Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-29 / 124. szám

1982. május 29. Múltunkból — Melyik a kedvenc madara? — Kedvelem én mindegyiket. Nagy tisztelője vagyok a termé­szetnek, s benne az állatok­nak... Néhány évvel ezelőtt egy félig megfagyott feketerigót ta­láltunk. Hazahoztuk, meggyó­gyítottuk. Azóta minden télen visszajár... Az erkélyünkön min­dig teli madáretető várja. Tár­saival együtt. De a kedvenc madaram a daru. Mert az apám madara volt. Ö azt sze­rette, meg „hallomásból" tud­ta, hogy milyen madár a daru. Lehet, hogy én is csak tőle tu­dom hallomásból. Hogy milyen is? Apám elmondja a Vigyá­zó madár című prózai költe­mény-prózámban. „...Ászt mon- gyák, a gólyánál is nagyobb, a feje teteje piros, ráérősen, úriasan lépdel. Ráérősen, de annál fgiyelmesebben. Vigyá­zó madárnak es nevezik, ma­gasba nyújtott nyaka a leg- küsebb veszélyt es megérzi... vigyázó természete van, mert egyenesen száll, mert trombi­tálni tud...” — Lírai szépségű kisre­génye az elmúlt esztendő­ben a téli könyvvásárra je­lent meg. Megyénkben ré­gen volt könyvnek ilyen nagy sikere, mint a Vigyázó madárnak. Több helyen ér­deklődtem, nem kapható. Kérdezősködésem miatt megmosolyogtak. Mikorra várható a második kiadás? — A Zsebkönyvtár sorozat­ban jelenik meg jövőre. Előtte hét évvel jelent meg az első verseskötetem, majd két má­sik követte. Most a Holtág cí­mű regényemen dolgozom, amely jövőre kerül a könyves­boltokba... Negyvenkét eszten­dős vagyok. Mindössze négy kötetre íródott föl a nevem. Nem keveslem ezt a számot. Nem, dehogy. Sőt! Én nem termelek kilóra könyveket. És ebben alkut nem ismerek, és nem is fogok soha ismerni. Bé­kében akarok élni önmagám­mal. — És ezután, a Vigyázó madár fényében, árnyéká­ban még gyötremesebb lesz az írás. — Valóban. A vigyázó ma­dár állandóan előttem áll, sze­me rajtam. Nehezíti a munká­mat... Ez a fajta küzdelmem .nem mostanában kezdődött. Hanem az első riportjaimnál, az első verssoroknál. Megma­gyarázom. Hadikfalván szület­tem. Fogadott szülőföldem Kis- dorog, illetve Tolna megye, ahonnét tizennyolc esztendő­sen kerültem, helyesebben jöt­tem Budapestre. Igazi pesti még ma sem vagyok, noha sok minden köt ide. A szellemi cse­lekvéshez itt találtam meg azt a teret, ahol a szellemi mező­ben sávot, ösvényt tudtam ki­taposni magamnak. Vállalva az én kicsi közösségemet, annak kultúráját... dolgoztam. És kezdtem érezni, hogy ez a ka­pott kultúra a szerzettel együtt új színt jelent az irodalmi élet­ben. Persze, csak későn vettem észre, hogy mit hoztam ma­gammal. Micsoda kincseket... De bizonytalan voltam. Jöttek a különböző izmusok, én pedig kételkedtem. — És akkor, 1974-ben megjelent a Szövetségben a fákkal című kötete, amellyel megnyerte az elsőkönyvesek első díját. És hamarosan megjelent Simon István kritikája: „...Ritka pillanat ugyanis, amikor a költő egy nép... történelmi létét fedezi fel szemünk láttára. A Buko­vinából hazatelepült szé­kelyekről van szó... Nála nem mesterkélt formai bra­vúrokon, nem külsődleges fogásokon akad meg az olvasó szeme, hanem mint­ha a történelem mély kút­jába pillantva az emlékek vizén a jövendő egének képét is látja..." — Simon Istvánnak kellett észrevennie, hogy a magyar lí­rában mindennek helye van, minderre szükség van. Tehát ez az első kritika megerősített. De még mindig bátortalan voltam. Hányódó sorsunk, a székelyek kálváriája... Szóval, ha egy fát átültetnek meg­sínyli azt. Hátha még egy nép­csoporttal történik ugyanez... Még a legreménytelenebb pil­lanatokban is éreztem, hogy valamit tenni kell a gyökér­verésért. Lüktetett bennem a belső remény... Ez a tenniakarás és a