Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-08 / 106. szám
1982. május 8. Képújság 7 Mit terítsünk az asztalra ? szítem a tapétát, a függönyöket, a térítőkét, bútorhuzatokat. — Ugyancsak az ön kezét dicsérik a TÁiÉV dombori üdülőjének megkapó összlhangiban levő textíliái is... Beszélne a további terveiről is"? — Szívesen. Azonkívül, hogy munkahelyemen, a Kőbányai Textil művekben továbbra is szép, kellemes öltözködési textíliákat szeretnék tervezni, foglalkozom a párnabútorokkal, amelyek remekül alkalmazhatóak gyerekszobákban és olcsóságuk, tetszetősségük, variálhatóságuk miatt bizonyára sikert aratnak a fiatalok körében is. A párnabútorok tulajdonképpen rugalmas szemcsés anyaggal kitöltött formák, amelyeken cserélhető a huzat. — Végül megkérdezem, hogy mit terítsünk az asztalra? A kérdés persze egyaránt érthető a másutt használatos lakás- textíliákra is. Igényünket bizonyítandó: a szekszárdi kiállítása óta mai napig is felkeresik a Képcsarnok Vállalat üzletét, ahol Pauli-takarókat, asztalkendőket és függönyöket rendelnek... — Őszintén hiszem, hogy a Domus áruházak és a Lakástextil Vállalat kooperációjával és az Iparművészeti Vállalat Budapesten, a Kecskeméti utcai boltjának megnyitásával megszűnik, de legalábbis enyhül a gond. S ki-ki megtalálhatja és otthonába viheti azokat a termékeket, amelyekre eddig csak vágyott. V. HORVATH MARIA Fotó: Czakó Sándor Valijuk be, hogy lakásaink — bármennyire szépítjük a dolgot — meglehetősen jellegtelenek, sőt néha zavarbaejtően hasonlítanak egymásra. Kezdjük a panelelemékből épült házakkal. Lakás, lakás, kisszo'ba, nagyszoba. Nézzük a bútorokat. Szekrénysor, dohányzóasztal, fotelek. És folytassuk a kiegészítőkkel, amelyek segítségével bárki könnyedén egyedivé, lakályossá, otthonossá varázsolhatja (varázsolhatná!) otthonát. Tehát folytassuk... A legtöbb lakásban, illetve szobában műperzsa borítja a padozatot, vagy annak egy részét. .Mostanában egyre több a szőnyeg- padló. Színük általában olyan, amilyen. Ablakainkra, illetve karnispinkra tíz esztendővel ezelőtt a bordűrös függönyöket akasztottuk. Mostanában egykét, sőt háromtenyérni virág- mintájúakkal váltjuk föl. Miért? Mert ez a divat? Erre van igényünk? És a díszpárnák, az abroszok? Olyanok, amilyeneket árusítanak az üzletekben. Szóval milyenek? Jórészt igénytelenségről árulkodnak, de még inkább „csicsásak”. És az anyaguk? Nylon, meg perion, meg ki tudja felsorolni — nemcsak fantázianevüket —, hogy hányféle műanyagból készültek? Nem invitálom az olvasókat, hogy tartsanak velem. Hogy nézzünk be az üzletekbe: milyen a kínálat, önök is mindannyian vásároltak már függönyt, szőnyeget, asztalterítőt... Az elmúlt egy hónapban — ha időm engedte — számtalan boltot jártam végig, noha előre tudtam, utam úgyis reménytelen. De kitartóan kerestem, kutattam a természetes anyagokból készült kelméket. íme néhány válasz a fővárosi és vidéki üzletek vezetőitől, eladóitól: — Kérem, lenből készült függönyt nem tartunk. Hogy-hogy miért? Mert nem kapunk. Persze, hogy nem is rendelünk... Honnét kellene rendelni? — Erre van igény. Ezeket a térítőkét keresik. Abrosz? Van nagyon szép damasztunk. — Szőttes konyharuha? Nem mindegy magának, hogy mivel törli el az edényeket? — s elém raknak egy halom piros rózsás, meg sárga körtés kartonból készült törlőkendőt. — Kinek van manapság ideje függönyt vasalgatni? Netán átgőzölni? A nylont kilöttyenti, máris vissza léhet tenni a helyére. Mindenki ezt vásárolja. ' * Igen, azt veszi a vásárló, ami van, ami kapható. És ez az oka annak, hogy lakásaink jellegtelenek, színtelenek. A népművészeti