Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-04 / 2. szám

A NÉPÚJSÁG 1982. január 4. A Debreceni Csokonai Színház A reformáció eszméit elsőként magukévá tevő gazdag, korán polgárosodó Debrecen elölyá- róiiná'l már 1795-ben jelentke­zett Kelemen László színtársula­ta. Igaz, az első előadásra csu­pán 1798-ban került sor. A Fe­hér Ló fogadó udvarán meg­épített játszóhelyen 1810-től rendszeresen tartottak előadá­sokat — e dátumtól számítható az önálló debreceni színjátszás kezdete. A hőskor igazi értékét a deb­receni színjátszás a volt bécsi orvos-növendék, Sándorffy József igazgatása alatt -mutatta -fel. Vezetése alatt a társulat igen tehetséges művészeket nevelt, és műsoflpoli-t-ilkájo az akkori vi­szonyokhoz képest figyelemre, -méltóan széles skálát ölelt- fel. Sajnos, 1824-ben bekövetkezett háláló után 36 esztendeig szin­te nem 'beszélhetünk színészet­ről Debrecenben. Ehhez a máig -kissé érthetetlen helyzethez hoz­zájárult a kőszínház -megépítte. tése -körüli rendkívül furcsa hu­zavona. Enyhén szólva különös, hogy az a- város, amely sok anyagi áldozattal pártolta a magyar nyelvűség ügyét, amely nem húzódozott hatalmát, ízlé­sét és gazdagságát méltókép­pen demonstráló középületek emelésétől, a színház esetében bizalmatlanságot és kicsinyes­séget árult el, A város először az akikor már hírneves Ybl Mik­lóst -bízta -meg- a- színház terve­zésével, de a -háta mögött ugyanezt o feladatot -kiadta Skala icZky Antal építésznek is. Az évek folyamán- -kiderült, hogy Ybl tervei az eredeti költ­ségvetés duplájába- kerültek volna-, de a- tervező hajlandó­nak -mutatkozott a-z áttervezésre. Időköziben a város már megbíz­ta Skőlm-iczky-t, ak-i 1861-ben el­kezdte a-z építkezést. Az ünne­pélyes megnyitóra 1863. októ­ber 7-én került sor Katona Bánk bánjának előadásával. Az ün­nepi bemutatón Gertrudis sze­repét Jókaiaé Táborfalvi Róza játszotta óriási sikerrel. Az 1866—74 között eltelt idő­szakot a fellendülés éveinek nevezhetjük; -ismét erős társu­lat alakul toi lés a repertoár is változatos. A legjelesebb ven­dégeik közül csak Blaha Lujzát és Vízvári 'Gyulát említjük. Az 1. világháború, majd a Tanácsköztársaság időszaka alatt nemhogy visszafejlődött volna a debreceni színjátszás, hanem hazánkban egyedülálló­an várattam, forradalmi lendü­lettel' tört előre. 1913-'ban Dit- rói Mór lett a színház igazgató­ja, működése olaitt a korszak legjobb műveit tűzte a színház műsorára. 1917-től 1919-ig Hol­tai Jenő állt a 'színház élén, és szinte első dolga volt, hogyato- pos műhel/munkával kamara, társulatot hozzon létre, mély az Arany 'Bikában játszott. Az 1919- es esztendő hirtelen fellendülé­sét azonban egészen 1936-íg váltaikozóan hullámzó, előretö­rő, majd hamarosan hanyatló periódus követte. A hosszas ten. gődést aztán 1936-től 44-ig valóságos aranykor követte: Horváth Anpád igazgatása alatt. Az európai hírű 'Horváth rende­zői erényei a színházat soha nem látott színvonalra emelték. Ragyogó társul átépítő és szí­nészpedagógus volt, aki csalha­tatlan *ösztön'nel fedezte fel a fiatal tehetségeket, és igyeke­zett színházához vonzani, szép feladatokkal ellátni őket. Ladá­nyi Ferenc, Halasy IMarika-, Po­gány Margit, Szabó -Imre pálya­kezdése fűződik nevéhez. E nemes hagyamá-nyók kije­lölte úton, szinte -különösebb tö­rés -nélkül sikerült a felszaba­dulás után továbbhaladni. Mindjárt az első években ölyan igazgatót nyert a- színiház Té­ri Árpád személyében, aki a -múlt értékeit figyelemmel kísér­ve, maradéktalanul -képes volt eleget tenni a szocialista szín­házzal szemben támasztott kö­vetelményeknek,. Az akkor pá­lyakezdő