bizonytalankodás mellet­ti bizakodás nekem mindig erőt adott. — Nyilván mindezek pá­lyája indulásakor is jelen voltak, hatottak. — Indulásom? Hol kezdjem? Bonyhádon érettségiztem. Előbb sikertelen, majd sikeres vizsgát tettem. S akkor jöttem föl a fővárosba, segédmunkás­nak a mai Taurus. Gumi­abroncsgyárba. Rendszeresen írtam riportokat a gumigyári üzemi lapba. A segédmunkási két év elteltével bevittek a lap­hoz, munkatársnak. Az újság­íróiskolát 1961-ben végeztem e^ Nagy előnyt jelentett szá­momra, hogy amit korábban a munkás szemszögéből láttam, később újságíróként észlelhet­tem, hogy miként látja a válla­lat vezetése, hiszen rendszere­sen részt vettem a főnökség értekezletein. Tehát rögződhe­tett bennem mindkét oldal... volt összehasonlítási alapom. Mert a két oldal soha nem egyezett. Valahogy a továbbí­tott szöveg mindig szebb volt az eredetinél. Még ma is azok­ból az évekből élek. — Pályakezdésről emlé­kezve szívesen hallanék a fővárosba kerülését meg­előző esztendőkről. Hiszen azok is nagyon fontosak voltak. — Hogyne! Csakhogy az egy külön fejezet... Bennem mindenképpen az. Az első tár­cám a Tolna megyei Népújság­ban jelent meg. No és verse­ket is Írogattam középiskolás koromban. És amire ugyan­csak szívesen emlékezem: sok­sok sporttudósítást küldtem a szerkesztőségnek. Közülük sokat közöltek. Egyébként a sporttal való kapcsolatom is Kisdo- rogról származik. Jó ideig fo­ciztam az otthoni csapatban. Most is mindig számon tartom, hogy mit csinálnak a fiúk, s ha hazamegyek és tehetem, el­megyek a meccsre... Lenne most egy kérésem. Mivel ma Ihétközi forduló van, tudakolja meg Szekszárdon, hogy a doro­giak mit játszottak, és mondja be este telefonon... Nagyon fon­tos, hogy bent maradjanak az első öt között. — Szívesen megtelefo­nálom, hiszen olyan jó ér­zés, hogy önnek minden fontos, ami otthon történt. Ez tűnik ki könyveinek minden sorából, erre lehet következtetni lakásuk be­rendezéséből, a sok-sok otthoni emléktárgyból, s ugyancsak ez érződik min­den reakciójából. Viszont már az első találkozásunk­kor feltűnt — ami nem tűnt fel: a székely beszéd sajátosságait hiányolom szavaiból. — Érződni szerencsére kissé még érződik beszédemen a székely íz. Viszont egy csomó szó már más jelentést kapott az én használatomban, mintáz otthoniakéban. Pedig annak idején, például a középiskolá­ban, de sok konfliktusom volt a „szavak miatt"! A kémia­órán rendszeresen pakurát mondtam a petróleum helyett. Pontosan úgy, mint otthon.. Vagy egyik kis novellámban madárfiúcskákat írtam madár­fiókák helyett. Bevallom, óva­kodom, nehogy az íz lekopjon beszédemről. Egyébként a Vi­gyázó madár megjelenését kö­vetően nagyon sok levelet kap­tam. Többen — természetesen a székelyek — számon kérték, hogy miért nem teljes egészé­ben „székelyül" írtam a köny­vet. Pontosan azért nem, mert nemcsak a székelyek problémá­járól, ha úgy tetszik, ügyéről szólok benne. Hiszen az írás szolgálat. Valamilyen ügyet, avagy valakiket szolgálnia kell. És ez az ügy — amelyet szol­gálni szeretnék — csak akkor hordoz iaazi értéket, ha túlnő egy szűkebb embercsoport gondjain, vágyain; s mint cseppben a tenger, magában hordozza egy nemzet, egy föld­rész, sőt ezen túl, az egyete­mes közösség felelősségtudatát. És ez az igény megegyezik az emberiség féltésével. — A jövőre megjelenő könyvének, a Holtágnak is egyebek közötti nagy ér­téke a realitás. Életének kudarcokkal teli, vagy aho­gyan ön fogalmaz, „arcu­latvesztő" időszakát írja meg benne. Miért? — Mindig abból indulok ki, hogyha csak húszán vagy leg­alább tizen okulnak az én ku­darcomból, máris elértem vala­mit. S pontosan ezért van