Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-13 / 215. szám

1981. szeptember 13. a Képújság Körzete az egész megye — Nekem emiatt nem volt gondom. Illetve közvetve egy­szer. Egy munkatársnőnk hozta valamennyit Pécsről, s egy kö- teget elloptak tőle. Újakat csí­notok, s azokkal én mentem Bátasrékre. De ott, hogy ille­téktelen ne kasszírozzon, előre kihirdették, legyenek óvatosak. Azok is voltak. Az egyik ház­nál éppen disznóölés volt, mi­kor mentem. Mikor megtudták, miért jöttem, körül is vették, jó­kora késekkel. — És kellemesebb emlékei? — Olyan is sok ran. Mert az emberek legtöbbje nagyon ked­ves. Különösen Szakályba sze­retek járni. Gyakran mondják, „de jó, hogy maga jött, kisebb a számla”. Mintha rajtam múl­na. — Nem szokták megkínálni? — Előfordul. Régen, amikor nem motorral jártam, egyszer- kétszer elfogadtam. Most nem lehet. — Mennyi a fizetése? — 3100 körül. — És borravaló? Ingatja a fejét, majd, mert látja hitetlenkedésem: A múlt hónapban, mikor a számlákat összeadtam, hetven forint jött ki pluszként — A család? — Egy kisfiam és egy nagylá­nyom van. — Keveset van velük? — Ha Vidéken szedek, este 6-7 körül érek ihaza. Mit mutat a villanyóra? Ez a következő számla alapja. — Egyszer sem haraptak meg. Csak ezt a táskát. A szomszéd­ban egy nagy dög elszakította a láncot, átugrott a kerítésen. A táskát tartottam magam elé. Látja ezt a lyukat? Az újabb házban sokallják a számlát. — Nem vettek hűtőgépet? — Oe, a tavasszal. Az utcán már nekem magya­rázza : — Nemrég én is sókat törtem a fejem, mert láttam, hogy több helyen, főként az idős emberek­nél a korábbi 20-30 forintos számla tízszeresére rúgott. Ki­derült, kis hűtőgépet vettek, amire a boltban azt mondták, alig fogyaszt. De az olcsó hű­tőgép ezt nem hallhatta. * (Bán Istvántól, a DÉDÁSZ szekszárdi üzemigazgatóság üzemgazdasági osztályvezetőjé­től a jövőt kérdezem. Mert köz­tudott, hamarosan Szekszárdon, később pedig az egész megyé­ben bevezetik az új módszert, mikor évente öt azonos össze­gű számlát kell fizetni, s egy­szer lesz a különbözet elszá­molása. És a fogyasztásmérőket is évente csak egyszer olvas­sák le. Mi lesz akkor a díjbe­szedőik dolga? — Leolvasáskor ellenőrzik a hálózatot. S egyébként sem tudjuk nélkülözni őlket, mert egyelőre, ahol nem az OTP-be, vagy takarékszövetkezetbe fi­zetik be a díjat, oda nekik él kell menniük. SZEPESI LÁSZLÓ- S mikor indul? — Hajnalban, hogy még munkába menet előtt otthon ér­jek minél több embert. * Egy újabb házhoz értünk. Látszik, szinte már várták. — A szomszédban senkit nem találtam. Nem fizetné ki he­lyettük is? — Az idős bácsi kérdez: mennyi? — és már újra nyúl a viseltes bukszáért. Kifelé egy kutyus somfordól utánunk kíváncsian. — Azt mondta — folytatom a keressem, ahol a kutyák ugat­nak. Volt már afférja, a házőr­zőkkel? Úgy beszéltük meg, Hőgyészen találkozunk. Elmondta, a régi postától indul felfelé a domboldali utcákba.- Egyébként könnyen megtalál — tette hozzá fanyar humor­ral - ott keressen, ahol a kutyák ugatnak. A kutyák csendben voltak. A járókelőket kérdeztem: nem látták a villanyszámlást? — Itt volt egy órája. Odébb meg: fél órája ment arra. Végül is — lépésről lépésre követve — megtaláltam. Ment a száz-valabányadik fogyasztó­hoz. Először a villanyórát nézte meg. Felírta az állását — ez lesz a két hónap múlva kifizetendő villanyszámla alapja - aztán, jó hangos jónapotokkal próbál­ta megtudni, hol vannak a la­kók. Felszerelése egy öreg táska. — ötvenkilencben úgy örö­költem, Keresztes nénitől. Ö vagy másfél évtizeden át gyűj­tötte benne az elfogyasztott ki­lowattóráikért járó pénzt. Kap­tam ugyan .