Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-19 / 194. szám

nÍéPÚJSÁ „Nemnyugdijas” nyugdíjasok I I I I I I I I I I I I I I I I I I AUGUSZTUS 19 CSÜTÖRTÖK Névnap: Huba A Nap kél 5.45 - nyugszik 19.50 órakor A Hold kél 5.42 - nyugszik 20.26 órakor Otszázhuszonöt évvel ezelőtt, 1457. augusztus 19-én halt meg - 34 éves korában - Andrea del Castagno, neves firenzei festőművész. A NAGYJAVÍTÁS. A dombó­vári üzemfőnökségről elszállí­tották nagyjavításra a Pécsi Vasútigazgatóság legnagyobb vasúti daruját. A javítás körül­belül öt hétig tart, addig egy székesfehérvári daruszerelvény helyettesíti a dombóvárit. SZEKSZARDON, a megye­háza udvarán-augusztus 23-án kabaréestet rendez a megyei művelődési központ. Az est művészvendéqe lesz — többek között — Kern András, a Víg­színház, valamint Heller Tamás és Verebes István a Mikroszkóp Színpad tagja is. O BEMUTATÓ. Tegnap a Dalmandi Állami Gazdaságban kukoricakezelési bemutatót tar- , tottak. A MÉM-NAK és a DÂG, valamint a KSZE vezető szak­emberei vettek részt a vegysze­res kukoricakísérletek eredmé­nyeinek értékelésén. + EJTŐERNYŐS RODEO. Az ejtőernyős sportot a rodeó- val kombinálta az egyesült ál­lamokbeli Mason Cityben a 28 éves Jim Templeton. A modern cowboy egy kis repülőgépről, 1600 méter magasból ugrott le *- pontosan kedvenc lova nyer­gébe. Templeton hatalmas si­kert aratott, bár irigyei azzal próbálták kicsinyíteni tettét, I hogy a ló néhány lépést tett, hogy gazdája a hátára ugor­hasson. * ESKÜVŐ A LEVEGŐBEN. Kötélen lengő székben, 15 emelet magasságban esküdött egymásnak örök hűséget egy spanyol ifjú pár. A férj Róni ♦ Palm ablaktisztító. Napjának nagy részét a levegőben tölti, az épületek külső homlokzatán. Ifjú feleségét munka közben, a 15. emelet egyik lakásába be­pillantva ismerte meg. Stílsze­rűen ebben a magasságban mondták ki a boldogító igent. A pap azonban nem vállalta a nyaktörő mutatványt, hanem az épületen belül, egy szállodai szobából vezette le a ceremó­niát. Galilei és az új világkép című filmet vetíti a tv 2-es programja a Kisfilmek a nagyvilágból so­rozatban 21 ára 1D perctál. # EDDIG csaknem ezren te­kintették meg Vilt Tibor szob­rászművésznek a Babits Mihály művelődési központiban augusz­tus 6-án megnyitott kiállítását. A tárlatot az érdeklődök szep­tember 6-lig bezáróan láthatják. Lapunk augusztus 11-t számá­ban egyik kollégáim részletesen foglalkozik a. nyugdíj -előkészí­téssé! és a nyugdíjazás utáni ta'peisztalatokkal. írásában kitér helyi szokásokra, és bizonyos pszichológiai tényezőkre is. Fel­vételeink a teveii Kossuth Ter­melőszövetkezetben készültek, ahol szintén nagy gondot fordí­tanak a nyugdíjasok foglalkoz­tatására. A nyári munkadöm­ping idején bizony nagy szük­ség is van még a már kihaló- félben lévő szakmákra is, mint a kovács és a bognár. K. A. A Kossuth rádióban 21 óra 40 perc­kor jelentkezik Simon Ferenc műsora az Adottságok, lehetőségek a Hosz- szúhegyi Állami Gazdaságban. Ho­gyan növelhetik az exportálható áru­alapokat, a szőlő- és gyümölcster­mesztési rendszer gesztoraként műkö­dő gazdaságban? Miként lesz a kör­nyező szövetkezetek és társgazdasá­gok szőlőjéből, gyümölcsöseiből gaz­daságosan feldolgozott exporttermék. Szabó Magda egy család három nemzedékének rendkívüli