Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-01 / 257. szám
1981. november 1. ÜÉPÜJSÁG 5 Múltunkból 1929-ben törvény, s ennek nyomón a rendeletek sokasága jelent meg azzal a céllal, hogy korszerűsítsék a közigazgatást. Korszerűsíteni kellett természetesen a szélesebben vett megyei közigazgatás mellett a megyei önkormányzatot is. Ezért az 1886. év 21. te. alapján korábban választott megyei törvényhatósági bizottságot fel kellett oszlatni, és új választást kellett kiírni. A bizottság utolsó ülésén - 1929. július 15-én - Jankó Ágoston főispán búcsúzásra nyújtotta kezét a törvényhatósági bizottsági tagok felé. Ezen a gyűlésen értékelte a főispán a bizottság tevékenységét. A kép, amelyet felvázolt, nagyon pozitív volt. Megköszönte a keresztény társadalom érdekében kifejtett munkát, majd a tagoktól azzal búcsúzott, hogy „.. .mindazok, akik az eddigi bizottságnak értékes tényezői voltak, habár talán más jogcímen - de valószinűleg megint ott lesznek a vármegye új ön- kormányzati testületében. ..” A főispán tudta, miért mondta. Járjunk mi is egy kicsit a dolog végére. A július 15-i gyűlés után nagy erővel megkezdődött a választásra való előkészület. A megyei apparátus megtett mindent annak érdekében, hogy valóra váljon a főispáni kívánalom. Ennek egyik fontos része volt a legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállítása. A listára 432 személy neve került. A listán a legnagyobb létszámmal a vagyonos értelmiségiek szerepeltek (96 fő), őket követték a gazdag kereskedők (84), ott voltak a földbirtokosok (69), az iparosok (29), a megye vezető tisztségviselői (24), a tőkések (31), a földművesek, kisbirtokosok és gazdálkodók (35). A fenti listára kerülteknek egyharmada eleve tagja lett a megyei törvényhatósági bizottságnak, mert a 432 személy saját soraiból választhatta meg 'a törvényhatósági tagok 2/5-ét! (A választás egyébként nem váltott ki nagy érdeklődést saját körükben sem, mert még 300-an sem jelentek meg a választáson.) A vagyonosok választásának eredményeként 38 nagybirtokos, 51 tisztviselő, 23 kereskedő és iparos, 16 földműves (zsíros paraszt) és 7 nagybérlő került az új törvény- hatósági bizottságba. Számuk a választási aktusok során tovább növekedett. A rendelet szerint az új törvényhatósági bizottság 2/5-e a tégtöbb adót fizetőkből, újabb 2/5-e az összes választók sorából került megválasztásra, az 1/5-e pedig a szakigazgatásból és a különböző érdekképviseletből került a bizottságba. 'Ezen felül az így kialakult „létszám 5 százalékának erejéig örökös tagokat választhat maga a törvényhatósági 'bizottság. Pesthy Pál, gróf Széchenyi Domokos, Simonsits Elemér, gráf Apponyi Károly, Virág Ferenc, Dőry Frigyes, Perczel Béla és Sztankovánzsky Tibor már a július 15-i gyűlésen elnyerte az örökös tagságot. (A többi örökös tagot november 20-án választották meg). lEzt követően már eleve biztosított volt, hogy — a főispán szavaival élve —, „megint ott lesznek a vármegye új önkormányzati testületében” azok, akiktől a főispán korábban elköszönt. Mert még vissza volt ugyan az összes választók általi választás, valamikor — a szak- igazgatás és érdekcsoportok képviselőinek megválasztása — a lényegen imár ez nem változtathatott: a megyei törvényhatóság a burzsoá rendszer érdekéit szolgáló szervként alakulhatott meg. Olyan volt mint elődje. Annak ellenére, hogy biztosított volt a rendszer maradéktalan’ képviselete, nem rettentek vissza a csalástól sem. Ezt a csalást az ozorai szociáldemokraták leplezték le, óvást emeltek, s új választás kiírását követelték. Mintegy két esztendőn át húzódott az ügy. (Erről az esetről egy korábbi írásban már részletesen beszámoltunk). 