Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
6 Képújság 1982. augusztus 28. Múltunkból- Köztudomású, hogy a nemzetközi és a magyar Vöröskereszt is háborúkban született, lett ismertté és elismertté. Nálunk, sőt egész Európában, már negyedik évtizede nincs háború. Mi ma egy szocialista országban a Vörös- kereszt szerepe?- A Vöröskereszt valóban háborúban született, így a tevékenységének vannak hagyományos területei, amelyeket megőrzött, de megújulva alkalmazkodott a megváltozott követelményekhez is, és új munkaformák, módszerek és működési területek is kialakultak. Az alapelv változatlan, és ez a segítségnyújtás, a humánum általános elvei alapján. Természetes, hogy ez nemcsak megvalósítható a szocialista társadalomban, hanem egybe is esik annak alapelveivel, ezért társadalmi igény a Vöröskereszt működése. Olyan szervezet és egyben tömegmozgalom vagyunk, amely a társadalom- politikai célkitűzések megvalósítását szolgálja a maga sajátos eszközeivel, és működési területén. I- A Vöröskeresztet sokan úgy ismerik, hogy egyenlő a véradással, a véradómozgalommal. — Magam is ezt a feladatot említettem volna először és egyáltalán nem azért, mert úgy gondolom, hogy a mozgalom egyenlő a véradással, hanem azért, mert ez olyan hagyományos szerepünk, amelyet megőriztünk békeidőben is. Azért is ezt említem elsőnek, mert a feladatainkat — úgy érzem — itt sikerült maradéktalanul megoldani. A betegellátást teljes egészében ki tudjuk szolgálni. Természetesen ezt a munkát éppúgy, mint a többit, nem egyedül végezzük. A véradásban a szerepünk a meggyőzés és felvilágosítás, a szervezést, a szakmai irányítást a megyei kórház vérellátó központja végzi. Már 1977-ben megvalósult megyénkben a térítésmentes véradás, és működnek az úgynevezett készenléti brigádok, akik az azonnal jelentkező igények alapján segítenek a bajbajutottakon. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de a munkánk valóságos alapját az teremti meg, hogy minden emberben megvan a természetes érzés és készség, hogy segítsen másokon és önmagán. Erre az általános emberi érzésre építünk. I- Hány rendszeres véradó van, és vannak-e közöttük fiatalok? — A polgári lakosság hat százaléka rendszeres véradó Tolna megyében. Azért fontos ezt így megfogalmazni, mert mint köztudomású, a fegyveres testületekben is hagyomány a véradómozgalom. Nem tagadom, öröm, hogy ezzel egy százalékkal megelőzzük az országos átlagot. Általában nem vagyok a statisztikák híve, nem is biztos, hogy meg kell előznünk mindenben az országos átlagot, de ez esetben ez a szám mutat valamit. A véradók fele harminc év alatti. A visszatérő donorok aránya több mint kilencven százalék, és énnek is van jelentősége, mert azt bizonyítja, hogy stabil gárdánk van. Csak azok maradnak ki közülük, akik idősek, vagy közben maguk is megbetegedtek. Jelentkezik ezen a területen is az új feladat, az úgynevezett plazmaferezis. Csak a vérplazmát adja a donor, a többi alkotórészt visszajuttatják a szervezetébe. Az országos program célkitűzése szerint a hatodik ötéves terv végére ez ösz- szes véradás egyötöde lesz ilyen. Ez azért jelent propaganda- és szervezési feladatot, mert bár itt is egyszer szúrnak csak, de a centrifugálás időt vesz igénybe, ezért a donor számára egyszerűbb, ha nem kell ennyit várnia. Az ő szervezetének viszont az új eljárás az előnyös, mert csak a plazmát kell újratermelnie. — A családomban és a környezetemben is tapasztaltam, hogy minden véradót köszöntenek a születésnapján, akik ennek a látszólag apró figyelmességnek nagyon örülnek.- Ezt nem mi intézzük, hanem a vérellátó központ, csak az üdvözlőlapot biztosítjuk hozzá. Az aktivisták társadalmi és erkölcsi megbecsülését viszont hallatlanul fontosnak tartom, már csak azért is, mert az emberek ilyen módon érzelmileg is jobban kötődnek mozgalmunkhoz. Régebben rendeztünk Központi ünnepségeket, de ezekről hamar kiderült, hogy nem biztosítják a megfelelő társadalmi nyilvánosságot, elismerést, a véradók és más aktivisták számára. Azóta a kitüntetéseket , tá rsadalmi ünnepségeken, a többi dolgozó előtt, adjuk át segítőtársainknak. Farkas Pál szobrászművész készített nagyon szép plakettet és újabb elképzeléseink is vannak. Az elismerésből eddig valahogy kimaradtak például a készenléti csoport tagjai. Már készül egy kisplasztika, amelyet a megyei vezetőség döntése alapján kétévenként ítélünk oda az arra leginkább érdemeseknek, emléklap kíséretében.- Szerintem is fontos azok társadalmi és erkölcsi megbecsülése, akik önzetlenül segítenek másokon, de mennyien vannak?- A Vöröskeresztben huszonháromezren. Háromszázhuszonhét alapszervezetünk működik a községekben, üzemekben, intézményekben és középiskolákban. Ebben nincsenek benne a gyerekek, akik az úttörőmozgalomban folytatnak hasonló tevékenységet, mint csoportok. A szervezetnek alapszabálya szerint csak 14 éven felüliek lehetnek tagjai. Az öt év alatt 14,3 százalékkal nőtt a taglétszámunk és ez is olyan adat, ami már mutat valamit. A munkahelyi és községi alapszervezetek mellett lakótelepiek is alakultak a városokban, ezek szervezéséhez pótolhatatlan segítséget kaptunk a lakóterületi pártszervezetektől és a népfronttól. I- Végül mi is majdnem megmaradtunk a véradásnál, már alig jut hely a ■ többi fontos terület áttekintésére. — Annyiban ez nem jogtalan, hogy a Vöröskereszt több mint 100 évvel ezelőtt valóban a köré szerveződött. Itt hadd mondjam el, hogy a centenárium és a véradómozgalom évfordulója sokat segített nekünk. Sokkal többen ismerték meg munkánkat, mint azelőtt, nagyobb társadalmi nyilvánosságot kaptunk. Igaz, ehhez hozzájárult a gyerekek, majd a rokkantak éve is. Az akkori felajánlások is bizonyították, hogy az emberekben mennyi az ön- feláldozás és a segítőkészség. Két és fél millió forint gyűlt össze a tartósan beteg gyerekek üdülőjére. Ami pénz az akció után érkezett rokkantak vagy mozgássérültek megjelöléssel, azt eljutattuk a rászorulóknak. Segítettünk a szükséges tárgy vagy eszköz beszerzésében is. örültünk a sikernek, de azért ez a munka a megfelelő egyesületek tevékenységi körébe tartozik. I — Mit tudnak a befizetések felhasználásáról?- Nagyon fontosnak tartom, illetve tartja a megyei vezetőség a visszacsatolást. Mindenkit név szerint, illetve a kollektív befizetőket köszönőlapon értesítettük arról, hogy mire használtuk fel az összeget. Előfordult az is, hogy mozgássérültet összehoztunk azzal a közösséggel, amelyiknek a felajánlását ő kapta meg. A hatodik ötéves terv szerint 200- zal nő a megye szociális otthoni helyeinek száma. Ehhez indítottunk akciót, több mint hétszázezer forint van a számlán, már készül a köszönőlap. I- Fontos társadalom- politikai cél az egészség- védelem, mit tehet ennek érdekében a szervezet? — Szerintem sokat. Tevékenységi köreink tulajdonképpen nem különülnek el egymástól. Döntően az egészségügy állami feladatait szolgáljuk, de ezen a területen is minden mindennel összefügg, kiegészíti egymást. Márciusban az alapszervezeti titkárok igényei alapján elkészül az egész évi program, amihez aztán ragaszkodunk is. Ebben benne van, hogy mikor, hol, kiknek, milyen előadás, tanfolyam, vagy vetélkedő lesz. A TIT-től biztosítjuk az előadókat. Témája szerint ez a munka is egészségvédelem, de persze általában köz- művelődés is. Törődünk a gyerekektől kezdve az öregekig minden korosztállyal. Az előző években fantasztikusan nagy munkát végeztek el az alapszervezeteink, amikor teljeskörűen felkutatták azokat az idős embereket, akik társadalmi gondozásra szorulnak, és ezzel persze nem is ért véget a munkájuk, mert a tanácsokkal, az alapellátásban dolgozó