Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-01 / 257. szám

Névnap: Marianna A Nap kél 6.28 — nyugszik 16.27 órakor A Hold kél 10.35 - nyugszik 19.31 órakor Negyven évvel ezelőtt, 1941. november 1-én a magyar kommunisták vezetésével a haladó erők nagyszabású de­monstrációt rendeztek a fővárosban, a Kerepesi temető­ben iKossuth lajos és Táncsl cs Mihály sírjánál, a kormány fasiszta, németbarát politikája ellen tüntetve. NOVEMBER » VASARNAP A MEGTARTOTTAK Szek- szárdon a megyei ifjúsági ta­karékossági versenyek döntőit. A középiskolai vetélkedőt a bonyhádi Perczel Mór Szakkö­zépiskola csapata nyerte, meg­előzve a bátaszéki gimnázium és a dunaföldvári gimnázium kollektíváját. Az általános is­kolák csapatainak versenyében a szekszárdi l-es számú bizo­nyult a legjobbnak, a IV-es számú iskola két csapata előtt. + FENNÁLLÁSÁNAK tízéves juileumát ünnepli a november 9-én este 6 órakor kezdődő rendezvényén a szekszárdi fel­sővárosi olvasó asszonyok klubja. A rendezvényre a Kál­vin téri klubhelyiségben kerül sor. O GALAMBÁSZKLUB alakult a napokban Bonyhádon, a mű­velődési központban. Az új klub tagjai az első foglalkozáson egymással ismerkedtek, s meg­beszélték a programokat. f SZEKSZÁRDI BOR - Szek- szárdon. Végre nyílik egy olyan üzlet, a Szekszárdi Állami Gaz­daságé, amelyben szekszárdi bort is lehet venni. A megye- székhelyen, a Béla téren, a Magyar Hirdető volt irodájá­ban ugyanis palackozott borokat fognak árulni. Az iroda átala­kítását pénteken megkezdték, nyitás két hét múlva. '-u, DOMBÓVÁR belterületén egy útkereszteződésben dr. Papp Sándor 57 éves főorvos, helyi lakos személygépkocsijá­val elütötte az úttest szélén előtte, vele azonos irányban kerékpárját toló Fehér Imre 53 éves betanított munkás helyi lakost, aki kórházba szállítása után meghalt. A vizsgálat ed­digi megállapítása szerint dr. Papp figyelmetlenül vezette gépkocsiját, gépjárművezetői engedélyét bevonták, a rend­őrség folytatja a vizsgálatot. A Pelöli rádióban 9 óra 14 perckor A világlira gyöngyszemei sorozatban Giuseppe Ungaretti verseiből hallha­tunk, melyeket Dávid Gábor Csaba válogatott. Közreműködik Avar István és Papp Zoltán. A tv 2-es programján 21 óra 15 perc­kor kerül bemutatásra a Guy de Maupassant novellájából készült lilm, az Amable apó. Cesaire, apja — Abamle apó — nemtetszése ellenére feleségül veszi a nem túl jó hírű Celestet. Boldogságuk Cesaire halála miatt nem tarthat soká. Amable apó kapcsolata lia özvegyével egyre el­viselhetetlenebbé válik... A hátvéd halála és feltámadása című tv-fiimet 10 óra 30 perckor vetíti a tv 1-es programja.- TAMÁSIBAN az idén már a második véradónapot rendez­ték meg október 29-én. A köz­ségben ebben az időszakban egy 35 tagú készenléti véradó­brigád is megalakult. (Mayer Pálné.) PEGE ALADAR és kis­együttesének, a paksi ifjúsági és úttörőházban november 1-én 18 órára meghirdetett műsora elmarad. Emlékezünk, halottainkra gondolunk ezen a november elsejei napon, s virágot viszünk sírjaikra. Felvételünk tegnap készült, a szekszárdi virágpiacon. Felhős idő Várható időjárás ma estig: vátozóan felhős idő, szórványosan előforduló eső­vel, záporral. Az általában nyugati szél időnként megerősödik. A várható leg­magasabb nappali hőmérséklet: 12—17 fok között. Jól járt a vásárló, jól járt a kereskedelem Sikerrel zárt a Skála Expi Közel félszázezer érdeklődő negyven nap alatt Negyvennapos nyitva tartás után bezárt Szekszárdon a Ská­la Expo. Mikóczi Györggyel,-a Skála Áruház igazgatójával ösz- szegeztük a tapasztalatokat. El­ső