konfliktu­sokkal teli útját követi az 1880-as évektől három évtizeden át Régimódi történet című drámájában, amelyet 20 órától láthatunk a tv 1-es prog­ramján a Madách Színház művészei­nek előadásában. Augusztus 19—27-ig Ma nyílik a sötétvölgyi olvasótábor Az idén is gazdag volt az útitörőnyár sza'ktálborozási proq- raimja. Ezt a programot zárja a Szekszáírd közelében lévő Sötét- yölgyben ma megnyíló olvasó­tábor, mélynek közel száz lakó­ja augusztus 27-ig bezárábn sok ismeretlen ismerőssel és már-lmár barátnak számító ré­gi ismerőssel találkozhat. Ilyen D. Nagy Éva, a Móra Kiadó szerkesztője, vagy Fábián Agos- tonné, a népművészet Kalktasdon élő mestere, és An pus József író. A tábor sok ú(i vendége közül bizonyára szép élménnyel ajándékozza meg a könyv, az óivá sás ifjú barátait Szvorák Katalin- népdalénekes és Móser Zoltán fotóművész azon.'a na­pon, amelynek érdekes esemé­nyei Kodály Zoditán életművéről szálnak a tisztelet hangiján. IDal, tánc, játék, kirándulások, ismerkedés a könyvtárral, szom­szédolás, alkötmánynaipi emlé­kezés szerepel többek között az olvasótábori progralmban. Az értékelés augusztus 26-án lesz. Ezen a napon tábortűz „■rival­dafényében'' kétől sor az ol­vasótábor záráműsorára is. A nyártól,, a tábortól másnap — 27-én — búcsúznak a gyerekek. OL VAST AM Ó vöröst ! De nem az asztalra... Azért nem oda, mert megbuktak a reklámszakemberek az amerikai West Bendben, ahol egy valóban különleges koktélpartira hivatalos vendégek nem itták ki egészen az úszómedencébe töltött gin-tonikot. Ilyesmi nálunk nem fordulhat elő, és ha van elég vállal­kozókedv a szekszárdi strand üzemeltetőjében, akár azon­nal bebizonyíthatja. Persze, nem ginnel és nem tonikkal, hanem szekszárdi óvörössel. Télen, nyáron egyaránt magas színvonalú borisszaságunk ismeretében állítom, hogy a meg­hívottak egy kortyintással innák szárazra a medencét. Rá­adásként akár a teljes hosszában leitöltött Séd-medret is „kiürítenék", mert van ám itt bőven borvidéki virtus! Kü­lönben ez utóbbi megmutatása a tömegméretű vigságon kivül közhaszonnal is járhatna. A borisszák vállalhatnák azt, amire a patak mentén élők képtelenek: megóvnák al­kalmanként használatos „poharuk", a patakmeder tisztasá­gát a környezetszennyezőktől. Hogy pihent agyra vall ez a javaslat? Meglehet. Az érte járó babér azonban nem minket illet. Mi csak lefordítot­tunk magyarra egy ' „hogy mik vannak!"-logantatású ötle­tet. Annyiért, amennyibe a lap kerül: 1 forint 40 fillérért!-óa­Növényvédelem A szőlőültetvényekben most célszerű elvégezni a peronosz- póra és a lisztharmat elleni zá­rópermetezést. Ezzel egy időben szürkepenész ellen hatásos ké­szítményt is indokait kijuttatni. A kezelést a szüret időpontjá­tól függően 8—10 ndponként meg lehet ismételni, de a szü­ret előtt 2 hét várakozási idő betartása kötelezőt Dombóváron a Népköztársaság út és Bezerédj utca sarkán a napokban felállítottak egy konténergarázst, melyet a Beton- és Vasbeton Ipari Művek hirdi telepén készítettek. Az előre­gyártott autógarázs előnye, hogy tehergépkocsival szállítha­tó és bárhol felállítható, alapozás nélkül is. Magyarszéki Endre Fotó: Dombai Minisztériumi állásfoglalás a bútorok garanciális javításáról 23-28 fok Várható időjárás az ország