elvtársihoz, meg veszekedtem a feletteseimmel. Azt hiszem, erre van jogom, van erkölcsi alapom. Mert soha sem a magam dolgát nézem, nem taktikázom, mert a szövetkezet érdeke előbbre való.

— Vállalja mindig a felelősséget?

— Vállalom.

— A legutóbb kemény túlórázás volt itt. Miért?

— Hát azt nem nekem lenne a feladatom megmondani.

— Az előbb azt mondta, .hogy vállalja a felelősséget. Az asszonyoknak csak mondott valamit?

— Nem ért meg. Erről nem nekem 'kell nyilatkoznom. De, hogy mit mondtam az asszonyoknak, azt készségesen elmondom magának is.

— Köszönöm o bizalmat.

t— Az első félév végérr készletgazdálkodási okokból tizenhárom nap alatt kellett összeszerelni 7200 lámpatestet. Elmagyaráztam az asszonyoknak, hogy milyen hátránya lesz a szövetkezetnek abból, hogy felesleges alkatrészekkel és anyagokkal zárjuk a félévet. Abból feltétlenül készárut kell termelni. Szóval erről volt szó. Az asszonyok és a kollégák megértették, a feladatot végrehajtottuk.

K — Olyan simán ment?

— Soha ilyen sok lámpát még nem állítottunk össze any- nyi idő alatt. SzOmbat-vasár- na'prd esett a munkacsúcs. Köz. ben pedig az iskolában ballagtak a diákok. És majd mindenki érdekelt volt a dologban. Mégis bejöttek dolgozni. iMi meg megszerveztük, hogy a ballagásra a szövetkezet kisbuszával elvittük őket. Az előbb, mikor a kölcsönösségről 'beszélgettünk, ezt is hozzá értettem.

— Ezt nevezzük csapatmunkának?

— Számomra így értendő.

— Nem vetődött fel

még olyan kérdés, hogy üzemmérnök létére művezető?

— Nem a beosztás a fontos, hanem - a munka. Az meg volt és van bőven.

— Tudom, hogy többszörös újító. Ez nem azt jelenti, hogy keresi a végzettségének, pontosabban a felkészültségének megfelelő munkát?

— Az újítás megint kapcsolatban van a műhellyel. Az ember találkozik műszaki problémákkal és azt igyekszik megoldani. Az egyik részéből újítás lesz, a másik részévei pedig „csak” megkönnyítj'ük a munkát.

— Most pedig azt hallom, hogy munkaközösséget alakit.

— A szövetkezetnél mindig

vannak olyan megrendelések, amelyek fontosak, de szalag- rendszerben költséges lenne megcsinálni. Az olyan 50—60 darabos szériákra gondolok, amelyek egyedi gyártást igényelnek. Erre vállalkoztunk négyen. H

; —A pénzért?

— Ha azt mondanám, hogy nem azért, akkor hazudnék. De, az is közbejátszik, hogy ez ki"csit alkotóbb munka;, mint 'a művezetés.

— Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy amikor idekerült, morgolódtak az asszonyok. Most meg — ezt a műhelyben hallottam — azért morgolódnak, ha elmegy szabadságra és helyettesítik.

— Erről nem tudtam, de nagyon jól esik!

— Köszönöm a beszélgetést.

HAZAFI JÓZSEF

Fotó: GOTTVALD KÁROLY

Múltunkból

Ha az 1905—1906-os esztendő sztrájkjairól esik szó, rendszerint a június.végi, július elejei arató- és cselédsztrájkokra gondolunk. Pedig az agrárproletárok más időpontban is alkalmazták osztályharcukban a munkabeszüntetést. így például 1906. március 29-én távirat érkezett Dőrypatlanból az alispánhoz, s hozta a hírt a cselédség sztrájkjáról. Segítséget kértek a sztrájk letöréséhez. Az alispán még azon a napon intézkedett: utasította a bonyhádi járási főszolgabírót, szálljon ki a helyszínre, és bírja rá a cselédséget a munka felvételére. A főszolgabíró — félretéve minden egyéb elfoglaltságát, — még azon a napon — 29-én — kiment Dőrypatlanra, s erről táviratilag értesítette az alispánt, másnap pedig részletes je'entést küldött a szerzett tapasztalatokról. Idézünk a jelentésből :

„Báró Vimmersbergné dőry- patlani pusztájára a távirati rendelet vétele után nyomban kiszálltam, ahol azt tapasztaltam, hogy a cselédség Rubin György gazda rossz bánásmódja miatt (sztrájkol). Úgy a cselédek, mind, mint másutt is hallottam, illetve mondták, hogy ~a gazdának modora a cselédséggel szemben tényleg kifogásolható. A nyolc cseléd — 9-ik| a gazda —'"közül négy már ápí rilis 1-én el akart menni, okul hozván fel, hogy a gazdának bánásmódját nem tudják már tovább elviselni. Fizetésjavítást is emlegettek, de csak burkoltan. Ügy láttam, valaki bujto- gatta őket, akiknek kinyomozása iránt az ottani csendőrőrsöt azonnal felhívtam, mert a vallatásom a helyszínén eredményre nem vezetett."

A főszolgabíró a cselédeket összehívta, közölte velük, hogy a törvény szigorával jár el azokkal szemben, akik elhagyják a munkahelyüket, és másutt szegődnek el. Az egyik cseléd már elszegődött, ezért már a helyszínen megindította a szabálysértési eljárást.

„Egyébként megtettem az intézkedéseket, hogy az esetben, ha április 1-én egyik-másik mégis elmenne, a szükséges karhatalom azonnal alkalmazható legyen — írja jelentésében a főszolgabíró —. A panaszost kértem, hogy a legcsekélyebb rendetlenség esetén forduljon orvoslásért közvetlenül hozzám."

Hiába volt a főszolgabírói intézkedés — két cseléd április 1-én elhagyta munkahelyét. Megbüntetésükre nem került sor, mert a földbirtokos örült, hogy megszabadult az elégedetlenkedő munkásoktól. Arról nincs hír, hogy a visszamaradt 6 cseléd kapott-e munkabéremelést. A sztrájk április 4-én megszűnt. (Alisp. iratok: 3573/ 1906.)

CIGÁNYÜGY 1916.

Nem tudom, mikor kezdődött igazgatási feladat lenni az úgynevezett cigánykérdés. Tény, hogy már a XVIII. században is összeírták a cigánylakosságot, határozat született a kóbor cigányok letelepítéséről, egészségügyi és szociális helyzetük javításáról, oktatásukról. Gyakorta volt közrendészeti feladat is a cigányokkal való foglalkozás. Bármi volt azonban a kimondott cél, a megoldás eszköze mindig a csendőrség, rendőrség igénybevétele volt.

1916-ban a belügyminiszter a háborús rendkívüli törvényekre alapozva kiadta a 15 000-res rendeletét, amely a kóbor cigányok letelepítéséről szólt. E rendelet alapján — a főszolgabírókkal történt egyeztetés után — az alispán június 4-én a következő községeket jelölte ki a letelepítés helyéül: Dombóvár, Kurd, Szakcs, Bonyhád, Tolna, Bátaszék, Báta, Decs, Gindli- család, Paks, Dunaföldvár, Fadd, Bölcske, Nagydorog, Tamási, Pincehely, Ozora, Felső- ireg (Iregszemcse), Gyönk, Hő- gyész, Kölesd és Simontornya.

1916. június 8-án az egész tamási járás területén egyidejűleg hajtott végre a csendőrség ellenőrzést és foganatosított őrizetbe vételt. A főszolgabírói jelentés adatait mi összegeztük, s megállapítottuk, hogy letartóztattak a járás területén ös zesen 63 személyt. Kor szerinmegoszlásuk 0—10 év 11—20 év 21—30 év 31—40 év 41—50 év 51—60 év 60 év felett

a következő 29 személy 14 személy 6 személy 5 személy

3 személy

4 személy 2 személy

A „letartóztatottak" között 3 gyermek csupán 1, két gyermek mindössze 2, és három gyermek pedig alig 3 éves volt.