újat, de ez vala­hogy erősébb. Ha szétjönf a varrás, megcsinálom. A táskán valóban meglátszik az évék múlása. A varrás he­lyén itt cérna, ott spárga, má­sutt a hordástól fényesre csi­szolt drótdarab. 'Divatosnak aligha lehetne mondani. De biztonságos. És a nap vége felé a tartalma sem megvetendő. — Nem is Cipelem magáimmal. Megyek a postára', van mindig csekk nálam, és feladom. Bár, még soha „nem kérték” tőlem, üres táskával szívesebben me­gyek hazafelé. Szabó László, a DÉDÁSZ szekszárdi üzemigazgatóságá­nak egyik fődíjbeszedője. Ket­ten vannak ezen a poszton, s leggyakrabban helyettesítenek. Hol itt, hol ott. így, az eltelt majd három évtized alatt meg­fordult szinte a megye vala­mennyi lakásában. — Hogyan kezdte? — Megtetszett ez a munka. Fiatal voltam és megkedvel­tem, mert szeretek ide-oda jár­ni. — Decsen lakik. Most Hő- gyész, a múlt héten Gyulaj volt a területe. — Decsről hogyan megy né­ha a megye másik végébe? — Nyáron általában motorral, télen meg saját kocsival. De akkor is csak a motorra fizetik a kilométerpénzt. Tudja, most nyerek, ha meg kocsival jövök, ráfizetek. így a pénzemnél va­gyok. — Milyenek-az emberek? — Ki lehet ismerni őket. Per­sze, vannak fura alakok is. Egyszer, régebben Gyulajon majdnem megvert... _ ? — Voltak elmaradt számlái. Nem fizetett, ki kellett kapcsol­tatni az áramot. Akkor már haj­landó volt elővenni a pénztár­cát. Mikor újra mentem a szám­lával, „törleszteni” akart. A fa­lubeliek mesélték, mindig tele van adóssággal. — Nem ijedt meg? — Akkor ,nem. Csak egyszer. Nagymányökon. A ledőlt keríté­sen át beléptem az udvarra, hogy leolvassam a villanyórái Amint írom a számokat, érzem, figyelnek. Úgy is volt. Ketten álltak mögöttem. Az egyiknél légpuska volt, a másik kisboltét emelt a magasba. Idegbeteg emberek voltaik. Én meg még fél óra múlva is remegtem, mint a 'kocsonya. * A hangos köszöngetésre nem jön elő senki. — Most mi lesz? — írunk egy értesítést. Itt a kirendeltségre, másutt általá­ban meghatározott időben a tanácsra hozhatják be a pénzt. — S ha nem viszik? — Várunk 8—10 napot, újra megkeressük, s ha akkor sem fizet, kénytelenek vagyunk ki­kapcsoltatni az áramot. — Általában milyen fizetők az emberek? — Székszárd kivételével nincs sok gond. Ott van száz cigány­család, közülük három tudta kiegyenlíteni a számlát. — iMondta, a pénzt feladja. De a számla 'is, elvileg pénzt ér. Azokra is vigyázni kell. Ha nincs otthon senki,., Itt harapta ki a szomszédból jött kutya ■ "-lógón doktor napközben a kertben szöszmötölt, gratuláló le­"9 velet írt fiának, aki bekerült egy országos vetélkedő tele­ki, viziós döntőjébe, elfogyasztott egy bögre aludttejet, lehúzta —Ja vécét, pizsamába bújt. Harminchét évig gyógyított, ebből húszat a kis lélekszámú, de nagy külterületű faluban, ahonnét gyerekei kirepültek, ahol fele­ségét eltemette. Harminchét évig gyógyított, ebből húszat a kis lélekszámú, de venkilós szikárságát irigyelték az ér- vagy emésztőrendszeri prob­lémákkal küzdő aktív kollégák. A faluban, a tanyákon mindenkit