Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-16 / 63. szám
1982. március 16. í tölna"\ ^tnÍÉPCIJSAG 3 Tanácsköztársasági emlékek nyomában (I.) Vörös zászló Tengelicen Hatvanhárom esztendővel ezelőtt kiáltották ki a Magyar Tanácsköztársaságot, amely a proletárdiktatúra második győzelme volt a világon. A munkás-paraszt hatalom dicsőséges 133 napjának számtalan emlékezetes eseménye zajlott le megyénkben is. Közülük epizódszerűen emlékezünk meg ezúttal néhányról. Ezek az események epizódok voltak ugyan, de egyben jellemzőek is, s fontosságukkal meghatározó szerepet játszottak a szocialista forradalom egészében. Temesi Mátyás, a tengelici általános iskola igazgatóhelyettese voltaképpen nem hivatásos helytörténész is. Számos dokumentumot kutatott fel az 1919-es tengelici forradalmi eseményekről, illetve az azokat megelőző hónapokról. — Egy korabeli okirat például megállapítja — tájékoztatott —, hogy az 1918. október 31-e után hazajött katonáktól a főjegyző nem tapasztalt olyan magatartást, amely „alkalmas lett volna a bolse- vizmus terjesztésére". A hazabocsátott hadifoglyok közül csak Bertalan János kistenge- lici kizgazda fiától hallotta dicsérni és helyeselni* e tanokat. — Nos, ennek ellentmond több tény is — folytatta Temesi Mátyás. — Korábban felA nem hivatásos helytörténész, Temesi Mátyás nőtt honismereti szakkört vezettem, most az ifjúságit irányítom, és sikerült megszólaltatnunk az akkori idők tanúit is. Ezek az emlékezések és más, korabeli iratok arról is beszámolnak, hogy 1918 őszén nagymértékben forradalmaso- dott a település és a környék lakossága. S ebben a folyamatban már felfedezhetők a szocialista forradalom jegyei is. — Országos viszonylatban is igen fontos eseményre került sor — különös tekintettel időpontjára — 1919. február 23- án — mutatott egy jegyzőkönyvet Temesi Mátyás. Ebből kitűnik: Gindlicsalád (1931 előtt ez volt a neve Tengelic- nek) községházánál megállapodás történt a községbeli uradalmak tulajdonosai, illetve megbízottai és az uradalmi cselédek, illetve alkalmazottak között „béreiknek, járandóságaiknak a mostani kor kívánalmai szerint történő újólagos rendezése és megállapítása tárgyában". Ami e 'megállapodások között különösen szembeötlő, az az, hogy a vasárnapok mellett május elsejét is szabadnappá nyilvánították. Sok-sok dokumentumot mutatott, emléket mondott el a tengelici amatőr helytörténész a Tanácsköztársaság kikiáltósása előtti hónapok eseményeiről, amelyekben az elégedetlen, forradalmasodó tömeg mellett — a főjegyző állításával szemben — nagy szerepet játszottak a hazatérő katonák, a volt hadifoglyok, s nem utolsósorban eqy budapesti munkás, Zsíros Sándor is, aki a forradalom idején a Tengelicen lakó szüleihez jött, és mint agitátor tevékenykedett, megalakítva a földmunkások helyi szocialista szervezetét. S elérkezett 1919. március 15-e, amikor nagygyűlést tartottak Tengelicen, és a vörös lobogót nemzeti zászlóvá nyilvánították. .. VHM—VZ Fotó: CzS Ötéves a „MOKÖT” dinbivári üzeme (TUDÓSÍTÓNKTÓL) 1977 tavaszán létesített konfekcióüzemet Dombóváron a Magyaróvári Kötöttárugyár. Az új üzem élére fiatal vezető került, Farkas Katalin személyében, aki az anyagyárban szerzett szakmai tudást, és vállalkozott arra, hogy egy távoli kisvárosban — Dombóváron — megszervezi és vezeti az üzemet. öt év elteltével az üzem fejlődéséről és saját sorsának alakulásáról kérdeztük az üzem vezetőjét, aki elmondta Iszliné, Farkas Katalin megszerette az üzemet bevezetőként, hogy félve jött Dombóvárra, mert ott még ismerőse sem volt. Vezetői gyakorlattal se rendelkezett. — Akkor mintegy hetvenen dolgoztunk az ideiglenes épületben. Alsóruházati termékek gyártását bízták ránk. A kezdeti nehézségek után, beindult a termelés. Három éve készült el az új üzemcsarnok, amelybe teljesen új gépeket kaptunk. Dolgozóink létszáma is megnőtt. Jelenleg háromszázan vagyunk. Nemrég bővitettük termelésünket úgy, hogy három termelőszövetkezet vállalt tőlünk bérmunkát. Ők adják a helyiséget és a dolgozókat, mi pedig a gépeket és a munkát. Az ezeken a helyeken dolgozó asszonyok száma is megközelíti a 150 főt. Időközben beindítottuk a ruhakészítő szakma oktatását is a helyi szakmunkásképző intézettel , közösen. Már két osztály végzett. A MOKÖT termékeinek választéka és minősége is fejlődött. Tavaly francia