Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
1981. október 11. KÉPÚJSÁG 5 Hétköznapi élet Évek óta visszatérő vendége vagyok Miskolc-Tapolcának a vénasszonyok nyarán, amikor már bezárt a strand és csak hétvégeken özönlik el a kirándulók, hogy aztán hétfőtől péntek estéig ismét a csönd vidékévé változzék. Mii lehet ott csinálni őszszel? Pihenni és hatalmas gyaloglások árán tovább mélyíteni az ismeretséget a Bükk üdítő látnivalókban kimeríthetetlen tájaival. S tovább fürkészni, hogy Móricz Zsigmond miért nevezte Miskolcot ,,a legnagyobb jövőjű magyar város"-nak. Évek óta fürkészem, mire szólt a szép jövendölés, de csak addig jutottam el, hogy tévedéssel Móricz ebben az esetben sem gyanúsítható. A város az ezredfordulóra már mindenben megfelel a látnoki szavaknak. Szerényen legfeljebb annyit tehetnék hozzá: apróságokban is. Szemerkélő esőben kerestem azt az utcát, túl a Szinván, az Avas tövében, amit valamikor az „urak" utcájának neveztek. Földbe töppedt, öregecske házak sorakoznak itt és régen fölváltotta már az egykor megcsodált keramitot az urak utcáján futó úton az aszfaltszőnyeg. De nem ez villanyozott föl, hanem az, hogy itt láttam meg, amit eddig nem vettem észre korábbi barangolásaimon. Az utcatorkolatoknál elhelyezett utcanévtáblák alatt azokat a táblákat, amelyek szűkszavúan azt mondják el, ki volt, mikor élt, mit csinált az az ember, akinek nevét az utca viseli. Csak itt? Nem, az egész városban, s az új lakótelepeken is, mintegy hirdetve, hogy Miskolcon fontos a helyismeret bármi eszközzel történő gyarapítása. Most túl a szép igyekezet fölfedezésén érzett őszinte örömön, tűnődöm. Azon tűnődöm, hogy az információ közművelés is. S mint ilyen, fél kézzel, alig valahogyan, nem végezhető szolgálat. Miért? Gondoljanak csak bele, hogy az átlagos magyar állampolgár naponta hány és hány kérdésre keres választ. E kérdések közül számos megválaszolásától függ, hogy miként szervezi meg hétköznapi életét. Fontos, nagyon is fontos, hogy tudja, kiről nevezték el azt az utcát, amelyikben lakik. De... Záhony és Szent- gotthárd között naponta milliók teszik föl a kérdést: milyen lesz ma az idő? Mi történt a világban tegnap este óta: hogyan lehet elhelyezni a gyereket az óvodában: mikor rendel a körzeti orvos és én melyik körzetbe tartozom: miként lehet lakást igényelni, milyen bútort vegyünk, s az hol kapható: mikor indulnak vonatok Budapestre és Bajára: ha eldöntjük, hogy megyünk, hogyan utazhatunk Olaszországba, és Így tovább, és Így tovább. Mindenki tudja, hogy az általánosabb kérdésekre könnyű ‘ választ kapni. Az időjárásról, bel- és külpolitikai eseményekről, vagy éppen országos figyelmet is érdemlő kulturális eseményekről rendre tájékoztat bennünket a sajtó, rádió, televízió. De gyákran előforduló kérdéseink nagy körét, amit éppen a legszemélyesebb problémáink alkotnak, ritkán érinthetik a tömegtájékoztatás felsorolt eszközei. Egyrészt azért, mert ezek a kérdések többnyire legszűkebb világunkhoz, a környezethez kötődnek: óra javítás esetében például lakóhelyünkhöz, a bútorok esetében a lakásunkhoz. Másrészt, a tömegtájékoztatási eszközöknek nem lehet feladata olyan általánosnak nevezhető jogi, egészségügyi, szakigazgatási, pedagógiai információk naponkénti közlése, amelyekre szükségünk legföljebb egyszer-kétszer van. A példa kedvéért: se pályaválasztási tanácsot, se a házasságot megelőző tanácsadást nem szoktuk kérni többször... Mindezek után bárki könnyen letorkolhat azzal, hogy a személyes életünkre vonatkozó egyedi felvilágosításokat megkaphatjuk a tanácsok illetékes osztályain, vagy a különböző intézményekben. A bútorokról mindent megtudhatunk a szakboltokban, a menetrendről a pályaudvaron, a külföldi utakról az utazási irodák valamelyikében. És ez igen. Csakhogy, előfordulhat olyan is, hogy a felsorolt információforrások messze esnek lakóhelyünktől, az úgyszintén, hogy nincsenek is helyben. Mi a megoldás? Hogyan lehetne hozzájárulni a hétköznapi információkhoz a legkisebb energiával és a legkevesebb idegeskedéssel? Számos próbálkozás már igen jól bevált. A helyi tanácsok tájékoztatási, ügyfélszolgálati irodáiban rengeteg olyan felvilágosítást kaphatunk meg, amelyekért 8—10 évvel ezelőtt igen sok ajtó előtt kellett még várakoznunk és nem ritkán abban a tudatban, hogy esetleg tovább kell majd mennünk. A könyvtárak — természetesen csak a nagyobbak — napjainkban már nemcsak könyveket tárolnak, hanem információkat is rendszereznek és szolgáltatnak kívánságunkra. Több művelődési ház kínálja már az országban a helyi problémákra vonatkozó és gondosan összeállított információkat is előterében, ahol a legtöbb ember megfordul. A hétköznapi kérdések megválaszolásának kötelessége azonban még nem általánosan vállalt kötelezettség. Pedig az úttörő munka elvégeztetett évekkel ezelőtt Budapesten, a XV. kerületben. Itt nyitott információs irodát az újpalotai művelődési központ az egyik lakótelepi toronyház földszintjén. A működési tapasztalatok kedvezőek voltak. A modell valami okból mégsem vonzott követőket. Pedig a jószándékú kérdezz-felelek, amit bevezettek, gyakran váltott át baráti beszélgetésekre is a betérők és itt szolgálatot teljesítő népművelők között, s ezek messze túl mutattak jóval az iroda feladatain. Sőt. Gyakran ezek a „csevegések" nagyobb haszonnal jártak, mint a kötött és formális előadások. A cél azonban elsősorban a hétköznapok megszervezéséhez szükséges tájékoztatás volt. Az iroda dolgozói ugyanis összegyűjtötték mindazokat a problémákat, amelyek megválaszolásra vártak. Ennek alapján kínáltak olyan ismereteket, amelyekre a környéken lakóknak szükségük lehet. Az információkat kis konténerekben tárolták és tárolják, de lehetett és lehet itt színház- és hangversenyjegyet is beszerezni, gépkocsivezetői tanfolyamra jelentkezni, zenehallgatás közben elolvasni a napi és hetilapokat, lehet játszani és megismerkedni a játékkészítéssel. Hogy csak a fontosabb dolgokat mondjam. Jártam ott, megszemléltem a kézikönyvek arzenálját, tapasztalhattam, hogy igen sokan veszik igénybe a felkínált gépelési lehetőségeket is és mellette megannyi mást, ami mindaddig „nem számit", amíg magunk is nem akarjuk hasznát venni. Pont ezért nem értem, hogy a jó példát miért ejtettük, hiszen masszív igazság, hogy a közművelődés a kulturált hétköznapi élet megszervezésével kezdődik. Hogy az információs iroda nem helyettesítheti a jól működő művelődési házat? Hát persze, hogy nem. De hozzásegítheti ahhoz a művelődési intézményt, hogy mind jobban és jobban működjék, magához kösse az embereket. Messze elkanyarodtam volna a Miskolcon fölfedezett és szivemben őszintén megünnepelt ismeretterjesztő tábláktól? Nem hiszem, hiszen mindvégig az információ fontosságáról és rangjáról beszéltem... Szekszárdon mindig nagy dolog a szüret. És nemcsak a borisszákhoz szólunk, amikor a szüret dicséretét zengjük, hanem egy kicsit emlékezünk általa arra is, ami Tolna megye székvárosának jómódját, ha úgy tetszik, gazdagságát adta a filoxéra megjelenése előtt, majd azt követően — néhány évtized kihagyással — sok-sok éven át azon túl is. Örvendetesen fellendült az elmúlt években a szőlőtermesztési és ehhez kapcsolódva, a borkészítési kedv a történelmi borvidéken. Képeink is bizonyságai ennek, de akiknek a képek nem jelentenek elégséget, illetékesek tájékoztatása alapján, elmondjuk az alábbiakat: A történelmi borvdiéken már több ezer kistermelő van. Háztájiban, vagy kiskertben, lényegében saját szórakozásra, pihenésre, kikapcsolódásra művelnek egy-két tíz, vagy száz négyszögölet. Ugyanakkor a gazdasági haszna sem csekély ennek a tevékenységnek. Egyénileg sem, népgazdasági méretekben sem. Cottvald Károly és Kapfinger András képriportja Szüret Söröséknél A két kis puttonyos Stier néni nyolcvanévesen is... Az idén jobb a minőség Kocsisor az átvevőhelynél A mintaanyag préselése Kiliánéknál 17-es a must —ó—