ismert, apraját-nagyját, gond­ját, baját. Bekapcsolva a tévét, keze ügyébe készített egy zamatos almát, amit többnyire akkor szokott elrágni, amikor a híradó a nemzetközi helyzet újabb konfliktusairól tájékoztatta. Amikor a bárgyú krimi elkezdődött, levette a hangot, leoldotta láncáról, és enni adott a kutyának, bezárta az utcai kaput, a kony­hában eloltotta a villanyt. Mert vérből, tragédiából volt elég. Az öreg Kárász Panna néni, ki hat gyereket felnevelt, de egyedül élt, hetvenéves korában leesett a fáról gerinctörése a kórházban tett pontot életére. Az átlőtt karú szökött katona negyvennégyben. Biczó papa, a téesz állatgondozó­ja, akit megtaposott a bikái. Birta Pista tizenkét éves lánya, akit apja megerőszakolt. A kislányt a rendelőből vitték el a mentők, a tárgyaláson mint orvos, doktor Zágon volt a koronatanú. Birta Ist­vánt több évre ítélték. Bent nem jutott szeszhez, jó magaviseleté miatt harmadolták. Mikor kiszabadult tíz kilóval volt nehezebb, mint előtte. Az utcán találkoztak össze. — Nem ismer meg, doktor úr? Ugye nem? Pedig mikor lecsuka- tott gondolhatta volna, hogy egyszer még találkozunk. Fogunk még, dokikám. Fogunk. Ezt jegyezze fel magának — közölte vele a másfél fejjel föléje tornyosuló ember. A krimi után a vetélkedő első döntője következett. — Ki a szerzője, és mi a címe a könyvnek, amelyből a követke­ző részlet elhangzik: , Lehár egy idegi elgondolkodva bámult maga elé, nem értette a kis kígyó szavait, de hirtelen felcsillant a szeme. — Eresszek magamból vért, kis kígyó? — kérdezte. — Ne eressz, úgysem érnél vele semmit. — Hát akkor, mit kell tennem, kis kígyó? — Emeld meg azt a sziklatömböt.”* Ekkor csengettek. Az utcai kapun. Bosszúsan lépett az udvarra. A ház előtt mentőkocsi állt, a kapunál fehér köpenyes kolléga, és egyenruhás betegkísérő a járási kórházból. — Elnézést, kolléga, hogy pihenését zavarjuk, de nem volt más választásunk. Doktor Soóst, a körzeti orvost nem találjuk. Telefo­non hívtak bennünket egy asszonyhoz, aki megmérgezte magát. De a nő már egzitált. Hullaszállítót kell küldenünk, de az sem vi­heti el addig, amíg a rendőrség nem látta a helyszínt. Az itteni ’ Lakatos Menyhért: A hosszú éjszakák meséi. rendőrt sem találtuk, a járási kapitányságról kellene járőrt külde­ni. Kérem, szíveskedjék velünk jönni és biztosítani a helyszínt, míg a rendőrség megérkezik. Maximum fél óra az egész, és ők vissza­hozzák önt kocsival — közölte a főorvos egyszuszra. — És kihez kell menni? — kérdezte doktor Zágon. — Birta Istvánék. A férj hivatott bennünket, de már részeg, mint a csap. — Egy kis türelmet, felöltözöm. A képernyőn látható fiára pillantott, kikapcsolta a készüléket, nadrágba, zakóba bújt, orvosi táskájáról letörölte a port, bezárta a bejárati ajtót. — Egyszer még találkozunk. Egyszer még találkozunk — zaka­toltak agyában Birta szavai. — Egy pillanat még, valamit elfelejtettem. Vissza a házba, villany fel, táskájából szike a zakózsebbe, zseb­kendőbe, hogy a szövetet ki ne vágja. — Mi van doki? Fázik? Fázik? — böfögi rá a pálinkabűzt Birta, mikor a lakásba lépnek. A mentőorvos kezével félretessékeli a házigazdát. Az nekitán- torodik a falnak, és csuklani kezd. A szobát savanyú hányadék- szag tölti be. A betegkísérő kinyitja az ablakot. A mennyezeten negyevenes égő gyér fénye világítja meg a szo­ba koszos falait. — Megmérgezte magát... ott az üveg... az asztalon — botla­dozik Birta nyelve. Az asszony az ágyon fekszik, ruhája gondosan begombolva, el­simogatva. — Jöjjön csak. kolléga... — szól a mentőorvos, és félrehúzza a hulla frissen fésült haját. A nyakon karcolások, véraláfutások árulkodnak a fojtogatásról. A gége roncsolt, a szájüregben sérülések. Birta az asztalnál ül, egy vadósztőrrel játszik. — Mikor találta meg a feleségét? — teszi fel a kérdést Zágon doktor, nyomatékül táskája csattan az asztal közepén. Egyik keze zsebben, a betegkísérőre pillantva szemöldöke sürgetően megrán­dul. Birtát a határozott mozdulat meglepi, bambán bámul az orvos­ra, nem veszi észre, hogy a betegkísérő mögé lép. — Mikor ért haza? — vonja magára a férfi figyelmét a mentő­orvos. Egy villanás, és a kés Zágon doktor kezéből a táskába hull. Kattan a zár, Birta szemében gyűlölet csillan. 22 óra 7 perc: a mentőorvosék mögött becsukódik a bejárati ajtó. — Harminc perc — gondolja Zágon doktor, és a szobaajtó mel­lett egy székre ül. Az ütött-kopott szekrény tetején borosüvegekbe eltett paradi­csom. A szekrény oldalába vert szögön lóg egy pecsétes télikabát. Az ablak nyitva. 22 óra 31 perc: az ágy alatt sáros bakancsok, magas szárú női cipők, kilógó béllel. Birta az asztalnál ülve alvást mímel, félig hunyt szemmel figyeli az orvost. A nyitott ablakon távoli kutyugatás hallatszik. 23 óra 21 perc: a falon Birtáék esküvői képe. Mellette a kislány, mint elsőáldozó. — Igen, huszonkettő lehet most — számol az orvos. A szobában távolodó motor zúgása oszlik semmivé. 23 óra 22 perc: — Átöltözöm — közli Birta, és mozdul. — Nem! Maradjon ott, ahol van! — vágja rá az orvos, miköz­ben zsebrevágott keze a szikét szorítja. A távolban kutyák csaholnak egymásnak. 0 óra 12 perc: — Hugyozni megyek! — emelkedik fel Birta. A sarokban kupcanyi szennyes ruha. A konyhában koszos edé­nyek, vagonnyi üres üveg. Felszakad a felhőzet, az égen feltűnik a hold. 0 óra 34 perc: két rendőr lép a lakásba. A kereszthuzat az asz­talról földre sodorja az orvos véres ingét. A konyha földjét vérbe alvadt üvegcserepek borítják. Köztük egy nagydarab férfi fekszik eszméletlenül. A másik mellette térdel, - karján gézkötés, atlétatrikója, nadrágja alvadt vértől szennyezett. Doktor Zágon nem veszi észre a rendőrök érkezését, szorítókötést teker Birta felkarjára. A Megyei Bíróság megállapította: ^ Birta István délután feleségével a falu italboltjában szeszt fo­gyasztott. Este hazatérve szóváltás közben megfojtotta élettársát. A halál beállta után a tetem torkába fakanállal gyógyszert dug- dosott, hogy tettét öngyilkosságnak álcázza, majd a postáról men­tőért telefonáltatott. A mentők által lakására szállított Zágon dok­tor ellen előre megfontolt szándékkal emberölést kísérelt meg. Hogy nem sikerült, az csak az orvos lélekjelenlétén múlott. A bíróság a vádlottat első fokon kötél általi halálra ítélte. Má­sodfokon az ítéletet életfogytiglani fegyházbüntetésre változtatta a Legfelsőbb Bíróság. ágon doktor hazament, friss kötést rakott karjára.. . feladta fiának a gratuláló levelet... helyettesítette a körzeti or­vost. .. megmetszette a gyümölcsfákat... törött csontokat rakott sínbe... gyógyszereke írt ki.. . szüléseket vezetett le. .. bort fejtett... permetezett... majd...

Next

/
Oldalképek
Tartalom