Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-13 / 292. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam, 292. szám. ARA: 1,80 Ft 1981. december 13., vasárnap. Mai számunkból ÖSSZEVONT BESZÁMOLÓ TAGGYŰLÉS A NÉPBOLTNAL (3. old.) VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS (5. old.) FELBORZOLT KEDÉLYEK TAMÁSIBAN (7. old.) JÖVŐNÉZŐBEN: TÁVÍRDÁTÓL AZ ELEKTRONIKÁIG (4. old.) Befejezte munkáját a mezőgazdasági szövetkezetek IV. kengresszusa Szombaton az Építők Rózsa Ferenc székházában a kongresszusi előterjesztések vitájával folytatta munkáját a mezőgazdasági szövetkezetek IV. kongresszusa. Az ülésen megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter és Hetényi István pénzügyminiszter. Váncsa Jenő: A tsz-ek 5,5 százalékkal növelik a termelést A vitában felszólalt Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, aki kifejtette, hogy a szövetkezeti szektor a társadalmi és politikai élet fontos tényezője és a mezőgazda- sági termelés fejlesztésében is meghatározó szerepe van. A mezőgazdasági nagyüzemek rendelkezésére álló állóeszközállomány 73 százaléka van a közös gazdaságok birtokában, ezek adják, illetve ezek állítják elő a nagyüzemi termelés 74 százalékát és adják a nyereség 80 százalékát. A szocialista mezőgazdaság alapvető formájává vált a termelőszövetkezet, amely mint vállalat, illetve vállalkozás is egyenrangú partnerévé vált az állami vállalatoknak, sőt — el lehet mondani — bizonyos tekintetben versenytársává nőtte ki magát. A termelőszövetkezetek jó része felzárkózott az élen járó állami gazdaságok közé, nem egy közös gazdaság ezek eredményein is túl tett, például a hozamok tekintetében, vagy a fejlesztési munkában. Az adatok bizonyítják, hogy a nyolc tonna feletti hektáronkénti gabonatermést elért 73 nagyüzem közül 65 termelőszövetkezet, és az évenként 6000 liter feletti átlaghozamokkal dolgozó négy tehenészetből három termelőszövetkezeti. A jövedelmező gazdálkodásban is előbbre léptek; az üzemek 42 százaléka a közgazdasági elemzések szerint magas színAz ülésen többek közt felszólalt Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter vonalon gazdálkodik, ami a népgazdaság más szektoraival egybevetve is jó eredménynek számít. A rugalmasság és a gyors alkalmazkodóképesség, valamint a vállalkozói tevékenység kiszélesedése jellemzi az elmúlt időszakot a termelőszövetkezeti mozgalomban, ez hozta magával, hogy az üzemek a háztáji termelés valódi gazdái lettek. A nagyüzemek szerves része lett a kistermelés, ám ebben továbbra is meghatározó szerepe van a nagyüzemeknek. Ezek az idén 3,5 millió tonna takarmányt adtak e! a kistermelőknek, több ezer tenyészállatot bocsátottak rendelkezésükre és a háztáji gazdákat, illetve a kistermelőket kétmilliárd forint értékű szolgáltatással is segítették. (Folytatás a 2. oldalon.) Ülést tartott a megyei pártbizottság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága 1981. december 12-én kibővített ülést tartott. Napirendjén a következő témák szerepeltek: Tájékoztató a Központi Bizottság 1981. december 3-i ülése alapján az időszerű nemzetközi kérdésekről. Előadó: dr. Király Ernő, a pártbizottság titkára. Tájékoztató a Központi Bizottság 1981. december 3-i ülése alapján az 1982. évi népgazdasági tervről és az állami költségvetésről. Előadó: K. Papp József, a pártbizottság első titkára. Beszámoló az 1981. évi gazdasági munkáról. Javaslat az 1982. évi feladatokra. Előadó: dr. Gyugyi János, a pártbizottság titkára. A pártbizottság a tájékoztatást tudomásul vette, a beszámolót és a feladatokra előterjesztett javaslatot elfogadta. Perez de Cuellar az új ENSZ-főtitkár Javier Perez de Cuellar perui diplomata, az ENSZ új főtitkára limai sajtáértkezletén kijelentette, hogy tevékenységében a legnagyobb figyelmet az úgynevezett 'harmadik világ, o fejlődő országok problémáinak fogja szentelni. CueJ'lart, aki 37 évet töltött diplomáciai szolgálatban, pénteken este jelölte tisztére a Biztonsági Tanács és o jelölést a közgyűlés a jövő héten minden bizonnyal