szük- séq mindig és minden körül­mények között a realitásra. És ezért esett hallatlanul jól az egyik fiatal költő levele, ame­lyet a Vigyázó madár kapcsán írt nekem. Sok kívánsága kö­zött szerepel, hogy továbbra is legyen erőm a múlthoz. Hát... súlyos kívánság ez, s főként akkor, ha hozzáveszem, hogy legyen erőm a szembenéző múlthoz. Hiszen akkor a múlt nehézsége hatványozódik, de ereje van a mához és a jövő­höz is. Szóval nem mindegy, hogy a szembenézést hogyan végzem el. Mert nem népszerű, ha realitással, viszont akkor te­szem a legtöbbet... Ha va­laki a székelyek, vagy a sváb- ság kérdéséhez nyúl, akkor sokan ingerültté válnak. De ha minél többet foglalkozunk a kérdéssel, egyre többet tisztá­zunk közülük... egyre közelebb kerülhetünk egymáshoz. Min­denki mindenkihez. — Sajnos, a könyv nem jut el mindenkihez, noha a lehetőség adott. Viszont a társművészetek — gon­dolok a filmre, pódium­művészetekre — segítségé­vel a könyvekbe foglalt gondolatok más rétegek­hez is elérkeznek. — Méghozzá fölerősödve. Mert az eredmény azonos a szó és a zene találkozásakor, avagy ha a szó a pódiumról hallik. A hatást többször mér­hettem le saját magamon. Em­lékszem, hogy Tamásiban Jan- csó Adrienn — aki nemcsak értője, hanem érzője is a lírá­nak — szavalt verseimből. Nagy érzés volt olyan drámai előadásban visszahallani azo­kat. Bennem duplán hang­zottak. — A kronológia szabá­lyait kicsit megsértve be­széltünk pályakezdésé­ről. Előbb a budapesti évekről, majd visszakanya­rodva, a Tolna megyeiek­ről. Kérem, folytassuk megint a fővárossal. — Az üzemi laptól mind­össze fél évre a Magyar Ifjú­sághoz mentem, onnét pedig a Népszavához. Most is ott dol­gozom, mint az irodalmi mel­léklet szerkesztője... De enged­je meg, hogy megint Tolna me­gyéről beszéljek, amely szá­momra úgy fontos, ahogyan van. Úqy érzem, a megye az enyém... A táj soha nem bánt velem mostohán. Embernevelő tájnak érzem, s éreztem min­dig. Úgy gondolom, hogy na­gyon fontos, ha él az embe­rekben az egészséges lokál­patriotizmus, de fontos,- hogy nagyobb tájegységekben is tudjanak gondolkozni. Ugyanez vonatkozik a hazafiságra és az internacionalizmusra is! Az egészséges hazafiság éltető ér­zése nélkül nem lehet eljutni az internacionalizmusig —aho­gyan senki nem mehet közép­iskolába az általános iskola el­végzése nélkül. — Beszélgetésünk nem lenne teljes, ha nem szól­nánk a könyvhétről, amely­nek Tolna megyében ismét vendége lesz Tamás Meny­hért. Több helyen találko­zik olvasóival. — Sokszor elhangzott már, hogy az író—olvasó találkozók­nak értelmük nem sok van. Én másként vélekedek erről, mert mindig kaptam valamit ezeken az összejöveteleken. A könyv­hét nemcsak a könyv, hanem a lélek ünnepe is. Ezért is ügyel­ni kell arra, hogy a könyv szer­zőjével való találkozás mellőz­zön minden formalitást. A szó­ra vágyó emberek meghitt ta­lálkozása legyen. — Meghitt, mint az ön szobája, s ahogyan mond­ja: a több ezer kötetes könyvtárával, az emléktár­gyakkal — amelyekhez mélyen kötődik — és gon­dolataival oly csöndesen megvan, oly kiegyensúlyo­zottan tud dolgozni. — Nekem semmim sincs, csak a könyvtáram. Amikor min­dennapos megélhetési gondok­kal küzdöttem, könyveket akkor 5s vásároltam. Szükségem van rájuk a magam belső építkezé­séhez. Számomra a külső épít­kezésnek nincs jelentősége. Nincs nyaralóm, tanyám... — Emlékszem, egyszer elmondta, hogy amikor Kisdorogról Budapestre költözött az égy szál bő­röndben nem volt más, csak a 98 darab olcsó­könyvtári kötete. — Nem akarok kérkedni ak­kori szegénységemmel... mert valójában nem voltam szegény. Legfeljebb pénzem volt na­gyon kevés. — Feleségétől