Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-11 / 264. szám
1981. november 11. Műhelylátogatás a Fusz testvérpárnál Udvarrészlet, háttérben a műhely Száz méter hosszú és harminc méter széles a DVK—30-as raktárcsarnok. Molnár György raktárvezető egy NSZK-ba irányuló kukorica- vetőmag-rakatot ellenőriz. Király János zsugorítja az ellenőrzött, szállításra váró rakaton a fóliát. „Dolgozni kell, ez aranyszabály!" Képújság 3 kell, ez az aranyszabály! Persze azt kell legelébb tudni, hogy miért. Nekünk azért kellett egy ilyen műhely, hogy igényes dolgainkat még jobban tudjuk csinálni. És ne legyünk kiszolgáltatva annak, akitől agyagot lehet venni, vagy akitől mázakat, egyebet. Mi öt éve egy úton járunk. Nevünket ismerik. o Vendéglátónk feleségének munkába kell mennie, így ma az apjára „marad” lányuk, a csöppnyi Eszter. Rosszkedvű, sír. — Ügy tudom, öccse ösztönzésére lett fazekas? — kérdezem, miután Eszter megbékél kissé. — Igen. Gyuri akkor ipari tanulóként dolgozott a csatári kerámiaüzemben. Abban az időben én még a szekszárdi ME- ZÖGÉP-nél voltam és esténként korongozni tanultam. Majd öcsémet felvették a főiskolára. A decsi Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezetnél indult be akkortájt a fazekasrészleg, ötödik éve vagyok a bedolgozójuk. Sokat köszönhetek nekik. — Közben... — Hajtottam és képeztem magam. Országos és megyei pályázatokon is indultam. 1979- ben nyilvánítottak népi iparművésszé, néhány hete kaptam meg Siklóson a Gerencsér- nagydíjat. Persze közben volt több más dijam, és öcsémmel közöse.n kapott díjunk is. — Példaképe van? — Hazánkban szerintem egyetlen olyan fazekas-keramikus létezett, Zsolnay Vilmos, akit én mércének tartok. Tőle szeretnék a lehető legtöbbet megtanulni. Az első követelményem önmagommal szemben az, hogy biztos szakmai tudásra tényék szert. Enélkül nincs semmi. Olyan használati tárgyakat csinálok, és akarok csinálni, ami nem ólomtartalmú és amelyeket az emberek, a családok is tudnak használni. Ha már a családnál tartunk: — Édesanyja is sokat segít — mondom. Fusz Lajos mosolyog: — Egész családunk egész életében manuális munkát is végzett. Kezünkben van az érzék. o Utoljára még végigjárom ezt a műhelyt, ami olyan, mint egy porcelánüzem. A beköltözés után, nemsokára együtt, egy helyen dolgozik majd a fazekas népi iparművész, és a keramikus iparművész. — Ahhoz, hogy egyéniségemhez, akaratomhoz és hivatásomhoz mérten éljem le az életemet — mondja az udvaron Fusz Lajos — nekem, nekünk kellett ez a műhely. Szükségünk volt rá. Megdolgoztunk érte, mindannyian. Harmincegy éves vagyok. A munkámhoz szükséges feltételeket magam, magunk teremtettük meg. Kemény munkával. De ezen múlik, hogy milyen minőségű darabok kerülnek ki kezem és az öcsém keze alól... SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: Czakó Sándor Raktárbázis II. Fél év alatt elkészült a 4500 tonnás raktárcsarnok O A megyeszékhely egyik megfiatalított utcájának, még meglévő öreg háza előtt a megszokottnál hosszabban időznek a járókelők. A Béri Balogh utca 16. számú ház ablakait nem takarja függöny. Minek is, hiszen a falakon belül olyan munka folyik, aminek végeredményére sokan kíváncsiak. Aki itt megáll, váratlanul szép kerámiákat csodálhat meg. Óriási korsókat, festett tányérokat, bo- káiyokat... Ebben a házban dolgozik a Fusz testvérpár. Fusz Lajos fazekas népi iparművész és öccse, Fusz György keramikus iparművész és segítőik. A nagyanyai ház is megadja magát a közeljövőben az urbanizáció előfutárának, a szanálásnak. A testvérpár mégsem marad műhely nélkül. Szekszárd egy másik pontján, a Táncsics Mihály utcában tehetséges gazdáit várja az új, az igazi műhely. Oda tartunk. o Barnára pácolt kerítés mögött nyújtózik az öreg diófa. A pázsittá nyírt füvön gyermekjátékok, és egy, nemrégiben befejezett építkezés összevisszasága. Fusz Lajos agyagfoltos munkaruhában jön elénk. Követi őt egy parányi négylábú, játékra készen. — Egy kis türelmet kérek. Be kell fűtenem a kazánt. Addig nézelődjenek — mondja vendéglátónk és eltűnik a szute- rénba vezető lépcsőn. Megfogadjuk a tanácsot. Ezen a telken, ahol most áll a vadonatúj műhely, istentelen nagy gyom és gaz volt. A lapátot emelő kezek nyomán számolni is sok köbméter föld mozdult meg. A régi parasztházon még nem látható a javítás nyoma. A műhelyre „összpontosítottak”. A kert szép, és a nagy térségbe majd szobrok kerülnek. A tető alatt egy behemót olajtüzelésű kemence. A „beüzemelés” napjait éli a műhely, berendezése még hátravan. Azért azt már a laikus is látja, hogy hová kerülnek a korongok. Hogy mi lesz az útja az agyagnak. De azt már — később — Fusz Lajostól tudjuk meg, hogy hány munkafázison keresztül vezet az út, ameddig az agyaggyártó gépsorból kikerülő, saját készítésű agyagból edény vagy kerámia lesz. Nézelődnénk még, mert látnivaló van sok, de a füstölő kéményre mutatván visszajön vendéglátónk. Az első szinten lévő tisztaszobába invitál. A szoba neve valódi; saját gyűjtésű, régi bútorokkal van berendezve. A festett sarokpad 1868-ban készült. A láda, a pohártartó, az ágy ugyanebből az évtizedből származik. — 1978. október 15-én kezdtük az építkezést — mondja a népi iparművész. — Az első időben egyedül csináltam mindent. öcsém akkor még az Iparművészeti Főiskolán tanult. Csak a hétvégeken tudott segíteni. Persze, családunk azért itt serénykedett. — Az épületet ki tervezte? — kérdezem, mert itt minden a funkcióhoz igazodik. Semmi felesleges hivalkodás. — Lőrinczy Gyula a műhelyt és a hozzá kapcsolódó házat. Magunk elé alapkövetelménynek azt szabtuk, hogy olyan műhelyünk legyen, amelyben a porcelántól a hagyományos kerámiáig mindent meg tudunk csinálni. A gépeket is mi terveztük, csináltuk, Fusz Lajos látva értetlenkedésemet, siet felvilágosítani: — így van. Hozzánk kellett igazítani a gépeket. Az agyaggyártótól az őrlődobig kezdve, mindent. Kegyetlen sok munkánk van benne. A napi 10—14 órai munka után ültem-le tervezni, rajzolni. Mindent alárendeltünk ennek a műhelynek. Tudtuk jól Gyurival, hogy mit, miért teszünk. Három év alatt készült el az, amit lát — mutat körbe. A kemény emberek szavai ezek. Azoké, akik nemcsakhogy kigondolják, hanem végre is hajtják elképzeléseiket. Nem időznek tétlenül egy-egy akadály előtt, hanem azonnal keresik a megoldást. Szóvá is teszem ezt. — Sírni állandóan és bárkinek lehet! — gyújt rá a sokadik cigarettájára. — Ez a fazekasokra is értendő. Dolgozni Nem illik a következő példákhoz sok kommentárt fűzni, mert akit a számok nem győznek meg, azokat hiába vezetjük napfényre, akkor sem látják meg cnz igazságot. Nézzük azonban a Dalmandi Állami Gazdaság raktározási gondjait Itt is voltak gondok, hiszen a termelés felfutása olyan, hatol, más mértékű, a hektáronkénti hozam oly dinamikusan emelkedett, hogy a termény megóvása több munkába, fáradságba került, mint megtermelése. Ezért is — miután a terme, léstechnológiát fejlesztették elsősorban — ennek utolsó fázisaként a raktározási gondokat enyhítendő határozták el a DVK-típusú raktárak építését. Ezek az épületek acéllemezből sajtolt idomokból, alumínium tetőanyag felhasználásával készültek. A program szerint a dombóvári régi hizlalda 'helyén, karnyújtásnyira a Vetőmag Vállalat „bombabiztos" raktárától, felépítettek két csarnok raktá. rat. Bakonyi Károly osztályvezető ismertetett meg bennünket az építési helyzettel: — Két csarnokraktár építését határozta el vezetőségünk. Az egyik a DVK—30-a.s, a másik a DVK—18-as típusú épület. Hor. ganyozott acéllemezből készült, beton alapon álló épületekről van szó, amelyek jól szigetelhetek, a mozgás bennük a kívánt mértékben megoldható, a gépjárművekkel, rakodógépekkel tehát be lehet hajtani. Semmi akadálya nincs a fertőtlenítésnek — tehát nem szökik el a gáz, ha fertőtlenítenek. Az építést 1979-ben kezdték el, abban az évben, amikor a határozatot az igazgató kimondta. Sajnos nem tudtak olyan gyorsan dolgozni a szerelők, mint az kívánatos lett volna, mert egy igen korszerű s za.rva s m a.rh a tel e p ép ítésé n e k kellős közepén voltak a munka. va.l. Fél év alatt így is „puccra vágták” a száz méter hosszú, harminc méter széles épületet, az elsőt, melynek vállmagassága hat méter. A bruttó alapterülete 2808 négyzetméter, a hasznos pedig 2622 ■ négyzetméter.. . Négy. ezer-ötszáz tonna terményt tudnak ebben az egy épületben elhelyezni. (Emlékeztetőül: a Vetőmag három raktárában ötezer tonnát tudnak berakni!) Az első, tehát a harmincas DVK raktár 7,640 millió forint, ba került. A kezdeti siker, no meg a raktárbázis-építési program befejezéseként úgy döntöttek, hogy sürgősen felépítik, a ti- zennyoleas épületet is, amelyre ugyancsak nagy szüksége volt a gatzdaiságnak, mert a termésmennyisége még most sem csökkent, másrészt pedig a dombóvári állomáshoz köze! nagy szükség volt tranzitraiktár. ra, ahova a központi magfeldolgozóból hordják le a kész vetőmagot, s innen vagonokba rakva szállítják főleg a. külföldi partnereknek. Az 1278 négyzetméter alaipterületű 18-as raktár - tehát belső fesztávolságú tizennyolc méteres, s közben ez sincsen alátámasztva — rövi- debb, mint hat hónap alatt elkészült. Az épületek oldalfala hullámzott acéllemezből készült. Másfél méter magasságig lehet hozzárakni az ömlesztett terményt. A tető alumínium lemezből készült, szekciónként áttetsző poliészter lemezzel, hogy nappal is kellő világítás legyen, ne kelljen villanyt használni. Természetesen o két raktárhoz kapcsolódik iparvágány is és megközelíthető úton. Nincsen azonban mázsa. „Ez nem téma, ha kellene, egy hét alatt felépítenénk” — mondják az építési osztályon. Különben a terep rendezett, betonozott az épületek környéke. 'Van egy régi, még a hizlalda idejéből ittmaradt öreg raktár, ezt fogják átalakítani a dolgozókat kiszolgáló létesítménnyé. Egyébként, mivel tranzitraktár- ról van elsősorban szó, nincs is olyan nagy szükség fürdőkre, öltözőkre, hiszen látogatásunkkor is mindössze öt ember dolgozott itt, kukorica vetőmagot készítettek elő exportra.. A két raktár alapozását és összeszerelését, mint fentebb utaltunk rá, a gazdaság építőrészlege végezte. Bár másutt is akadt bőven tennivalójuk a s ze re.l ő k-ne k, é pítőmunk ásokn a k, a nagyfokú szervezettség lehetővé tette, hogy a gondosan összeállított program szerint tudjanak dolgozni. Szólni kell ez esetben arról is, mint tegnapi írásunkban utaltunk rá: Du. naújvórosból hozták a meglehetősen könnyű acélszerkezeteket, autóval, nem Nyékiádházá- ról a betont, vagonban. A saját építőrészleg munkáját úgy számolták el, mint más vállalatnál. Tehát az alapozást betonköbméterben, a szerelést pedig az idevonatkozó ÉKN- normák szerint végeztették el, illetve számolták el a részlegnek, de a munkásoknak is. Ennek ai raktárbázisnak az építése gondos számítások alapján, a lehetőségek közül a legjobb kiválasztása révén igen rövid idő alatt megtörtént. * A raktárbázis építésére a tervezett költség elegendő volt. A napokban kezdték kimunkálni egy pályázatra a gazdaság ajánlatát. E szerint ezerva- gonos — nem tévedés — ezer vagon terményt magába foglaló — raktárt akarnak építeni. Ha o MÉM és az illetékesek elfogadják a pályázatot, harminc- százalékos állami támogatásban részesülnek — persze csak a csarnok jellegű raktár építése eseten-. Ezt az ezer vagonos raktárt a jövő évi gabonatermés fogadására el akarják készíteni! Vége PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Dolgozni kell, ez aranyszabály!
