Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-15 / 268. szám
1981. november 15. ^ÉPÜJSÁG 7 Magángyűjtemény — közhaszon Az „örökös” Schmidtné Tóth Judit lennek. Igaz, hogy máris van, aki a terv életrevalóságát vitatja; De a gazda. — akii makacs ember — kitart elképzelése mellett. Úgymond: — Egész szépen össze fognak férni a valóban «égi mezőgazdasági eszközök a kényelmet is szolgáló kerti bútorokkal. Bent a gyűjteményben is jól összeférnek a magyar és a német népélet tárgyi emlékei, ahogy egy és ugyanazon műhelyből!, Éva .néni és a .lánya keze alól kerülnek ki a sváb és magyar viseletbe öltöztetett babák is. Mór almi itt von ezekből, mutatóban. A babák ugyanis rendre útrakelnek, sok eljut belőlük külföldre, az ország és világ minden tájára. Hírt mondani Váralja népművészetéről. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a Váralján élő fiatalabb asszonyok, lányok is fölfedezték már évekkel ezelőtt az ősi kincset, s van közöttük nem egy, aki gyönyörűen hímez. Ahogy azt Éva néni mondaná: „nem zabért, búzáért ölti". Különben ezt az intelembe burkolt tanácsot — „Ne zabért, hanem búzáért olts!” — ki tudja hányszor hallotta édesanyjától Judit, tőle meg Komlón élő, három- gyerekes lánya, özveav Wágner Istvámné, aki a hímzésmintákat rajzolta a mintagyűjteménybe. Fia nem lévén a Schmidt házaspárnak, lányuk szegődött a bányászathoz, műszaki rajzolóként. Hogy folytatja-e majd, aminek levegőjében felnőtt, aminek mesterfogásait otthon tanulhatta meg? Szülei: Judit és Károly azt mondták, hogy a mesebelien gazdag házi múzeumuknak gondja annak idején majd értő örökösre marad. Ahogy Vilma néni példája is méltó követőre talált Schmidt Károlynéban... LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Czakó Sándor meg nem torpanó, kedvét el nem veszítő kutatója volt a falu múltjának, történetének. Ö volt an, aki rengeteg értéket ragadott vissza o feledéstől, s híveket is szerezve magának, ráébresztette az arra fogékonyakat az öregek szépségte- nemtő tudományának, a népművészetnek megibecsülésére, a szépségteremtés folytatásának fontosságára'. Az iskoláiból lett művelődési otthon falán 1975-ben' helyeztek el egy emléktáblát Moldo- ván Vilma nevével. Többszöri váraljai látogatás után nem merem eskü alatt vallani mégsem, hogy az 1500 lakosú község apraja-nagyja tökéletesen tisztában van „Vilma néni” m unkáJ'kod á sónak é rte I mé ve I, illetve értékeivel. Találkoztam olyanokkal, akik gondolkodás nélkül megvallottak, hogy bizony „furcsa szerzet volt”, mert „minden pénzét ócskaságokra, öreg holmikra költötte”. Közben „úgy élt, mint a Toldi Miklós lova”. Áztam: „járta a falut, akár egy postás és faggatta az öregeket". Továbbá: egyik karját könyvekkel teletömött bőrön húztav a másikat kézimunkákkal, mindenféle tárgyakkal megrakott koffer. „Csöndes volt és szerény. Valahogy mégis nagyon hallgattak rá”. S ott lakott legutóbb köröndi cserepekkel „kitapétázott" falak között, a malom szuterénjában. De árva szóval se lázadt a pincelakás él'len. — 'Ha rágondolok — mondta Szekszárdon dr. Németh Páílné, a művelődési központ díszítő- művész stúdiójának vezetője — megjelenik emlékezeteimben egy halk szavú, törékeny alkatú nő, bőröndöket ciipel, állandóan jön valahonnan és tart valahová. Azt hiszem, a hőskor népművelőjét rpl'a lehetne meg- rmin tázni. Én is így gondolom már, amikor o 'Pallkó-oldal ailjáni futó Béke utcának csaknem a végén túljutottam — nem először és utoljára — Schmidt Kárólyék néprajzi maigánmúzeuimának megcsodálásán. Hogy a bejelentés nélkül érkező szívesen látott vendégi, nem lep meg. Jön ide megyebéli, hazai, külföldi látogató pont elég. Mol- dován Vilma tanítványához jönnek, aki előtt iskolapadban soha se ült Schmidt Ká.rolyné. Vilma nénitől már felnőttként tanult, s ígérte meg neki, hogy amennyire tőle telik, folytatja legalább egy részét annak a munkának, amit amatőr néprajzosként Maldaván Vilma végzett. Az, hogy a tanítvány mesteréhez méltó, tanúsítja több dolog is. Az egyik a Munka Érdemrend 'bronz fokozata kitüntetés, amit néhány évvel ezelőtt kapott Sáhmidtné. A másik a bevezetőben említett kiadvány, bár az se kevés, ami ezenkívül minősít még közhasznúvá egy névtelenség jegyében folyó életet. Ezért is sajnálatos, hogy Váralján százan se tudják, mi az a megbecsülést érdemlő dolog, amit a nyugdíjas bányász felesége művél. 'Német származású férjének lelkes támogatásával, közreműködésével persze, s élve édesanyjának, mint házi tanítómesternek is a segítségével. Illetve, mert ez a pontosabb: művészetével. Valóságos csoda, ami kikerült eddig a most 75 éves Éva néni agyon- döfgozott keze alól'. Alig fér meg a házimúzeum pingált ajtajú «zebráinyáben, amit „ösz- szekézimunkázott”, s kápráza'- tosan szépre. — 'Hogy mit csinál o Schmidtné? Hát azt, amit akármelyik asszony, aki csak o háztartásban van .., Más-más érzelmi töltéssel négyen is ezt felelték kérdezősfcö- désemré a faluban és ezúttal már nem először ütött szíven prófétájának lenni igen nehéz az az igazság, hogy bármi ügy Tolna megye népi hímzéseiből címmel ebben az esztendő, ben jelent meg annak a minta- gyűjteménynek a 3. kötete a megyei művelődési központ díszítőiművész stúdiójának gondozásában, amelynek szerzője a váraljai Schmidt Károlyné sz. Tóth Judit. A sorozatnak ezt o kiadványát — mert hiszen sorozatról van szó — a Tolna megyében is szeretve tisztelt dr. Andrásfalvy Bertalan „Váralja és népművészete” című tanulmánya vezeti ibe, majd a min- tagyűjteményt közreadó beszéli el beköszöntőjében mindazt, amit tízéves gyűjtőmunkájából, közrebocsátandónak ítélt. Szűkszavú és szerény a bevezetés, de ez nem von le semmit a folytatás értékéből. Hiszen ha meg nem születik ez a kiadvány, o semminél csak alig valamivel több lenn© az, amit átadhatnánk az utókornak is a páratlanul szép váraljai fehér- hímzésekből. De kevesebb lenne az Is, ami airra alkalmas, hogy tisztelettel adózzon egy messziről — 'Erdélyből -, 1949- ben ideszakadt pedagógusnőnek — Moldováh Vilmának, aki 59 éves korában — 1967-ben — bekövetkezett haláláig soha Vilma néni emléke Váralján... Édesanyám munkája, amit látnak — megér két Zsigulit... Isti, a legkisebb unoka próbálgatja a palavesszőt Fontuk, szőttük, varrtuk, hímeztük a staférungot... vállalása egy embernek a sóját falujában, Nagy szerencse, hogy nem őrt se gáncsoskodás, se az értetlenség; Schmidték megátalkodottak a jóban. Mondhat bárki bármit, töretlen buzgalommal csinálják, amit fölvállaltak. A váraljai hímzések mesés titkainak föltárása után, mast majd kezdődik a tojásfestés tudományát összegező mun., ka, mely ugyanúgy megjelenik, mint o váraljai mintagyűjtemény. Ez se követel kevés időt, de egy évtizednél azért jóval kevesebbét, mert a tojásfestés fortéiya.it nem kell a felfedés mély rétegei alól kiásni. Folytatják aztán a házi múzeum gazdagítását is és 'Károly őzt tervezi, hogy o hintaágy közelségében elhelyezett ekének „társakat” szerez a 'példásan rendezett eJőkerfbe, hogy ott is „köszönni” tudjon a múlt a jeFalunézőben Kakasdon — Az elején nagyon féltem, hogy nem értjük meg egymást. Bár kakaséi vagyok 53 óta, de szinte csak aludni jártam haza. Még a korábbi helyemen, a bonyhádi járási hivatalban láttam, milyen feladatokat kellene itt megoldani, s milyen lehetőségek vannak. Bányai János, a kakaséi tanács elnöke így folytatja: — Egy éve már elnök voltam itt, mikor a félelmem kezdett oszlani. Addig nagyon izgatott,, hogyan találom meg a hangot a lakossággal, hogyan tudom megnyerni őket a közös célok érdekében. Mert mozgolódtak addig is az emberek, csak mindig saját portájukon belül, az aktivitásukra nem lehetett panasz, csak, hát ebből a lendületből valamennyit át kellett volna terelni a falu gyarapítására is. A második évben már éreztem, hogy megértjük egymást. Hogy ez hogyan sikerült? Ellestem apósom példáját. Ö volt itt a tsz elnöke. Hallatlan munkabírású. Az emberek választották, s nagyon szerették. Nem sok időt töltött az irodájában. Inkább gumicsizmában, munkásruhában az emberek között volt, velük dolgozott. Én is igyekeztem sokat együtt lenni az emberekkel. Vigyáztam, már amennyire tudtam, hogy ne legyek hivatalnok, hogy a tanács ne legyen az a hajdan félelmetes hírű hivatal. S úgy látom, az egyébként cseppet sem természetemmel ellenkező viselkedés sikert hozott. Na, nem nekem, tulajdonképpen nem is erre vágytam, hanem a falunak. Megmozdultak az emberek, s egyre többet tesznek, hogy szebb, maibb legyen a portájukon túli része is a falunak. Bonyhádon, a járási tanácson, majd a járási hivatalban a művelődés területén dolgoztam. így tudtam, hogy itt nincs óvoda, ahol délutánig maradhatnak a gyerekek. S az iskolában sincs napközi. Elsőnek ezeket kellett megoldani. Az iskolában előbb kettő, majd négy csoporttal beindult a napközi. Felújítottuk az óvodát. Bővítettük, korszerűsítettük az orvosi rendelőt. És a kakasdiak mind többen, és mind többet segítettek. Elkészült fél kilométer betonút. Aztán az úgynevezett Rózsadombon kezdődött az útépítés. Teljesen társadalmi munkában, ráadásul két hét alatt itt is lett .portalanított út. Mondjam tovább? Sorolhatnám még egy ideig. Egyre szebb Kakasd. Nem csak az új házak, az utcák is tisztábbak lettek, s ha most nem is látszik már, tavasztól őszig sok a virág. « A vb-titkár, Fazekas Márton. Ő is új ember aránylag. Hajdan Bonyhádon gyakornokoskodott a tanácsnál, aztán Szombathelyen végezte el a tanácsakadémiát, s öt éve itt intézi a falu dolgait. — Nem voltak könnyű évek. Kakasdon 45 után újra lehetett kezdeni írni a falu történetét. A lakók háromnegyede akkor érkezett ide, s nem tudták, évekig talán nem is remélték, hogy ez már nemcsak átmeneti állomás, hanem végleges helyük. A hatvanas években kezdett pezsdülni az élet. Új lakások épültek. Egész utcasorok, 112 új ház. S pár év óta nemcsak a lakások gyarapodnak, hanem maga a falu is. A feladatainkat a választási gyűlésen elhangzott javaslatokból állítottuk össze. Akkor kérték az utak korszerűsítését, a törpevízművet, az ifjúsági házat. Az első már megkezdődött. Nyolcvanháromban lesz egy nagyobb útépítés, amikor az ifjúsági telepen készül el az utca. Most a terveket csinálják. A törpevízmű szervezése pedig a 84-es programban szerepel. Egy kút terve már kész, áprilisban lesz kút is, és utána a többi. Van egy féligmeddig titkos vágyuk. Szeretnének a megyei, társadalmi munkaversenyben helyezést elérni. Azért is, mert ez anyagi elismeréssel is jár. * Beszélgetünk, hármasban. Arról, hogy Kakasd amolyan alvó-falu. Félúton van Bonyhád és Szekszárd között, s a dolgozók négyötöde napközben a két városban van. Így aztán, ami a társadalmi munkát illeti, abban is főleg ott vesznek részt. S ha hazajönnek, rohannak az ismerősöknek építkezésen segíteni. De azért már egyre többször segítik a falu gyarapodását is. A tanácshózat — nagyon rossz állapotban van — most tatarozták. S a következő, a már több év óta napközis óvoda lesz a sorban. Hogy a 120 kakasdi kisgyerek is szebb, egészségesebb körülmények között tölthesse napjait. Közben sokszor szóba kerül egy név. Dr. Vígh Dezsőé. Ö a megyei tanács nyugdíjas elnökhelyettese, s a választások óta Kakasd megyei tanácstagja. Régóta ismeri a települést, s őt is ismerik. Hajdan sokat tevékenykedett itt a tsz-szerve- zésben. S most is sokszor van itt. ígéretet tett az alakuló tanácsülésen, hogy részt vesz a gondok orvoslásában. Állja is a szavát. Nagy tapasztalatával sokat segít a falu gyarapításában. * A tanácselnökkel elindulunk falunézőbe. Útközben mutatja, hol épült a Rózsadombon két hét alatt társadalmi munkával az út. Az utca végén pedig az úttörőpark készül. A másik irányban szintén kis fák nőnek. — Ez az ifjúsági park. Amott épülő házak. Van, ahol a hideg ellenére jó páran dolgoznak. Közben egyre sűrűbb pelyhekben kezd hullani a hó. Fehérrel takarja be a fákat, utcákat, házakat. Pedig a Kakas- diaknak már nincs takargatni valójuk. — szepesi —