A dombóvári járás főszolgabírója július 17-én adott átfogó jelentést a kóbor cigányok ösz- szegyűjtéséről. Megállapította, hogy „június 5—15 közötti idő alatt Szakcs gyűjtőhelyre 16 kóbor cigány állíttatott elő, akik közül 1 felnőtt férfi, 3 asszony, 5 fiúgyermek és 7 leánygyermek van”. Beszámol arról is a főszolgabíró, hogy Döbröközön is több személyt „összegyűjtöttek és beszállították őket . Dombóvárra. De később kiderült, hogy hatóságilag kiállított érvényes igazolásuk van, nem tekinthetők kóborlóknak, ezért elengedték őket.

Szembetűnő, hogy a kóbor cigányoknak minősített személyek túlnyo'mó többsége egészséges volt, beteget alig találtak

k'zöttük.

A nagyarányú — országos méretű — akció, tudjuk, lényeges eredményt nem hozott. Néhány munkaképes és hadra^ fogható férfit a frontra vittek — ekkor dúlt az első világháború —, lovaikat elvették, s minden maradt a régiben. (Alisp. 6538.) Az 1916. évi módszer tehát ugyanúgy hatástalan maradt, mint a korábban, évszázadokon át alkalmazott módszerek. Más eszközökre volt szükség a cigánykérdés legalább részleges megoldásához. Erre csak az 1960-as évektől került sor.

Tiszteletre méltó határozatot fogadott el a megyei törvény- hatósági bizottság 1908. március 31-én tartott közgyűlése. Elfogadta Stern Árpád bizottsági tag indítványát az általános, titkos, egyenlő és községenként gyakorlandó választójogról. Idézzük az indítványt:

„A törvényhatóságok az országot különösen általánosan érintő ügyek felszínre jutása alkalmával a törvényes formában meg szoktak nyilatkozni, kifejezést szoktak adni érvényesülését kereső akaratuknak. A törvényhatósági bizottságok akaratának megnyilvánulása helyénvaló most, amikor a választói jog általánossá tételének kérdése az események homlokterébe került.

Tolna vármegye közönsége az ország fejlődésének, a nép boldogulásának alapfeltételét az általános, titkos, egyenlő és községenkint gyakorlandó választói jog törvénybe iktatásában látja.

Tolna vármegye törvényhatósági bizottsága eme megismerés alapján állva a választói jognak ilyetén módon való ki- terjesztését a legsürgősebb törvényhozási teendőnek tartja.

Az ország népét nyugtalanság és idegesség izgatja: ezen állapotnak sorvasztó a hatása a társadalmi és gazdasági, politikai és kulturális élet alakulataira.

A nemzet- gyengének bizonyult a múltban. Az általános, egyenlő és községenkint gyakorlandó választói jog a haza erőforrása lesz. Az ilyen választójog az ország megújhodását hozza.

Tolna vármegye közönsége felír a nagyméltóságú m. kir. kormányhoz, kérve, hogy az ország érdekében ezen indítványban, illetve hozandó határozatában kifejezésre jutó akaratát érvényrejuttatni méltóztassék."

A hozott határozat értékét csökkenti, hogy az alábbiakat is kimondotta:

„A mai napon tartott rendes közgyűlésünkön a választói jog reformját illetőleg egyhangúlag az általános, egyenlő, titkos és községenkinti választói jog megvalósítása mellett foglaltunk állást, ennek törvénybe iktatását mégis azon feltétel mellett tartva megvalósítandónak, ha ezen, az állami szervezet kereteit érintő reform mellett a magyar állam nemzeti jellege, az egységes nemzeti állam eszméjének fejlődése, az államalkotó és fenntartó magyar faj szuprematioja feltétlenül biztosítva lesz." (Alisp.: 1616/

1910.) K. Balog János