Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-23 / 94. szám
I 1982. április 23. Képújság 3 Támogatjuk a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népek igazságos harcát! Kitüntetett kollektívák Négymázsás horgony és sóderpresszó Szekszárd-paksi Vízitársulat : Kiváló társulat A kitüntetettek egy csoportja A Szekszárd-paksi Vízitársulat kollektíváját az elmúlt évi kimagasló eredményeiért az OVH és a MEDOSZ Kiváló társulat címmel tüntette ki. Az elmúlt évben hatékonyan dolgoztak, a termelési tervet jelentősen túlteljesítették, elősegítve ezzel a taggazdaságokban folyó termelésii munkát. A vízrendezések, tórendszerek, közterületi és vállalati mélyépítési munkák, a szőlőkultúra alap-munkaműveleteinek elvégzése a múlt évben a terv szerint történt. Az energiatakarékosságban éppen úgy értek el kimagasló eredményt, mint a gépek hatékonyságában. Több mint félszáz erőgéppel és tehergépkocsival bonyolították le a forgalmat, a földrendezést, a megbízások teljesítéA MEDOSZ főtitkára átadja a kitüntetés oklevelét Pataki Lászlónak sét. A termelőmunka hatékonyságának növelését segítette elő a tizenöt szocialista brigád, amelyek csaknem kétszáz tagja teljesítette vállalásait. Az eredmény több mint öt százalékkal volt több a tervezettnél. A dolgozók átlagjövedelme pedig a múlt évben meghaladta az ötvenezer forintot. A kiváló termelési eredményekért kapott magas kitüntetés átadására április 22-én a társulat székházában, a dolgozók képviselői előtt került sor. Hámori László, az lintéző bizottság tagja köszöntötte a dolgozók képviselőit, a vendégeket, köztük az OVH főosztály- vezetőjét, dr. Csevár Antalt, dr. Dobi Ferencet, a MEDOSZ főtitkárát, Varjas Jánost, a szekszárdi városi pártbizottság titkárát, Kovács Jánost, a szekszárdi Városi Tanács elnökét, ünnepi beszédet Pataki László, a társulat igazgatója mondott. Az OVH és a MEDOSZ kitüntetését dr. Dobi Ferenc rövid köszöntő után adta át a társulat igazgatójának, majd Karászi Kálmán, a Közép-dunántúli VÍZIG igazgatója a szocialista munkaversenyben a társulatok között legjobb eredményért - az első helyezést - igazoló oklevelet átadta a szekszárdi társulás tagjainak. Ezután kitüntetéseket, pénzjutalmakat adtak ót. Három dolgozó a Kiváló munkáért kitüntetést, három Kiváló újító, tizenhárom pedig Kiváló dolgozó kitüntetést kapott. Több mint nyolcvanon pénzjutalomban részesültek.-PjLicencvásárlás A gödöllői Ganz Árammérő- gyár új kvarcvezérlésű villamos kapcsolóóra licencét vásárolta meg, sorozatgyártását hamarosan megkezdik, s a tervek szerint még az idén mintegy ötvenezret állítanak elő belőle. A készülék használatával jelentős energiamegtakarítás érhető el, a kapcsolóórák feladata ugyanis, hogy a csúcsidőszakokban kikapcsolják a legnagyobb áramfogyasztó készülékeket. A berendezéseket éjszaka hozzák ismét működésbe, ezzel tehermentesítik az energiatermelő üzemeket. S ami a fogyasztóknak sem közömbös: ilyenkor, holtidőben, olcsóbb is az áram. A hagyományos kapcsolóórák 20 Celsius-fokos hőmérsékleten havonta csaknem öt percet siethetnek vagy késhetnek. Járatpontosságukban ezért évente akár egy óra eltérés is kelet kezhet, s ennek következtében előfordulhat, hogy a nagy áramfogyasztású berendezések nem a kellő időben lépnek működésbe, állnak le. A kvarcvezérlésű villamos kapcsolóóránál naponta mindössze 0,4 másodperc lehet a pontatlanság, és évente sem haladhatja meg az öt percet. A számítások szerint a VI. ötéves tervidőszakban mintegy 350 ezer ilyen kapcsolóóra üzembe állításával 70-80 millió forint takarítható meg. Kétszázötvenezer telefon A tervek szerint idén mintegy 250 ezer telefont gyárt a Mechanikai Művek, közöttük olyan újdonságokat, mint a távhívásra alkalmas nyomógombos utcai készüléket. Tavaly mutatták be a kiállításokon és vásárokon a nosztalgia-telefonokat. A vállalat tervezőgárdája az évtizedekkel ezelőtt gyártott régi telefonok hasonmásait álmodta meg, a készülékek között van fából kézi faragással készült, egyik-másik porcelán és márvány tartozékokkal ; van közöttük falra akasztható és asztali típusú is. Ezek a telefonok már megvásárolhatók, áruk - formájuktól és kivitelüktől függően — kétezer és tízezér forint között van. Kirándulás a Duna közepére Rövid pallóihídon fölmegyünk az elevátorra. Ez a kirakóhajó. Zajos önök mozgással méregetik a hatalmas „kanalak” (a neve: meríték) a Dunából frissen kitermelt kavicsot az elevátor mellé kikötött uszályból. A parton hegyekké magasodik már az anyag. Ugyancsak örökmozgó és sóhajtó-nyögő szállító- szalagok viszik, dobják egymásnak a súlyos sódert az elevátortól a hegyekig. Ennyit látni az első pillanatban. üdvözöljük a „kapitányt", a műszakvezetőt. Klemm János és a kotróbrigád többi tagja régi ismerős. Ezúttal ki'akarunk menni a Duna közepére is, a kotróhájóhoz. Semmi akadálya, de megvárjuk, amíg kiürül az uszály, azzal fogunk utazni. Három uszály van, most csak kettő dolgozik, mert itt, Dombodban nagyon kicsi a távolság a kirakó- meg a kotróhajó között. Máskor, például a duna- földvári szakaszon történő kotrásnál megesik, hogy tíz-húsz kilométerről kell szállítani az anyagot, ilyenkor az egyik uszály mindig útban van a kotróhely és a kirakóhely között, a másik kettőn pedig kiberakás a munka. Eger Jakab „volánja” az uszályon Amíg várunk, körbenézeget- jük az elevátort. Van ennek a remegő és hintázó speciális vashajónak két jókora generátora, az egyik tartalék (mellettük, lent a hajófenéken képtelenség beszélgetni, maximálisa zaj), van továbbá két „hálószobája”, konyhája, csöppnyi irodája, a műszakvezető részére és természetesen magasra emelkedő vezérlőfülkéje, ahonnan irányítják a kirakást, a gépsort, az elevátor több irányú mozgását. Beszélgetünk, várakozik az uszálykormányos és az egyik matróz is, közben odaér, mellettünk köt ki a legnagyobb magyar jégtörő hajó, a tizenegyes. Római számmal jelölve. Szép hajó, sokkal nagyobb. a többinél. Ledobnak róla két hordót, kiugrik a partra egy ember. — Mindig ez vontat bennünket — mondja Klemm János műszakvezető — amikor a téli kikötőbe kell menni Bajára, vagy ha fölhúzunk Paksra, Du- nalöldvárra. Az idén összesen 280 ezer köbméter az üzem kitermelési terve, ennék csak kisebb részét kotorjuk Dombodban. Paksra »negyünk májusban, később Duriafö Id várra. Pakson könnyebb a helyzet, három kirakőhely is van: a konzervgyárral szemben, aztán a Molnár-ároknál és az atomerőműnél. Szóval ezzel megyünk majd — mutat a dübörögve induló, kétezer lóerős jégtörőre. Mellettünk húz el a Xl-es, hamar gyorsul. Integetnek egymásnak a hajósók, valaki átkiabál. Alig túlzók, ha azt mondom: bennünket, vagyis a megüresedett uszályt viszont olyan kicsi hajó húzza fölfelé, a kotró irányába, hogy félek, nem bírja el. Messze a monstrum előtt jár, innen nézve motorcsónak méretű. Uszályunkat persze kormányozni kell hátul, a fülkében, ahova mi is behúzódtunk a szélvihar elől. A kormánykerék hatalmas, sima vas. Eger Jákob forgatja. Most óvatosan, rátartással kell megközelíteni a kotróhajót, vad szél löki az uszályt. A víz haragos, a túlsó part szelíd: zöld sáv, fűzifaérdő. Simán kikötünk. Érti a dolgát mindenki. Könnyen átléphetünk a kotróhajóra. Szeles eső vág, bemenekülünk a vezérlőfülkéAbogy idejöttünk, rögtön öm- leni kezdett az anyag az üres uszályba. így megy ez hajnali öt órától este hétig! Mégpedig étkezési szünetek nélkül. Esznek közben, amikor léhet. Ffét napig egyfolytában dolgozik ez a műszak, utána szabad hete van. Akkor a másik műszak, a másik szocialista brigád állja a sarat. A kemény helytállásról, a gondokról beszélgetünk a „kitágított" fülkében. Minden mozog alattunk és körülöttünk: a víz, a kotróhajó és külön ennek a merítékrendszere. A meríték fáradhatatlanul emeli ki a víz alól, cipeli fölfelé, aztán önti a mázsás adagokat sók körbejáró „kanalával”. A víz nagyja kicsurog a sóderből a hajófenékbe, onnan vastag sugárban löki a szivattyú vissza a Dunába. Két és fél óra alatt be mindnyájan. Az uszálykormányos svájci sapkáját lekapta a vihar, vízbe dobta. Lassan elmerült. Körbe látni a vizet a vezérlőfülkéből. Potyondi István kotrómester dolgozik itt, ahol most hatan szorongunk. Az egész kotróhajó állandóan mozog, oldalirányban, észrevétlen lassúsággal, csőrlővel, hogy egy széles sávból kiszedje az összes kavicsos anvagot. Tehát acélkötélre fűzték, egy-egy horgony rögzíti az iszonyú terhet tartómozgató kötél Végéit. A horgonyok messze vannak egymástól, a partok irányában. A harmadik acélkötél északi irányba húzódik, ezt négymázsás horgonyhoz kötötték, tulajdonképpen ez fogja meg a kotrót, hógy ne ússzon el az árral. telik meg az uszály. A dombori parton ezalatt kiürül a másik. A hegyeket pedig hordja szorgalmasan az ÉPFU és a Volán. A sóder, a kavics erősen koptat: 50—60 ezer köbméter kitermelése után cserélni kell a meríték karvastagságú csap- szegéit és a perselyéket. Kellemetlen, nagy gond, mert „mindig csak a huszonnegyedik órában érkezik új alkatrész” — panaszolják. Pedig nem köny- mű a helyzetük, a munkájuk egyébként sem. Dombodban ilyenkor még néhéz élelemhez jutni, ők meg hajnalban indulnak Tolnáról, a legtöbben motorkerékpárral (a műszalkvezető például fél 4-kor kel), nincs főtt ebéd, érzik az időjárás viszontagságait (novemberi, decemberi hetekben ráfagy a kezük a vasiakra), az év nagyobb részében távol élnék a családtól. Télen két hónapig Baján dolgoznak, de Paks és Dunüföld- vőr térségéből sem jutnak haza egy hétig, kénytelenek a hajón aludni. Sok idejük elmenne a motorozásra, rengeteg pénzük benzinre, ha naponként járnának munkába. De a szabad hét sem a pihenésé sokszor. Otthoni, kerti munkák és társadalmi munkák, sorozatban. Brigád- féladat az is, hogy minden évben felújítják a kopó alkatrészeket. Mindenre vállalkoznak, mintha végtelen lenne az emberi teljesítőképesség. Visszatérve a kirakóhajóhoz, meghívtak bennünket kávéra a „sóderpresszóba”, az elevátor vezérlőfülkéjébe, ami garantáltan körpanorámás. A meríték egy-egy perselyében mázsás teher GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly Közeledünk a kotróhoz. Balra a kis vontatóhajó. A vezérlőtülkében. Potyondi kotrómester figyel és billentyűz. Szalagút a hegyekig