kérdésünk ez volt: — Mit jelentett ez a fogyasz­tónak és mit a kereskedelém- nek? — Kilencmillió 900 ezer forint áru talált gazdára a negyven nap alatt. Eredeti áron ez 12,5 millióba került volna. Az ár­engedményben másfél millió a saját kockázati alapunkból ke­letkezett, a többi a partnerek részéről, plusz az árrészből. — Néhány igen keresett áru­féleségről szeretnénk tájékoz­tatni olvasóinkat. — A többi között gazdára ta­lált kétezer pár bonyhádi ci­pő, egymillió forint értékű — ugyancsak bonyhádi - zománc, edény. Több mint harminc kis- traktort adtunk el — igaz, eze­ket teljes áron —, de ez általá­ban hiánycikk. Negyvenöt auto­mata mosógép is elkelt, d TITÁN vállalat közreműködésével, ez már kedvezményesen. Sok cent­rifuga fogyott és a Venhovina segédmotorkerékpárból is het­ven darab. Eladtunk száz ked­vezményes árú fürdőkádat és közel kétmillióért leértékelt árú ruhaneműt. — Mennyien látogatták az Expót? Itt hadd szóljon közbe az új­ságíró, kikerülve ezzel az igaz­gató egészen pontosan napra bontott ismertetését. Szóval na­ponta 600—1200 ember vásá­rolt o vásáron. Hogy ezen kí­vül mennyien fordultak meg a vásárcsarnokban - ki tudja? — És jövőre, megint lesz Ská­la Expo? — Most folyik az engedmé­nyes vásár értékelése. Egy ér­dekesség ezzel kapcsolatban: az Expo ideje alatt nemhogy csökkent volna az áruház for­galma, hanem inkább nőtt. Kö­rülbelül 15 százalékos volt a növekedés. — Tehát? — Tehát, minden bizonnyal lesz jövőre is kedvezményes vásár. L. Gy. Építőtábori mérleg A KISZ Központi Bizottsága és az Állami Ifjúsági Bizottság az idén már a 24. alkalommal szervezte meg az önkéntes if­júsági táborokat. Az ez évi ta­pasztalatokat és az 1982-es feladatokat szombaton értékel­ték a KISZ Központi Bizottsá­gának székházában. A részt vevő több mint 200 épí­tőtábori szervező, táborvezető, valamint a főhatóságok képvi­selői előtt Márton József, o KISZ KB építőtáborok bizottsá­gának titkára* és Lóska Szilárd, az ÁIB titkárhelyettese össze­gezte az eredményeket. Az elő­adók többek között megállapí­tották, hogy az idei táborok különösen jól sikerültek, az él­ért termelési érték meghalad­ta a 300 millió forintot. Ez 50 millióval magasabb a tavalyi összegnél. A számvetés után a legkiválóbban dolgozó fiatalok­nak állami, kormány- és KISZ- kitüntetést nyújtott át Kovács Imre mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszterhelyettes és Varga Sabjón László, a KISZ KB titkára. Ezután a Fóti Gyermekváros iKISZ-bizottsága fölhívást tett közzé: a gyermekváros alapí­tásának 25., illetve az építőtó­bori munkák megkezdésének szintén 25. évfordulója alkalmá­ból versenyre szólította fel a jövő évi táborozókat. Kukorica-Bajáról Termel a Bajai Mezőgazda- sági Kombinát felújított vető­magüzeme: a korszerű osztá­lyozó gépekkel, laboratórium­mal és tárházzal kiegészített maggyárban megkezdődött a hibridkukorica-vetőmag osztá­lyozása. A búzavetőmag fém­zárolása után most tizennégyfé- le tengerit tisztítanak, csoma­golnak s szállítanak a Bajai Kukoricatermesztési Rendszer partnergazdaságainak és más gazdaságoknak: a tavalyi tar­talékkal együtt 650 vagon ki­tűnő minőségű kukorica-vető­magot hoznak védjeggyel for­galomba. Itt még áll a vásár OL VAST AM Takarékosság és pazarlás „ Mindennapi életünkben egyre nagyobb szerephez jut a takarékosság" — olvastam a tegnapi Népújság vezércikké­ben, amely a takarékossági világnap alkalmából Íródott. Ám ugyanezen a napon a lap utolsó oldalán — véletlen ellenpéldaként — „Elszórt szemek..." címmel fényképpel il­lusztrált cikk