Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-15 / 87. szám
1982. április 15. * NÉPÚJSÁG 3 Megőrzés és megújulás Téglaipari gondok Miből építsék a kéményt? A bátaszéki gyárban blokktéglát és — sajnos — sok selejtet gyártanak TÍZ esztendő az oktatásban ____ meglehetősen tetemes * idő, még akkor is, ha tudjuk, hogy ennél hosszabb szakaszokra tagolódik az oktatásügy története. Hiszen a mégoly jelentős változások sem szüntetik meg az előző korszakok továbbvihető hagyományait. Ugyanakkor egy évtized a tanulók jelentős részének csaknem a teljes iskolában töltött idejét jelenti, a pedagógusok pályájának pedig negyedét- harmadát. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1972. június 15-i határozata az állami oktatásról tehát meghatározó jelentőségű, végehajtásának eredményei, fogyatékosságai hatással voltak és vannak a tanuló ifjúságra,, a pedagógusokra, s - miután közvetve vagy közvetlenül valamennyien érdekeltek vagyunk — az egész társadalomra. Ez a felismerés magyarázza egyebek között az oktatónevelő munka iránt megnyilvánuló széles körű érdeklődést, a tennivalókról folytatott viták sorát. Mit hozott az elmúlt tíz év a magyar oktatásnak? A Központi Bizottság április 7-i ülésén tárgyalt a tapasztalatokról és a további feladatokról. Az eredmények közül elsőként a mennyiségi fejlődés érdemel említést. A cél az ugyan, hogy az iskola a jelen és a jövő feladatainak megoldására képez- zen-neveljen, ami természetszerűleg minőségi és nem meny- nyiségi kérdés, ám az is nyilvánvaló, hogy mennyiség és minőség között szorosan összefüggés van. Nevezetesen: az általános iskola mindaddig egyenlőtlen feltételekkel volt kénytelen számolni, míg az óvodai hálózat nem épült ki, amíg a gyerekek iskolára való előkészítése hiányos volt. Évről évre gyarapodott az óvodák száma, az idén első osztályba lépők több mint kilencven százaléka járt óvodába. Tanult verset, éneket, megfelelő szintre fejlődött beszédkészsége, nem idegen számára a közösség. Következésképpen az első osztályokban magasabb szinten kezdődhet az oktatás. A nyolc- osztályos általános iskola immár a felszabadulás óta kötelező. De valóban általánossá — abban az értelemben, hogy a gyerekek nemcsak elkezdik, — Jó napot kívánok. Lányi Gézával szeretnék beszélni — mondom a telefonkagylóba. Kölcsönös bemutatkozás után kiderül, hogy a női hang Lányi Géza feleségéé. Férje nem tartózkodik otthon. A szekszárdi Korzó Áruházban van, ahol nyugdíjasként dolgozik, mint pénzbeszedő főpénztáros. — Milyen ügyben keresi? — Nemrégen tartották a 42-es választókörzetben a tanácstagi beszámolót. Ott merült föl, hogy a Pollack lakótelepen és környékén nagy szükség lenne egy nyilvános telefonállomásra. S ugyancsak ekkor ajánlotta föl a férje, hogy az Önök saját telefonját használhatják a környéken lakók életveszély, vagy baleset esetén. — És ezt akarják megírni az újságban? — kérdi csodálkozva az asszony. — Ez igazán semmiség. Olyan természetes ez a fölajánlás... Sőt, ha a férjem ezt nem mondta volna a nyilvánosság előtt, akkor is használhatnák a készüléket a rászorulók. Már korábban is jöttek ide telefonálni, például idős emberek, akiknek nincs gépkocsijuk, amellyel rosszul lett társukat azonnal orvoshoz tudták volna vinni. * — „Csak telefonáljon!" mondtam a szomszédnak, vagy egy-egy közel lakónak korábban is, ha tudtam, vagy láttam, hogy bajba jutottak — mondja másnapi beszélgetésünkkor Lányi Géza. — Mi ebben a nagy dolog? Ott a készülék. Esetleg életet menthetünk meg az azonnali segítséghívással. Nem hiszem, hogy ez másoknál ne így lenne. — Az emberek általában nem szeretik, ha otthon zavarják őket... hanem tanköteles korban be is fejezik tanulmányaikat — az utóbbi években vált. A 95 százalékos arány figyelemre méltó siker, kiváltképp, ha számításba vesszük, hogy veszélyeztetett gyerekek — akik a szülői háztól igencsak gyér biztatást kapnak - a többiekhez hasonlóan megszerzik az alapműveltséget. Olykor a környezet visszahúzó erejét legyőzve. A nyolc osztály hiányát eddig is, ezután is pótolhatják felnőttként, a dolgozók iskolájában - a szocialista iskolarendszer egyik sajátossága a hátrányos indulás fölszámolására való készség -, ám tagadhatatlan, hogy a pályaválasztás, a továbbtanulás többnyire tizenéves korban dől el, és kétségkívül előnyt élvez, aki időben fejezi be általános iskolai tanulmányait. Hogy menynyien élnek ezzel az előnnyel? A nyolc osztály befejezése után a diákok 93 százaléka tovább tanul. Ez a mennyiségi fejlődés teszi lehetővé a minőségi követelmények növelését. Az általános iskolákban is. Ma még előfordul ugyanis, hogy a szakmunkásképzők pedagógusai számtani alapműveletekre, folyamatos olvasásra-írásra kénytelenek tanítani növendékeiket. Az elégséges általános iskolai bizonyítvány elégtelennek bizonyul, ha elfogadottá vált, márpedig az adatok szerint azzá vált -, hogy az alapismeretek elsajátítása nélkül senki nem boldogulhat vagy nagyon nehezen boldogulhat az életben, akkor ragaszkodni lehet és kell ezeknek az ismereteknek az elsajátításához, számonkéréséhez. Könnyű belátni, hogy az általános iskolai oktatás színvonalától függ a középiskolák tevékenysége. Tudjuk, tapasztaljuk, hogy mindinkább szükség van a középfokú tanintézetekben elsajátítható ismeretekre, műveltségre. A középfokú képzés belső arányai a következő években az érettségit adó középiskolák javára módosulnak. Ez az arányváltozás sem pusztán mennyiségi, hanem elsődlegesen minőségi fejlődés. A népgazdaság szakember-szükségletéhez igazodó fejlődés. Az iskolarendszer ugyanis sohasem formálódhat a gazdaságtól, a termeléstől, a társadalmi igényektől függetlenül. Lányi Géza — Az nem zavarás, ha valaki egy-két percet telefonál. Ennyivel tartozunk egymásnak... S hogy ez a segítség — ha egyáltalán annak lehet nevezni — jólesik másoknak, elhiszem. Nekem is jó érzés, ha rajtam, ha a családomon segítenek, ha megértőek velem, vagy velük szemben. Élni csak így lehet. És nem is hiszem, hogy van értelme a szószaporításnak. Természetes dolgok ezek — mondja és sóhajt. — Bárcsak mindenben és minden ember így fogná fel a dolgokat... Köny- nyebb és szebb lenne az életünk. Lányi Gézáék öten voltak testvérek. Nagy család az övék. Korán megtanulták, hogy sokat kell egymásért tenni, hogy alkalmazkodni nem csupán hangos vita árán lehet. És azt, hogy felemelő érzés segítő kezet nyújtani a másiknak akkor Mindaz, ami az oktatáspolitikai határozat végrehajtása közben elhibázottnak bizonyult, a társadalmi igényekkel valamilyen módon ellentétes intézkedésekből származott. Ha nem is mindig a termeléssel közvetlen összefüggésben. A történelemtanítás hiányosságai példának okáért nem gátolták egy- egy szakma jó elsajátítását, de azt igen, hogy - a Központi Bizottság üléséről kiadott közleményt idézve — „az iskola kiemelkedő feladata a felnövekvő nemzedékek tudásának, műveltségének, tudományos világnézetének szilárd megalapozása" legyen. Egy-egy tantárgy indokolatlan háttérbe szorulása, a kötelező ismeretanyag túlságosan gyakori módosulása, pedagógiai módszerek múló divatja kedvezőtlenül hatott az iskola stabilitására. Az iskolának — valamennyi fokon — szüksége van a folyamatos megújulásra, de szüksége van az állandóságra is, az érdekek megőrzésére. E nélkül bizonytalanná válik a pedagógus, nehezen érti, követi az iskola szándékait a szülő. A mostani központi bizottsági ülésen elfogadott irányelvek elsődlegesen az állami teendőket, az oktatás tárgyi és személyi feltételeiről való gondoskodást, a központi irányítással és a helyi öntevékenységgel kapcsolatos feladatokat ösz- szeqzik. Mégsem csak szűk szakmai körhöz szólnak. Politikai és társadalmi szervezeteknek, mozgalmaknak és az egyéneknek is megvan a maguk felelőssége az iskolák további fejlődésében. Hoay mást ne említsünk: a szülői gondoskodást, a család ösztönző példáját semmilyen intézmény nem pótolhatja. A pedagógusoknak elismerést, megbecsülést mi, az ifjúság sorsát magunkénak érző felnőttek adhatunk. A tudás, a műveltség ér- —— teket a gyerek azon méri le, hogy mi, az előző nemzedékek menynyire tartjuk fontosnak. Az iskola csak velünk együtt győzheti meg növendékeit a tanulás hasznosságáról. Tőlünk is függ tehát, hogy a megalapozott elképzelésekből, tervekből mi válik valóra, hogy milyenné lesz a következő években, évtizedekben az iskolai oktatás-nevelés hatásfoka, társadalmi presztízse. M. D. baráti körön kívüli. * Szigetvári Ernő, a szekszárdi 42-es választókerület tanácstagja. Nem régen tartotta a tanácstagi beszámolót, melyen a lakók igen szép számmal jelentek meg és számtalan közérdekű problémát vetettek fel. De nemcsak felvetettek, hanem a megoldásokra is tettek javaslatokat, felajánlásokat. Az erről szóló írásos jelentést Szigetvári Ernő megküldte Kovács Jánosnak, a városi tanács elnökének. A fel-jegyzésből néhány sort idézünk: „A Pollack lakótelep szinte valamennyi lakója kéri, hogy mielőbb létesítsenek a körzetben nyilvános telefonállomást, mert a választókerület e téren ellátatlan. Lányi Géza, a telefonállomás létesítéséig saját telefonjának használatát ajánlotta fel... a választókerület lakóinak...” — Az utóbbi esztendőkben sokat változott a tanácstagi beszámolók légköre — mondja Szigetvári Ernő. — Mindenki azon igyekszik, hogy a követelések helyett inkább jól működjön együtt a tanáccsal... * Hogy mikor lesz nyilvános telefonállomás a Pollack lakótelepen? — Az a készülékszállítástól függ — mondja Sziráki Péter, a Pécsi Postaigazgatóság távközlési, műszaki osztályának vezetője. — Annyi bizonyos, hogy még ebben az esztendőben — hoqy melyik hónapban, nem tudom —, felállítjuk a telefon- fülkét a lakótelepen. — vh/n — Huszonöt, harminc évvel ezelőtt Tolna megyében volt egy vállalat, tanácsi vállalat, amelyhez több mint egy tucat téglagyártó üzem tartozott. Ezek a gyárak abban az időben jól funkcionáltak, terméküket keresték az építők, mert nem volt korszerűbb építési anyag. Ma, amikor jól felfogott érdekünk, hogy minél több olyan családi ház épüljön, amelyet magánerőből „finanszíroznak” és szinte kalákában húznak fel, egyre több nehézségbe ütközünk. Ha családiház-építők körében az építőanyagokról esik szó, a panaszáradatnak szinte nincs határa. A tégláról van leginkább szó, amely nem mindig kapható, és főleg a kisméretű falazótéglából, amely kéménynek, tűzfalnak, válaszfalnak is kiválóan megfelel, nemhogy választék, de elegendő mennyiség sincsen. A közelmúltban végigjártam a kis téglagyárakat. Ezek a gyárak a valóságban már nem azok, amik voltak, de kevés költséggel talán némelyiket még üzembe lehetne állítani. A lényeg: pillanatnyilag nincs kisméretű tégla, azaz hetekig kell érte sorba állni. De nézzük, mi iett a régi, kis kapacitású téglagyárak sorsa. Valamikor a simontornya— kölesdi vonalon több téglagyár működött. A pincehelyi tartotta magát legtovább. Itt igen jó minőségű agyagot tudtak bányászni, de kizárólag kézi vetésű téglát készítettek. Gépesítésről alig beszélhettünk. Megszűnt a gyár, bár a helyi termelőszövetkezet is próbálkozott működtetésével. Vagy hat éve leégett a munkáslakás, és azóta a kemence is tönkrement. Még áll a kémény, a kemencét fel lehetne újítani. Sorrendben ezen a képzeletbeli vonalon Keszőhidegkút következik. Itt gépesítették a gyártást, sőt, energiatakarékossági okokból savgyantával próbálkoztak tüzelni — de ekkor már a kemencében a Mecsekből származó mészkövet égették. Végül ez a gyár is megszűnt, helyén most korszerű szárítóüzem áll. A következő téglagyár a gyönki. A múlt évben ennek a kéményét is lebontották. Két munkáslakás-féle van még, erősen düledező állapotban, és a volt gyárudvaron ott rozsdásodik az a mobil, gépkocsira szerelt présgép, melyhez hasonlót még most is lehetne csinálni. Menjünk más irányba! Hőgyész. Szárítóüzem van a téglagyár helyén. Ezt is a hatvanas évek derekán állították le, a dolgozókat éveken át — amíg a számuk teljesen le nem csökkent — Tamásiba szállították. Térjünk át Tamásira: itt a gyár egyre szűkebben jut nyersanyaghoz. Bár évről évre növelik a termelést, jó lakásokat építettek a munkásoknak —, veszélybe került ez az üzem is, amelyben még kisméretű téglát is tudnak gyártani. Az egyre kevesebb munkás azonban csak úgy tudja az éves tervet teljesíteni, hogy szabadnapokon is dolgozik. Miután Pakson egyre erőteljesebb az iparosodás, s mind kevesebb munkást tudnak a gépekhez, a szárítóplaccra, a kemencébe küldeni, ennek az üzemnek a léte is megkérdőjelezhető. Dombóvár térsége. Húsz éve a városban még három téglagyár volt üzemben, ma csak egy. Ennek nyersanyaggal történő ellátása egyre nagyobb gondot okoz, hiszen eddig kis- vasúton Perekac térségéből hordták a téglánakvalót, nem kevés költséggel, idén pedig regálozáshoz különös módon a Fehér-hídtól, a Gunaras-fürdő- től kb. két kilométerről, tehergépkocsikkal. Ez sem olcsó dolog. Az egyik rég bezárt gyár helyén az Unió Ipari Szövetkezet működik, a másikén raktár létesült — de itt is felszedték az iparvágányt. Szakcson, akadozva termel a termelőszövetkezet kezelésében egy kis gyár, de ennek termelését is szinte elkapkodják a helybeliek, csak ritkán jut itteni téglához más községbeli ember, azaz családi- ház-építő. A kölesdi gyárat is termelőszövetkezet üzemelteti. Ennek a terméke eljut még Fejér megyébe is, nem beszélve arról, hogy szekszárdiak is rendszeres vásárlók — valamivel több, mint harminc kilométerről. Egy másik téglagyártó „kapacitás”, amely ugyancsak félig-meddik szövetkezeti alapon működik, Tolnán van, de ez annyira kezdetleges, hogy a téglát csak belső falazásra lehet használni, hiszen azt nem kemencében, hanem kazalban égetik... S talán végére is értünk a téglagyárak felkutatásának? Nem. Bonyhádon is volt egy jó téglát gyártó kisüzem — ennek helyén az építőipari szövetkezet telepedett meg. Tehát itt sem gyártanak téglát. Közben az igény egyre nő. Úgy számítják a szakemberek, hogy egy köbméter fal elkészítéséhez kb. 440 kisméretű téglára van szükség, egy kéményhez pedig kétezerre. Honnan vesznek hát az emberek téglát, házhoz, pincéhez, gazdasági épülethez? Leginkább bontásból származik az anyag és kézen-közön azért hozzá lehet jutni a még működő gyárakból kisméretű téglához. Például Tevejről. Tévéiről külön kell szólni. A bonyhádi áfész üzemelteti ezt a gyárat. Alig egy hónapja képes riportban számoltunk be tavaszi munkakezdésükről. A dolgozóknak kedvük van a munkához, itt kialakult egy jó csapat —, ám az áfésznek több millióba került a felújítás, s hogy ez miként térül vissza? Az majd a későbbi hónapokban derül ki, de erről majd később. Téglagondokról beszélni divatos, ám azt is érdemes szóvá tenni, hogy e gondok tulajdonképpen miből fakadnak. Mindenekelőtt a munkaerőhiány az ok. Manapság kevés ember vállalkozik téglagyári munkára. Nehéz fizikai munka van ott még a korszerű gépek üzemeltetése ellenére is. A kemencében nemcsak nehéz a munka, hanem nagy a hőség — kint esetleg hideg van —, tehát a dolgozók hamar megbetegednek, sőt, maradandó izületi bántalmakat szereznek. A szállítás. A tégla nehéz áru. Szállítása igen sokba kerül, ám c múlt héten találkoztam Simontornyán, ebben a dinamikusan fejlődő községben olyan szekszárdi gépkocsikkal, amelyek Mohácsról, Görcsöny- ből hozták a téglát a Sió menti településre. De téglahiányról — nemcsak a kismérető tégla hiányáról — beszélnek más községekben, városokban is. A nagy távolságra történő szállítás nagy költséggel jár. Bátaszék. Reménységünk még ma is, bár egyre porzik e gyár körül a vita : sok a selejt, nem olyan falazóanyagot gyártanak, mint ami megfelel a lakosság igényének, nagy távolságok vannak a termelő- és felhasználóhely között, a bányából kitermelhető agyag minősége kifogásolható, drága a kemence üzemeltetése... S végül: a bátaszéki üzem nem tud kisméretű téglát gyártani, de tizenkettes falazóblokkot igen, ez azonban csak félig-meddig elégíti ki az igényeket. A kisméretű tégla ezre valamivel több, mint másfél ezer forintba kerül. Nincs rajta nyereség, vagy éppenhogy érdemes vele foglalkozni. A kisméretű, de nagy szilárdságú tégla — amelyből ugyancsak sokra volna szükség, de Tolna megyében, s százkilométeres körzetében nem gyártják — még drágább, mint a normál minőségű-méretű. A téglaipari gondok persze egy írásban nem összegezhetők. Beruházás pillanatnyilag alig- alig lehetséges. Ám a gondolatsor végén bátorkodom megjegyezni, hogy talán kisvállalkozásba lehetne adni a régi gyárakat. PÁLKOVACS JENŐ Csak telefonáljon! is, ha az illető családon vagy A szekszárdi-palánki gyár helyére a talajerőgazdálkodási vállalat költözött
