Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

2 1ÜÉPCUSÀG 1982. augusztus 20. Utón a Szojuz T-7 'Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy csaknem húsz évvel Va­le ntyiina Tyeres'kova űrrepülése után ismét van űrhajósmője a világnak. A 34 éves Szvetlána Szavick'aja csütörtökön indult útnak két társával a bajkonuri űrrepülőtérről a Szojuz T—7 űr­hajó fedélzetén. Az űrhajót csütörtökön este, moszkvai idő szerint 21.12 perc­kor indították útnak. Parancs­noka Leonyid Popov, a veterán űnpilóta, aki már két alkalom­mal járt a világűrben. A legény, ség harmadik tagja az újonc Alekszandr Szerebrov. Az első jelentések szerint az űrhajó startja jól sikerült, a legénység közérzete kiváló. A világ .második űrhajós nőjé­nek nevét a Szovjetunió hatá­rain túl Is jól ismerik a repülő­sport kedvelői. Jevgenyij Szavic- kiijnak, a második világháború hires szovjet .mesterpilótájának, jelen leg a Szovjetuni ó lég «mar­sai íjának lánya már gyermek­korában eljegyezte .magát a re­püléssel. Repülő'a'kadémiát vég­zett és több éven át berepülő­pilótaként dolgozott. Többszö­rös mű repülő-világbajnok, aki tizennyolc különböző repülős világcsúcsot állított fel. Férje is pilóta. A Szojuz T—7 útiiCélija a Szal- jut—i7 űrállomás. Az űrhajósok közös programot hajtanaik vég­re a több mint három hónapja a világűrben tartózkodó Anato- lij Berezovojjai és Valentyin Le­be gye vvel. Alkotmánynapi nagygyűlések (Folytatás az 1. oldalról.)- A legutóbbi időszak világ­politikai fejleményei azt bizo­nyítják, hogy a nemzetközi hely­zet továbbra is feszült, ellent­mondásokkal és veszélyekkel terhes — mondotta a további­akban — a Kelet és a 'Nyugat viszonya szempontjából meg­határozó jelentőségű szovjet- aimeriikai kapcsolatokban — az Egyesült Államok agresszív tö­rekvései következtében — vál­tozatlanul az éles politikai üt­közések vannak előtérben. Az Amerikai Egyesült Államok po­litikájának egyértelmű célja az USA katonai erőfölényének vlsz- szaszerzése a világban, a szo­cializmus visszaszorítása érde­kében. Az Egyesült Állaimok mind agresszív abban törekszik a két Világrendszer közötti erő- egyensúly megbontására. Ezt tanúsítják a minden korábbinál magasabb katonai kiadások, a fegyverkezési 'haljsza ráerősza- kolása a NATO-or szagokra. — A Szovjetunió és ő többi szocialista ország salját béke- prog-almját, konstruktív iavas- tata'i.t állítja szembe a- fokozódó nemzetközi feszültséggel, az USA gazdasági szankcióival, s következetesen kiáll a béke, az enyhülés, a kelet-nyugati kap­csolatok fejlesztése mellett. Mi, itt Európában 'békére törek­szünk, s ezt a törekvésünket aligha kell .magyaráznunk Ma­gyarországon, almely oly sokat szenvedett mindkét világba bo­rúiban. A beszéd után a nagyhegyes! Vörös Október Termelőszövetke­zet fiataljai új búzáiból sütött kenyeret és egy kulacs bort ad­tak át az országgyűlés elnöké­nek. Ezután, a Debreceni Népi Együttes és a Bocskai Népitánc Együttes mutatta be .műsorát, A nagygyűlés az in tér naCio ná lé hangjaival fejeződött be. Zalaegerszegen, az új város­központ díszterén csütörtökön alkotmánynapi nagygyűlést ren­deztek. Takáts Adóm, a .Haza­fias Népfront Zala megyei Bi­zottságának elnöke köszöntötte a nagygyűlés .résztvevőit, majd Duschek Lajosné, az MSZMP KB tagja, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának elnöke mon­dott ünnepi beszédet. Duschek Lajosné beszéde Hazánkban az alkotmány és a törvényesség az állami életnek, a közéletnek az a kerete — mon­dotta —, amelyben a közösség és az egyén 'megtalálhatja o szabadságát és boldogulását, ez biztosítja a demokratikus,'jo­gok gyakorlását nemre, vallás­ra, nemzetiségre való tekintet nélkül minden állampolgár szá­mára. Védi az építő kritika sza­badságát, megadja a beleszó­lás lehetőségét a köz dolgaiba — egyéneknek és kollektíváknak, A törvény és a rend a felelős szabadság és felelősségteljes kötelezettségek összege, egyen, súlyukra vigyázni kötelességünk és egyben életbevágó érdekünk is. A hatalom gyakorlásának felelősségét kell most 'előtérbe állítanunk, nemzeti összefogás­sal nagyobb feladatokat kell vállalnunk, - hangsúlyozta, majd a továbbiakban rámuta­tott: — A békéért és .haladásért folyó küzdelemben száz- és százmillióikkal .haladunk együtt Napjainkban számos tanújelét látjuk annak, .hogy a békeszere­tő erők összefogásával és aktív fellépésével megvan a reális le­hetőség az enyhülés vívmányai­nak megvédésére, a fegyver­kezési. verseny .megfékezésére, egy új világháború 'kirobbantá­sának megakadályozására és a viiáglbéke megőrzésére. A tőkés világ dolgozói közül egyre töb­ben látják és érzik, hogy a fegy­verkezési kiadásokra fordított hatalmas összegeket az általuk megtermelt értékekből veszik el, a tőkések profitja pedig tovább emelkedik. Ugyanakkor százmil­liók — köztük ártatlan nők és gyermekek - éheznek és szen­vednek szerte a világban. A háborús kiadásokra fordított összegekből égetően sürgős szociális gondokat lehetne megoldani. Mennyi ennivalót, kórházat, 'iskolát lehetne ebből adni az embertelen 'körülmé­nyek között élő népeknek! — A magyar nép is aktív résztvevője a nemzetközi béke- mozgalomnak — mondotta ez­után —. Népünk teljes mérték­ben támogatja pártunk és kor­mányunk nemzetközi politikáját, azon törekvéseit, melyeket a jö­vőben is az internacionalizmus, a szolidaritás, a népek közötti barátság és a 'békés egymás mellett élés elve határoz meg. IE szép ünnepnapon is jó hangsúlyozni,, 'hogy bár kis or­szág vagyunk, de tekintélyünk van a világban.. S ezt szocia­lista építőm unkánk sikereivel, a lakosság életkörülményéinek ja­vításával, a békéért vívott küz­delemben való részvételünkkel értük el. Ebben, a 'harcban, úgy mint eddig, a jövőben -is együtt haladunk szilárd szövet­ségeseinkkel, barátainkkal, a Szovjetunióval és a- többi test­véri szocialista orszáqqal. 'Miiként belső feladataink megoldását, úgy külpolitikánk folytatását is .népiünk némzeti egysége alapozza meg. Egyet­értéssel és egységgel támogat­juk a népünk boldogulását, a béke megőrzését szolgáló poli­tikát. E támogatóst, népünk bé- kea'karató't pedig elsősorban az jelenti és fejezi ki, hoqy gaz­dasági és társadalmi feladata­inkat minél eredményesebben végezzük el. A beszéd elhangzása után a Zalaegerszegi Állami Gazda­ság és a zala szén ti várni tsz képviselői i'de'i búzáiból sütött kenyeret adtak át 'Duschek La- josnénak és Varga Gyulának, az M'SZM'P Zala megyei 'bizott­sága első titkárának. Az ünnep­séf! a szózat hangjaival ért vé­get. (MTI). Termelőszövetkezeti dolgozók és gyári munkások együtt tar­tottak gyűlést csütörtökön a Pest megyei Tápiószelén alkot­mányunk törvénybe iktatásának 33. évfordulója alkalmából. A Kohászati Gyárépítő Vállalat gyáregységének kultúrtermé­ben Babcsán József, a nagyká- tai járási pártbizottság első titkára köszötötte a megjelen­teket, majd Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyette­se mondott beszédet. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén megtárgyalta az Állami Ifjúsági Bizottság elnökének jelentését az 1981—82. évi if­júsági parlamentek tapasztala­tairól. A kormány megállapí­totta, hogy a tanácskozások a KISZ X. kongresszusát követő időszak jelentős ifjúság- és tár­sadalompolitikai eseményei vol- tpk, szervesen illeszkedtek a szocialista demokrácia fórumai­nak rendszerébe. A Miniszter- tanács felhatalmazta az Állami Ifjúsági Bizottságot, hogy a KISZ X. kongresszusának kez­deményezései alapján összeál­lított, a kormány által már ko­rábban elfogadott feladattervet egészítse ki az ifjúsági parla­menteken elhangzottakból adó­dó állami feladatokkal, és rendszeresen ellenőrizze azok megoldását. Az Állami Tervbizottság elő­terjesztése alapján a kormány úgy határozott, hogy Szabolcs- Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemp- lén, valamint Zala megye egyes körzetei foglalkoztatási lehető­ségeinek bővítéséhez állami tá­mogatás nyújtását engedélyezi. A támogatást elsősorban pá­lyázati úton olyan üzemek nyerhetik el, amelyek gazda­ságosan létesítenek új munka­helyeket. A Minisztertanács a SZOT előterjesztése alapján határo­zott a munkavédelmi szak- és továbbképzés fejlesztéséről és a középfokú munkavédelmi ok­tatás kiszélesítéséről. Eddig középfokú munkavédelmi vég­zettséget csak megfelelő tech­nikusi alapképzettség után le­hetett szerezni. Ezentúl a két­éves levelező rendszerű képzés­ben a szakközépiskolai, vagy gimnáziumi érettségi bizonyít­vánnyal és kétéves munkavédel­mi szakmai gyakorlattal rendel­kezők is részt vehetnek. így le­hetővé válik, .hogy a kereske­delmi, közlekedési, egészség- üavi szakképesítésűek, és a MÁV-tisztek is megszerezhessék a középfokú munkavédelmi szakképzettséget. A kormány ennek megfelelően módosítot­ta a Munkavédelmi Továbbkép­ző Intézet feladatkörét is. PANORÁMA NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés Libanon­nal foglalkozó rendkívüli ülés­szakán szerdán felszálait So­mogyi Ferenc, hazánk ENSZ- képwiselő'jének helyettese is. Sürgette, hogy a világszervezet tegyen hatékony lépéseket az agresszor .megfékezésére, a válság tartós politikai megol­dására. BEJRÚT A libanoni kormány kérésére francia, olasz és amerikai csa- pategyséqek érkeznek szombat­tól ,Nyug a t-lBej núbba, hogy köz­reműködjenek a csapatszétvá- lasztás és a palesztin és szír fegyveres erőik kivonásának biz­tosításában. A libanoni elnök- választást 'hétfőre halasztották. PÁRIZS Csütörtökön hajnalban bom­ba robbant a Minute című szél­sőjobboldali lap szerkesztősé­gében. A merényletet a most betiltott Action Directe (köz­vetlen akció) nevű anarchista szervezet követte el, mivel a lap támogatta Izrael libanoni agresszióját. DAMASZKUSZ Szíria kiutasította az utolsó egyiptomi diplomatát is fővá­rosából, miután nemrég Mu­barak egyiptomi elnök Damasz­kuszi „Izraellel való összebe­széléssel" vádolta. VICTORIA A SeyChel'Ie-szigeteken