jelent meg arról, hogy terményszállitás közben olykor bőven jut kukorica, búza az úttestre. Kétségtelen, hogy a takarékos, javainkat jobban meg­becsülő, azokat kárba veszni nem hagyó szemlélet egyre népszerűbb és gyakoribb. Ezt bizonyítják a vezércikkben felsorolt tények, adatok, de az „Elszórt szemek..." példái is jelzik: vannak még tennivalók a megtermett értékeink vé­delmében. Ugyanis — és ez közhely, de igaz — a pazarlás és a takarékosság egymás ellentéte. S az utóbbi érdeké­ben néhol hathatósabban kellene fellépni az előbbi ellen. —szék Vásárok November 2., hétfő, orszá­gos állat- és kirakóvásár: Bony. Ihád, Dunaújváros Marcali, Ródkeve (Pest), Ugod (Veszp-. rém). November 3., kedd, országos állat- és kirakóvásár: Beled (Győr), Nagykanizsa (Zala), Sellye (Baranya), Tiszadada (Szabolcs). November 4., szerda, orszá­gos állat, és kirakóvásár: Lé­bénymiklós (Győr), Miskolc. November 5., csütörtök, or­szágos óllat- és kirakóvásár: Cél Idömölk (Vas), Keszthely (Zala), Mélykút (Bács), Ónod (Borsod). Országos állatvásár: Putnok (Borsod), Vésztő (Békés), Zala- komár (Zala). November 6., péntek, orszá. gos állatvásár: Eger (Heves), Gyöngyös (Heves), Gyula (Bé­kés), Hódmezővásárhely (Csong- rád). November 8., vasárnap, or­szágos állat- és kirakóvásár: Csongrád, Dabas (Pest), Jász- szentandrás, (Szolnok), Nagy- káta (Pest), Orgovány (Bács), Pásztó (Nógrád), Szabadszállás (Bács). Országos állatvásár: Kecske­mét. Autóvásár: Abony (Pest), Ba­ja, Békéscsaba, Dabas (Pest), Debrecen, Gyula (Békés), Lau josmizse (Bács), Marcali (So­mogy), Miskolc, Nagykőrös (Pest), Nyíregyháza (Szabolcs), Pécs, Siófok, Szeged, Szombat­hely, Tata (Komárom), Veszp­rém, Zalaegerszeg. Lotto-tajekoztatő A Sportfogadási és Lottóigazgató' ság közlése szerint a 44. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyereményilleték le­vonása után a következők: 4 talála- tos szelvénye 56 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 139 944 forint. 3-as találata 5075 fogadónak volt, nyereményük egyenként 772 forint. A 2 találatos szelvények száma 154 118 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. * A Sportfogadási és Lottóigazgató­ság az október havi lottószelvények tárgynyeremény-sorsolását november 3-án rendezi meg. A jutalomsorsolá­son a 41. játékhét szelvényei vesznek részt. Kisorsolásra kerül összesen 1320 nyereménytárgy. Főnyeremény: 1 Lada 1200-as, egy Polski Fiat 126 p., két Lim. Spec. Trabant, továbbá két Hi-Fi-torony, 40 automata mosógép, 100 színes televízió; iparcikkutalvá­nyokat, lakberendezési utalványokat, valamint számos egyéb nyereményt is kisorsolnak. Az igazgatóság novem­berben az alábbi helyeken tartja a lottó heti számsorsolásokat: novem­ber 6.: Balassagyarmat, november 13.: Marcali, november 18.: Buda­pest, tv-lottósorsolás, november 20.: Bonyhád, november 27.: Budapest. Textilipari minőségellenőrzés a Textilipari Minőségellenőrző In­tézetben, amelynek két legfontosabb tevékenysége <a hatósági ellenőrzés és a műszaki szolgáltatás. Szakembereik a válla­latokkal együttműködve részt vesznek új cikkek, termékcsopor­tok legcélszerűbb használati tulajdonságainak kialakításában is. A képen: kötött-hurkolt kelmék különböző igénybevétel ha­tására történt hossz- és keresztirányú méretváltozásainak meg­határozása folyik. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, fő szerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284, Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405; Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom