Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-04 / 2. szám
1982. január 4. Képújság 5 Tudósítóink írják A kölesdi népviselet ELADÓ MÚZEUM Dunaföldvári múzeumbarátok örömmel fogadták Dumaföld- vár lakói 1976-bain a vármúzeum megnyitásának hírét, annál is inkább, mivel ez o vár o 'köz. ség büszkesége, legrégibb, műemlék jellegű épületkomplexuma. Szinte a nyitással egyidejűleg alakult meg a múzeumbarátok köre, melynek klubalapító vezetőjével', Vida Sándorral beszélgettünk az 'itt folyó tévé. kenységről, a terveikről, a 'programokról. — Mi adta a klub megalakításának ötletét? — A múzeum megnyitása után láttuk:, hogy községünkben mennyien lis tekintik igazi szívügyüknek a múlt emlékeinek megőrzését, a hölgyömé nyak ápolását- Ezek az emberek már korábban is fálytattalk különböző tevékenységeket történeti emlékeink, műemléki épületeink állagának; megóvása érdekében, csak hiányzott az igazi szervezeti egység. Nem volt csoda tehát, hogy hívó szavunkra azonnal jöttéik. Mi ped'ig ilyen formában o múzeum köré csoportosítva próbáltuk létrehozni klubunkat. — Az elmúlt időszak tapasztalatai bizonyítják e nagyszerű vállalkozás sikerét. — Ezt a sikert a csoport tagjainak lokálpatriotizmusai, a ta- qok önfeláldozó munkája, s a foglalkozásaink magas látogatottsági arányai jelzi. — Milyen foglalkozások szerepelnek egy-egy programtervezetben? — Tavasztól őszig rendszerint a gyakorlati foglalkozások, míg a téli időszakaikban az elméleti tárgyú előadások vannak túlsúlyban. — Miből áll egy gyakorlati foglalkozás?_ — Nagyon sokrétű tevékenységet folytatunk. Mivel várbarátok vagyunk, mi végezzük társadalmi munkában o vár körüli parkosítási munkákat, rendszeresen gondozzuk Beszédes József sírját, folyamatos o gyűjtőmunkánk. Évente több alkalommal szervezünk kirándulásokat, felkeresve egy-egy tájegységet, nevesebb múzeumot, ily- médon megismerve hazánk természeti és em'ber alkotta szépségeit, műkincseit. iE kirándulások sikeré mindig bizonyos fokú fel- töltődéssel jár, s újabb lökést is ad az- úja'bb feladatok elvég, zéséhez. Legnagyobb büszkeségünk a három évvel ezelőtti Elfelejtett mesterségek című kiállításunk sikeres megszervezése. Ez volt eddigi legszebb feladatunk. Ml terveztük, szerveztük, gyűjtöttük s ámítottuk 'Ici ai rég elfelejtett mesterségek eszközeit , dokumentumaiiti. Azóta is szervezünk gyűjtési akciókat, folyamatos munkánk révén igen sokat gazdagodott a múzeum gyűjteménye, s ezekből o tárgyokból szeretnénk berendezni a közeljövőben megnyitandó tájházunkat. Itt állandó kiállítás keretében megismertetjük köz- séaünk hajdani életformáját. A jövőre vonatkozó terveink között szerepel még a községünk centrumában állló, évek óta csak pusztuló rác templom alapvető hibáinak kijavítása, a további pusztulás megakadó- lyorása. — A patrónusról még nem is beszéltünk... — A klub igazi patiránusa, házigazdája a vármúzeum. Rengeteg segítséget kaptunk már eddig is a szekszárdi Béri 'Balogh Adóm Múzeum kollektívájától különböző szakmai tanácsok', régészeti előadások formájában. Jók a kfapcsálataiinik a du. 'naújvárosi ín terei so Múzeum kollektívájával, s igazán sok segítséget kapunk o művelődési ház igazgatójától, Götzinger Kánolytól, — Mi lenne a klubvezető kivnnsáaa? — Szeretném, ho minél több fiatel állna soraink közé, unván- 'is állandó problémánk a fiata- ' *ás kérdése. BAN LÁSZLÓ-----------------------------------------------I A kölesdi Benedek család fotója 1860-ból Az 1920—30-as évék viselete nevezhető még kölesdi népviseletnek, 'bár az emlékek bizonyítják, hogy már abban, az időben is csak az idősebbek körében dívott. Hogy az itt lakók szerették-e viseletűiket, azt megállapítani nehéz voilnoi. Tény azonban az, hogy most, 50—60 év múltán már mutatóban sem találni akkori ruhadarabot, már. mint olyant, amit viselnek is. Az egyedüli, amit az idő átmentett a jelennek, az o fehér- hímzés. Bár a kölesdi fehérhímzés egy részét a szomszédos KajdOcson készítették, bérmunkáiban ! A kölesdi nők mindennapos viselete a 'bő szoknya volt. Nyáron kékfestőből készült, amit a faluiban élt mester készített, de hozott anyagot is festett A téli szoknyák szöveteikből és posztóból voltak, amit négy, vagy hat szelesnek varrtak. Kötényt mindig kötöttek maguk elé. A muin- kárai, a „napi viseletre” vászon- kötény dukált. Rojtosodás ellen cakkosra varrták. Különben o kötény anyaga fekete volt —ez szolgált utcai viseletre —, és a szélére fekete csipke került. Vasárnapi és ünnepi alkalomra selyem'ből ‘készült, csipkés széllel. iFeíhér gyolcsból, buggyos, rövid ujjal készült az ing. A felszalaggal kötötték meg. A nyaknál és a mellnél, a gombolás két oldalóni, a sajátos kölesdi féhérhímzéssel díszítették. Kimondottan ünnepi alkalomra, díszítő jellegű ruhadarabként használták o gombolással záródó prusízl'ikot, 'kasmírból (kázsmér). A pruszlik anyagának megfelelő, vagy hasonló mintázatú 'kendő is tartozott hozzá, 'Hossza a hát közepéiig ért, vagy inkább még rövideb'b volt. A konty jellegzetes asszonyi viselet. Fontosságát jelzi', hogy a menyasszony haját, még ha szép és hosszú is volt — 'levágták,, hogy a kontyba férjen., Viaszos keménypapírból készült, fcb. 10—12 centiméteres átmérővel. (Lópatai formájú.) 'Belsejében gumigyűrűvel odaerősített lúdtolildaralhkáva'l tűzték a hajhoz. Kívül, a szélen, körbefutó papírdísz aranyozott, de középütt is ilyen látható. Hátul, a trapéz alakú résziben egymásra varrt fekete esipke. Innen indul ki a két fékete szalag, cakkos. ra varrt széllel, és Ikb. egy méter hosszal. A hosszúság attól függött, hogy ki milyen módos volt. A menyecskék viselték a pink- lit, amit a homlok fölé, a fejre kötöttek. Kasmíron,yagból Csurak készült A fejtető felöli részen aranycsipke, a homlok felöli részen többszörösen egymásra varrt fekete csipke volt a dísze. A felkötött piokl ii a, fej ken dő alól kilátszott a homlokánáL A fej kendő a lányok körében nem volt divat A menyecskék kendője fiatalos piros, zöld, esetleg más rózsás anyagiból - az időseké fekete, vagy fekete alapon piros mintával készült. Ez a kendő fedte le ai pink'll fejtető felöli részét és a kontyot. Ez utóbbiból csak a szalag volt látható — de a, kendőt is tartotta, ünnepnapokon asszonyok viseleté volt a fekete színű csűrök. A kaibátkai csípőtől felfelé testhezálláain szűk, ettől lefelé gilalcnison bővülő; A széleket — az ujjat, a gombolást, a bevágásokat mindenütt fekete prémmel díszítették. A hátán és elöl zsinórdísz található. Ez is csak fekete színiben,. A férfiak viselete egyszerűbb és mindennapibb a nőkénél. Négyszeles, vászonból készült bő gatyáiban, és ing,ben dolgoztak tavasztól késő őszig. Ezekhez o papucs iíletti. Az Ingek féhérhímzéssel díszítettek', — mindig hosszú ujjualk, gallér nélküliek. Csak begom'bolva hordták még nyáron is. Télen fekete, ráncos csizmái, szűk posztónadrág volt a viselet. De a száraz hidegben madnem térdig érő gyapjúfuszeikilit húztak a csizmanadrágra' és akkor is papucsban jártaik. Ebben, az időszakban elmaradhatatlan volt a hosszú szőrű Ibirkabundai A szánkóban ülve teljesen 'betakarhatta magát vele az utas. A faluiban volt szűrszabó, aki ezeket a darabokat készítette. Bunda ssapka Is tartozott ehhez. Ennek utánzatát gyakran gyapjúból készítették, feketére és barnára festették. lEzt a, feleségek kötötték. KONRAD 1ASZLÓ Forgalmas bolt a fővárosban, a Szent István körút és a Néphadsereg utca sarkán: a Bizományi Áruház Vállalat stílbútor- és régiségüzlete. Kirakatai nincsenek, hatalmas üvegablakain belül, mint valami keleti bazárban, ott sorakozik a balt vevőcsalogató árukészlete: antik holmik, különféle stílus- irányzatú bútorok, csillárok, műtárgyak, régi órák, a falakon jeles festőművészek alkotásai. — Múzeum ez — véli az egyik vevő —, a hangulata nem változott évtizedek óta, legfeljebb a portékák mások. Bejövök mindig, ha csak Pesten járok, mifelénk Bácsban ilyet nem lát az ember. Pedig megkedveltet! a szépet ez a temérdek látnivaló. Egy-két darabot elnézegetnék otthon is, de itt nem az én pénztárcámhoz igazítják az árakat. Ami igaz, igaz, nem filléres értékű bóvlikat vesztegetnek a bolt eladói. Egyedi darabok, az áruk is ennek megfelelő. Itt is a kereslet—kínálat törvénye diktál, s ahogy hallom, a kereslet mostanában korántsem lanyha. A pénztárnál halomnyi ötszázassal fizet egy középkorú férfi. — Mit vásárolt? — Háromajtós szekrényt vettem — válaszolja. — Más utazik, telket gondoz, házat épít öregkorára, nekem ez a mániám. és az asszonynak is. Győrben, egy régi lakásban élünk, lassan minden zug tele lesz régi bútorokkal. Gyerekünk nincs, ha eljön az ideje, felajánljuk gyűjteményünket valamelyik múzeumnak, magunkkal úgysem vihetjük majd... Alacsony nő mustrálja szakavatottan a bútorokat. — Vásárolt már itt máskor is? — Hogyne vásároltam volna! — feleli. — Többször is. Van már nekem innen gobelines székem, méghozzá négy; itt vettem a csillárt, a vitrint és más apróságot, például gyertyatartókat. Most már csak gyönyörködni . jövök, mióta nyugdíjból élék, lemondtam a vásárlásról, mert kevesebb a pénzem. . Gesztesi Lászlóné üzletvezetőtől megtudhatjuk, hogy ennek az egyáltalán nem nagy boltnak évente 70 millió forint a forgalma és egy esetleges leltár e pillanatban is vagy 18— 20 millió forint értéket állapítana meg. — Honnan szerzik be több évtizedes működés után is az újabb és újabb bútorokat, műtárgyakat? — Nekem az a tapasztalatom — mondja az üzletvezető —, hogy állandó a körforgás. Azt persze sosem kérdezzük, hogy ki miért válik meg értékeitől, de tény, hogy többnyire az idősebbek hívják fél becsüseinket, tőlük kerül piacra a márkás bútorok nagy része. Ezeket aztán fiatalabbak vásárolják meg, akik maguk is megöregszenek egyszer, és kezdődik minden elölről. Cseh, német és ki tudja, milyen országbeli turisták vegyülnek a honi kíváncsiskodók közé. Abban a helyiségben, ahol az egykori paraszti élet relikviáit látni, szép számmal vásárolnak a külföldiek is, néhány darab százast, láthatóan, szívesen áldoznak egy-egy szép tányérért, ivókupáért. — Vásárolnak-e itt pénzes külföldiek? — Olykor igen. De mindenkor felhívjuk rá a figyelmüket, hogy vannak védett értékek, amelyeket nem lehet deviza- hatósági engedély nélkül kivinni az országból. Ezek közé tartozik az ötévenévesnél korosabb bútor, márpedig nálunk ezek egyáltalán nem tartoznak a ritkaságok közé. Ha valamiben bizonytalanok vagyunk, az Iparművészeti Múzeum szakembereitől kapunk tájékoztatást. Az ország különböző részéből is jönnek hozzánk a vevők. Ahogy mondani szokták, vidéken is van pénz, és újabban már egyre inkább hozzávaló jó ízlés is. Az üzletben tizenöten dolgoznak. Kereskedők, és egy kicsit másak is: tárlatvezetők, művészettörténészek. Speciális iskolai végzettségük nincs, viszont széles körű az ismeretük, amely kialakult a boltban töltött évek alatt. Forgalmas az üzlet, jönnek a gyűjtők, az alkalmi és a visszatérő látogatók, a külföldi turisták. Kurblis gramofon, faragott, oroszlános karosszék, csavart oszlopú könyvszekrény, kis asztalka, alatta még kisebbel, embernagyságú faszobor — sokféle bámulnivaló mindenütt. A tárgyakon BAV-cédula, rajta az eladási ár, a 15 százalékos haszon, a becsüs neve. Itt majd mindennek magánszemély a tulajdonosa, többnyire előleg fejében adják át holmijukat értékesítésre a bizományinak. Itt csak gazdát cserélnek a kincsek. A teljes összeg az eladás ■után illeti meg az egykori tulajdonost. Es ha sokáig porosodik valami az eladótérben? Erre is van megoldás, méghozzá az árleszállítás. Ehhez azonban ismét meg kell egyezni a felkínálóval. kar közepéig ért, ahol finom Az álmok valóra válnak Nemzetiségi politikánk eredményeként lehetővé vált, hogy egyre több helyen eleveníthessék fel értékes népi hagyományaikat a hazánkban elő nemzetiségiek. Ennek hatása jelentkezett olyan völgységi kis faluban is, mint Mórágy, ahol a helyi német nemzetiségnek jelentős helytörténeti hagyományai vannak. Néhány lelkes lokálpatrióta kellett, aki Glöckner Jánosné pedagógus népművelő irányításával hozzáfogott az értékmentéshez. A munka eredményeként gyűltek a helyi, a völgységi táj hagyományos dalai, táncai, a nép ajkán tovább élő népmesék. Az összegyűjtött használati tárgyak, eszközök részére hagyománymegőrző helyről kellett gondoskodni. A hetvenes évek közepén alakult nemzetiségi tánccsoport és dalkör, az ugyancsak akcióba lépő honismereti szakkör tevékenységéhez erkölcsi, anyagi támogatókra volt szükség. A „Reicht Brüderlich die Hand" megyei találkozón szerzett tapasztalatok még nagyobb lendületet adtok a munkához és mások is felfigyeltek a mórógyi kezdeményezésre. így a mőcsényi „Völgység Népe” Tsz, amelytpénz- zel, szállítóeszközzel segíti a csoportot. A mőcsényi tanács ugyancsak anyagi, erkölcsi támogatást nyújt. Ahogy fejlődött a kultúrcsoport, szaporodtak a sikeres fellépések, s a hírnév túlszárnyalta • • • a megye határát is, jelentkeztek a segíteni akarók. A Művelődési Minisztérium nemzetiségi osztálya, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége, a Tolna megyei Tanács V. B. művelődési osztálya, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Tolna megyei Területi Szövetsége. A jelentős kulturális sikerek mellett egy pillanatig sem szünetelt a honismereti tevékenység a faluban. A lakosság körében tömeg- mozgalommá vált ez a tevékenység. A „Völgység Népe" Mgtsz épületet adományozott a honismereti körnek. így lett egy régi malomépületből „hagyománymegőrző" hely. A tsz szocialista brigádjai kijavították, restaurálták az épületet. A lakosság a környéket parkosította, csinosította, és alkalmassá tette az 1981. évi alkotmány ünnepi megnyitóra. A „hagyománymegőrző" épületben azóta állandó kiállítás van, az összegyűlt néprajzi, régészeti anyagból, amit a helyi lakosságon kívül a környék lakói és turistacsoportok is szívesen látogatnak. így vésődik az ember emlékezetébe a múlt, általa még érthetőbbé, ismertebbé válik a jelen. Az álmok így válnak valóra egy ezerkétszáz lakosú völgységi kisközségben, Mórágyon, a közös összefogás eredményeként. LOVAK ANDRÁS FEJÉR GYULA Matyóbabák Mezőkövesdről A Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet méltán híres népművészeti termékeiről, de alapítójáról Kis Jankó Borisról is. Nevüket nemcsak 30 éves múltjuk tette ismertté, hanem a matyó népi díszítőművészet hagyományainak továbbvitele. A képen: részlet a múzeumnak berendezett szülőházból. Benedek néni, a régi ruhák őrzője