egészségügyiekkel, a népfront aktivistáival közösen próbáljuk megoldani a társadalmi gondozást. Nagyon fontos munkánk a családgondozás, ami egyúttal a legnehezebb, de ebben is számíthatok a kis létszámú, de annál fontosabb apparátus tagjaira. Ahol talán már léptünk is előre, az az utógondozás. Erre szükség van még az állami gondozottak esetében is, mert az kevés, ha elintézzük, hogy a gyereket kiemeljék veszélyes környezetéből. Utána gondozni kellene a családot, segíteni a szociális és a műveltségi hátrányon. Rendszerint alkoholizmus is van a családban. Azt gyógyítani kell, majd megint jön az utógondozás. Bár van a megyében három klub, ahol gyógyult alkoholisták szerveznek maguknak programot, de ez még kevés. I — Az alkoholizmus különben is nagyon bonyolult betegség és súlyos társadalmi gond... — Én is úgy gondolom, hogy ezt csak társadalmi úton nem lehet megoldani, csak kiegészíteni tudjuk az állami feladatot. Szerintem a gyógyult alkoholisták utógondozásához is hivatásos hálózatra lenne szükség. Visszatérve az előbbiekre, ha mindez megvan, akkor a gyereket is vissza kellene juttatni a családba és persze tovább is ott állni mögöttük, s folytatni a családgondozást. Azért mert mindez nehéz, nem mondunk le arról, hogy . legalább részeredményeket érjünk el. Társadalompolitikai kérdés ez, mert itt végül is — sokak hiedelmével ellentétben - a hátrányos helyzet esetében egyáltalán nem cigánykérdésről van szó. Én úgy szoktam megfogalmazni, hogy elmaradott életmódú családok, de ez csak az egyik csoport, mert az alkoholisták között vannak értelmiségiek is. A gyerek szempontjából mindkettő veszélyeztető környezet lehet. I- Most már csak röviden tudunk szólni a többi feladatról. — Nem beszéltünk még az elsősegélynyújtásról, ami szintén hagyományos tevékenységi köre a mozgalomnak. Itt is több korosztállyal foglalkozunk. Vannak önkéntes ápolónőképző tanfolyamaink, az úttörőknek táborokat és vetélkedőket szervezünk az úttörőmozgalommal együtt, illetve azon belül. A középiskolásoknak is az életkoruknak megfelelő programot igyekszünk biztosítani. Hozzánk tartozik még a lakosság felkészítése a polgári védelmi feladatokra. Szeretnék még szólni röviden — hiszen erről a Népújság már többször írt — a beteg gyerekek üdültetéséről. Utólag meglepő volt, legalábbis számomra, hogy itt milyen nagy, eddig fel nem ismert igényről van szó. Ugyanakkor nagyszerű élmény, hogy sikerült. Azzal együtt is így van, hogy bennem mély nyomokat hagyott az a sok tragédia, amivel a rokkantak éve óta találkoztam. Ez csak tovább erősíti bennem, hogy mekkora szükség van a Vöröskereszt segítségnyújtására. Egyéni kéréseket is igyekszünk teljesíteni, és amióta nagyobb a figyelem a Vöröskereszt iránt, jönnek is hozzánk külföldi gyógykezelést vagy orvosságot kérve. — Nem titok, hogy mi tíz éve ismerjük egymást, az olvasók viszont nem ismerik a megyei titkárt. A sok lehetséges közül végül hadd válasszam ki azt a ' kérdést, hogy miért vállalt három gyereket, olyan munka mellett, ami nem osztható be reggel nyolc és délután öt közé. — Azért van három gyerekünk, mert négyet szerettünk volna... Meg kell mondanom, hogy segítség nélkül ez nekem sem menne. A férjemmel közösen csinálunk mindent, ő tudomásul veszi, ha nekem 10 nap éjjel-nappal a beteg gyerekek táborában van dolgom, de ez is csak kölcsönös lehet. A gyerekek még kicsik, megszokták ezt az életformát, öthónapos koruk óta megy mindenki a saját „dolgozójába”. Az is igaz, hogy szerencsém van, nem betegesek, és számíthatok a szüléimre is, amióta nyugdíjasok. Azelőtt előfordult, hogy félnaponként váltottuk egymást a férjemmel, ha egyik gyerek beteg volt. Nem is tudom elképzelni, hogyan végezhetném a munkámat, ha a saját családomat meg elhanyagolnám. A szabadidőnkben meg tudjuk csinálni, hogy olyan