Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-01 / 257. szám
6 NÉPÚJSÁG i 1981. november 1. — Alig több, mint 100 esztendős a modern világ egyik legsikerültebb tömegszórakoztató műlaja, a labdarúgás. Népszerűsége elvitathatatlan. — Valóban. A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) 151 nemzeti szövetséget. 350 ezer klubot, 800 ezer csapatot és 25 millió igazolt játékost tart nyilván. — És nálunk, Magyar- országon? — A népszerűség itt sem szorul bizonygatásra. A bajnoki rendszerben részt vevő 2507 sportegyesület 5200 csapatában 131 ezer nyilvántartott labdarúgó van. Természetesen ennél lényegesen többen fociznak hazánkban. Ha leszámítjuk a kispályás bajnokságok, a lakóhelyi és iskolai, valamint az egyéb szintű, tömegsport jellegű csapatokat is, úgy félmillióan rúgják rendszeresen nálunk a labdát. Számított adataink szerint ma 2—2,5 millió embernek jelent szurkolói szinten napi témát a labdarúgás. — Elnökök jöttek és mentek, a szövetségi kapitányok is egymásnak adták a váltóbotot, ám az MLSZ főtitkári tisztségét huzamosabb ideje Krizsán József tölti be. Van valami titka? — Részt vettem egy futball- fórumon, amelyen szocialista brigádvezetők és brigádtagok voltak. Fölállt egy tagbaszakadt férfi, és azt mondta: „Figyeljen ide, nem akarok én itt magának kellemetlenkedni, de... Maga mellől olyan emberek estek ki, mint a Kutas, a Baráti, a Zsolt és maga meg ott van. Hogy az istenbe csinálja, és ki áll a maga háta mögött?" No, de komolyra fordítva a szót. Az MLSZ-nek a 80 esztendő alatt 23 főtitkára volt. Közülük Kenyeres Árpád töltötte el a leghosszabb időt, őt a Honti Gyuri bácsi követi, aki 11 esztendőt töltött el ebben a székben. Ha megérem a jövő februárt, akkor már én is tíz éve leszek itt. A képzeletbeli dobogón így vagyok én „bronzérmes" főtitkár. Titkom, az nincs. Azt vallom, hogy elvi alapon kell maradni, elvekhez kell ragaszkodni a munka során, emberségesnek kell maradni, s ez ad az embernek egy lehetőséget arra, hogy a magyar sport e kényes posztján huzamosabb időt eltöltsön. — Melyik csapatban futballozott Krizsán elvtárs? — Újpesti vagyok, gyerekkoromban ott kezdtem futballozni. Aztán onnan átkerültem a Magyar Pamutba, az NB II- be. Később vidéken: Szolnokon és Kecskeméten játszottam. Tolna megyei újságról lévén szó, megemlítem azt is, hogy 1953- ban Bács-Kiskun megye válogatottjában szerepeltem Tolna megye válogatottja ellen Szek- szárdon. Ki is kaptunk 3-1-re, s a mai napig is emlékszem a Dósai Pistára, a Farkas Ferire, a Novákra és a többiekre. Hű, de jó focisták voltak... — Miként kezdődött sportvezetői pályafutása? — Még Szolnokon futballoztam, amikor egy napon hivattak a pártbizottságra. Ott aztán közölte velem az egyik vezető: Na, öreg, te leszel a városi TSB — mert akkor még így hívták a mostani sportfelügyelőséget — elnöke. Ezután átmentünk a városi tanácsihoz, ahol az elnök egy máig felejthetetlen, nagyon tisztességes és egyszerű munkásember volt. Ő bevitt egy helyiségbe és azt mondta: Ez az irodád, a többire meg majd rájössz! Hát így kezdődött a vezetői pályafutásom. Elvégeztem a Testnevelési Főiskolát és 1956 elején a Budai járás sportfelügyelője lettem. Az ellenforradalom utána Pest megyei Sporthivatalban dolgoztam, majd 1959-ben bekerültem a központi soortappa- rátusba. Először instruktorként tevékenykedtem hosszú éveken keresztül. Azután megbízást kaptam egy olyan csoport vezetésére a központi sportapparátusban, amelyik a sportegyesületi vezető-irányító munka kérdéseinek elemzésével, feldolgozásával, a jó módszerek terjesztésével foglalkozott. 1971 végén szóltak, hogy hát ide kellene jönnöm. Jól emlékszem, kézzel-lábbal kapálództam ez ellen, s akkor még sikerült is „jriegúsznom”. 1972 elején, egy volt kiváló játékvezetőt, Petri Sándort bízták meg az MLSZ főtitkári tisztének ellátásával. Engem ennek ellenére sem engedtek ki az utcából, mert az OTSH-ban azt a feladatot kaptam, hogy patronáljam a Magyar Labdarúgó Szövetséget. Lehet, hogy túlságosan is jól sikerült ez a patronálás, mert úgy tíz-tizenegy hónap után Petri elvtárs leköszönt, s ekkor már nem kérdeztek. Közölték velem: most el kell vállalnom a főtitkári tisztséget. — Azt tartják, hogy valamennyi jelentősebb szervezet vezetésében az egyik legfontosabb láncszem, a kulcsember — maga a Jő- titkár. — Ezt erős túlzásnak tartom. Egy sportszövetségi főtitkár tisztében, bizonyosfajta szervező- készséggel, s áttekintőképességgel kell rendelkezni. De hát lettlégyen az bármilyen okos ember is, ha nincsenek társai, ha nem olyan elnökségben dolgozik, ahol az emberek tettre készek és tenni akarók. Ha nem rendelkezik olyan apparátussal, ahol tényleg lelkiismereti kérdést csinálnak a munkából és azt hivatásuknak tekintik. Ha nem rendelkezik olyan nagy lehetőséggel, mint amivel mi rendelkezünk, hogy 364 társadalmi aktivistánk van, akik több-kevesebb rendszerességgel bejárnak és nagyon fontos munkát végeznek el. Éneikül az MLSZ ezt az óriási gépezetet nem működtethetné. Tehát megítélésem szerint erősen túlzás az, hogy döntő a főtitkár. — A 80 éves MLSZ történetében meglehetősen gyakori jelenség a bajnoki rendszer átszervezése. Az 1981—82. évi küzdelemsorozat végén is radikális változások következnek majd. — Ez a változás ismert: az NB l-ben az eddigi 18-ról 16-ra csökken a részt vevő csapatok száma. A háromcsoportos, jelenleg egyenként 16 csapatos NB II lecsökken egy csoportra és 20 résztvevőre. Ezenkívül megmarad a hatcsoportos területi bajnokság. Abban teljesen egyetértek és igazat adok, hogy nem szerencsés a bajnoki rendszer ilyen sűrű változtatása. Nem szerencsés a területi sport- és labdarúgószervek részére, ahol bizonytalanságot vált ki, nem szerencsés a klubok számára, ahol máról holnapra alapvető változásokra kényszerülnek. De hadd mondjam azt, hogy mi magyarok, ha valamelyik területen úgy látjuk, hogy kisebb-nagyobb gondok vannak, mindjárt hozzákezdünk átszervezni. Nagyon bízom benne, hogy a következő nyáron belépő bajnoki rendszer már tartó- sabb lesz. Magam is úgy ítélem meg: a magyar futballnak mindenekelőtt nem annyira a bajnoki rendszer jelenti a gondjait, mint a szakmai munka és az azzal párosuló vezetési gondok. — Az NB II mezőnyét érintő létszámcsökkentés véleménye szerint nem járhat majd azzal a vészéiy- lyel, hogy a tavaszi hajrában a legjobb öt közé jutásra esélyesek tisztátalan eszközökhöz nyúlva, pontvásárlással lendítenek szekerükön? — Tragédia lenne. Az biztos, hogy amelyik csapat „fennakad", az egy darabig nem fog futballozni a Nemzeti Bajnokságban. — Milyen szerepet szánt a sportág vezetése az újonnan bevezetett hat- csoportos területi bajnokságnak? — Tulajdonképpen a területi bajnokság bevezetése egy alulról jövő kezdeményezés volt. Helyt kellett adni annak az észrevételnek, hogy a megyei bajnokságok és az NB II közötti kontraszt túl nagy. A gyakorlatban ez úgy jelentkezett, hogy azt mondták: a srác és a csapat amatőrként futballo- zik a megyebajnokságban, de ha megnyerik a bajnokságot és fölkerülnek az NB ll-be, egyszerre