lev~rt puccskísérlet a kormány köz' í- se szerint nem követelt áldo­zatokat. A lázadók egyetlen lövés nélkül feladták a rádió'- es a 'kikötőben, valamint lakta­nyájukban lévő állásaikat. A megyei tanács és a népfrontbizottság ünnepi ülése Csütörtök délelőtt a régi megyeháza nagytermében együttes ünnepi ülést tartott Tolna megye Tanácsa és a Ha­zafias Népfront Tolna megyei Bizottsága. Részt vettek az ülé­sen megyénk országgyűlési képviselői, köztük K. Papp Jó­zsef, a megyei pártbizottság első titkára. Császár József megyei ta­nácselnök nyitotta meg az ülést, üdvözölte a résztvevőket, majd Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei titkára mon­dott ünnepi beszédet. Ezután kitüntetések átadásá­ra került sor. A megyei tanács Alkotói díját Császár József ad­ta át Bogár Istvánnak, a Ba­bits Mihály Megyei Művelődési Központ főmunkatársának és dr. Szelényi Béla nyugdíjas KÖJÁL-főorvosnak. Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnöksége ál­tal adományozott kitüntető jel­vényt nyújtott át dr. Farkas Je­nő általános iskolai szakfel­ügyelőnek, a megyei népfront­bizottság tagjának, Galambos Ferencnek, tí hőgyészi MOKÖT- üzem áruforgalmi osztályveze­tőjének, községi népfront­bizottsági elnöknek, Gönszler Péter takarékszövetkezeti el­nöknek, a HNF nagymányoki községi bizottsága titkárának és Minárovits Károly nyugalma­zott általános iskolai igazgató­nak, a HNF magyarkeszi köz­ségi bizottsága titkárának. Be­jelentette, hogy a Hazafias Népfront kitüntető jelvényét író Lajosné, a megyei népfront- bizottság nőpolitikái munka- csoportjának tagja az Orszá­gos Tanács által Budapesten rendezett ünnepségen vette át Alkotói díjasaink Az őcsényi születésű Bogár István 20 évesen kezdte tanítói pályafutását, 1943-ban Sárpili­sen, ahol igazgatóként 1971 szeptemberéig tevékenykedett. Azóta függetlenített népműve­lő, a megyei művelődési köz­pont főmunkatársa. Alig van megyénkben, aki Bogár Istvánt ne ismerné mun­kája révén. Több évtizedig volt a Sárpilisi Népi Együttes veze­tője, mely együttes a Sárköz hagyományainak ápolásával, a tájegység népművészetének magas szintű képviseletével ért el jelentős hazai és külföldi sikereket országos bemutatókon és fesztiválokon. Az együttes érdeme szerint lett birtokosa a Szocialista Kultúráért kitünte­tésnek, s a „Kiváló" címet két ízben nyerte el. Ebben nagy része van Bogár Istvánnak, ha­sonlóképpen a Sárközi lakoda­lom néven isimert rendezvény első .megszervezésében és rend­szeressé tételéiben is. .Bogár .István 'saját hagyo- mányfeltánó, gyűjtő és irányító tevékenysége kihatott és kihat a sárközi települések hagyo­mányápoló munkájára. Szek- szá'rd-SzőJőlhegyen lévő, műem­lék jellegű tanyája a sárközi népélet gazdag múzeuma. Ér­deklődése, gyűjtőmunkája, a tárgyi emlékeken kívül kiterjed a dalok, szokások máiba menté­sére, a díszítőművészetre, vise­letre egyaránt. Az 1970. évi Röpülj páva or­szágos népdaléneklési verse­nyen első díjat nyert az általa vezetett decsi asszonykórus. Hat évvel később a televízió Tojás- paíkoló című népművészeti ve­télkedőjének döntőjébe 'került megyénk csoportja és ebben elsősorban 'övé az érdem. Ab­ban úgyszintén, Ihoqy 1978-ban az általa felkészített sárközi csoport bekerült a 'Röpülj páva döntőjébe. 