Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-25 / 251. szám

6 rtÉPÜJSÁG

1981. október 25.

Éppel Jánosné városi-járási TiT"titkárral

— Beszélgetésünk elején hadd kérdezzem meg: hogyan lesz valakiből TIT- titkár?

— Erre receptet nem tudok adni, nyilvánvalóan nincs is, de bizonyos fokú érdeklődésre, szervezőkészségre, a társadalmi, politikai, mozgalmi és gazdasági életben való jártasságra szüksége van annak, aki e cél elérését tűzi ki maga elé.

— ön ezt tűzte ki már pályaválasztáskor?

— Természetesen nem. A középiskola elvégzése után könyvelő lettem, de nem itt, nem a Dunántúlon, hanem egy Békés megyei kisközségben, Okány- ban. Szülőfalumban kerültem be a mozgalmi életbe, termelőszövetkezeti KISZ-titkár voltam három évig, s nem dicsekvésképpen mondom, de ez idő alatt kapta meg a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját a tsz KISZ- szervezete. 1967-ben a KISZ- kongresszus küldötte lettem, sőt még a kb-ba is beválasztottak, s 1969-től az ifjúsági szövetség szeghalmi járási bizottságának ágit. prop.-osaként dolgoztam.

— Innen merre vezetett életútja?

— Két esztendő múlva Budapestre, ahol Komszomol-főisko- lai nyelvelőkészítőn vettem részt, utána pedig elvégeztem ezt az egyéves főiskolát. A nyelvelőkészitőn ismerkedtem meg Éppel Jánossal, s tulajdonképpen ez az apropója annak, hogy Tolna megyébe kerültem, hiszen ő itt, a szekszárdi járási KISZ-bizottságon dolgozott. Én a városi KISZ-bizottság ágit. prop. felelőse lettem. 1976-ban nyílott lehetőség arra, hogy a korábbi tiszteletdíjas titkárok helyett egy függetlenített TIT- titkára legyen Szekszárd városnak és a járásnak. így kerültem jelenlegi munkakörömbe.

I

— Nehéz feladatokkal találta szembe magát?

— Nem túlzottan, mert KISZ- es éveimben sok üzemet, intézményt megismertem, napi munkakapcsolatom volt azok gazdasági vezetőivel, s természetesen a párt-, KISZ- és szakszervezeti titkárokkai. E napi jó munkakapcsolat lett a TIT-es tevékenységemnek is az alapja. — Eléggé ismerik az emberek a TIT-et?

— Az ismeretterjesztő előadások résztvevőit természetesen jobban érdekli az adott előadás, mint a háttérben lévő szervezet. így talán kevésbé ismert az, hogy a TIT városi-járási vezetőségének személyemben egyetlen függetlenített dolgozója van, s így az eredményekben a 15 tagú elnökségé minden érdem.

I — Ennek kik a tagjai?

— A társadalmi elnök dr. Deák Konrád, aki rengeteget segít, és kizárólag csak a „kö- szönöm”-ért. Rajta kívül tanár, népművelő, agronómus, mérnök, orvos, katonatiszt tagja az elnökségnek, amelyet tehát az értelmiség legkülönbözőbb rétegeinek kéoviselői alkotnak.

— Az egyik oldalon áll eszerint egy 15 tagú apparátus, a másik oldalon pedig az ismeretekre vágyó emberek. S közöttük?

— Úgynevezett „közbülső láncszemekére gondol? Nos, az ismeretterjesztő előadások megtartása a TIT-tagság feladata. Szekszardon 207, a járásban pedig 129 TIT-tag van, s felkészítésük az ismeretterjesztő tevékenységre megyei szintű előadói konferenciák keretében történik.

| — Mi az ön feladata?

— Minél eredményesebben irányítani és szervezni a város

és a járás TIT-életét. Természetesen nem az előadások egyenkénti megszervezésére gondolok, hanem az említett munka- kapcsolatok révén eljutni addig, hogy több és hasznosabb előadásra, tanfolyamra kerüljön sor. A munkahelyi vezetőkön kívül lényeges a művelődési házak igazgatóival való együttműködés, s a TIT VII. küldöttgyűlése óta igyekszünk jobban kiterjeszteni szervezeti keretünket. Szükségessé vált, hogy legalább a nagyközségekben helyi TIT-csoportokat hozzunk létre. Ilyen alakult például Tolnán, Zombán, Bátaszéken, Bátán és Decsen. A megyeszékhelyen hasonló módon működik helyi csoport például a növényvédő állomáson, a kórházban és a főiskolán is.