profi futballisták lesznek. Tehát szerződést kell kötni, kikerül a munkahelyről, miközben a megyei bajnokságok színvonala sajnos olyan, amilyen. Magyarán: valami átmenetet kell teremteni a megyei bajnokság és a Nemzeti Bajnokságok között. Egy olyan átmenetet, amely fölkészíti a megye élvonalában szereplő csapatokat arra, hogy közülük a legjobb fölkerüljön a második osztályba. Tehát egy minősítő osztály a területi bajnokság. — Elnézést az okvetet- lenkedésért, de... Ha a területi bajnokság az amatőrök, a csupán sportszere- tétből focizok „gyülekezete", akkor miként érvényestil a szakmai fejlődés? — Az igaz, hogy mi ezt szeretnénk. Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy szeretnénk, mert nem így van. Azt szeretnénk, ha ez egy amatőr osztály lenne, mert meggyőződésünk, hogy amatőr körülmények között is lehet jobban felkészülni, többet edzeni és magasabb színvonalat nyújtani, mint megyei bajnokságokban. Arról nem is beszélve, hogy a megyebajnokságokból a területi bajnokságba jutó csapatok mégiscsak magasabb színvonalat kell, hogy adjanak, mint önmaga a megyebajnokság. — Hogyan értékeli az MLSZ vezetése a területi bajnokság őszi tíz fordulójának tapasztalatait? — Vannak kedvező és kevésbé kedvező benyomásaink. Ami kedvező, az mindenekelőtt az a lelkesedés, amivel a klubok fogadták és az a hihetetlen, óriási készülődés, ami egyszerűen megható volt számunkra. Ami a színvonalat illeti, arról már nem tudok olyan egyértelműen beszélni. Sőt, sajnos egyes területi bajnokságba most felkerült klubok részéről hiányzik az, hogy amikor kimegy a pályára a játékos, akkor az elsőtől a kilencvenedik percig hajtson... — Úgy érezzük — s ezt példák bizonyítják —, hogy változatlanul nem sikerült visszaadni a Magyar Népköztársasági Kupa régi tekintélyét, varázsát. — Volt egyáltalán valamikor is rangja? Nekünk most lehetőségünk van viszonylag nyugodt körülmények között visszatekinteni az MNK, illetve a magyar kupa múltjára. Nagy vonzereje nálunk a kupának soha nem volt. Illúziónak tartjuk azt, amikor sokan fölvetik, hogy miért nem szervezzük úgy az MNK-t, hogy olyan rangja legyen, mint például Angliában. Szerintem soha nem lesz nálunk olyan rangja, mint az angoloknál. Nálunk a pontvadászat az, ami igazán érdeklődést vált ki. — Hogyan értékeli a Nemzeti Bajnokság első és második vonalának morális helyzetét, a bajnoki mérkőzések tisztaságát? — A magyar labdarúgás első és második osztályára a feltételek és az ösztönzők államilag kerültek meghatározásra. Ha ezeken a feltételeken és ösztönzőkön kívül valaki, vagy valakik máshoz nyúlnak, az azok felelőssége, azok gondja, és a következmények is őket terhelik. Az MLSZ nem nyomozó hatóság, nem üqyészség. Kétségtelen azonban, hogy különböző sportegyesületek erőfeszítéseket tesznek egyfajta eredmény elérésére. Én megmosolyogni valónak tartom ezt, mert akik ilvent valóban megtesznek, azok elveszítik erkölcsi hitelüket a játékosoknál, elveszítik erkölcsi hitelüket előbb- utóbb a közönségüknél és tulajdonképpen semmire nem jutnak vele. Átmenetileg valamit ugvan megoldanak, de a futballban a renddel, tisztességgel, fegyelemmel és a magas szintű szakmai munkával lehet tartósan eredményt elérni. — Ez év nyarán, az átigazolási időszak szenzációit nem a játékosok, hanem a vezető edzők minden eddigit felülmúló klubcseréje okozta. — Ez csak nálunk furcsa, mert manapság ez sehol másutt a világon nem téma. A nemzetközi labdarúgó-életben, ha egy edző működésével nincsenek megelégedve, akkor véletlenül sem csinálnak olyan nagy felhajtást, mint nálunk. Nagyon tisztességes és korrekt körülmények között leülnek és azt mondják: Nézze sporttársam, mi úgy ítéljük meg, magának ez már nem megy, hát szeretnénk változtatni. Természetesen a szerződésében rögzített juttatásokat ön megkapja, de mi más edzőt szerződtetünk. Kezet fognak, senki nem haragszik a másikra. Kifizetik a szerződés lejártáig az edzőt, aki ezután elköszön. Ezzel szemben nálunk kezdődik egy szitok-átok hadjárat. Ott kezdődik, hogy két vereség után megkeményednek a dolgok. A vezetők már „sré- gen” nézik az edzőt, s az edző ugyanígy néz vissza a vezetőkre. Aztán szorít, hogy a csapat legközelebb már nyerjen, ezzel együtt enyhüljön a feszélyezett hangulat. Ha ez nem sikerül, akkor jönnek a nyilatkozatok. Elkezdik egymást piszkálgatni. Teljesen fölöslegesen, mert mindez olyan, mint egy megromlott házasság. Ha egy házasság megromlik, s abban értelmes emberek 'élnek, akkor elmennek a bíróságra. Nem teregetik ki a szennyesüket, hanem tisztességesen elválnak, és mindketten megpróbálnak egy új életet kezdeni. Hogy félreértés ne essék, nem akarom én az egyesületi vezetőket mentegetni, mert sajnos az az igazság, hogy egyes esetekben van is alapja a közfelháborodásnak. Az alap a következő. Nálunk valakinek a klubban jön egy ötlete, hogy X-et kellene megnyerni edzőnek, mert az óriási szakember. Mindez elterjed a szakosztályon belül, aztán óriási erőfeszítéssel megszerzik X-et. Amíg a csapat elfogadhatóan szerepel, addig X az isten, attól meg nem kérdeznek semmit. Nem mondják azt, hogy te X sporttárs talán üljünk le egy kicsit beszélgetni. Istenként nézik, de ebben már bent van a másodszándék is. Mert ha „balhé" van, akkor azt is csak X-nek kell vinnie. — Az MLSZ új vezetése hivatalba lépésével egy időben megszüntette az egyesületi munka, konkrétabban a követelmény- rendszer központi ellenőrzését. A klubok vezetőire, edzőire bízta a korszerű edzésmunka végzését. Milyen tapasztalatokat eredményezett mindez? — Vegyeseket. Mert ha a vezető vizsgázott szakember, és jó pedagógus, akkor fölösleges számára előírni, hogy mit csináljon. Ha meg nem rendelkezik ezekkel a képességekkel, akkor megintcsak fölösleges, hisz nem tudja megcsináltatni, végrehajtatni játékosaival. Edzőbizottságunk, Zalka András nemzetközi hírű szakemberrel az élén, az alábbi elvi álláspontra helyezkedett: az edzőknek vizsgázniuk kell, meg kell, hogy legyen az elméleti fel- készültség. Ha erre adták a fejüket, akkor pedagógiai érzékkel is rendelkeznek, s tudják, hogy mit kell csinálniuk. — Sok vihart kavart már a sportág igazolási, átigazolási szabályzata. Tervezik ennek megváltoztatását, finomítását? — Hivatásbeli kötelességünk, hogy állandóan elemezzük és a konzekvenciák levonásával próbáljuk továbbfejleszteni az átigazolás szabályzatát. Szabadjon egy magánvéleményt mondanom. A magyar futball 80 éves történetében eddig nem volt olyan átigazolási szabályzat, amely mindenkinek megfelelt volna. Jelenleg sincs és szilárd meggyőződéssel mondva a jövőben sem lesz. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata. Az átigazolási szabályzatnak a játékos érdekeit, a klub érdekeit és a magyar labdarúgás érdekeit kell védenie. Bármelyek érdek egyoldalú érvényesítésével a másik kettő máris hátrányt szenved. Ebből eredően, nem lehet olyan szabályt alkotni, amire azt mondja egy ország sportközvéleménye, hogy akkor most hurrá. — Az alacsonyabb osztályú bajnokságok egyik égető gondja a játékvezetők létszámának rohamos csökkenése. Ennek oka pedig a bíráskodás alacsony dija. Az MLSZ vezetése nem tervezi, hogy e kérdésben javaslattal fordul az OTSH-hoz? — Mindenekelőtt azt kell mondani, hogy részünkről nagyon nagy tisztelet övezi azokat a sportembereket, akik valóban mostoha körülmények között, nehéz utazási viszonyok közepette, időnként egyes, magukról megfeledkezett nézők szidalmait eltűrve bíráskodnak az alacsonyabb osztályokban. Ismerjük ezt a gondot és nagyon szeretnénk segíteni. Tettünk is bizonyos javaslatokat az OTSH vezetése elé, de óvni szeretnék mindenkit attól az illúziótól, hogy a közeljövőben e tekintetben valami nagy változásra számítson. Őszintén remélem, hogy a jövő esztendőben valamit tudunk javítani a mostoha helyzeten, de úgy rendezni a játékvezetői díjakat, hogy az köz- megelégedést váltson ki — sajnos nem ígérhetem. — Krizsán elvtárs, hogyan értékeli a Tolna megyei Labdarúgó Szövetség munkáját, ezen túlmenően pedig Tolna megye labdarúgósportjának helyét és szerepét? — Nagyra becsüljük a megyei szövetségek elnökségeiben dolgozó, lelkesen tevékenykedő aktívákat. Nagyra becsüljük mindenekelőtt azt a hihetetlen sportszeretetet, amitől vezéreltetve önzetlen társadalmi munkásként foglalkoznak egy-egy megye jelentős sportágával. Mi úgy látjuk, hogy a Tolna megyei Labdarúgó Szövetség jó irányba halad. Személy szerint is nagyra becsülöm az ott dolgozó valamennyi sporttársat. Szűcs sporttársat különösen is, aki fiatalos lendülettel és akaraterővel telve nagyon jó szóndékúan és nagy elhivatottsággal fejti ki munkáját. Ha vannak is néha köztünk véleménykülönbségek, azok nem olyan természetűek, hogy szétválasszanak bennünket — ellenkezőleg: méginkább összekapcsolnak. A kérdés második felére azt válaszolhatom, hogy a futballhoz is különböző feltételek szükségesek. A feltételek megteremtéséhez meg egy olyan háttérre, amelyik képes ezeket a feltételeket megteremteni. Egy bizonyos szintig Tolna megyében ilyen vonatkozásban nincs probléma. De egy bizonyos szinten túl — hadd nevezzem nevén a gyereket — én úgy ítélem meg és bár lehet, hogy ebben tévedek: Tolnában nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy a közeljövőben NB l-es csapata legyen. Sőt, úgy érzem, hogy nagyon nagy erőfeszítéseket kell tenni még annak érdekében is, hogy a megyeszékhelynek megmaradjon az NB ll-es csapata. Azt javaslom, üzenem a helyi sportvezetőknek, játékosoknak és edzőknek; tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szép futball- tradícióval rendelkező Szekszárd a jövő bajnoki évben is a Nemzeti Bajnokságban szerepeljen. Mindezt nem elfogultságból mondom, hiszen én nem vagyok Szekszárdi Dózsa-szurkoló, de nem közömbös nekünk, hogy a megyeszékhelyeknek van-e NB-s együttesük. — Karnyújtásnyi távolságra került a magyar labdarúgó-válogatott a spanyolországi világbajnokság részvételétől. Ez a cikk már nyomdában lesz, amikor megkezdődik a norvégok elleni sorsdöntő mérkőzés. Mit tippel a főtitkár? —■ Megtanultam itt az elmúlt évtized alatt, hogy a futballban nem lehet és nem is érdemes jósolni. Nehéz ellenfél lesz Norvégia, mint ahogy ebben a VB selejtező csoportban minden mérkőzésen, minden ellenfél és minden másik ellenfél is egymásnak nehéz. Ebből adódik, hogy kiszámíthatatlan a csoport helyzete. Egy biztos: jelentős mértékben függ majd a találkozó eredménye, színvonala és a végkifejlet attól, hogy a norvég válogatott megkapja-e „légiósait", vagy sem. Tény, a magyar futball megérdemelné a jövő évi világ- bajnoki részvételt. FEKETE LÁSZLÓ