fiatalok közül soroljuk fel: Soós l-m-re, IBicskey Károly, Foga-rassy Mária-, Márkus László, Zenibe Ferenc, Tytí At­tila, Andaházy Margit, Örkényi Éva nevét. A Téti Árpád igazgatása által fémjelzett esztendők megala­pozták a- későbbi fejlődés lehe­tőségét is: -Debrecen mindig nyitott volt az új kezdeménye­zések, a modern színházi törek­vésék -megvalósítására, s o -mai napig különös szeretettel fo­gadja a fiatal -rendezőket, szín­művészeket. RÉVY ESZTER SOMOGYIN&w 1981 különleges élményt ho­zott a Dél-Somogy megyei Ál­lami Gazdaság meliorációs fő­mérnökének, dr. Ágh Pálnak. Mexikóban volt. Az itt rende­zett világkiállításon mutatták be a dél-somogyiak meliorá­ciós és burgonyatermesztési technológiáját 45 ország szak­embereinek. E kiállítás meg­szervezése és az érdeklődők tájékoztatása volt a küldetése. Mint elmondta, Mexikó mező- gazdaságának jellemzője: év­százados eszközökkel és mód­szerékkel művelik a földet a -nagyobbrészt csak családi szük­ségletre termelő kis paraszt- gazdaságok tagjai. Itt is, mint a többi fejlődő országban, a korszerűbb gazdálkodási egysé­gek létrehozása mellett az új technológiák elterjesztésében rejlik a legtöbb lehetőség. Jól­lehet Mexikó a kukorica ős­hazája, termésátlagaik nem érik el a hektáronkénti két ton­nát sem. Az AGROBER által exportált rendszertechnológiá­val már két év után öt tonnát meghaladó hozamokat értek el. Hasonlóan nagyok a lehetősé­gék a melioráció területén is. Mexikóban tapasztalható volt, hoqy a magyar mezőgazdaság­nak rendkívül jó híre van. Ha úgy tetszik: nagy a kereslet az ezzel kapcsolatos magyar szel­lemi export iránt. Olyan lehető­ség ez, melyet a világkiállítá­son részt vevő magyar vállala­tok — köztük a MEZŐGÉP, a szarvasi tangazdaság és a du- navarsányi tsz — is igyekeztek hasznosítani. Rendkívüli volt az érdeklődés, több mint harminc szakembercsoporttal tárgyaltak a magyar küldöttség tagjai. Az ismeretek exportja — s ez nyilvánvaló — általában is egyike a legjobb üzleteknek. Külön is elgondolkodtató, hogy a szakmai tudás „világpiaci ára" jóval magasabb, mint az itthoni. Végűi is egyértelmű, hogy az ilyen üzlet milliókat hozhat a népgazdaságnak is. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Évek óta csak gondok, prob­lémák híre jött a dunaújvárosi papírgyár szalmacellulózgyárá- ból. Akadozott a szalmaellátás, ezzel együtt a termelés is. Olyan Vélemények is szárnyra keltek, melyek szerint egysze­rűbb lenne a szalmacellulóz- gyártást leállítani, mint a szük­séges rekonstrukciós munkákat elvégezni. Ezért is meglepő, hogy az idegent a bejáratnál egy tábla fogadja, amelyen a gyár kollektíváját köszöntik. Az elmúlt évben rekordot értek el: 22 ezer 440 tonna cellulózt ter­meltek. Mint elmondták: könnyebb volt az 1981-es év. Végig fo­lyamatosan volt szalma. Jöhe­tett fagy, aratás, szalma min­dig volt. Korábban a hangula­tot rontotta, hogy az emberek tudták a mezőgazdaságban, tő­lük szinte pár száz méterre van a szalma, az üzem pedig anyaghiány miatt állt. Az el­múlt év bizonyította, hogy van szalma alapanyag Magyar- országon és ennek hasznosítá­sa kifizetődő mindenkinek. Napjainkban egy tonna cellu­lóz a világpiacon 600 dollárba kerül és itt Dunaújvárosban gyártják a hazai cellulózszük­séglet csaknem egészét. Most jó az emberek hangu­lata a cellulózgyárban,, meg­nőtt a bizalmuk a gyár iránt. Az igazság az, hogy a terme­lés eredménye a fizetési borí­tékokban is meglátszott, örül mindenki a 22 ezer tonnás tel­jesítménynek és szívesebben dolgoznak, mert látják: munká­juknak értelme, eredménye van. PETŐFI NÉPE Bács-Kiskun megye 461 ipar­telepén, 160 mezőgazdasági üzemében a foglalkoztatottak száma meghaladja a kétszáz­ezret. Jelenleg 95 üzemben mű­ködik az állami egészségügyi szolgálat keretében üzem­egészségügyi szolgálat, 382 rendelési órában, üzemegész­ségügyi tevékenységet 27 fő­foglalkozású, 68 részállású or­vos lát el. Az elmúlt tíz eszten­dő jelentős fejlődést hozott az üzemorvosi ellátásban, hiszen 1970-ben is még csak 91 órá­ban rendeltek orvosok, az üze­mekben. 1980 végén megkezdte működését a megyei üzem­egészségügyi szakrendelés, s nemrégiben a Kiskőrösön át­adott hasonló intézmény — or­szágosan is egyedülálló kezde­ményezés volt létrehozása — mutatja, hogy az üzemegész­ségügyi hálózat kialakítása -nagy lendülettel folytatódik. Az utóbbi években örvende­tesen javultak az üzemekben dolgozó orvosok, asszisztensek munkakörülményei. Igen sok helyen több helyiségből álló — kezelőt, rendelőt, pihenőt, la­boratóriumot is magába fog­laló — egységet alakítottak ki. A Kecskeméti Konzervgyár 100 ezer forintot költött például la­boratóriumi felszerelésre, a Ge- menci Állami Erdő- és Vad­gazdaság félmillió forintért lé­tesített rendelőt, amelyben a fa- kitermelésben dolgozók vibrá­ciós ártalmainak szűrővizsgála­tára is berendezkedtek. Az üzemorvosi szolgálatok megszervezésével járó számta­lan gond ellenére örvendetes, hogy a fejlődés töretlen, s az ipari vállalatoknál, a mezőgaz­dasági nagyüzemekben dolgo­zók mind többen részesülhet­nek az üzemorvosi ellátásban. Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 1982. január 1-től az ötnapos munkahét bevezetése következtében a szakorvosi rendelőintézet és a körzeti orvosi szolgálatok rendelési ideje a következő: Szakorvosi rendelőintézet, Szekszárd. Rendelési idő: hétfő, kedd 8.00—15.50-ig szerda, csütörtök, péntek 8.00—15.20-iq Ettől eltérően rendelnek a következő szakrendelések: Gégészet 1. Rendelési idő: hétfőtől-i-péntekig Ideggondozó II.. 8.00—17.00-ig Rendelési idő: hétfőtől—péntekig Röntgen: 8.00—17.00-ig Rendelési idő: hétfőtől—péntekig 7.30—17.00-ig Fizikotherápia : Rendelési idő: hétfőtől—péntekig Szemészet: 7.00—17.00-ig Rendelési idő : hétfő, kedd 8.00—16.50-ig szerda, csütörtök, péntek Belgyógyászat: 8.00—16.40-ig Rendelési idő: hétfőtől—csütörtökig 7.30—16.20-ig pénteken Gépjármű alkalmassági vizsgálat: 7.30—16.50-ig Rendelési idő: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 14.00—16.00-ig szerda Felnőtt kardiológia: 14.00—15.00-ig Rendelési idő: hétfőtől—péntekig Orthopédia: 8.00—14.00-ig Rendelési idő: hétfő, szerda, csütörtök 8.00—14.00-ig Gyermeknőgyógyászat : * Rendelési idő; hétfőtől—péntekig Szombati napokon 8—12-ig a következő szakrendelések működnek: 8.00—13.00-ig Belgyógyászat, baleseti sebészet, nőgyógyászat, gégészet, röntgen, laboratórium, fizikotherápia. II. sz. körzet: Dr. Szőlősi Géza. Rendel : Szekszárd, Kölcsey Itp. 25. körzeti orvosi rendelő. Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek 13.00—18.00-ig kedd, csütörtök 8.00—13.00-ig III. sz. körzet: Dr. Aladics István. Rendel: Szekszárd, Bezerédj u. 2. körzeti orvosi rendelő. Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek 13.00—18.00-ig kedd, csütörtök 8.00—13.00-ig IV. sz. körzet: Dr. Ratkay Irén. Rendel: Szekszárd, Kölcsey Itp. 25. körzeti orvosi rendelő. Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek 8.00—13.00-ig kedd, csütörtök 13.00—18.00-ig V. sz. körzet: Dr. Klézli Júlia. Rendel: Szekszárd, Mikes u. 9. körzeti orvosi rendelő. Rendelési idő: hétfő, péntek . 13.00—17.00-ig szerda 13.00—18.00-ig kedd, csütörtök 8.00—13.00-ig Rendel: Ózsákon minden pénteken 8.00—10.00-ig VI. sz.. körzet: Dr. Frank Mária. Rendel: Szekszárd, Kadarka u. 15. körzeti orvosi rendelő. Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek 12.00—17.00-ig kedd, csütörtök 8.00—13.00-ig VII. sz. körzet: Dr. Balogh Ádám. Rendel: Szekszárd, Mikes u. 9. körzeti orvosi rendelő. 13.00— 17.00-ig 8.00— 12.00-ig 8.00— 11.00-ig 13.00— 15.00-ig Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek kedd, csütörtök Rendel: Szálka községben hétfőn csütörtökön Vili. sz. körzet: Dr. Sümegi István. Rendel: Szekszárd, Körösi Cs. S. u. 12. körzeti orvosi rendelő. Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek 8.00—13.00-ig kedd, csütörtök 12.00—17.00-ig IX. sz. körzet: Dr. Monger Éva. Rendel: Szekszárd, Mátai Antal tér, körzeti orvosi rendelő. Rendelési idő: hétfő, szerda, péntelf 8.00—13.00-ig kedd. csütörtök 13.00—17.00-ig X. sz. körzet: Dr. Baki Magdolna. Rendel: Szekszárd, Mikes u. 9. körzeti orvosi rendelő. Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek 8.00—13.00-ig kedd, csütörtök 13.00—18.00-ig Felnőtt körzeti orvosi ügyeleti szolgálat: Felnőtt körzeti orvosi szolgálatok: 1. sz. körzet: Dr. Pozsonyi György. Rendel: Szekszárd, Mikes u. 9. körzeti orvosi rendelő. Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek 8.00—13.00-ig kedd, csütörtök 13.00—17.00-ig Rendel: Szekszárd, Szőlőhegyen minden pénteken 13.00—15.00-ig Hét közben (hétfőtől—péntekig) 18 órától másnap reggel 8-ig. ügyelet helye: Szekszárd, Kölcsey Itp. 25. körzeti orvosi rendelő. Ellátja: Szekszárd város és Szálka község lakosságát. Hét végén: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig van ügyeleti szolgálat. ügyelet helye: Szekszárd, Kölcsey Itp. 25. körzeti orvosi rendelő. Ellátja: Szekszárd város és Szálka, Sióagárd, Öcsény községek lakosságát. Gyermek körzeti orvosi szolgálat: I. sz. körzet: Dr. Aszmann Anna. Rendel: Szekszárd, Mikes u. 9. Rendelési idő: hétfő, csütörtök kedd, szerda, péntek Tanácsadás: szerda ­II. sz. körzet: Dr. Csingár Mária. Rendel: Szekszárd, Rákóczi u. 30. Rendelési idő: hétfő szerda, csütörtök kedd, péntek Tanácsadás: kedd III. sz. körzet: Dr. Hámori Gabriella. Rendel: Szekszárd, Hunyadi u. 2. Rendelési idő: kedd, szerda, péntek hétfő, csütörtök Tanácsadás: kedd IV. sz. körzet: Dr. Kenyeres Gizella. Rendel: Szekszárd, Mikes u. 9. Rendelési idő: hétfő szerda, csütörtök kedd, péntek Tanácsadás: szerda V. sz. körzet: Dr. Horváth Gábor. Rendel: Szekszárd, Rákóczi u. 30. Rendelési idő: hétfő kedd, péntek szerda, csütörtök Tanácsadás: péntek VI. sz. körzet: Dr. Gujás Erika. Rendel: Szekszárd, Béri Balogh Á. u. Rendelési idő: hétfő, szerda, csütörtök kedd, péntek Tanácsadás: szerda VII. sz. körzet: Dr. Németh Katalin. Rendel: Szekszárd, Hunyadi u. 2. Rendelési idő: hétfő, kedd, csütörtök szerda, péntek Tanácsadás: kedd Gyermekorvosi ügyelet: 14.00— 18.00-ig 8.00—12.00-ig 13.00— 15.00-ig 7.30— 12.30-ig 7.30— 11.30-ig 7.30— 11.00-ig 12.00— 14.00-ig 8.00—12.00-ig 14.00— 18.00-ig 13.00— 15.00-ig 8.00—12.00-ig 14.00— 18.00-ig 15.00— 17.00-ig 13.00— 18.00-ig 14.30—18.00-ig 14.00— 18.00-ig 12.00— 14.00-ig 8.00—12.00-ig 14.00— 18.00-ig 15.00— 17.00-ig 8.00—12.00-ig 14.00— 18.00-ig 15.00— 17.00-ig Hét közben (hétfőtől—péntekig) 18 órától másnap reggel 8-ig. ügyelet helye: Szekszárd, Hunyadi u. 2. Ellátja: Szekszárd város és Szálka község lakosságát. Hét végén: szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig van gyermekorvosi ügyeleti szolgálat, ügyelet Helyé: Szekszárd, Hunyadi u. 2. Ellátja: Szekszárd város, Szálka, Sióagárd, űcsény betegeit. (x) A debreceni színház épülete

Next

/
Oldalképek
Tartalom