— Van tehát érdeklődés, igény az ismeretterjesztés iránt?

— Ahol nincs, ott fel kell kelteni azt, de nem szabad arra alapozni, hogy mindig a megfelelő igények futnak be hozzánk, akár általános, akár középiskoláról, akár dolgozó fiatalokról, vagy ifjúsági klubról van szó. Ugyanis nem biztos, hogy például a klubvezető a tényleges érdeklődést helyesen felmérve döntött öt, hat vagy tíz előadás témájáról.

— Irányítani is szükséges az érdeklődést?

— Igen. Amikor ide kerültem, ez nagy gondot jelentett ogy ideig, mert volt ugyan ajánlott témajavaslata a TIT-nek, de ezen egy vaskos, vastag kötet értendő, amelyben több száz, vagy esetleg ezer előadástéma sorakozott. Zárójelben hozzáteszem: ekkor az előadásokon kívül csupán néhány nyelvtanfolyam jelentette a TIT profilját, s akadtak olyan helyek, ahol az ajánlott tematikát sém ismerték, és csupán ad hoc jött az igény.

— Miként változtattak ezen?

— Elnökségünk úgy döntött, hogy célszerű lenne rétegekre, csoportokra bontott tematikákat kiadni. Ezt meg is tettük, s egyenként 4—5 gépelt oldalnyi előadáscímet soroltunk fel külön a szocialista brigádoknak, külön az ifjúsági kluboknak, külön az úttörőcsapatoknak. Ezenkívül más-más tematikát kaptak az általános és a középiskolák, a kollégiumok, a nyugdíjasok, s az asszonyklubok is. így megteremtődött a könnyebb és orientáltabb választási lehetőség, s egyáltalán a lehetőségekről való informáltság, ami gördülékenyebbé tette későbbi munkánkat.

— E tematikák — gondolom — nem állandóak, nem örök érvényűek.

— Természetesen igazodnak napjaink aktualitásaihoz, s változó, fejlődő világunkkal együtt módosulnak fő feladataink megoldása érdekében. Ezek közé tartozik a TIT tudatformáló tevékenysége, amellyel a szocialista életmód és maqatartás- forma térhódítását kívánjuk elősegíteni, s elsősorban az ifjúság körében többet kell tennünk az ideológiai, világnézeti kérdések tudományos megalapozottságának ismertetéséért. Ezenkívül igyekszünk folyamatosan korszerűsíteni, bővíteni tevékenységünket a fizikai dolgozók körében, s lehetőségeink szerint mozgósítani a községpolitikai tervek végrehajtására.

— Kérem, az említettek közül beszéljen részletesebben a fizikai dolgozókkal kapcsolatos TIT-munká- ról.

— Közismert, hogy a magasabb színvonalú termelés minőségileg nagyobb követelményeinek megfelelni egyre inkább fokozott érdeke a munkahelynek és a munkásnak is. Ebből adódóan általános gyakorlat és tapasztalat, hogy a munkásság elsődleges művelődési feladataként az üzemek gazdasági vezetése az általános iskola elvégzését, a szükséges szakmai képesítés megszerzését, illetve annak továbbfejlesztését határozza meg. Ezzel a tendenciával a TIT a közművelődési intézmények rendszerében a különféle szaktanfolyamok, az át- és továbbképzések szervezésekor találkozik. A szakmai át- és továbbképző tanfolyamokat megyei szervezetünk irányítja, fogja össze, mert a megye legkülönbözőbb részeiből jönnek az igények, s csak így van lehetőség például egy 15-ös létszámú láng- és ívhegesztő, vagy targoncavezetői tanfolyam megszervezésére. De a városban és a járásban lévő üzemek is — úgymond — lekötnek egy-egy önálló tanfolyamot. A lehetőség tehát megvan e téren is az igények kielégítésére.

— Sok szó esik mostanában az idegen nyelvek tanulásáról.

— Valóban, szinte divattá vált más nemzetek nyelvének megismerése. Hozzáteszem: ha így van, akkor hasznos divatról van szó, amelynek során el kellene jutni a tanulástól a megtanulásig. Ehhez megfelelő oktatók segítik a jelentkezőket, s örvendetes, hogy az idén 19 gyerekcsoportban kezdődött el a nyelvtanulás.

— Hány évesek ezek a gyerekek?

— A másodikosoktól a nyolcadikos általános iskolásokról van szó, de a tanulócsoportok tagjai általában azonos, vagy hasonló korúak. Egy-egy iskolában, de nem az iskolai oktatás keretében folyik a képzés. A iórási-városi TIT-szervezet ezenkívül több nyelvtanfolyamot indított felnőttek számára az üzemekben. Például Szekszár- don a Volánnál és az; állami gazdaságnál két-két csoport is tanul.

— Milyenek a nyelvtanítás tapasztalatai?

— Még több gyerek oktatására lenne szükség, ugyanis vitathatatlan, hogy minél előbb, minél fiatalabb korban kezdődik el a nyelvtanulás, annál hatékonyabb, eredményesebb az. Az eddigi tapasztalat — sajnos — az, hogy a felnőttek egy része — azok, akik korántsem foglalkoznak annyit az anyaggal, amennyit kellene — félév táján restelkedni kezdenek, amikor már beszélgetésre „kényszerülnének"... A nyelvtudással kapcsolatban megemlítem annak egy szekszárdi gyakorlati, konkrét hasznosságát, ugyanis a húsipari vállalat részére jelentős terjedelmű műszaki szakszöveg fordítását végezték el a fiatal műszaki értelmiségi TIT- tagok, s ezáltal tulajdonképpen segítették a termelés mielőbbi beindítását.

— Ha jól tudom, a járási-városi TIT-nek 23 településen feladata az ismeretterjesztés. Vannak ezek között úgynevezett ' fehér foltok is?

—»Akadnak, de igyekszünk „átfesteni" őket. Ma már az ismeretterjesztés iránti igények tervezettebbek, mint a korábbi években voltak, amikor előfordult, hogy jött egy telefon: „Holnapra előadót kérünk”. Jelenleg a művelődési házak, a klubok, üzemek, iskolák előre

gondolkodva egy egész tanévre tervezik meg az ismeretterjesztést. Azért tanévre, mert a nyári hónapokban szinte lehetetlen erre mozgósítani. Nos, e tervezett igények létrejöttét a községek népművelőinek is segíteniük kell. Különösen az apróbb településeken lenne erre szükség, ahová az előadók esti utaztatása gyakran gondot okoz. Jóllehet, a tudatformálásra éppen ezeken a helyeken lenne a legnagyobb szükség.

— Megvannak mindehhez az anyagi feltételek? S egyáltalán mennyi egy TIT-előadás tiszteletdija?

— A községi ismeretterjesztés anyagi feltételei részben a tanácsokkal, illetve a művelődési házakkal kötött együttműködési megállapodások alapján, részben a megyei tanács segítségével megvannak. Az ipari és mezőgazdasági üzemekben folyó ismeretterjesztés anyagi feltételeit az üzemeknek kell biztosítaniuk, de olykor bizony így pontosabb: kellene. Ami pedig a tiszteletdíjakat illeti: 100-tó’ 300 forintig terjednek, attól függően, hogy honnan, milyen felszereléssel, segédeszközökkel jön, s milyen képzettségű az előadó.

— Milyen egy TIT-titkár munkaideje?

* — Úgy tudom, hasonló az újságírókéhoz: nem reggel 8-tól délután fél 5-ig tart, s ha olykor szombat esti program adódik, azon is ott kell lennem.

— Az ismeretterjesztés irányitója milyen ismereteket szerzett az utóbbi években, s vett-e részt TIT- tanfolyamon?

— A pécsi főiskolán tanári oklevelet szereztem 1979-ben a pedagógia szakon, s most egy másikon, a technikán kezdtem el a tanulást. TIT-tanfolyam elvégzésére nem maradt időm, de — mivel személyes hobbim a szabás-varrás — el-eljártam egy-egy ilyen foglalkozásra.

— Legnagyobb sikere?

— Valahányszor azt hallom, hogy egy TIT-rendezvénnyel a résztvevők meg voltak elégedve, az aktivitással sem volt baj, s esetleg még jelzik: az előadót legközelebb is hívják, kérik — akkor éppen az a mindenkori legnagyobb siker.

I — Bánat? Kudarc?