exportra kezdtek el gyártani felnőtt- és gyermekpulóvereket, amelyek több színben, műszálas alapanyagból készülnek. Jelenleg ebből a termékből havi negyvenezer darabot gyártanak, csaknem kizárólaq exportra. MAGYARSZÉKI ENDRE Készül a női pulóver A műszaki-gazdasági értelmiség helyzetének alakulása M apjainkban — úgy tűnik — az érdeklődés középpontjába került a címben említett értelmiségi csoport. Az ok a megváltozott gazdasági viszonyokban keresendő. A világgazdaság mozgásának tendenciája a gazdasági növekedés jelenlegi és várható lassulása és egyúttal a technika gyors ütemű növekedése. Azok a körülmények ugyanis — a nyersanyag- és energiaszükösség, a környezeti szennyeződés fokozódása — amelyek a termelést lassítják — a technika fejlesztését soha nem látott mértékben ösztönzik, sőt kényszerítik, Végiggondolva ennek a várható következményeit, nem lehet vitás, hogy a világpiaci versenynek — még inkább, mint eddig — a műszaki fejlődés lesz a meghatározó tényezője. Ebből az optikából közelítve most már saját helyzetünkhöz, az alábbiakat lehet megállapítani. Műszaki hátrányunk a fejlett ipari országokhoz viszonyítva az iparban nem csökkent. (Ezt nevezik a technikai-technológiai résnek.) Különösen figyelmeztető, hogy a lemaradás a technika gyors fejlődését hordozó és közvetítő ún. progresszív ágazatokban az átlagosnál is nagyobb. A felzárkózás egyik alapteltétele a magasan kvalifikált munkát igénylő, többnyire nagy bonyolultságú, élenjáró műszaki színvonalat megtestesítő, piacképes termékek gyártása és exportálása. Ez pedig a műszaki alkotó tevékenység kibontakoztatását gátló akadályok megszüntetését igényli. Tisztában kell lenni azzal, hogy gazdasági előrehaladásunk nagymértékben attól függ, mennyire sikerül aktivizálni az alkotói energiákat. A műszaki alkotó tevékenységben a szakemberek széles köre vesz részt. A mérnökökön kívül a természettudományok művelői, matematikusok, fizikusok, kémikusok stb., de természetesen nélkülözhetetlenek a menedzserek, közgazdászok, jogászok, marketing-szakemberek is. A műszaki fejlesztésben azonban nemcsak a felsőfokú végzettségű szakemberekre van szükség, hanem technikusokra és megfelelő tudással, tapasztalattal rendelkező szakmunkásokra is. A következőkben a műszaki tevékenység kulcsfiguráira, a mérnökökre összpontosítom a figyelmet, még pontosabban azokra az égető problémákra, melyek megoldásra várnak ennél az értelmiségi csoportnál. Kezdem a sort a mennyiségi mutatók oldaláról. Hazánkban a felsőfokon képzett műszaki állomány jelentős, hiszen mérnöki vagy azzal fogalmilag közel azonos diplomával több mint százezer aktiv kereső rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy tízezer foglalkoztatottra kb. százharminc mérnök jut, ami nemzetközileg is figyelemre méltó. Hiszen csak olyan országok előznek meg, mint az USA (204) és az NSZK (139). Milyen módon értékesíti a nemzetgazdaság ezt a szellemi tőkét, azaz milyen a mérnöki munka hatékonysága? A dolognak ez az oldala már távolról sem olyan kedvező. A különböző számítások szerint Magyarországon a mérnöklétszám a létrehozott összgazdasági termékhez viszonyítva kiugróan magas, és a mérnöki munka így értelmezett összgazdasági hatékonysága a velünk összemérhető országokhoz hasonlítva túl alacsony. Érdemes közelebbről is megvizsgálni néhány olyan tényezőt, amely jelentősen befolyásolja, illetve akadályozza a mérnöki munka hatékonyságát. Ismeretes, hogy egy ember vagy csoport hangulatára, közérzetére, ezen keresztül alkotói ambíciójára erősen hatnak a létviszonyok. Egyrészt azért, mert az anyagi alap behatárolja az emberi élet szerveződésének lehetőségeit. Másrészt, mivel a bérekben kifejezésre jut a társadalom — nem a deklarált, hanem a valóságos — megbecsülése, értékelése, Így ennek megfelelően igazítja az egyén és a csoport saját magatartását is. Vagyis többé-kevésbé annyit nyújt, ameny- nyit kap. Ez az alku egyébként minden társadalmi csoport esetében jelen van, még ha rejtett formában is. Az elmúlt évek vizsgálati tapasztalatai felhívták a figyelmet a műszaki értelmiség anyagi-szociális viszonyaira. Példának csak egyet említek: a lakást. A legújabb felmérések szerint az 1973-ban végzett mérnökök 40 százalékának nincs önálló lakása. Az is eléggé ismert, hogy a bérek nem töltik be az ösztönzés szerepét. A bérarányokból származó ellentmondás többrétegű. Nézzük más társadalmi csoportokhoz viszonyítva a helyzetet. Nem térül meg, vagy legalább is túlságosan későn a befektetés, melyet az oklevél megszerzése igényel. A nem vezető beosztású felsőfokú végzettségű műszakiak keresete 1979-ben 11,6 százalékkal haladta meg a szakmunkásokét. Az 1980-as adatok alapján a nappali tagozaton egyetemet végzett mérnökök 53 éves korukban érik el az egyszerű szakmunkát végző, és 57 éves korukban a közepesen bonyolult \szakmunkát végző munkások életkeresetét. A különlegesen bonyolult munkát végző szakmunkások életkeresetét — 60 éves korig számítva — nem érik el. A fiatal, pályakezdő műszaki diplomások első nagy csalódása — mely gyakran évekig negatívan hat a munkájukra —, hogy 25—26 évesen nagyon gyakran kevesebbet keresnek a szakmunkás, sőt még olykor a segédmunkás kortársaiknál is. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy ebben az értelmiségi csoportban a legnagyobb a fizikairvunkás-származásúak aránya és általában a legalacsonyabb ti szülői támogatás mérté- ke, igazán így válik érthetővé az anyagi gondok súlya. agy tekintsük a pályán belüli egyenlőtlenségeket. Sokat, emlegetett paradoxon az is, hogy a magasabb szakmai kvalitást igénylő, kulcsfontosságú helyeken foglalkoztatott szakemberek bére a legalacsonyabb. Mindenekelőtt a fejlesztés, a tervezés, a gyártáselőkészités mostohagyerekek. Magasabb bért kapnak a közvetlen termelésirányításban dolgozó diplomások. Ám igazán csak akkor érhet el egy műszaki szakember jelentősebb anyagi megbecsülést, ha vezető funkcióba emelik. A vizsgálatok tanúsága szerint a fentebb említett különbségek az utóbbi években még csak fokozódtak. Az aránytalanságok nemcsak az alapbérben jutnak kifejezésre, hanem a különböző prémiumok és jutalmak odaitélésénél is. Az utóbbi évek vizsgálati adatai szerint a magasabb vezető állású dolgozók hozzávetőlegesen az alapbérük 30 százalékának megfelelő prémiumot és jutalmat kaptak, a termelésirányítók 20 százalékot, a fejlesztésben és a tervezésben dolgozók 10 százalékot. A gondok másik csoportja a mérnöki munka hasznosítása. Az alapvető probléma nem a mérnökök túlzott száma, hanem munkájuk alacsony fokú hasznosítása. Társadalmunkban meglehetős pazarlás folyik a szellemi értékekkel. Egyes vállalatok adatai szerint ugyanis a fontosabb szakmacsoportokban a dolgozók szellemi kapacitásának 40—50 százalékát nem használták ki. Ezzel van összefüggésben az a jelenség is, hogy a vállalatoknál minden évben magasabb a felsőfokú diplomások iránti igény, mint a végzett hallgatók száma, noha szaktudásuknak csupán egy töredékét tudják hasznosítani. Ennek nyilvánvaló oka, hogy az adott bérarányok mellett a vállalatok számára igy is megéri mérnököket alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy ezek a jelenleg érvényben lévő bérarányok összekuszálják a munkaerőpiac mechanizmusát és az ebből kiinduló jelzőrendszer torzítva közvetíti az igényeket az oktatás felé is. Nem kétséges, hogy nálunk a mérnöki tudás alacsony fokú kihasználása eleve abból következik, hogy a diplomások a legtöbb vállalatnál a valóban mérnöki tudást igénylő feladathoz viszonyítva túl sokan vannak, és alacsony bérük miatt a vállalatok nincsenek rákényszerítve a velük való ésszerű gazdálkodásra. Van azonban a dolognak egy másik oldala. Számos olyan munkakör van, amelynek betöltése mérnöki tudást igényelne, de azt egyéb szempontok alapján alacsonyabb képzettségűek töltik be. (Ilyen a mérnökinek minősített munkahelyek 42 százaléka!) Á mérnöki szaktudás pazarlásához hozzájárulnak — a béreken túl — gazdasági életünk egyéb zavarai is; az anyag- és az alkatrészhiány: a vállalatok közötti kooperáció egyenlőtlensége, az ezekből származó akadályok elhárítására fordított idő- és energiaveszteség, a mérnöki munkát nem igénylő, de annál inkább emésztő rutinfeladatok. SASI műszaki alkotó munka hatékonyságának a jelentős nöM vetése feltételezi a gadzaság működési, irányítási és inEl tézményi rendszerének következetes fejlesztését; a hi- . I ánygazdálkodás felszámolását, a vállalatok tényleges önállóságának, költségérzékenységének a növelését, hosszú távú érdekeltségének és kockázatvállalási képességének a megteremtését, annak minden konzekvenciájával együtt. MÓDRA LÁSZLÓ Minőségellenőrzés Exportcsomagolás