boltokba viszont szívesen járunk, de a lakásunkba szükséges minden kelléket ott sem tudunk megvásárolni. Részben azért, mert ott nem árusítanak bútorszövetet, konyharuhát, szőnyeget — a kisebb méretű torontáliakat kivéve. Részben pedig azért nem, mert a nagyon szép szódák nem illenek a píüss-, vagy a bőrgarnitúrákhoz. És nem rakhatjuk tele a lakást szőttes, vagy szűrrátétes terítővei sem. Akkor viszont mi a teendő? * Ősszel, Szekszárdon, a Szi- nyei Merse-teremben volt kiállítása a tolnai származású, Pauli Anna textiltervező iparművésznek. Hosszasan beszélgettünk. ő mesélte el. — Néhány évvel ezelőtt a BUBIV nyugati exportra készített kárpitozott bútorokat. Tőlem rendelték meg a lenhuzatot. Néhány piros csíkos visszamaradt és ezeket Budapesten árusították. Ebből akart vásárolni valaki, mire az eladó közölte, hogy „ezek a heverők még nincsenek kikisérletezve, még csak matracbuzattal borították be őket”. Ugyancsak akkor beszélgettünk Pauli Annával arról, hogy a tervezők milyen nehézkesen tudják textíliáikat bejuttatni a kereskedelem vérkeringésébe. Azaz, az Iparművészeti Vállalaton és Képcsarnok Vállalaton kívül más értékesítési lehetőségük gyakorlatilag nincs is. Mondhatnánk, hogy ez így van rendjén, hiszen ezek a termékek csak zsűrizés után juthatnak el a fogyasztókhoz. De ez az út is igen rögös, hiszen az iparművészeknek úgymond maguknak kell menedzselniük magukat. És kikhez jutnak el a roppant finom és ízléses holmik, mondjuk a Képcsarnok üzletéiből? Sajnos, csak igen szűk réteghez. Ugyanis ezektől az elegáns,, „méregdrága" boltoktól — milyen kár! — sokan idegenkednek. Részben azért, mert zavarja őket az ottani atmoszféra, amelyet az egyedi darabok — lámpák, bútorok, textíliák — sugallnak. Többeket pedig a köztudatban élő, de nem mindig igaz „nem az én pénztárcámnak való” állít meg az ajtóban. Örömünkre szolgál, hogy nemrég megkezdték — a Szombathelyi Lakástextil Vállalat és a Domus Lakberendezési Vállalat — a lakástextilgyártási munkák koordinálását. Vagyis reménykedhetünk: talán nem várat magára soká az az idő, amikor kaphatóak lesznek az üzletekben az otthonok összehangolt berendezésére alkalmas, egymással harmonizáló mintázatú kellékek: térítők, függönyök, szőnyegek, díszpárnák — garnitúrában. * Nem mondom, hogy lakberendezési gondjaink máris utóéletüket élik. Azt viszont igen, hogy végre meghallgatásra talált az igényünk. Sokunké. Mert eddig jószerével az igénytelen termékek kínálatát a kereskedelem „nem termel az ipar” mondattal, az utóbbi viszont „nem rendel a kereskedelem”- mel magyarázta meg. Azután a kereskedelem imigyen érvelt: „az igényeknek megfelelően rendelünk"... És máris benne vagyunk abban a bizonyos ördögi körben. Április 29-én Dunaújvárosban, a Képcsarnok üzletében nyílott meg Pauli Anna kiállítása. A szekszárdihoz hasonlóan gazdag választékban vitte el derűs térítőit, teamelegítőit, a puha, tiszta gyapjútakarókat, díszpárnákat, szetteket és a régi sárközi nyári konyhák hangulatát idéző egyszerűen szép, nyers lenfüggönyöket. — Mintha változna a helyzet... Sok megrendelést kaptam az utóbbi időben — mondja — és rengeteget dolgozom. Persze, még mindig sok energiát emészt föl a megrendelő megtalálása. De mindez nem érdekel túlzottan, hiszen az ízlésnevelésnek ez is egy formája. És erre az időt, energiát soha nem szabad sajnálni. Egy dolog viszont szent: gyermekeimtől egyetlen percet sem „lopnék" el munkám javára. Ezért van, hogy gyakran az éjszakába nyúlik a bemintázás, szövés. — Most min dolgozik? — Izgalmas feladatot kaptam. A Székesfehérvári Építőipari Vállalat üdülőjébe én kéA kreppes hatású szőtteseket válogatja a művésznő (jobb oldalon) a kiállítás rendezőjével. Harmónia Családias hangulat, remek programok a Vízmű-klubban anyagiakon múlik Nem az Piros műbőrkötéses klubnaplót lapozgatok. Egy önművelő, szórakozó közösség munkájának dokumentumát. A napló tulajdonosa: a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. A városi ifjúsági klubok helyzetéről legutóbb 1980 áprilisában tárgyalt a szekszárdi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Most a beszámoló öszegezésé- ből idézek: „...megállapíthatjuk, hogy a klubok működésének tárgyi feltételei biztosított - tak a városban. Többségében jól felszerelt klubok állnak a fiatalok rendelkezésére. Mégis jelenleg csak a klubok felében van rendszeresen foglalkozás." „Sokszor a megfelelő támogatás hiányzik a vállalatvezetés, a klubvezetés vagy a KlSZ-alap- szervezet részéről...” Kereken két év múlva változott-e a helyzet? Rehák Róbert, a szekszárdi Várősi Tanács V. B. művelődési osztályának közművelődési főelőadója, a városi klubtanács vezetője. — A 80-as révektől kezdve szám szerint kisebb növekedés tapasztalható. Ez igénynövekedés. Persze, emellett sokaknál van olyan törekvés is, mely szerint egy nagyvállalatnak kötelessége, hogy klubja legyen. Az ifjúsági és a közművelődési törvény ösztönzi is őket erre. Említette a 80-as beszámolót. Akkor is az volt és most is az a véleményem, hogy a klubmozgalom kulcsembere a klubvezető. A megfelelően képzett klubvezető. De akkor nem tud a klubvezető eredményes munkát végezni, ha nem támogatják a tömegszervezetek, a tagság. Ma már nem elsődleges dolgok az anyagiak. Ahol megosztható a munka a klubvezető és tagság között, ott eredményes is. Ma napság már nem lehet embereket csak magnóval, rádióval, még színes tévével sem klubba csalogatni. Több kell. A klubtagság minden rétegének igényét ki kell elégíteni. A klubnak a vállalat kultúrcentrumát kell megtestesítenie. — A vízmű klubja mitől és miért jó? — A klubvezető kiváló szervező, igazi motorja a közösségnek. A tagság pedig mindenben együtt van és szereti a klubot. ■■■■ HM ,W' Minden közösség a megismételhetetlen alkotás örömével büszke munkájára. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat KISZ-esei — természetesen megértéssel és a társadalmi szervezetek támogatásával hátuk mögött - társadalmi munkában varázsolták újjá és bővítették egykori klubjukat. Míg máshol a klub általában hetente csak egyszer „üzemel”, itt munkanapokon is nyitva van, pedig a szervezett programok napja a szerda. Most csütörtök van, és cseppet sem meglepő ez a kivételes maratoni klubnap. Még alig ért véget Herczig Ferencnek, a KISZ szekszárdi Városi Bizottsága titkárának előadása a KISZ-konqresszusról és az időszerű feladatokról, szusszanás- nyi szünet után új program következik. A két tucat meqjelent tannak Lemle Zoltán, a MÉSZÖV Politikai főmunkatársa tartia TIT-előndását a közélet és a maaánélet kapcsolatáról, formáiról és szintéziséről. A teremben vágni lehet a füstöt. Eddig a klubtaqok csak hallgatták az előadót. Most szerepcsere következik. A közéletnél, a művelődésnél maradva ők beszélnek önmagukról.