— Az utóbbi esetek ellentéte. Például az, ha egy előadó szinte a program előtti utolsó pillanatban megbetegedik, vagy más okok miatt lemondja az előadást.

— Hogyan telt el mai délelőttje?

— Legalább tíz telefonhívás érkezett a különféle nyelvtan- folyamokkal kapcsolatosan, s többen érdeklődtek a szabad- egyetemekről is. Ugyanis november 10-én külpol.tikai, később pediq közgazdasági sorozatot kezdünk a Babits művelődési központtal. Ezekkel kapcsolatosan is adódott tennivalóm, no, meg számos előadót kértem fel az előzetes igények alapján.

— Ma mikor indul haza?

— Együtt megyünk a férjemmel és a fiunkkal ezúttal a szokott időben Öcsénybe, ugyanis ingázók vagyunk.

— Köszönöm a beszélgetést.

VITASZEK ZOLTÁN Fotó: B.

Múltunkból

II. József, a kalapos király a reformtörekvéseiben több olyan elvet fogalmazott meg, amelyek napjainkban is aktuálitással bírnak. Az általa kinevezett kerületi főispánok közül többen is lelkesen képviselték az uralkodó törekvéseit. Ezek közé tartozott gróf Széchényi Ferenc, aki az általa kiadott egyik rendelkezés indoklásául a következőket írta:

„Mindenki előtt ismeretes: az állam létrehozásának legfőbb oka az, hogy egyesült erővel könnyebb gondoskodni az élethez nélkülözhetetlen biztonságról, előnyökről, valamint feltételekről, mint egyénileg. Ebből természetszerűleg következik: a közigazgatásban működő személyeknek minden erejükkel törekedni kell arra, hogy a hűségükre (gondjaikra, irányításukra) bízott emberek olyan boldogságban és jólétben éljenek, amilyet a feltételek lehetővé tesznek. Ennélfogva az is alapvető feladat, hogy aki — bármilyen beosztásban — mások kormányzásának jogával rendelkezik, ismerje a rábízott terület termékeit, terményeit és iparát: tudja azt, hogy ezekből mennyi a felesleg a terület lakosainál, de azt is hogy a járásban miben mutatkozik hiány, mit kell máshonnan beszerezni. Egyszóval: legyen áttekintésük, hogy milyen is körzetük, de főleg az ott lakó emberek fizikai és morális helyzete.”

S hogy ne csak igény maradjon a fenti követelmény, a járási főszolgabírók 1785 nyarán kézhez kapták a főispántól a „Kérdések”-et, amelyeket meg kellett válaszolniuk. Közel 700 kérdés várt megválaszolásra néhány hónap alatt! Mi minden iránt érdeklődtek a „Kérdések”?

Milyen az adott község gazdasági helyzete, mennyi a szántóföld, a legelő, milyen az erdő, ad-e elegendő épületfát, biztosított-e a lakosság tűzifa-ellátása? Milyen a község vízrajza? Van-e vízimalma?

Arról is érdeklődik a „Kérdések”. hoay van-e iskolamester (tanító), és kórház, milyen vallást követ a község lakossága, a templomnak van-e jövedelme?

Választ kellett adni a nemeseket érintő kérdésekre. Kik a földbirtokosok, tart-e úriszéket? Bizonyosan nemes-e a nemes? Kellően igazolta-e ezt? Van-e úrbéri perük?

A kézművesek helyzetének felmérését szolgálta a kérdések egy csoportja. Hányán vannak, mi a foglalkozásuk, elegendő-e számuk, kielégítik-e a község igényeit? Hogyan élnek, mennyi segéddel dolgoznak? Hol szerzik be a nyersanyagot, hol értékesítik és mennyiért az előállított árut? Milyen céhek vannak, s van-e a kézműveseknek saját házuk?

Sok kérdés vonatkozott a kereskedelemre. Mit árusítanak, hol szerzik be áruikat a kereskedők? Belföldön, vagy külhonban? Mit vásárolnak fel, hova viszik, hol értékesítik, jók-e az utak? Miként lehetne könnyíteni a közlekedést? Mennyi adót fizetnek?

A XVIII. században fontos politikai kérdés volt a hadsereg ellátása, a hadsereg és a lakosság viszonya, a lakosság katonai szolgáltatásainak zökkenőmentes teljesítése. Különösen a katonai beszállásolások körüli gondok érdekelték a főispánt. Biztonságban van-e a lakosság, a hadseregnek biztosította a járandóságot? Van-e vagyonbiztonság?

