Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
1982. augusztus 28. NÉPÚJSÁG 5 Lógósok I 'I emlékszünk még - legalábbis az én korosztályom - JÓI arra a húsz év előtti jelmondatra miszerint: „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga!" A jelmondat egyébként szép és igaz, az is igaz viszont, hogy akadtak és akadnak ma is olyanok, akiknek erről egészen más a véleményük. Annak fölismerésére már igen régen rákényszeritett bennünket az élet, hogy kenyérrel is él az ember és a piac — még a szekszárdi piac is — ugyancsak „forintorientált”, fgy aztán nem árt, ha a dicsőség, az erkölcsi elismerés anyagi elismeréssel is kiegészül. Ez a gyakorlatban többé-kevésbé érvényesül is. Ha még nem mindenütt és nem kellő mértékben, azért nem a társadalom és nem az elv a hibás, hanem helyben keresendő mind a hiba, mind annak elkövetője. A differenciálásra, illetve annak hiányára gondolok itt, meg arra, hogy mindig objektív-e, vagy legalábbis megközelíti-e az objektivitást egy-egy teljesítmény megítélése? Kijelenteni, hogy ezen a téren minden rossz, a legnagyobb igazságtalanság lenne. Persze, megelégedni azzal, ami van, éppúgy nem igaz. De ennek az írásnak nem is ez a témája. A lógósokról kívánok ejteni néhány szót, mert mi tagadás, akad belőlük még nem is kevés. Visszautalva az írás legelején idézett szép jelmondatra, azért szabadjon megemlítenem azt is, hogy a tudati fejlődésünk - legalábbis az emberek egy részénél — elmaradt a társadalmi fejlődés, különösen pedig a társadalmi igény mögött. Szerény véleményem szerint a lógásnak, szélsőségesebb esetben a munkakerülésnek, éppen ez a tudati elmaradás a legfőbb oka. Tehát a nevelő munkában van még tennivalónk - nem is kevés. A lógás két legismertebb formája, amikor munkaképes, munkára alkalmas emberek vagy egyáltalán nem dolgoznak, vagy csak mímelik a munkát. Ismerős, ugye, az a cinikus mondás, hogy „úgy álljunk a munkához, hogy más is hozzáférjen". Vannak emberek, akik meg is cselekszik ezt, ha tehetik. örvendetes módon, egyre kevesebben tehetik, mert dolgozó társaik csak nagyon rövid ideig hajlandók elnézni, hogy valaki kilóg a sorból. Erre a célra, vagyis a munkára serkentésre talán a legjobb eszköz a brigádmozgalom. Kétségtelen, hogy az anyagi tényezők is nagyban belejátszanak abba, hogy figyelemmel kísérjük egymás munkáját. Egy kollektívában, pláne ha kis létszámú az, egy ember tekergése, különösen pedig felelőtlensége is elég, hogy komoly bajokat eredményezzen. Tehát a „legesleg-egyértel- műen” személyes érdeke mindenkinek, hogy ne tűrje mások felelőtlenségét. Sem úgy, hogy a sorból kilógó nem végzi el a rá háruló munkát, sem úgy, hogy csak mímeli azt, így aztán trehány- ságának selejt az eredménye. A selejt, a hagyagság végeredménye aztán anyagi szempontból is károsítja a kollektívát, de ami legalább ennyire fontos, erkölcsileg is hátrányos nemcsak a vétőre, hanem mindenkire, aki együttdolgozni kénytelen ve'le. |_ç az erkölcs kérdésének ilyetén való fölvetésével el- jutottunk egy olyan dologhoz, amely mind erősebben kezd hatni, és amely visszautal a már idézett és hivatkozott jelmondathoz. Egyébként a „csak tisztességes munkát szabad kiadni kezünkből” szemlélet és gyakorlat nem új találmány. Az igazi munkás, az igazi paraszt, de a saját tisztességére adó szellemi dolgozó mindig is ezt vallotta. Még akkor is, amikor munkájánák hasznából neki csak csurrant-cseppent. Akkor is, amikor emberileg tökéletesen meg lehetett volna érteni a rendszerrel, a tulajdonossal való szembenállásból fakadó dühöt, sőt gyűlöletet. Mai viszonyaink, mindenekelőtt mai tulajdonviszonyaink, magasabb szintre emelték ezt az elvet és gyakorlatot, ha úgy tetszik, megnemesítették. Hogy ennek ellenére vannak mihasznák, vannak tekergők, munkakerülők? Mi tagadás, akadnak még - hogy jó időben mondjam, számuk csökken. Biztos, hogy az anyagi ösztönzés szerepének növekedése is közrejátszik ebben, de bízom benne, sőt hiszem, hogy az erkölcsi ösztönzés szerepe sem elhanyagolható. Hadd beszéljek most egy látszólag nem ide tartozó kérdésről is. Látszólag, mert a valóságban tulajdonképpen ez is a lógás kategóriájába tartozik. Nem akarok szakmákat emlegetni, mert igazságtalanság lenne szakmákhoz kötni ezt a jelenséget. Elítélni is csak egy hányadát tudom azoknak az embereknek, akik „ebben a cipőben járnak". Más részüknél objektív okok eredményezik. Teljességgel, persze, ők sem vétlenek, de okokat és okozókat másutt is lehetne keresni. Azokról van szó, akik elsősorban kényelmi okokból mesz- sze képességeik alatt produkálnak. Már csak azért is, mert nem olyan munkaterületen dolgoznak, ahol képességeiket ki tudnák fejteni, hanem olyan helyen, ahol sokkal kisebb tehetségű emberek is megfelelnének a követelményeknek. Ha arról van szó, hogy a fizetés, vagy jövedelembeli különbségek okozzák ezt, akkor még megértem őket, de akkor viszont a társadalom felelőssége vetődik fel. Ha egyedül a kényelemszeretet okozza a helyzetet, akkor viszont az egyén marasztalható el. Szabadjon egy példát is említenem. Egyértelműen negatív hősöm elvégezte az egyetemet, szülei és a társadalom nem kis támogatásával, természetesen saját szorgalmával is ugyanakkor. Kész állás várta volna falun. Nem fogadta el, ragaszkodott a városhoz és beérte — az ő végzettségéhez képest — alantas beosztással. Kevesebb pénzért, kisszerű munkát végzett - de városban. Mondhatnám, hogy lelke legyen rajta, mégsem mondom, mert ha annak idején elvárta a szülők és a felnőttek társadalmának támogatását — talán illett volna valamit visz- szafizetni érte. Másik példám voltaképp hasonló, így nem mondom el, annak érzékeltetésére egy eset is elég, hogy „lógni” sokféleképpen lehet. Nem tudni miért, de az egyszerű, a primitív nemdolgozás, vagy színvonal alatti produkció sokszor kevésbé bosz- szant, mint ugyanennek a kifinomultabb formája. D ûfô j árí ! I könnyű megoldás lenne malíciózuDCICJCaCjUI san kijelenteni azt, hogy lógósok a múltban is voltak, a jelenben is vannak, a jövőben is lesznek. Azonban ez mégiscsak féligazság, mert az emberi gyengeségekkel valóban számolnunk kell minden viszonyok között, de tenni ellenük van módunk. Tegyünk is hát. Jó szóval, pénzzel, sőt, ha kell szigorral is. L. Gy. Szabadidőben ’s:::' Szabadidős-programokat ajánlanak utazási irodák, a művelődési házak, néha a munkahelyen is szerveznek közös kirándulást. Egyre több embert látni a strandokon, a parkokban, az erdőkben. Pihenünk. A munkaidő csökkent, de a munkánk nem. Intenzívebben dolgozunk, de a szabadidőt is „gyorsabban” kell „élvezni". Lassan vége lesz a nyárnak, az ősz, a tél „bezavar” bennünket az épületekbe. Többet járunk majd moziba, színházba, ülünk a tv elé. Néha esténként visszaemlékezünk a nyárra, a jó időre, a tűző Napra. És várjuk a következő nyarat... Gottvald Károly képriportja Strandra menet A „hullámvasúton" Egy üveg sör mellett Az unokával Az erkélyen A folyóparton Az erdei focipályán A repülőtéren Az autóban A sétányon