intenzíven vagyunk együtt, ami pótolja a néha jelentkező időhiányt. I- Köszönöm a beszélgetést. — Én köszönöm, hogy beszélhettem a munkámról. IHÁROSI IBOLYA HADIKENYÉR A KIRÁLY ASZTALÁN Mem tudóim, mert nem állnak rendelkezésre források, hogy mennyire nyugtatta meg a megye 'lakóit az a. közlemény, amely a megyei sajtéban jelent meg 1915. április 12-én. Ebből a rövid hírből ugyanis arról szerezhettek' tudomást az olvasók, hogy a király Ferenc József is hadikenyeret evett. Az első világháború első esztendejének végén már egyre jobban akadozott az ellátás, a liszt- és kenyérellátás pedig egyenesen rossz volt. A megyeszékhely is esetenként már hetekig liszt és kenyér nélkül volt. Ilyen körülmények között jött az írás. Idézzük mi is: „Jön a hír a Burgíból, a király lakóházából!, hogy a magyar nemzet jóságos nagy királya, lovaglás fejedelme már hónapokkal ezelőtt elrendelte, hogy a királyi udvar, s a királyi asztal részére hadi kenyeret süssenek. A nagylelkű, jóságos öreg úr épp úgy ki akarja, venni részét a hadiállapot következményeiből, mint bármelyik polgára a hazának. Sőt, még jobban talán, mint a mi polgárságunk, melynek soraiban, sajnos még mindig vannak, akik tiszta búzakenyeret sütnek és fogyasztanak. A magyar nemzet 85 éves királya megtehetné, hogy szép, fehér búzakenyeret süttessen magának, ám a Felség nemes királyi gondolkodásával nem egyezik meg, hogy amikor a harctéren meggyötört magyar katona, s a polgárság becsületes gondolkodású nagy része is kukoricás kenyeret eszik, az ő asztalára foszlós, fehér kenyér kerüljön. A király szigorú parancsát természetesen keresztül is viszik, s az ellenőrzés is megtörténik, hogy a parancs légim i- niciozusabban teliijeSíttessék". A hitből tehát kiderüli, hogy a király asztalára, legalább jutott hadikenyér (!.!) De mi jutott o szekszárdiaknak? A június 1-i újság egyik hiíre így kezdődik: „Mines' liszt, nincs kenyér. A vasúti szállítás néhézségei következtében Szekszárdon néhány nap előtt kifogyott úgy, hogy sok család kenyér nélkül van. Ez természetesem nagy baj, és sok jajveszékelésre, zúgolódásra, rémlátormásra ad okot és alkalmat.” A cikk mentegetőzve írta, hogy a, hiánynak nem o hatóság az oka... Két héttel később pedig orról közölt terjedelmesebb írást a Tolnavánmegye és a Közérdek, hogy igaz ugyan, 118 zsák liszt érkezett a megyeszékhely lakói részére, de abból mintegy 50 zsáknyi ehetetlen, csomós, dohos, elázott... A szerző megteszi a maga javaslatát: amennyiben Szekszárdon még lefoglalt ga,- bonakészletek vannak Szek- szátd ezután! lisztszükségletét úgy kellene kielégíteni, hogy a város kapja meg a kiutalt gabonamennyiséget és azt a város maga őröltesse meg a helyi és környékbeli malmokban, maga keverje, illetve a különböző liszteket a keverés arányában utalványokon adja, ki a fogyasztó közönségnek!. — De hiába a javaslat, a megyeszékhelyen nem volt már egvetlen szem lefoglalt gabona, sem ! OROSZ HADIFOGLYOK A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGBAN június 21-i számban orról olvashatunk vezércikket, hogy a hadiban állá ország a munkaerőhiány felszámolása érdekében igénybe veszi- az orosz hadifoglyokat, kihelyezik őket gazdaságokba a mezei munkák elvégzésére. „Az orosz aratók” címlmel július 19-én közölt cikk már részletesebb adatokat közöl erről a témáról. „Tamásiból írják, hogy a mezei munkára, kiadott hadifoglyok még egyre érkeznek. Július Idán 1022 fogoly volt a járásban, éspedig: Majsaimikl,ős-váron 570, Szemcséden 300, Naqyszokolv- ban 9,2 és Koppány szántón 60. A foglyok 30-rá0 főiből álló csoportokban. a pusztákon dolgoznak, kivéve Nagvszokolyt ahol eqyenkint kisgazdáknál aratnak. Azonkívül T50 osztrák-Hmaayair lábadozó katona van Maljsa- miklósvár községiben és 50 Szemcséden,, összesen tehát 1172 munkás pótokig, a Hadba - vonultakat, ez a szám körülbelül 1500-ra, foa emelkedni, mire e sorok napvilágot látnak... A hatóságoknak és a csendőrségnek persze óriási munkát adnak a foglyok, kiknek csak mégis észre kell venniök, hogy állandó éber felügyelet alatt vannak. Ehhez járul, hogy a járásban még 1850 Isztriái kitelepített is el van helyezve, tehát összesen közel negyedfélezer idegen áll ellenőrzés alatt." A cikk a, lakosság és a hadifoglyok kapcsolatáról csak jót írt. „Voltak, akik aggodalmasnak találtak a, mi katonáinknak találkozását az oroszokkal. Ezt az aggodalmat fényesen eloszlatta a simonlmaljori találkozás, ahol 100 orosz és 50 magyar katona dolgozik. A magyarok hangos „szervusz, testvér, öreg maszkáié !” kiáltásokkal paroláz- tak..” Riportok is jelentek meg, amelyek arról számolnak be, hogy jól érzik itt magukat -a foglyok, s nincs honvágyuk. De ennek ellentmondanak azok a tények, hogy szinte naponta napirenden voltak a szökések, vissza! nd ültök O-roszorszá gba. A szökevényeket, ha elfogták őket, a központi hadifogolytáborba vitték. SZTRÁJK A NAGYBIRTOKOKON Szüksége is volt a megye me- zőgozdgságánalk a hadifoglyok munkájára. Mert bár a háborús rendelkezések megtiltottak minden sztrájkot, Tolna megyében időről-időre megtagadták az agránproletárok a munkát. így volt ez már 1915 március elején is. Az esetről nem Hallgathatott a megyei lap. Mezőgazdasági munka »sztrájk Címmel a többi között a következőket írta : „.„.Fürgédén a leszerződött keszthelyvidéki munka sok most léptek sztrájkba, 22-en. A csendőrség közbelépésére a többség munkába állt, néqyet azonban a főszolgabíró elé kellett állítani, aki fejenkint 15 napi elzárásra ítélte őket, és azt fellebbezésiük dacára azonnal meg kellett kezdeni nekik. Fellebbezésüket ügyvéddel akarták megcsináltatni, de erre Tamásiban egyik ügyvéd sem vállalkozott. Máir egy héttel előbb 14 munkás hazaszökött Keszthelyre, a mostani sztrájkra- pedig az adott okot, hogy az intézőnek nem lévén elég aprópénze, egy nappal később fizette ki őket... Újabban Bistihitz János maisai gazdaságában tagadta meg a miunkát 20 zalomegyei munkás. Ezekből 10 ember a csend- őrség közbelépésére munkáiba állt, a többit azonban, fel kellett jelenteni. A tele.fonhírne a főszolgtabíró kiment a helyszínére. A munkások kijelentették, hogy nem maradnak Maisán, mert nem akarnak istállóban aludni, hanem fűtött szobákat kívánnak. Erre azonban szerződésük szerint nem lelhet igényük és az istálló, melyben jószág is áll, nem túl hideg. Eqyébk'mtaz ideqen munkások mindig ott tanyáztak. A sztrájkolok kétségbe vonták, hogy azért be lehetne őket zárni, de nyomban meggyőződtek tévedésükről, mert a főszolgabíró fejenkint 15 napi elzárásra ítélte őket és bekísértette őket a, tamási járásbíróság fogházába, amely talán melegebb, mint a malisai istálló, de viszont itt sokkal kevesebbet lehet keresni. De a munkás nép csak nem alkarja megtanulni, hogy a munkástörvény drákói szigora e!len hiába-minden erőlködés.” * A háború természetes velejárója az áruhiány és az áremelkedés. Alig Van, lap, amelyik ne tenné szóvá esetről esetre a drágaságot. Az 1915. február 11 -i számában a- Tolna-vármegye és a Közérdek a többi között ezeket írta : A drágaság folyton emelkedő meglepetései között a fogyasztó közönség elképedve szörnyűlködik, panaszkodik, zúgolódik. A liszt, a hús, a kenyér, a krumpli, a zöldségfélék ára- hihetetlen magasságra emelkedik, a petróleumot már alig lehet meafizetni. Bab, lencse, borsó csak na-aVsáqos urak asztalára kerülhet. A Cukor nap- ról-nao-ra drágul az alma kilója 1 korona. A ri-zsa fénvűzésl cikk lett. Általában: a fűszer- üzletek minden cikkének ára naioról-naora emelkedik. És sehol sem látszik. Hoav mi lesz a végkifejlet az áremelkedésben”. K. BALOG JÁNOS Savanya Gézánéval, a Vöröskereszt megyei titkárával