területén ma estig: néhány órás napsütés után nyugat felől időnként erősen megnövek­szik a felhőzet és a Dunántúlon zápo­rok, zivatarok várhatók. A szél dél- ------------------------» n yugatira, nyugatira fordul és ismét megélénkül, a Dunán­túlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 23—28 fok között várható. Az Ipari és a Belkereskedel­mi Minisztérium együttes állás­foglalásban hívta fel a vállala­tokat a bútoroik garanciális ja­vítási időjének csökkentésére, a kifogástalan minőségű munká­ra. Az illetékes minisztériumok már korábban intézkedtek arról, hogy jótállási kötelezettség alá eső bútorokat csaik cikkor hoz­hatnak forgalomba a vállalatok és szövetkezetek, ha szerződés­ben megái lapodnak a bútor­ipari garanciális központtal a jótállási miunkák elvégzésében. A mostani közös állásfoglalás hangsúlyozza., hogy a garanci­ális központ tevékenysége to­vábbra is alapvető, a, szerző­dési kötelezettség azonban nem zárja ki márkaszervizek lét­rehozását. Mindkét minisztérium orra ösztönzi a vállalatokat, hogy bővítsék a saját javítások körét, s hozzanak létre mórko- szerViz-szolgáItatásokat Célsze­rű, ha a vállalatok - anyagi, személyi és egyéb lehetőségeik mérlegelése aiaipljón — felmé­rik, hogy az ország melyik ré­szén tudják a garanciális szol­gáltatást magúik ellátni, és me­lyik részét bízzák a bútoripari garanciális központra. Ha a gyártó vállalat maga is végez garanciális javításokat, azt a fizetési feltételekkel együtt he­lyes o bútoripari garanciális központtal kötött éves szerződé­sekben rögzíteni. A márkaszervizék létrehozá­sával nagyobb kapacitást te­remthetnek a vállalatok o garan­ciális javításokhoz, teljesebben meg tudnak felelni az ipar és a kereskedelem iránt támasz­tott követelményeknek. Halálos közúti baleset IDunakömllőd határálban Ba­logh László 39 éves művezető, bicskei lakos személygépkocsi­jával nekiütközött az úttest szé­lén, műszaki hiba miatt álló, kivi lógítatlon tehergépkocsi na k. Ezután áttért az út ball oldalá­ra és beleszaladt a vele szem­ben szabályosan közlekedő sze­mélygépkocsiba, maijd a mögöt­te haladó személygépkocsi is gépkocsijának ütközött. A bal­eset következtében a vétlen személygépkocsi vezetője, Mutk- li Sándor Imre 27 éves felszol­gáló, előszállósi lakos a hely­színen meghalt. Utasai közül két személy súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett. Sú­lyos sérülésekkel szállították kórházba Balogh Lászlót is. A baleset vizsgálatát a rendőr­ség szakértő bevonásával foly­tatja. Kerékpárral közlekedők közlekedési rendjéről \ Éppel Antal bognármester Borbás József kovácsmester Növény védőszer-javaslat : iPeronoszpóra ellen.: Rézoxí- klorid 50 WP (50 g/10 lit.), vagy Thiiovit S (30 g/1Ó lit.) Szürkepenész ellen: Chínoin Fundazoi 50 WP (10 g/10 lit.), vagy Topsin-IM 70 WP (10 g/10 fit.) Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Lapunkban már több írás je­lent meg, a KRESZ (Közúti Köz­lekedés Szabályai) alapvető rendelkezéseiről, hogy a jár­művekkel és gyalogosan közle­kedők figyelmét ezzel is felhív­juk a közlekedési szabályok be­tartására, a balesetmentes, biz­tonságos közlekedésre. iMost a kerékpáron közleke­dőkre vonatkozó rendelkezések­kel kívánunk foglalkozni, neve­zetesen azért, mert számos eset­ben — a szükséges ismeretek hiánya, vagy gondatlanság mi­att — a kerékpárosok okoztak balesetet, vagy éppen ők váltak baleset áldozatául. - A közle­kedésiben résztvevők jól tudják milyen veszélyt jelent éjszaka, vagy korlátozott látási viszo­nyok között a kellően ki nem Világított kerékpáros, vagy az úttesten egymás mellett ketten- hó urnán közlekedő, — főleg fia­tal em,berek, avagy nem a ki­jelölt helyen vail'ó kerékpározás. A kerékpárral közlekedők fi­gyelmét a következő legfonto­sabb rendelkezések betartására krvá nijuk felhívni : Kerékpárral a kerékpárúton, ahol kerékpárút nincs a leálló­sávon, ahol leállósáv sincs, szo­rosan az úttest jobb szélén kell közlekedni. A kerékpárútan há­romkerekű kerékpárra! közle­kedni tilos. Kerékpárral a leálló sávon, az úttest szélén csak egy sorban szabad közlekedni. Lakott területen kívül a főút­vonalról balra bekanyarodni, vagy a főútvonalon megfordul­ni szándékozó vezető az úttest jobb szélén köte­les leszó Mini és a kerék­párt az útkereszteződésen, ille­tőleg az úttesten — a gytoloqo- sok közlekedésére vonatkozó szabályoknak megfelelően át­tolni. Lakott területen a kerék­páros a betkanyarodást és o megfordulást az általános sza­bályok szerint, kellő körültekin­téssel köteles végrehajtani. A kerékpár pátülésén a 18. életévét betöltött vezető egy, 10 éven aluli gyermeket szállíthat. Egyébként a kerékpáron sze­mélyt szállítani nem szabad. A kerékpárt éjszaka és kor­látozott látási viszonyok között arra rendszeresített lámpákkal kell kivilágítani. Tilos a főútvontalon 12. élet­évét be nem töltött személy­nek kerékpározni : elengedett kormánnyal kerékpározni: ke­rékpárhoz eldőlikocs'it, utánfutót, vagy egyéb vontatványt kap­csolni; a kerékpárt más jármű­vel, vagy állattal vontatni; a kerékpáron oldalra kinyúló, elő­re vlagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetés közben akadályozó, vagy a személy- és vagyonbiz­tonságot egyébként veszélyez­tető tárgyat szállítani és a ke­rékpárral állatot vezetni. Az eml ített rendelkezések be­tartására érdemes nagy figyel­met fordítani és különös tekin­tettel oda kell figyelni a mind nagyobb g épijármű-forgalom­ban kerékpározó gyermekekre. Mert a gyermek éppen a sza­bó1 lyisimereték hiányából, vagy gondatlanságból könnyen bal­esetet ökoZhiot, vagy baleset ál- doratává vállbát. Végezetül meg kell említeni, hogy aki a közúti köz lékedés szabályait megszegi és ezzél másnak, vagy másaknak életet, testi épségét, vagy egészségét gondatlanságból közvetlen ve­szélyeknek teszi ki, vagy köny- nyű testi sértést okoz, szblbáily- sértést kövét el és tízezer fo­rintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Dr. Sz. F. fielo tannin T.wÎÂS'’i?lL,?l,?f?éLI°ï?.Sî32ei lopjo. - Főne,leüli: FEJES ISTVÁN, risi«l'si!i.h.lr«t.s: SZAUU IANOS - Sin,lantéiig : Suliiéul. taSAoíf >af."a£g jf«!:”*■ - «•* « ­......... ............... • - ­_____ uiMiwg IC-A04. sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadc T elefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszard, Széchényi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknal es kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34.— Ft neavedévre il»— f* •»- tnn c* 1—1-------*"""

Next

/
Oldalképek
Tartalom