'Bogár István - aki évtizedek óta tudatosan fárad meqyén'k népművészeti értékeinek mind szélesebb 'körre 'ható meqismer- tetésén — több, mint harminc- esztendős népművelői munkás­ságának élismerésekén része­sült a Tolna megyei Tanács Al­kotói díja kitüntetésiben. * A 74 éves dr. Szelényi Béla nyugdíjas főorvos 1933-lban sze­rezte meg orvosi diplomáját és ezt követően Baján és Szek- szárdon tevékenykedett kórházi, illetve körzeti orvosként. 1957- től nyugdíjazásáig a Tolna me- qyei KÖJÁL-nál tevékenykedett. Itt, hosszú időn át volt a nö­vekvő jelentőségű munkaegész­ségügyi osztály vezetője. Azért a. „növekvő jelentősé­gű" megfogalmazás, 'mert tevé­kenységének ideje egybeesett Tolna megye iparosodásának fellendülésével, a mezőgazda­ság nagyüzemi átszervezésével, a korszerű mezőgazdaságban nélkülözhetetlen kemizálás el­terjedésével. Dr. Szelényi Béla munkaterü­letén a fejlődés, a rohamos vál­tozások mindig újabb és újabb feladatokat jelentettek. Ezeket a feladatokat nagy felkészült­ség birtokában eredményesen oldotta .meg, összhangban a te­rületi szervekkel. A munkaegész­ség ügyi tevékenység fokozása érdekében vállalta a. .kötelezőn túli továbbképző és felvilágosító előadásokat is. Az ő következe­tes munkája nyomán alakítot­ták ki és rekonstruálták a gaz­daságok a méreg raktá raikat. Megszervezte továbbá a foglal­kozási .betegségek bejelentését és sikeresen, mért jó munka- ka.pcsolatokat épített ki; a .me­gye üzemeivé!, szövetkezetei­vel, vállalataivá! és egészség­ügyi intézményeivé!', szerveivel is. Közben több tudományos cik­ket publikált a munikbeqészség- ügyi ártalmak feltárásával, el­hárításával kapcsolatban. 1961 - ben lett a megyei orvosetikai bizottság1, tagja, majd 1967-től elnöke. Közel évtizeden át dol­gozott nem tanácstagként a megyei tanács egészségügyi és szociális bizottságá'bain. Nyug­díjba 1974-iben vonult, de ma. is aktív munkát végez a Hazafias Népfront környezetvédelmi bi­zottságában, a bizottság elnö­keként. IDr. Szelényi Béla- negyvenéves orvosi és majd 'két évtizedes eredményes közegészségügyi., járványügyi' .munkája alaptan lett az Alkotói .díj 1982. évi bir­tokosa. Dr. Szelényi Béla Zászlófelvonás az alkotmány ünnepe tiszteletére Az alkotmány ünnepe tiszte­letére csütörtökön délután az Országház előtt, a Kossuth La­jos téren ünnepélyesen, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Népköztársaság állami zászlaját. A parlament előtti téren — sok érdeklődő jelenlétében — kürtszó jelezte a katonai elöl­járó érkezését, aki meghallgat­ta a csapatzászlóval felsora­kozott díszszázad parancsnoká­nak jelentését és köszöntötte a katonákat. Ezt követően dob­pergés hangjai mellett és dísz­őrök kíséretében vitték az ár- bocrúdhoz, majd a Himnusz hangjaira a díszszázad tiszte­letadása közepette vonták fel az állami zászlót. Az ünnepi esemény befejezéseként a dísz­század és a zenekar díszme­netben vonult el a zászló előtt, ahol katonák, rendőrök és munkásőrök állnak díszőrséget. Zászlófelvonási ünnepség vált csütörtökön délután a Gellérthegyen, a Felszabadulási emlékműnél is: szintén katonai tiszteletadás mellett vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. Bogár István A megyei tanács és a megyei népfront-bizottság -tagjai az ünnepi beszédet hallgatják

Next

/
Oldalképek
Tartalom