Közel 200 kérdést fogalmaztak meg, amelyek a falvak lakóinak személyi és vagyoni adataira vonatkoztak. Ez a kérdés- csoport igényelte volna a legtöbb munkát. Márpedig a községi nótáriusok és a szolgabírók nem lelkesedtek a mindennapi munkától eltérő feladatokért.

Ahol ezekre a kérdésekre választ adtak is, ezek a legpontatlanabbak. Mennyi az egész, fél, negyed, nyolcados jobbágyok száma? A földbirtokosoknak mennyi jobbágyuk van? Hány holdja van a községnek, hány paraszt él a községben? Mekkora a szőlő, merre fekszik a határban a szőlőskert? Urbárium, vagy szerződés alapján teljesítenek szolgáltatást a jobbágyok, a parasztok a földbirtokosnak? A lakosságnak milyen perei vannak folyamatban elöljáróik, földesuraik ellen? Milyen az ismerete a megyének a falvak életéről? Szabályozta-e a megye a jobbágyság szolgáltatásait? Mennyi a falu állatállománya?

A fent idézett kérdésekből arra lehetne következtetni, hogy a „Kérdések” a földesurak jövedelme iránt érdeklődött behatóan, pedig valójában arról van szó, hogy a falvak lakóinak tényleges helyzetét mérték fel.

A kérdések újabb csoportja a falvak közigazgatására, majd a lakosság összetételére vonatkoztak. Mennyien vannak a szabadok, az idegenek, a zsidók és a cigányok, mivel foglalkoznak, milyen vallást követnek?

S lehetne tovább sorolni a kérdéseket, amelyeknek többsége lényeget érintő volt. Ha a válaszok akár csak részben is elkészülnek, lényegesen többet tudhatnánk a XVIII. század végi politikai, gazdasági, kulturális, közigazgatás viszonyairól. De a kérdések megválaszolatlanul maradtak. Tolna megyében sem akadt egyetlen főszolgabíró sem, aki a rendelet évében az óriási feladatot megoldotta volna, vagy egyáltalán meg akarta volna oldani. S a községi nótáriusoknak is más volt a gondjuk, semmint hogy segítették volna a korszerű közigazgatás alapjának megteremtését. Feltűnő ebben a korban: a közigazgatás emberei sorban beteget jelentenek — noha kutya bajuk sem volt —, de így akartak kibújni a munka és a felelősségre vonás alól.

1786-ban, amikor a főispán türelmét vesztve éles hangú felszólítást juttatott el a főszolgabírókhoz, a központi járás főszolgabírója nekifogott a munkának és elkészítette Tolna, Mözs és Agárd felmérését. A többiek ekkor sem tettek semmit, vagy ha tettek is, annak nem maradt semmi nyoma.

A megyei és járási apparátus sobkól többen tóvoftak, amikor kiderült, hogy a betegségre hivatkozás csak elodázza a tennivalókat. Mások maradtak, de folyamatosan protestáltak, any- nyit elérve, hogy az ügy néhány hónapos elhalasztást szenvedett. Arról is tudunk, hogy a * megyei appartáus nem volt hajlandó végrehajtani több rendelkezést. Bebizonyosodott: a régi apparátussal nem lehetett megvalósítani II. József és követőinek reformtörekvéseit. Amikor ez nyilvánvalóvá lett, elmozdították helyéről az addigi alispánt, aki a, központi akarat kerékkötője volt a megyében. Ez megdöbbenést váltott ki megyeszerte. A megyei önkormányzat lábbal tip- rását látták benne. Az addig jobbára passzív rezisztencia most egyre nyíltabb ellenállássá változott. S czolkat, alkifc készek voltak együtt lépni az uralkodóval, és a reformtörekvéseket megvalósítani akaró főispánnal, megvetés, gáncsosko- dás, szidalmazás érte. Mint ismeretes, az uralkodó 'halála előtt legtöbb reformrendeletét visszavonta.

Tolna megye politikai arculatára akkor a mérhetetlen konzervativizmus volt a jellemző. Hosszú évtizedeknek kellett eltelnie addig, amikor a megye a haladó reformgondolaotkat te haladó reformgondolatokat tette magáévá.

K. BALOG JÁNOS