tudom, hogy amikor újabb mun­kához kezd, mindig -vásá­rol magának egy márkás örökirót, néhány betéttel, s azzal dolgozik. Kívánom, hogy még nagyon sok szép tollat vegyen — sokunk örömére. V. HORVÁTH MÁRIA Nem tudom, a mai informá­ciófelelősök tisztában van- nak-e azzal, hogy ők a minden­napi események krónikásai, s előfordulhat, hogy sehol másutt nem marad nyoma bizonyos eseményeknek, csak az ő in­formációs jelentésükben. Ta­pasztaljuk, hogy általában nincs nagy becsülete az infor­mációs jelentéseknek, gyakran felhasználás nélkül kerülnek a papírkosárba, kiselejtezik, meg­semmisítik. Kár, nagy kár, mert a helytörténetírás fontos forrá­sai lehetnének. Az elmondottak természete­sen érvényesek Szekszárd vá­ros polgármesterének, és fő­jegyzőjének havi információs jelentéseire is, amelyek a mi­nap kerültek elő Szekszárd vá­ros iratainak rendezése köz­ben a Tolna megyei Levéltár­ban. Egyetlen kötegben meg­találhatók az 1932—1944 kö­zötti időszak havi információs jelentései — csaknem hiányta­lanul. Ezek a jelentések Sablon­szerűén készültek: — volt-e különösebb tünet a közéletben? — hogyan halad aj. adófi­zetés, mit tett a közigazgatás az adózás érdekében? — politikailag számon tar­tandó esemény volt-e? Ezekről kért hónapról hó­napra jelentést a főispán. Idő­rendben tekintsünk bele az in­formációs jelentésekbe. 1932. január 30. A gazdasági viszonyok nyo- masztóak, mert a város lakói nagyrészt szőlőművelők, s a termelési költséget sem fedező alacsony borárakhoz véve a mezőgazdasági termények, va­lamint az állatoknak zuhanás­szerűen bekövetkezett leszállt árai miatt a lakosság nagyobb része a megélhetés nehézsé­geivel küzd. Ennek következmé­nye, hogy a szőlők megműve­lése több helyt hanyagul tel­jesítetik. A gazdasági mun­kásság főleg szöllőmunkásokból áll, téli időre igen keveset te­hettek félre keresetükből — és így az általános munka- és ke­resethiány folytán nélkülöznek. Mindazonáltal a városban el­látatlanok, éhezők nincsenek, ennek elejét vette az alaposan megszervezett ínségakció. Lé­nyegesen süllyedt az életstan­dardja az iparos és közép- osztálynak. Jelentős azon ipa­rosoknak száma, akik iparuk gyakorlásáról az utolsó időben lemondtak... _ 1932. december 6. Közbiztonsági szempontból említésre méltó, hogy az el­múlt hó folyamán a MÁV vas­úti raktárába betörtek, vala­mint a kir. törvényszék Wert- heim szekrényét szakavatott ke­zekkel megfúrták és a bíróság­nál részben letétként kezelt ér­tékpapírokat, valamint a talált készpénzt ismeretlen tettesek elvitték. 1933. május 8. Az elmúlt hó folyamán figye­lemre méltó kommunista szer­vezkedést leplezett le az állam­rendőrség helyi kapitánysága, amelynek során már régen megfigyelés alatt álló egyének kerültek a rendőrség kezére az őket irányító bpesti vezetővel egyetemben. Maga a szervez­kedés ezelőtt egy évvel kez­dődött az ország fővárosából kiinduló irányítás mellett. A be­szervezett sejttagok többnyire egészen fiatal iparosok — és néhány földmíves ifjúból szer­veztelek be, akiket sikerült a vezetőnek megtévesztenie. 1936. március 31. A Szekszárdon elhelyezendő katonai alakulatok számára építendő laktanya előmunkála­tai a közeljövőben megkezdőd­nek, s ennyiben is több munka- alkalom fog kínálkozni a lakos­ság számára. 1938. augusztus 1. Jelentem továbbá, hogy jú­lius 28-án a Schmideg-féle tég­lagyárban béremelés célzatá­val általános sztrájk tört ki, melynek során 29-én a munká­sok küldöttsége, majd a mun­kaadó gyár vezetője jelent meg a polgármesteri hivatalban. A panaszok meghallgatása után ugyanezen a napon délután a m. kir. államrendőrség kép­viseletében dr. Endrődy József rendőrfogalmazó és dr. Boda Vilmos államrendőrségi detek­tív kíséretében megjelentem a gyártelepen békítés, illetve egyeztetés céljából. Bár a kí­sérlet siketére a munkásság hangulata nem volt korántsem biztató, mert a velük szemben tanúsított és félremagyarázha­tó bánásmódot fájlalták, s ra­gaszkodtak a 10 százalékos béremeléshez, mégsem végző­dött eredménytelenül a kísér­let. Sikerült ugyanis meggyőz­ni a munkásság vezetőit, hogy a Munkás c. lapjukban meg­jelent rendelet csupán tervezet egyrészt, másrészt a téglagyár­tó iparban a munkabér­megállapító bizottság munka­bérei még jogerőre nem emel­kedtek. Utalva a munkásság hazafias és társadalmi jóérzés­re felhívtam, hogy azonnal szün­tessék a sztrájkot be, s menje­nek munkahelyeikre, bízva ab­ban, hogy a hatóság megvédi érdekeiket, s mihelyt a bér­emelésre vonatkozó és végre­hajtható rendelkezés érkezik, közölni fogom velük. A munká­sok ezek után kijelentették egy­értelműig, hogy megkezdik a munkát a következő nap reg­gelén. 1938. október 10. A katonai bevonulásokkal kapcsolatosan felmerült izgal­mak elültek és a lakosság ér­deklődése központjában a ko­máromi tárgyalások kimenete­le áll, mert ettől remélik a rendkívüli intézkedések mielőb­bi megszüntetését. 1940. szeptember 16. A katonai bevonulások miatt előállott rendkívüli viszonyok következtében július és augusz­tus hóra vonatkozó jelentése­met összevonva, az alábbiak­ban terjesztem elő. A közel 20 000 pengős csökkenés a rendkívüli katonai bevonulások­ra vezethető vissza. A városi adóhivatal tisztviselői közül is többen már hónapok óta tel­jesítenek katonai szolgálatot, így az adóbehajtások sem foly­nak abban a mederben, mint egyébként szoktak. 1941. február 5. 1941 január hó elején több száz erdélyi menekült érkezett a városba, akiket a vármegye és a város vezetője fogadott és vendégelt meg. A menekül­tek néhány nap múlva a vár­megye községeibe lettek elhe­lyezve. Szekszárdon kb. 30 sze­mély maradt. 1942. június 15. A téli nagy havazások miatt oly nagy ár- és belvíz keletke­zett, hogy Szekszárd határának 1/5 része víz alá került, a vá­rosban sok ház megrongáló­dott, a talajsüllyedés következ­tében a vízvezeték és csatorna csövei megrepedtek, s a he­gyekben sok pince beroskadt, sok présház megrongálódott. 1942. augusztus 13. A múlt hónapban visszavont katonai behívójegyek a hó fo­lyamán ismét kiadattak. 1942. augusztus 25. Folyó évi június hóban vo­nult el helyőrségünk az orosz hadszíntérre, s katonáinkat ün­nepélyesen búcsúztatta a város közössége. 1944. június 12. Szekszárdon f. é. május 20. napján a város belterületén lakó, zsidónak számított egyé­neket a város belterületéről zárt külterületi lakásokba köl­töztettem, ahol ugyancsak zsi­dó házakban helyeztem el őket, éspedig úgy, hogy több csalá­dot egy közös házba telepítet­tem. 1944. október 13. A bombázások miatt külön­féle helyekről Szekszárdra me­nekültek elhelyezése f. é. szep­tember hó folyamán zavartala­nul ment, jelenleg azonban csak a legnagyobb nehézsé­gek árán lehet egy-két sze­mélyt elhelyezni. A házaknál elhelyezett magyar katonaság (tisztek, altisztek), német kato­naság, egészségügyi anyag- szertár, légvédelmi kitelepítés során elhelyeztetett, valamint menekültek száma már meg­haladja a 3000-et. 1944. november 10. Az ellenséges betörések miatt különféle helyekről me­nekült polgári lakosság, kato­naság és csendőrség elhelye­zése csak nagy nehézségek árán volt lebonyolítható. Mene­kültlétszám október 31-én 3619 egyén. Ugyancsak október hó folya­mán megtörtént az önként je­lentkezőknek a nemzetőrséghez való összeírása. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom