Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-30 / 75. szám

2 KÉPÚJSÁG 1982. március 30. PANORÁMA Folytatta munkáját a Vietnami Kommunista Párt kongresszusa Marjai József hamburgi megbeszélései A kongresszus nyitónapján, szombaton elhangzott három beszámoló feletti vitával, hoz­zászólásokkal folytatta munká­ját vasárnap a vietnami kom­munisták tanácskozása, ame­lyen a külföldi vendégek is szót kaptak. A küldöttek szombaton nagy figyelemmel hallgatták Le Duc Tho-nak, a politikai bizottság tagjának, a KB titkárának elő­terjesztését a párt építéséről. Le Duc Tho a politikai beszá­moló önkritikus szellemének megfelelően az elmúlt öt év si­kereinek rögzítése mellett szólt a pártépítő munka hiányossá­gairól, egyes vezetők maradisá- gát, bürokratizmusát, szubjekti­vizmusát bírálva. A jövőben na­gyobb figyelmet kell fordíta­nunk a párt tömegkapcsolatai­ra, munkastílusára, ereje, él­csapatjellege kidomborítására - mondotta. A szónok a párt­építés jelentős sikereként köny­velte el, hogy az elmúlt öt év­ben 370 ezer új taggal gyara­podott a VKP, ugyanakkor han­goztatta: megváltunk azoktól a nem kis létszámot kitevő párt­tagoktól, akik méltatlanná vál­tak a párt eszméihez, gyakorla­tához. Pham Van Dong, a VKP KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök a gazdasági helyzetet értékelte szombaton előterjesztett beszámolójában. Mérleget vonva az elmúlt öt évről, a politikai beszámolóban gyakorolt központi bizottsági önkirtikának megfelelően hang­súlyozta: mint végrehajtókat, elsődlegesen felelősség terheli a minisztertanácsot az 1976 óta a gazdaságirányításban elköve­tett hibákért. Ezután ismertette az 1981- gyel indult harmadik ötéves terv legfontosabb mutatóit. A következő öt évben kiemelt fon­tosságú, meghatározó jellegű feladat a mezőgazc/aság, ezen belül is az élelmiszertermelés fejlesztése, ily módon az élelmi­szerhiány felszámolása. Nagy^ súlyt fektetnek a rentábilis ex­porttermékekre, így a gumi-, kávé-, teaültetvények növelésé­re. Az ötéves tervben összesen 16—18 milliárd dongot fordíta­nak központi beruházási célok­ra. Megkülönböztetett szerepet játszik majd a kivitel, elsősor­ban a Szovjetunióval, a KGST- államokkal bővítik külkereske­delmüket. Pham Van Dong kiemelte: a gazdasági programokat annak szem előtt tartásával kell vég­rehajtani, hogy a fő cél a la­kosság, a legnehezebb körül­mények között élő városiak, munkások, értelmiségiek, kato­nák életviszonyainak a stabili­zálása, majd javítása, össze­gezve: a harmadik ötéves terv­ben a mezőgazdaság évi 6-7 százalékkal, az ipar 4-5 száza­lékkal, a nemzeti jövedelem 5- 6 százalékkal emelkedik. „A néhány nappal ezelőtt a szovjet szakszervezetek kong­resszusán és Taskentben Leo- nyid Brezsnyev által előterjesz­tett javaslatok újólag nyomaté­kosan bizonyítják, hogy az SZKP és a szovjet kormány szi­lárdan követi a párt XXVI. kongresszusán kijelölt irányvo­nalat, következetesen megvaló­sítja a 80-as évekre a kong­resszus által elfogadott béke- programot” — jelentette ki Mi­hail Gorbacsov, az SZKP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A szovjet küldöttség vezetője a Vietnami Kommunista Párt kongresszusának második nap­ján, vasárnap mondta el felszó­lalását. Gorbacsov rámutatott, hogy a nemzetközi helvzet jelenlegi ki­éleződésének oka az imperia­Az MSZMP-nek a Vietnami Kommunista Párt ötödik kong­resszusán résztvevő küldöttsége a főváros Hoan Kiem kerületé­nek pártiskolájában barátsági nagygyűlésen találkozott a ke­rület aktivistáival. Hoang Líinhnek, a kerületi pártbizottság első titkárának üdvözlő szavai után Maróthy László, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, a magyar delegáció vezetője lé­pett a mikrofonhoz. Köszöntöt­te a megjelenteket és átadta az MSZMP Központi Bizottsága, a párttagság, egész népünk üdvözletét, tolmácsolta Kádár János, az MSZMP KB első tit­kára jókívánságait. Méltatta a vietnami nép által elért jelentős eredményeket. Ez utóbbiak ki­vívását — mondotta — nagy­mértékben megnehezítette az állandósult külső fenyegetés, az imperialista blokád. Nagyra értékeljük azt a kö­vetkezetes, elvi szilárdságot, helytállást, amelyet o párt ta­núsított és tanúsít ma is a pe­kingi hegemonisták gazdasági, politikai, katonai agressziójával szemben - hangsúlyozta Ma­róthy László. Mély tiszteletet, megbecsülést váltott ki a ma­iizmus, mindenekelőtt az ame­rikai imperializmus politikája. Felhívta a figyelmet azoknak a washingtoni törekvéseknek a veszélyességére, amelyek a „kí­nai kártya” kijátszását célozzák, azt, hogy globális stratégiájuk­ban maximáliis mértékben fel­használják a kínai vezetők szov- jetellenességét és hegemoniz- m.usát. A szovjet küldöttség vezetője hangoztatta, hogy a három in­dokínai ország szolidaritása a béke és a stabilitás jelentős té­nyezője a térségben. Gorbacsov a Szovjetunió teljes támogatá­sáról biztosította Vietnam állás­pontját a délkelet-ázsiai hely­zet rendezésére vonatkozó kér­désekben. Nagyra értékelte a szovjet-vietnami kapcsolatokat és a szovjet vezetés nevében biztosította a vietnami kommu­nisták kongresszusát arról, hogy a Szovjetunió, miként a múltban, úgy a jövőben is, a szocialíista Vietnam mellett áll harcában, amelyet a gazdaság fellendítéséért, s a nép jólété­ért, a szocialista vívmányok megsokszorozásáért folytat. gyár küldöttségből a központi bizottsági beszámoló nyílt, őszinte, kritikus és önkritikus hangvétele, amellyel a kiala­kult nehéz gazdasági helyzet­tel foglalkoztak. „Meggyőződésünk — mondot­ta Maróthy László —, hogy a politikai beszámolóban a gaz­dasági építőmunka feladata­ként kijelölt stratégiai irányvo­nalat követve, a célok teljesí­tésével úrrá lesznek a mostani megpróbáltatásokon”. Foglal­kozott a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány elemével, első­sorban a Délkelet-Ázsióra ha­tást gyakorló kínai és amerikai politikáról, Peking és Washing­ton nyílt együttműködéséről be­szélt. Ebben a helyzetben külö­nösen fontos a szocialíista or­szágok összeforrottsága, béke­politikája — hangoztatta a szó­nok. Végül a két párt, a két nép kapcsolatairól beszélt. A ma­gyar küldöttség vezetője han­goztatta: barátságunk, együtt­működésünk elmélyítését to­vábbra is internacionalista kö­telességünknek tartjuk. Maróthy László beszédét a nagygyűlés résztvevői nagy tetszéssel fo­gadták. BUDAPEST Apró Antal, az országgyűlés elnöke Nilde Jottinak, az Olasz Köztársaság képviselőháza el­nökének és Giulio Andreotti- nak, az Interparlamentáris Unió olasz parlamenti csoportja el­nökének meghívására hétfőn — parlamenti küldöttség élén — Rómába utazott. A delegációt tegnap fogadta Nilde Jotti, a képviselőház el­nöke. * Hétfőn a Magyar Ifjúság Or­szágos Tanácsának (MIOT) meghívására hazánkba érkezett a német ifjúdemokraták (DJD) Werner Lutz elnök által vezetett delegációja. A küldöttség meg­kezdte tárgyalásait a MIOT képviselőivel a két szervezet ka pc so la ta i n ak tóvá b bfe j le s z té - séről és a nemzetközi ifjúsági mozgalom időszerű kérdéseiről. * A Minisztertanács Molnár Károly belkereskedelmi minisz­terhelyettest érdemei elismeré­se mellett — saját kérésére, te­kintettel nyugállományba vonu­lására, tisztségéből 1982. már­cius 31-i hatállyal felmenti. Az Elnöki Tanács Molnár Ká- rolynak eredményes munkássá­ga elismeréseként a Munka Vörös Zászló Érdemrendje ki­tüntetést adományozta. A ki­tüntetést hétfőn Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. VIENTIANE Púja Frigyes külügyminiszter hétfőn délután befejezte Sri Lanka-i látogatását és Colom- bó'ból megérkezett Vientianéba, a Laoszi Néoi Demokratikus Köztársaság fővárosába. Röviddel megérkezése után Púja Frigyes megkoszorúzta a vientianéi hősi emlékművet, maid fogadta őt Phoumi Vong- vidhit, a Laoszi Népi Forradal­mi Párt KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese. VARSÓ Illegális nyomdát derített fel a lengvel rendőrség a Piotrkáwi vajdaságban levő Tomaszów Mazowiecki városában. A rend­őrök a helyszínen lefoglaltak több berendezést, köztük egy nyugatnémet gyártmányú sok­szorosító gépet, valamint nagy mennyiségű óllamellenes tartal­mú röpcédulát és egyéb kiad­ványt is. Kilenc embert letartóz­tattak A ládzi katonai körzet ügyészségének felügyelete alatt gyorsított ütemben folyik a nyomozás. Helmut Schmidt, a Német Szövetségi Köztársaság kancel­lárja vasárnap Hamburgban fo­gadta Marjai Józsefet, a Ma­gyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnökhelyettesét. A hamburgi szenátus vendég­házában lezajlott mintegy más­fél órás, szívélyes légkörű ta­lálkozón a két politikus átte­kintette a nemzetközi politikai és gazdasági helyzetet, vala­miint az NSZK és Magyarország együttműködésének alakulását. A kancellárral való megbe­szélésen részt vett Klaus von Dohnanyi, Hamburg főpolgár­mestere és Kővári Péter, hazánk bonni nagykövete. Ezután Mar­jai József Klaus von Dohnanyi- val, Hamburg főpolgármesteré­vel és Jürgen Steinerttel, Ham­burg gazdasági szenátorával folytatott eszmecserét a két fe­let érdeklő gazdasági kérdések­ről. A Minisztertanács elnökhe­lyettese az este folyamán a sze­nátus által adott vacsora kere­tében találkozott a város köz­életi és gazdasági személyisé­geivel. Marjai József előzőleg pénte­ken Bonnban, szombaton pedig Brémában tárgyalt vezető nyu­gatnémet politikusokkal. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza- és valutaárfolyamai Érvényben: 1982. március 30-től Devizanem Vételi Közép árfolyam 100 egységre. Eladási forintban Angol font 6 266,04 6 272,31 6 278,58 Ausztrál dollár 3 676,64 3 680,32 3 684,00 Belga frank 77,34 77,42 77,50 Dán korona 428,56 428,99 429,42 Francia frank 559,66 560,22 560,78 Hollandi forint 1 321,17 1 322,49 1 323,81 Japán yen (1 000) 142,47 142,61 142,75 Kanadai dollár 2 858,47 2 861,33 2 864,19 Kuvaiti diná r 12 123,81 12 135,95 12 148,09 Norvég korona 574,73 575,31 575,89 NSZK márka 1 458,87 1 460,33 1 461,79 Olasz líra (1 000) 26,62 , 26,65 26,68 Osztrá'k schilling 207,81 208,02 208,23 Portugál escudo 49,26 49,31 49,36 Spanyol peseta 33,02 33,05 33,08 Svájci frank 1 827,81 1 829,64 1 831,47 Svéd korona 594,23 594,82 595.41 Tr. és cl. rubel 2 597,40 2 600,00 2 602,60 USA dollár 3 474,66 3 478,14 3 481,62 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok^ változat­lanul az 1982. február 9-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. VALUTA (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÁRFOLYAMOK Érvényben: 1982. március 30-tól Pénznem Vásárolható legmag. bankjegycímletek Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma Holland forint Japán yen (1000) Jugoszláv dinár Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Török líra USA dollár 50 6 084,14 6 460,48 50 3 569,91 3 790,73 5 000 75,10 79,74 1 000 416,12 441,86 100 735,51 781,01 500 543,41 577,03 500 54,48 57,86 1 000 1 282,82 1 362,16 10 000 138,33 146,89 1 000 67,86 72,06 100 2 775,49 2 947,17 10 11 771,87 12 500,03 100 558,05 592,57 1 000 1 416,52 1 504,14 sa ooo 25,85 27,45 T 000 201,78 214,26 5 000 47,83 50,79 5 000 32,06 34,04 1 000 1 774,75 1 884,53 100 576,98 612,66 1 000 23,20 24,64 100 3 373,80 3 582,48 Maróthy László beszéde Egyoldalú kezdeményezés Moszkva kész az enyhülésre Világszerte nagy visszhangot keltett Leonyid Brezsnyev újabb békejavaslatokat tartalmazó beszéde. Az SZKP főtitkára a szovjet szakszervezetek kong­resszusán bejelentette: Moszk­va egyoldalúan beszünteti újabb közép-hatótávolságú nukleáris rakéták telepítését európai területén, azaz befa­gyasztják a (NATO-kóddal) SS—20-nak nevezett rakéták itteni elhelyezését. A szovjet államfő ezzel tovább lépett legutóbb nyilvánosságra hozott kezdeményezésein: akkor, a Szocialista Internacionálé Moszkvában tárgyaló csoportja előtt kifejtette, lehetőséget lát arra, hogy fokozatosan felszá­molják az Európa területén el­helyezett atomfegyvereket. En­nek feltétele az lett volna, ha az Egyesült Államok eláll a Pershing—II. rakéták és a ha­dászati robotrepülőgépek, más névvel szárnyasrakéták 1983-ra tervezett telepítésétől. Ez jelen­tené ugyanis azt, hogy a je­lenleg fennálló európai erő- egyensúly alapján kezdhetné­nek hozzá a csökkentéshez. A szovjet javaslat értelmében 1990-re már csupán 600 ilyen hordozóeszköz lett volna konti­nensünkön, s néhány évvel ké­sőbb el lehetett volna érni a valódi „nulla-megoldást". Az Egyesült Államok azon­ban — mint azt más, korábbi szovjet békejavaslatok eseté­ben is tette — visszautasította ezt a kezdeményezést, s to­vábbra is a maga egyoldalú előnyöket tartalmazó tervezetét népszerűsítette. A Reagan-ja- vaslat érteimében a Szovjet­uniónak le kellene mondania minden középhatótávolságú ra­kétájáról, míg a NATO jelen­legi hasonló fegyverei megma­radnának. Cserébe mindössze azt ajánlották, hogy lemonda­nak — egyelőre — a Pershin- gek és a szárnyasrakéták tele­pítéséről. A Szovjetunióban vi­szont kijelentették: nem lehet nem létezőnek tekinti Anglia és Franciaország közéi 300 kö­zép-hatótávolságú nukleáris ra­kétáját és hadászati bombázó­ját, amelyek — s ezt senki nem tagadhatja — szovjet célpon­tok ellen irányulnak. Reagan amerikai elnök már országjáró kőrútján sietett le­szögezni: nem lesz hajlandó beleegyezni az atomfegyver­gyártás befa gyasztásába (Telefotó) Moszkva tehát a megromlott nemzetközi légkörben is arra tö­rekszik, hogy megőrizze a fegy­verzetkorlátozási trágyalások folyamatosságát. Aligha kétsé­ges, hogy a washingtoni szél­sőséges körök éppen ennek el­lenkezőjét akarják, azt, hogy szabadon kibontakoztathassák veszélyes fegyverkezési prog­ramjaikat. Ez az oka annak, hogy az amerikai elnök oly sietve visszautasította a szovjet államfő javaslatait. Reagan, s a NATO-csapatok amerikai fő­parancsnoka változatlanul fenn­tartja az abszurd tételt, mi­szerint „a leszerelés csak a fo­kozott fegyverkezésen keresz­tül érhető el", bár magában az Egyesült Államokban is mind több felelős személyiség emeli fel szavát az atomfegyverkezés korlátlan felfuttatása ellen. A Szovjetunió vezetői nem propaganda-offenzívát folytat­nak: akcióiknak az a célja, hogy megértessék, Moszkva va­lóban kész az igazi enyhülésre, s nem fenyeget egyetlen álla­mot sem. A mostani morató­riumhoz hasonló egyoldalú lé­pésekre már volt korábban példa: az NDK területéről több mint ezer harckocsit és tízezer­nél több katonát vont ki a Szovjetunió — hasonló válasz­lépés nélkül. Maga és szövet­ségesei biztonságát szem előtt tártva, a szovjet vezetés most Leonyid Brezsnyev a szovjet szakszervezetek kongresszusán terjesztette elő az új moszkvai békejavaslatokat (Telefotó) ismét, egyoldalú döntést hozott a közép-hatótávolságú rakéták ügyében. Olyan lehetőség ez, amellyel a Nyugatnak megfe­lelően élnie kellene. A Brezsnyev-indítvány kiter­jedt az enyhülés más terüle­teire is. Kezdeményezte a SALT-tórgyalások azonnali fel­újítását, a katonai bizalom- erősítő intézkedések kiterjesz­tését. Az SZKP KB főtitkára ugyanakkor rámutatott: a je­lenlegi hadászati egyensúlyt ki­hívóan fdlborítaná a NATO­rakétatelepítés 1983 végére tervezett végrehajtása. Addig még vagy másfél év van hát­ra; Moszkva mostani kezdemé­nyezésével elébe ment tárgya­lópartnereinek. Májusban foly­tatódnak a kéthónapos szüne­tet tartó genfi megbeszélések, hamarosan kiderül hát, kész-e Washington konstruktív módon válaszolni a szovjet békejavas­latokra, vagy csupán időhúzás­ra törekszik. Miklós Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom