Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-03 / 258. szám
a I I I I I i I I I I I I I I NOVEMBER 3 KEDD Névnap: Győző A Nap kél 6.31 — nyugszik 16.24 órakor A Hold kél 12.13 — nyugszik 21.12 órakor Száztíz évvel ezelőtt, 1871. november 3-án született Várpalotán és 89 éves korában, 1960 szeptemberében halt meg Budapesten Bán Aladár költő, műfordító, irodalomtörténész és folklórista. i ■ ■ i i ■ i ■ ■ i i i 1 i i i A A BÉKE- és barátsági hetek rendezvényeként Bátán a November 7. Termelőszövetkezetben ma délután ünnepséget rendeznek, melyet Fülöp László, a termelőszövetkezet elnöke nyit meg, majd Varga István, a szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat MSZBT-tagcsoportjának ügyvezető elnöke diavetítéssel egybekötött előadást tart Közép- Ázsia, Közép-Szibéria és a Kaukázus országai címmel. + A BÓBITA BÁBEGYÜTTES Tamásiban. A pécsi Nemzeti Szírfház Bóbita bábegyüttese csütörtökön délelőtt fél 11 órakor és délután fél 2 órakor Tamásiban, a művelődési központban az óvodásoknak, illetve kisiskolásoknak mutatja be Az egér és az oroszlán, valamint a Piroska és a farkas című bábjátékot. O TRÓPUSI VIHARBA került és eltűnt az Arab-tengeren közel 180 indiai halászhajó, 1300 halásszal a fedélzetükön. Az India nyugati partjait végigsöprő száz kilométeres óránkénti sebességgel száguldó szél és a közel három méter magas hullámok Rajpura kikötőjében 100 halászkunyhót sodortak el. Európa legnagyobb túzokrezervátuma Dévaványán található. Ebben nagy része van a környező mezőgazda- sági üzemek jó hozzállásá- nak, ugyanis az aktuális nyári munkák idején a szabadban talált túzoktojásokat beviszik a rezervátumba, ahol keltetőgéppel kikeltetik. Az értékés vadmadarak bármikor elhagyhatják a rezervátum zárt területét, visszatérhetnek természetes közegükbe. Az idén ötvenhárom túzokcsibét neveltek föl Dévaványán. Farkas Zoltán készített interjút Sí* mán Miklóssal, a Központi Szolgálat- fejlesztési Kutatóintézet igazgatójával, melyet 21 óra 30 perckor hallgathatunk meg a Kossuth rádióban. A közelmúltban új rendelkezéseket hoztak, amelyek új kisvállalkozások, kisipari és szolgáltató egységek létrehozását ösztönzik. De vajon elégséges-e ezeknek- a rendeleteknek a megalkotása? Mi mindenre van szükség még ahhoz, hogy a jövő évtől mindezek az új szervezetek megalakuljanak, s hatékonyan működjenek? A televízió 1-es programján a Gólyavári esték sorozatban A reneszánsz tudománya című műsort láthatjuk. A reneszánsz legkiemelkedőbb egyénisége, Leonardo da Vinci munkásságában mutatja be a történész a kor technikáját és tudományát — ,.szellemét”. A Két nyár között című NDK tv- filmet vetíti a tv 2-es programja 21 óra 30 perces kezdettel. # A DUNAFÖLDVÁRI Virágzó Termelőszövetkezet a helyi művelődési központtal és a TIT- tel együttműködve angol és német nyelvtanfolyamot szervezett a termelőszövetkezet tagjainak. Az intenzív tanfolyamok — húsz-húsz résztvevővel — a napokban kezdődtek. * MARTINÉK JÓZSEF festőművész kiállítását nyitja meg november 6-án délután 2 órakor Fadgyas István, a selyemgyár igazgatója és Fertőszögi Béláné, megyei művészeti főelőadó Tofnán, a selyemgyár fonógalériájában. Az alkotásokat november 30-ig nézhetik meg az érdeklődők. O MÁSOKÉRT EGYEDÜL címmel mutatja be Tompa László előadóművész az Illyés Gyulának szeretettel alcímet viselő műsorát szerdán este 6 órakor Dombóváron, a művelődési központban.- TOTÓTAJÉKOZTATÓ. A Sportfo- gadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 44. fogadási héten 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 12 találatos 58 darab, nyereményük egyenként 64 306 forint. 11 találatos 1006 darab, nyereményük egyenként 1483 forint. 10 találatos 8654 darab, nyereményük egyenként 259 forint. 11-16 fok Várható időjárás ma estig: változóan felhős lesz az ég. Elszórtan várható rövid ideig tartó záporeső. Az északnyugati szél átmenetileg megerősödik, időnként viharossá fokozódik, majd újra mérséklődik. A hőmérséklet kora délutánra 11 — 16 fok között a legvalószínűbb. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a hét közepén még folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő, a felhőzet fokozatosan megnövekszik, futó esők, záporok inkább csak az ország északi megyéiben alakulnak ki. A hét végén erőteljes lehűlés várható, az Északi-középhegységben hózáporok előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérséklet eleinte plusz 4—8, majd az időszak végén mínusz 3, plusz 2 fok között. A legmagasabb ^Dappali hőmérséklet eleinte 13—18, az időszak végén 8—13^ok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. i i i i i i i i i i i » • i i i ! i i ■ i i i Üzemi bekötőút épüi A Tamási Állami Gazdaság központja Fornádon van, tehát a két település közötti út igen nagy forgalmat bonyolít le. Ezen közlekednek a terménynyel megrakott járművek, valamint a dolgozók is ezen az úton járnak munkahelyükre; személy- gépkocsikkal, autóbusszal. Az utat még Tamási több üzeme is igénybe veszi, mivel a környező településekről ezen az úton rövidebb idő alatt szállíthatják munkásaikat a járási székhelyre. Ezért a Tamási Állami Gazdaság újjáépítteti a forgalmas utat a vasúti bejárótól a gazdaság központjáig. Az 1,2 kilométernyi útszakasz építését október 28-án megkezdte a kaposvári KÉV, s az átadásra még november 15-e előtt sor kerül. Az út építése - melegen hengerelt aszfaltszőnyeggel való borítása - egymillió-kétszázezer forintba kerül. Készüli az új útburkolat Karl-marx-stadti delegáció a KISZÖV-nél A testvérmegyei kapcsolatok keretében a Tolna megyei Kl- SZÖV és a Karl-marx-stadti Iparkamara között évek óta gyümölcsöző együttműködés van. A KISZOV, illetve a megye ipari szövetkezeteinek képviselői a Karl-marx-stadti Iparka-, mara vendégeként az elmúlt években két alkalommal jártak az NDK-ban. A legutóbbi NDK-beli látogatás viszonzására háromtagú karl-marx-stadti küldöttség érkezett megyénkbe, Kurt Wagnernek, az Iparkamara elnökének vezetésével. A delegáció tagja: Herbert Voigt, egy cipészszövetkezet elnöke és Bert Roos, egy építőipari szövetkezet elnöke. A vendégeket a KISZÖV-nél Fodor Tibor elnök fogadta, majd megkezdődött a négynapos program. OL VAST AM Már és még... A megyeszékhely tövében lévő Várdombon — mint olvasom'— tíz évvel ezelőtt állt meg a városba tádulás. Az itt élők számára tehát már régóta nem cél á beköltözés. Van viszont megyénknek több tucat olyan települése, amelynek népessége még az eltörekvés jegyében él, bár egyre szaporodik a lakosságmegtartó képességekkel rendelkező községek száma. Nincs ebben semmi varázslat, mindössze arról van szó, hogy a minőség irányába hat a községpolitika. S az iránymegválasztásban lakossági igények is munkálnak. Tamásiban hallottam nemrég, hogy az ide betelepült lakótelepiek ,,konzervházak"-nak nevezték el házaikat, bár itt még nem úgy veszélyezteti az emberi léptékű életet az urbanizáció, mint a nagyvárosokban, ahol viszonylag kis alapterületen tömegek élnek egymástól lélekben igen távol. Talán ezért teszi át székhelyét egyre-másra az urbanizáció a városi rangtól messze álló településekre? Lehet. A ,,már" és „még" vértelen harca mindenesetre folyik, s emberek ezrei bizonyítják, hogy az a település is benne van világunkban, amit postai küldeményeinken „up"-vel jelölünk... — óa — Két halálos áldozata volt az elmúlt hét közlekedésének megyénk közútjain. Mindkét esetben a vétlenek estek áldozatul a figyelmetlen, gondatlan vezetésnek. A két halálos baleset mellett nyolcán súlyosan, hárman könnyen sérültek meg az elmúlt hét nap alatt. Bár az egyik halálos kimenetelű szerencsétlenségről lapunk vasárnapi számában jelent meg hír, most részletesebben ismertetjük a történteket: Dombóvár belterületén, a Népköztársaság út és a Móricz Zsigmond utca kereszteződésében október 30-án, 17 óra 10 perckor történt baleset. Dr. Papp Sándor orvos IO 30-92 forgalmi rendszámú személy- gépkocsijával elütötte az előtte szabályosan közlekedő, vele azonos irányban kerékpárját toló Fehér Imre dombóvári lakost. Dr. Papp Sándor a baleset helyszínéről segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Fehér Imre a dombóvári kórházban belehalt sérüléseibe. Az ittas, áldozatát cserbenhagyó gépjármű- vezetőt a rendőrség a lakásán elfogta és őrizetbe vette. Dombóvár közelében, november elsején történt a másik halálos baleset. Este fél hétkor a Hőgyész felé vezető út 26-os kilométerkövénél Kordován Lajos Gyula dombóvári lakos, UH 24-65 forgalmi rendszámú személy- gépkocsijával figyelmetlen vezetés következtében áttért az út bal oldalára, s ott összeütközött a vele szemben, szabályosan közlekedő Szili Lajos döbröközi lakos által vezetett, IV 03-46 forgalmi rendszámú személygépkocsival, majd nekiment a Szili Lajos gépkocsija mögött haladó, Savanyú Mária által vezetett PR 34-08 forgalmi rendszámú személygépkocsinak. A baleset következtében Savanyú Mária a dombóvári kórházban életét vesztette. A keletkezett anyagi kár mintegy 110 ezer forint. Szekszárd belterületén furcsa baleset történt szombaton. Bakó Ferenc fácánkerti lakos a Rákóczi utcában megállította vontatóját, de nem tudta megfékezni a járművet, s az a lejtőn visszafelé gurult, s nekiment dr. Erményi Zoltán segédmotorosnak. Erményi Zoltánt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Gyalogos és féktávolság A gépjárművezetők és a gyalogosok számáro is legkritiku. sabb a gyalogos-átkelőihely és a közhasznú járművek megállóhelyének közelsége. Sajnos, számtalan veszélyhelyzet és baleset ezeken a helyeken következik be. IMegállapítható, hogy ahol a forgalom sűrűbb, nagyobb számban fordul elő a gyalogo. sok szabálytalan viselkedése, magatartása, amely végül is balesethez vezet. A gyalogosok által okozott baleseteket elemezve, vagy a csúcsforgalmi időszakokban az említett veszélyes helyeket figyelve megállapítható, hogy a legtöbben vigyázatlanul és körültekintés nélkül lépnek a.z úttestre. A gyalogosan közlekedők jelentős része figyelmen kívül hagyja azt a 'KRESZ-szabályt, mely szerint: „A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről . ..” Továbbá ,,Á gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.” Az idézett KRESZ-s?obályo'k a gyalogosok fokozott védelmét sz űT- gá-lják, de a szabályokból igen jól kicseng egy olyan tényező, amellyel a járművezetők és gyalogosok viszonylatában kiemelten kell foglalkozni. Ez a tényező a haladó járművek megállításához szükséges féktávolság, azaz annak figyelem- bevétele, hogy a veszély észlelésétől a jármű megállításáig még igen jelentős távolságra van szükség. A járművezető meglátja az akadályt, a jármű közben halad. Elhatározza, majd megkezdi a fékezést, A jármű még mindig eredeti sebességgel ‘halad tovább. A fékek bizonyos késedelemmel működni kezdenek. A késedelem idején még mindig tetemes utat fut be a jármű, míg végül működni kezd a fékberendezés és a jármű lassul. Ekkor még a fizikai törvényeket figyelembe véve meghatározott fékútra van szükség. A fékút és a 'cselekvési idő alatt megtett út összege adja a jármű sebességéhez tartozó fé'ktá- volságot. Ezen belül lehet a járművet megállítani. Sokan a fentieket figyelmen kívül hagyva kilátást gátló akadály, o jármű stb. mögül bukkannak elő, és sajnos, gyakran a tilos jelzésen haladnak át. Az ilyen és ehhez hasonló szabálytalan magatartást tanúsító gyalogosok figyelmen kívül hagynak még egy igen fontos megállapítást, mely szerint a láthatóság nagy szerepet játszik a gya'lo. gosok közlekedésbiztonságában. Nem elég ha a gyalogos látja a járművezetőt, a járművezetőnek is kellő időben kell látnia őt. A fenti tények is azt bizonyítják, hogy a gyalogosok fegyelmezettebb, figyelmesebb közlekedési magatartása sokat segítene saját biztonságuk érdekében. A közlekedési fantázia, a közlekedési logika, a közlekedési előrelátás nemcsak a járművezetők megbecsülendő értéke. Balogh József MHSZ Gépjárművezető-képző ilskola A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacim: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. TOLNA > TjÉPÜJSÁG