Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-01 / 126. szám
BïVÉPÜJSÀG 1982. június 1. Atlétika Megyei úttörő-olimpia Június 2-án szerdán a magyar labdarúgó-válogatott az 1. FC Kaiserslautern nyugatnémet csapattal játssza hazai utolsó előkészületi mérkőzését. Ezt követően június 3-án a Jókai klubban sorra kerülő sajtótájékoztatón Mészöly Kálmán szövetségi kapitány kijelöli azt a 22 játékosból álló keretét, amely június 11-én különgépen repül Alicantéba. A szerdai találkozó színhelye a Népstadion, amelynek ezen a délutánon igen mozgalmas a programja. 17.15 órától az Országos Serdülő Kupa döntőt játsszák a Vasas és a Nyíregyháza fiataljai, majd 19.00 órakor a Ferencváros a még mindig Magyarországon tartózkodó spanyol Elche csapatával mérkőzik. Ezt követi 21.00 órától a magyar válogatott-1. FC Kaiserslautern összecsapás. A Bundesliga élcsapatának számító nyuqatnémet együttes még két mérkőzést játszik a szerdait kő- > vetően Magyarországon. Mégpedig június 6-án Zalaegerszegen a ZTE, 9-én Győrött a Rába ETO ellen. Füllesztő melegben mintegy ötórás verseny keretében döntötték el a megyei úttörő-olimpiai címeket. 36 csapat és 24 egyéni versenyző, összesen 240 fő vetélkedett változó sikerrel. Eredmények: Hárompróba. Fiúk. Csapatverseny: 1. Bonyhádi I. számú Általános Iskola 606 (Hegedűs, Holló, Kovács, Csiki, Palkó), 2. Tolnai II. számú Általános Iskola 579, 3. Paksi Bezerédj Általános Iskola 571 ponttal. Egyéni: 1. Hegedűs Péter (Bonyhád I.) 143, 2. Kőszegi József (Szek- szárd II.) 138, 3. Pálinkás András (Tolna II.) 134 ponttal. Leányok. Csapatverseny: 1. Tanítóképző Főiskola Gyakorló Iskola, Szekszárd 762 (Farkas, A dombóvári Habler Erika kislabdadobása Baráth, Parti, Benedek, Füredi), 2. Hőgyészi Általános Iskola 744, 3. Bonyhádi I. számú Általános Iskola 730 ponttal. Egyéni: 1. László Krisztina (Hőgyész) 176, 2. Szabó Gabriella (Paks, Bezerédj) 165, 3. Balázs Henriette (Bonyhád I.) 165 ponttal. Négypróba. Fiúk. Csapatverseny: 1. Szekszárdi IV. számú Általános Iskola 968 (Hadnagy, Reinhardt, Szabó, Bartal, Apró), 2. Zombai Általános Iskola 956, 3. Bonyhádi II. számú Általános Iskola 941 ponttal. Egyéni: 1. Dávid Tibor (Zomba) 251, 2. Hadnagy Balázs (Szekszárd) 237, 3. Baróczai József (Simon- tornya) 216 ponttal. Leány. Csapatverseny: 1. Nagymányoki Általános Iskola 1183 (Weitner, Dolha, Faragó, Ferencz, Nagy), 2. Zombai ÁlTávolugrás, a homokba ért: Vadasi Csaba A négytusa egyéni győztes - Dávid Gyula - a 60 méteres síkfutásban is biztosan nyert talános Iskola 1170, 3. Paksi Bezerédj Általános Iskola 1152 ponttal. Egyéni: 1. Asztalos Ágota (Szekszárd II.) 298, 2. Obrácz Erzsébet (Zomba) 254, 3. Blatt Szilvia (Paks, Bezerédj) 253 ponttal. ötpróba. Fiúk. Csapatverseny: 1. Szekszárdi III. számú Általános Iskola 1392 (Rikker, Bárdi, Sáfrány, Simon, Kapéter). 2. Zombai Általános Iskola 1313, 3. Tamási 1308 ponttal. Egyéni: 1. Kunyik Sándor (Pálfa) 351, 2. Pilisi Vince (Bogyiszló) 336, 3. Rikker Zsolt (Szekszárd III.) 326 ponttal. Leányok. Csapatverseny: 1. Bonyhádi I. számú Általános Iskola 1331 (Kajtár, Wágner, Palkó, Papp, Szabó), 2. Tamási Általános Iskola 1324, 3. Nagydorogi Általános Iskola 1298 ponttal. Egyéni: 1. Kőműves Anita (Dombóvár, Gárdonyi) 343, 2. Őri Erika (Fadd) 321, 3. Müller Éva (Tamási) 314 ponttal. „Nincs lefutott mérkőzés” Szepesi György spanyolországi esélyeinkről és a jövőről 'Szepesi Györgytől interjút kérni nem tartozik a leghálá- sabb feladatok közé. Nem azért, mintlha nem állna készségesen egykori kollégái rendelkezésére. Sokkal prózaibb az ok: hallatlanul elfoglalt ember. Az MLSZ-ben és „főállásában” a Magyar Rádióiban értekezletek során vesz részt, hetente többször látogat vidékre. Április végén újabb jelentős megbízatással bővült tennivalóinak száma: Drezdában, az UEFA kongresszusán a FIFA Végrehajtó Bizottságának egyik európai képviselőjévé választották. íNagy megtiszteltetés, sport- diplomáciai siker a javából, hisz Szepesi György a jövőben részt vesz a FIFA vb-ülésein, ahol pedig olyan fontos kérdéseket tárgyalnak, mint a világ labdarúgásának jelenét és jövőjét. Az MLSZ elnöké új megbízatásában is sokat utazik külföldre, kapcsolatot tart a nagy játék prominens tisztségviselőivel. így tehát szinte nap mint nap tapasztalni kényszerül, hogy a futballvilág nemigen ad esélyt válogatottunknak Spanyolországban. Mi erről a véleménye? — Ami spanyolországi esélyeinket illeti — kezdte —.valóban nem lehetnek vérmes reményeink, hisz nem kisebb ellenfelekkel szemben kellene kivívnunk a továbbjutást, mint Argentína és Belgium. Márpedig egy világbajnok és egy EB- döntős csapat a világ bármelyik válogatottjának kemény diót jelentene. — Ezek szerint tehát nincs sok okunk a reményre... — Azt azért nem mondanám. Épp a világbajnokságok története igazolja, hogy nincs eleve lefutott mérkőzés, a favoritok- nak nem egyszer kínos perceket szereztek a jó előre elparentált együttesek. Ki gondolta volna például az ötvennégyes VB-n, hogy a csoportmérkőzések során 8-3-ra legyőzött nyugatnémetek épp a döntőn vágnak vissza? Meggyőződésem, hogy lesz jó egynéhány meglepetés Spanyolországban is, miért ne okozhatnánk mi az egyiket?! És nem csupán a szerencsében bízom! Valljuk be őszintén, kevesen hitték volna a selejtezők előtt, hogy válogatottunk végül csoportelsőként jut be a hu- szonnégyes döntőbe. Mi ott leszünk, jó néhány nálunk maga- sa'bbro taksált válogatott pedig legfeljebb a képernyő előtt élheti át a nagy pillanatokat. — Milyen eredménnyel lenne elégedett? — Mindenekelőtt a tisztes helytállásban reménykedem, abban, hogy a világ labdarúgásának nagy ünnepén játékával elismerést vált ki válogatottunk, hogy nagyon kemény erőbedobásra kényszeríti a világ- klasszisokkal pályára lépő csapatokat is. Ez már, labdarúgásunk jelenlegi helyzetében siker lenne. Ugyanakkor nem mondhatunk le a továbbjutásról sem! A közvélemény talán kötelező optimizmusnak tekinti, de nem annak számon: „idegen légiósainkkal" megerősített nemzeti tizenegyünk képes a bravúrokra is! A seléjtezők során többször is jelesre vizsgáztak lelkesedésből, küzdeni tudásból és báiiki igazolhatja, olykor a korszerű játék tantárgyából is. Úgy gondolom, ha a felkészülés utolsó fázisa jól sikerül, ha megfelelő lesz a formaidőzítés, ha a lelkesedés töretlen marad, nem vágyálom a továbbjutás sem. — Régi igazság, hogy válogatott csak színvonalas nemzeti bajnokság küzdelmes mérkőzései során válhat ütőképessé. Véleménye szerint a most lezárult bajnokság mennyire szolgálta a nagy célt? — Becsapnánk magunkat, ha azt állítanánk, hogy a hazai pontvadászat eléri a Bundes- Jiga vagy az angol bajnokság színvonalát. Valami azonban megindult az utóbbi időben. Vitathatatlanul kedvező folyamatnak tartom a vidéki csapatok előretörését, azt, hogy újabban már nem elegendő megmutatni vidéken a fővárosi „nagycsapatok" mezét. Manapság már minden egyes pontért meg kell küzdeni. Ezzel egyenes arányiban vált küzdelmesebbé, színvonalasabbá honi bajnokságunk. Sokan úgy tartják, a sportág színvonalcsökkenésének ékes bizonyítéka a Rába bajnoksága. Én