1929. november 20-án ült össze az újonnan megválasztott törvényihatósági bizottság, amelynek végső összetétele a következő volt: 134 tisztviselő, 41 nagybirtokos, 119 jómódú paraszt, 57 kereskedő és iparos, 18 megyei vezető tisztviselő, és 18 örökös tag. A megyei reakció a választási eredményt nagy örömmel fogadta (bár a választási törvény alapján, az előre várható volt, s azt „a helyreállt nemzeti öntudattal" magyarázta. Nem szóltak a szavazati jog mérhetetlen korlátozásáról, amellyel éppen a munkásokat, parasztokat zárták ki a.választásból; ihaUgattak a nagyszámé, érvénytelennek nyilvánított szavazatról, amelyek az ellenzék pozícióit erősítették volna. Az így megválasztott megyei bizottságiból kellett megválasztani á 24 tagú kisgyűlést, amely az operatív munkát irányította a két megyegyűlés közötti időben. Ez a kisgyűlés még a közgyűlésnél is reakciósaibb volt. Megválasztottak még néhány bizottságot, majd bezárták az újjáválasztott törvényhatósági bi. zottság első, alakuló ülését. 1929. december 16-ára újra összehívták a megyegyűlést. Ennek fő feladata a tisztújítás volt. Nos, 'ha a törvényhatósági bizottságban nem volt lényeges változás, ez sejtetni engedte, hogy a tisztségviselők sorában még annyi változás sem lesz. Jankó Ágoston főispán felhívta a figyelmet arra, hogy „az új vármegye igazgatásának teendőit olyan egyénekre bízzák - akiknek közreműködésévei elérhetjük azt a célt —, amelyet a közigazgatás rendezéséről szóló törvény maga elé tűzött —, amelyet a viszonyok hangosan követelnek — és amelyet mindannyian elérni akarunk, a közigazgatás megjavítását.” lEzt követően az alispán benyújtotta lemondását, miutárna mandátuma lejárt, s ezzel automatikusan valamennyi vezető tisztségviselőnek is lejárt a megbízatása. Az alispán ünnepélyes keretek között átadta a megye pecsétjét — a hatalom szimbólumát - a főispánnak. Mindez természetesen csak ceremónia volt - tét nélkül, hiszen a gyűlés minden tagja tudta, hogy a tisztségekre csupán a régi tisztségviselők nyújtottak be pályázatot, s így teljesen formális volt minden további eljárás. A főispán megköszönte a távozó tisztségviselők munkáját, mondván, hogy „azok között a törvényes keretek között - amelyeknek korlátain belül a vármegye köz- igazgatási tevékenysége eddig mozoghatott - jobb és hatásosabb munkát senki sem tudott volna végezni”. Ezt követően megtörtént a választás: megválasztották az alispánt, a vármegyei főjegyzőt, a megyei árvaszéle elnökét, a tiszti fő- ügyészt, a másodjegyzőket, az árvaszé'ki ülnököket, a vármegyei aljegyzőket, a járási főszolgabírókat és szolgabírókat — ellenszavazat nélkül. Mindenki megkapta a korábbi funkcióját. Az alispán tekorvényes kör- mondatban tett ígéretet a törvényihatósági bizottságnak a további lelkes munkára. Idézzük: „Hálámnál nagyobb és mélységesebb a köszönet, mely ebben az ünnepélyes pillanatban száll el lelkem fohászaként, mert úgy érzem, hogy az a delejes erő, mely születésem első percétől fogva, életem, munkásságom egész ideje alatt vármegyéikhez fűz, minden hatalomnál erőteljesebben dobog- tatjö meg szívemet, hogy mint az egyetértő, összetartó és együttműködő erőtényező enge. met a vármegye javára és népének boldogítására a legteljesebb önzetlenséggel és önfeláldozó készséggel továbbra is szolgálatra buzdítson és ösztönözzön”. Hát értse meg ezt földi halandó... K. BALOG JANOS Déryné — aki többek között a Stuart Mária 1822-es előadásán lépett dobogóra — így ír naplójában: „Pécs kedvelt hely volt a színészek számára, mert müértö közönsége szívesen látogatta az előadásokat...” Pécs első köszinházát 1840-ben nyitották meg, de ez az épület már ‘akkor sem felelt meg a kor színházi követelményeinek. 1890-ben or* szágos pályázatot hirdettek az új színház építésére. Két akkori ismert építész, Steinhardt Antal és Láng Antal tervei nyerték meg a város vezetőinek tetszését. 1895 őszén már állt az épület, homlokzatán a Magyar Nemzeti Színház felirattal. A két háború között felnőtt egy színházát szerető és értő közönség. A pécsi színház falai között játszott egykor Ladomerszky Margit, Mezei Mária és Páger Antal. A színház 1949-es államosítása után sem érte be az utánjátszás- sal, a tradicionális előadásokkal és hamarosan műsorára tűzött több külföldi drámát is. Többek között O’Neill: A költő és üzlete, Williams: Nyár és füst című darabjait. A prózán kívül opera-, operett-, balett-, báb- és gyermekdarabok is szerepelnek műsorukon. Kapfinger András képriportja Balettpróba Kulka János előadás előtt