jóvá hagyja. Az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában Perez de Cuellar arról szólt, hogy o világipolitika légikritiikusabb problémájának a kelet—nyugati kapcsolótokat tartja. Az íENSZ előtt álló közvetlen feladatok sorában mindenekelőtt o Közel-Kelet, majd 'Délkelet-Ázsiai, Afganisztán, Namíbia és Nyugat-Szaha- ro kérdését említette. Hongot adott véleményének, hogy a világszervezet nagyobb szerepet játszhatna a nemzetközi béke és biztonság fenntar. tásálban, ha az EN'SZ-fötitkár jelentősebb felhatalmazást kapna. Perez de Cuélknr, aki o közelmúltig, két éven' át az ENSZ egyik főtitkárhelyettese volt, 1982. január 1-én veszi át hivat- tálát. NDK-NSZK csúcstalálkozó Honecker és Schmidt Eredményesen zárult pénteken Erich Honeóker és Helmut Schmidt tanácskozásainak első naipja. Az NDK párt- és államfője szűk körben, fehér asztal mellett három és fél órás megbeszélést tartott vendégével, Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral. A pénteki nem hivatalos megbeszélés légikörét illetékes források fesztelennek, oldottnak minősítették; A csúcstalálkozónak — mint ismeretes — nincs kötött napirendje, a felek mindazokat a, kérdéseket szóba, hozzák, amelyeknek tisztázását el. e n g ed he t ef lennek tartják. A péntek esti megbeszélés ezeknek a témáknak a1 „felve. zetését” szolgálta. Elsősorban a nemzetközi helyzetről, az európai biztonság megszilárdításáról, az afrikai, a latin-amerikai és a közel-keleti helyzetről volt szó. Szót kerítettek a nemzetközi gazdasági kapcsolatokról, a KGST és a Közös Piac viszonyáról, napirenden szerepteltek a két német állami kapcsolatai. Szombatorr délután — Schmidt és Honecker újabb négyszemközti tanácskozásával párhuzamosan — o nyugatnémet küldöttség két tagja, Lambsdorff és Franké szövetségi miniszter felkereste o Sachsen ha use ni koncentrációs tábor emlékhelyét és a halbei katonai temetőt, ahöl a második világháború idején elpusztultak iránti kegyeletből elhelyezték koszorúikat. * Az NDK lapjai oldalaikon tájékoztatnak a látogatás első napjának részleteiről. Nagy érdeklődés kíséri az NSZK-baw is Helmut Schmidt kancellár NDK-beli látogatását, annál is inkább, hiszen 11 éve nem járt nyugatnémet korfolytatja tárgyalásait mányfő a német—német határ túloldalán. / iPénteken a nyugatnémet tévéállomások egyenes adásban közvetítették Helmut Schmidt megérkezését. Az első nyugatnémet értékelések — beleértve a szombati la>- pok elsőoldalas, fényképes beszámolóit Is - egyhangúan a fogadtatás barátságos jellegét emelik ki. A bonni General- Anzeiger szerint is az a legfontosabb, hogy a két politikus már első négyszemközti megbeszélésén megerősítette: az NDK és az NSZK tovább akarja fejleszteni kapcsolatait, a két német állam normális együttműködésével hozzá kíván járulni az európai és a nemzetközi helyzet megjavításához, a béke biztosításához. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter pénteken éjjel — közvetlenül a hrüsszelí NATO-tanácskozásról Bonniba való megérkezése után — az ARD televízióban elhangzott nyilatkozatában közölte: a NATO tagállamai helyeslik a csúcstalálkozót és osztják a véleményt, hogy az elősegítheti a kelet—nyugati viszony javítását. A nyugatnémet lakosságnak o csúcstalálkozóval kapcsolatos álláspontját ismertette pénteken az allensbachi közvélemény-kutató intézeti E szerint az NSZK ál lám polgá ra in ak 82 százaléka üdvözli a két német állam vezetőinek legmagasabb szintű megbeszéléseit, 61 százalékuk pedig a kapcsolatok megszilárdítását várja azoktól. Ez a bizakodóbb hangulat egyébként teonyíd Brezsnyev bonni látogatása1 óta erősödik, amelyet — ugyanebben a felmérésben — a megkérdezettek 70 százaléka értékelt pozitívan. Luca napja van. E névnaphoz sok régi szokás kötődik, melyről fényképeket és irást is közlünk ötödik oldalunkon. Ezen felvétel Szekszárdon készült, a Mátyás király utca és a Séd közötti területről. Két éve alapozták itt a főiskolai kollégiumot. Két ,éve siri csönd van a te területen, dolgos kezeknek nyoma sincs... Tolnai Lucák