nem így látom. Szerintem az ETO az utóbbi évék legjobb magyar bajnoka! Hallatlanul sokat futnak a győri játékosok, s mindezt képesek megtölteni tartalommal is. Taktikai repertoárjuk palettáján meglepően sók szín található, úgy vélem, nem esélytelenek a BÉK-ben sem. A Tatabánya szereplése is dicséretes. Emlékezzünk csak arra a nagyszerű helytállásra, mélyet a világhírű Real Madrid elien produkáltak, összegezve: színvonalasabb, küzdelmesebb, s sokkal tisztább volt ez a bajnokság, mint a korábbiak. — Lehet tehát erre alapozni a VB-n? — Nemcsak lehet, kell is! Ugyanakkor meg kell mondanom őszintén azt is, hogy ez egyelőre nem lett volna elegendő még az eredményes selejtezőkre sem. Jelenleg válogatottunk játéktudása jóval magasabb, mint a bajnoksáa színvonala. Külföldön szereplő labdarúgóink új, előremutatóbb szemléletet hoztak magukkal, egy-két hazai klasszis mellett Fazekasék alkotják a válogatott gerincét, ha őket nélkülöznünk kellene a VB-n, nos, akkor nem lenne okunk még az óvatos optimizmusra sem. — Nyilvánvaló, hogy a jövőben nem elégedhetünk meg az „óvatos optimizmussal", hogy nagyobb lépésekkel kell felzárkóznunk a világ élvonalához. Van-e azonban arra garancia, hogy már a következő VB-re komolyabb esélyekkel utazhassunk? — Ez nagyon nehéz kérdés. Mi mindenesetre azon munkálkodunk, hogy mielőbb ledolgozzuk ma még jelentős hátrányunkat. A legnagyobb gond az, hogy nemigen látok a fiatalok között olyan tehetséget, aki világklasszissá nőhétné ki magát. Ez egyrészt utánpótlás- nevelésünk hiányosságait reprezentálja, másrészt pedig a felnőttcsapatok háza táján tapasztalható szakmai munka színvonalát kérdőjelezi meg. Természetesen a klubokra hárul a legnagyobb munka. Az egyesületek műhelyében kell jóval körültekintőbben, a korszellemnek megfelelőbben dolgozni. Az MLSZ intézkedései ébbe az irányba igyekszenek terelni a labdarúgásunk szekerét. A bajnokság átszervezésével, az élcsapatok számának csökkentésével épp a konkurrenoiaharcot szeretnénk élesebbé tenni és azt, hogy ennek következtében már jobban figyeljenek oda saját utánpótlásukra és arra is, hogy miként, milyen megoldásokkal lehet felszínen maradni! A legnagyobb garancia talán c fiatal edzők korszerűbb szemléletéből adódhat. Verebes, Novak, Temesvári, Török, Szentmi- hályi ennek a generációnak a tagja. Munkájukban már eddig is sök előremutató je'emző fedezhető fel. Persze én töretlenül hiszek az idősebbek, a tapasztalt „öregeik" szemléletváltozásában is. — És a válogatottak szintjén? — A jövőben ott is jelentős változások lesznek. Mészöly Kálmán továbbra is az A válogatottat irányítja, Mezey György pedig az U és az olimpiai válogatott munkájáért felel majd. Ősztől az utánpótlás korú válogatottakat már két szakember, Bicskei Bertalan és Ziegler János vezeti, utóbbi a serdülőkkel foglalkozik. S noha épp a különböző szintű váogatott csapatok felkészítése terén volt eddig a legkevesebb gond, talán azért ez az intézkedés is jobban segíti a célunkat, hogy mielőbb visszaszerezzük a minket megillető helyet a világ labdarúgó-színpadán. SZABÓ ILLÉS Tenisziskola Gunarason A várakozással ellentétben aránylag kevesen jelentkeztek a felhívásra, de a jelenlévők szorgalmasan végzik a kemény feladatokat. Hetente 2x1,5 órás edzést tart Sitkéi Zoltán oktató, aki maga is aktív versenyző. Egyhónapos előkészítő után külön edzenek a lányok és a fiúk is. Rossz idő esetén elméleti, tenisztörténeti foglalkozás, valamint erőnlétfokozás céljából tekézés is szerepel a programban. Az elmaradhatatlan kötelező bemelegítés