- Ahol sok fiatal dolgozik - mondja Kovács Lászlóné klubvezető, az üzemeltetési osztály ügyintézője —, ott előbb-utóbb igény is születik egy klubra. Nálunk ez 1976-ban történt meg. Attól kezdve létezünk és dolgozunk. Közben a tagság cserélődött, társadalmi munkában új klubot épített, de mindvégig együtt voltunk. Álmennyezet fölöttünk, teleszkópos lámpák mindenütt, a sarokban barnára pácolt bárpult, egy tárlóban a KISZ-szervezet által kapott oklevelek és serlegek, amott pedig AKAI lemezjátszó. Kellemes környezet. — Programjaikat hogyan állítják össze? Balaskó László üzemvezető, KISZ-titkár: - A klubtaggyűlésen mindenki elmondja javaslatát, ezeket összesíti a klubvezetőség. — Persze az iis előfordul - veti közbe Várbíróné Bazsika Gizella SZTK-ügyintéző -, hogy a taggyűlés után ülünk le valahol és beszélünk egy megmozdulásról. Nálunk mindig az egész tagság dönt a programokról. Ismét a klubvezető: — A javaslatokat felhasználva a klubvezetőség tudatosan alakítja ki a programot. Mi rétegmunkát végzünk. Vannak előadások, táncestek, kirándulások, kötöt- tebb és oldottabb programok. Minden rétegnek igyekszünk megfelelő programot adni. Nemrégiben tartottunk magyarnQta- estet is, ahová a nyugdíjas dolgozókat meghívtuk. Nagyon-na- gyon jól érezték magukat és azzal a kérdéssel búcsúztak, hogy „ugye nem ez volt az első és az utolsó”? Nem.- A bárpult mögötti falon és az asztalon látom, hogy itt sört is lehet inni. Ezt még nem nehezményezte senki? Meglepődnek. Talán a kérdés volt rossz? Major Rózsa: — Ez nálunk természetes. Senkinek nem kell megbotránkoznia rajta. Kovács Lászlóné nekitüzesed- ve mondja: - Régebben volt tömény szesz is, de azt mi nem néztük jó szemmel. Végül is a klubtagság javaslatára szüntették meg az árusítását. Itt nem a söré a főszerep, csak van. Ol- dottabban lehet beszélgetni mellette. Itt senki nem lép ki önmagából. Balaskó László: - A programok, a közös szellem, az együtt töltött idő és az élmények azok, amelyek a klub lényegét adják. A szomszéd teremből pingpongozást hallok . . .- Mennyire nőtt hétköznapjaikhoz ez a klub?- Én 1980 májusában jártam itt először - mondja Major Rózsa. — Akkoriban egyszer-két- szer be-benéztem. Most már ott tartok, hogy mindennap itt vagyok. Várbíróné: - Itt senki se játszik szerepet. Mindenki önmagát adja. Mi, a többi dolgozó, a vezetők.- Az emeberk hét közben itt cserélik ki gondjaikat és örömeiket - mondja a KISZ-titkár. Major Rózsa: — Itt vezetőt is bármikor lehet látni és soha sem zárkóznak el. Segítenek, megértőek problémáink iránt. Njár igencsak elmúlt nyolc óra. Közöttünk kétgyerekes anyák is vannak. — Otthon várnak rám a gyerekek — teszi a pontot a mondat végére Várbíróné Bazsika Gizella. - Az a rossz a Tdub- ban, hogy olyan nagyon nehéz itthagyni... A többiek helyeselnek.- Szekszárdon huszonkét helyen van Ifjúsági klub — mondja Rehák Róbert, a városi klubtanács titkára.- És csak tizenhárom működik - vetem közbe.- így igaz, azonban, ha tovább szűkítjük a kört, akkor tíz alatt van azoknak a száma, ahol rendszeresen dolgoznak. Ebből öt, amelyik nagyon jól. Régebben és most is kerestük az okokat. Ritka a helyiség hiányára való hivatkozás. Az az igazi ok, hogy nincsenek megfelelően képzett klubvezetők. A képzéshez mi segítséget tudunk adni. Volt már arra is példa, hogy valakire ráerőltették a klubvezetést. Gondolhatja, hogy mi lett belőle. A vízműnél jó klubtagság van, agilis és tehetséges klubvezetőség, élén a klubvezetővel. Ök megkapnak minden segítséget. Ez lenne az alapvető követelmény máshol is. De sajnos nem ez a tipikus. Á városi klubtanács él és dolgozik. Mi felkeressük a vállalatok vezetőit. Nem zárkóznak el, hanem ígéretet adnak. Ez rendszerint puszta ígérgetés marad. Annak nincs értelme, hogy bármelyik vállalatnál is erőltessük a klubot, ha ők nem akarják. A közművelődés öntevékeny forma. Ahol a vállalati vezetés nem akarja, ott nem is lesz klub. Ám hiányát érezni fogják később ... SZOCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: Kapfinger András. A maratoni klubnap egyik előadója: Lemle Zoltán
