Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-15 / 216. szám
A KÉPÚJSÁG 1981. szeptember 15. Moziban Belmondo és a többiek Következő heti filmjegyzetiinket a Cserepek című új magyar filmről írjuk Tulajdonképpen nincsenek többiek. Egyedül Belmondo van. A Zsaru vagy csirkefogó? című film többi szereplője csak statiszta Belmondo mellett, végszavakat adnak a poénjaihoz és szolgálják a — természetesen — győzelemhez vezető útján. Az első filmjeiben csibész- mosolyú, külvárosi jarmpecként megismert Belmondo mára felnőtt férfivá (negyvennyolc éves), nagyszerű színésszé érett. Kialakult eszköztárról és szerepkörrel, a kalandfilmek rettenthetetlen hősének alakjában tűnik fel újra és újra. Az ezek számát szaporító Zsaru vagy csirkefogóban is azt nyújtja, amit várunk, sőt elvárunk tőle. Ragyogóan lő, verekszik, küzd az igazságért és két pofon, autósüldözés, netán robbant- gatás között is jut ideje arra, hogy egy-egy ragyogó szépségű nőt a karjaiba - esetleg ágyába - fogadjon. Új szerepben rendőrként, a szakmában „Tisztogató" néven ismert párizsi főfelügyelőként jelenik meg a mozivásznon. Igaz, a törvényeket, paragrafusokat sajátosan értelmező rendőrt alakít, de már az első, bevezető képsorokból is kitűnik, hogy az igazság bajnoka lesz. Nem csak ártalmatlanná, hanem nevetségessé is teszi a rátámadó három huligánt. Aztán kibontakozik az igozi krimi. Meggyilkolt kollégája ügyében nyomozva nem árulja el kilétét, így a film címében szereplő kérdést épp úgy felteszi a rendőröknek, mint az egymással vetélkedő két alvilági banda tagjainak. Ezért aztán mindhárom szervezet üldözi, míg a rendőrök csak elfogni* utóbbiak láb alól eltenni is szeretnék. Később ez a képlet is változik, mert „Tisztogató” hamar rájön, hogy a rendőrség soraiban is van tisztogatni valója, így ekkor mór az alvilággal szoros kapcsolatban álló két korrupt rendőrtiszt is igyekszik őt félreállítani, eltenni láb alól. Hogy milyen sikerrel, arra a gyakorlott imozilátogotó az eddigiekből következtethet. A francia új 'hullám rendét zái fedezték fel Jean-Paul Bel- mondót. Vonzóan csúnya alakja, jellegzetesen modem, nagyvárosi egyénisége megfelelt mondandójuk kifejezésére. Az első, máig is emlékezetes filmjében, a Kifuliadásigban egy körözött, bújikáló banditát alakított, aztán a szómiálhafatlan filmek során — Riói kaland. Az aranycsempész, Egy kínai viszontagságai iKínában, hogy csak a legismertebbeket említsük —, úgy tűnik, skatulyába: került. A kalandfilmek rendíthetetlen hősének skatulyájába, de ez nem biztos, hogy baj. Hiszen ebben otthonosan, számtalan új színt, ötletet hozva mozog. Es hogy szükség van az ilyen filmékre, azt bizonyítják filmjeinek milliós nézőszámai és legutóbbi filmje, a Zsaru vagy csirkefogó? Hatolmas közönségsikere is. TAMASI JÁNOS Kossuth-könyvek Évfordulók ’81 Tizedik évfordulójához érkezett az Évfordulók című Kos- suth-kiadvány. Aki egymás mellé helyezi a könyvespolcon a kötetéket, a magyar és a világtörténelem jelentős eseményeiről talál 'bennük rövid összefoglalót Olvasói igény hívta életre az évfordulónaptárt. A .könyvéket jól hasznosíthajták az általános és középiskolák, könyvtáraik, művelődési 'házak. Külön érdekessége a könyvnek, hogy elsősorban a munkásmozgalom évfordulói köré csoportosítja az eseményeket. Természetesen minden évfordulót számon tartani, egy kötetbe gyűjteni lehetetlenség. A válogatás a jelentős események kerek évfordulóit közli, fotóillusztráció- val, és az eseményekhez kapcsolódó személyiségek rövid életrajzával együtt. Kötetenként negyven-ötven ismertetés jelent meg. » Hamarosan o könyvesboltokba kerül a 10. Évfordulók, az 1982-es év jelentősebb jubileumairól. A hagyományos eseményeken kívül olvashatunk o kötetben az irodalom, a művészet, a tudományok jeles alakjairól írt megemlékezéseket is. Szó esik a könyvben Vámbéry Árminról, George Washingtonról, A. A. Milne angol íróról, Kodály Zoltánról, Alpári Gyuláról, Bölöní Györgyről és másokról. Az eseményeket havonkénti bontásban 4—6 oldal terjedelmű írásban mutatják be a szerzők. A szócikkek végén válogatott bibliográfia segíti az olvasót a további tájékozódásban. A kötet végén az eddig megjelent könyvekben szereplő évfordulók mutatója olvasható. A sorozatot Gárdos Miklós szerkeszti. Rádió Egyes számban, többes számban Számtalan példa bizonyítja, hogy a rádióban vagy a televízióban sugárzott sorozatműsoroknál csak az első, nyitó részből kapjuk meg a „teljes élményt”. A további részek meghallgatásához, megnézéséhez bizony komoly türelem és erőkifejtés szükségeltetik, mert gyakori, hogy a második-harmadik folytatásnál már elfogy a puskapor... Ettől a sorstól igazán nem féltem azt az elmúlt héten indult új sorozatot, melyet pénteken este fél tízkor hallhattunk a Kossuth-adón. Az Egyes szómban, többes számban címet viselő „köz- és önéleti kerekdsztal” nyitásképpen már olyan témával rukkolt elő, amely széles tömegek — osztályok és rétegek — érdeklődését 'köti le, mindennapi munkájában közvetlenül érinti. Ez a kapcsolat a közösség meg- és mibenlétének, eredetének, helyzetének és átformálódásának témája volt. A riporter — H. Sas Judit — a sorozat alaptémáját így határozta meg: az emberi kapcsolatok zavraiiról, valamint a társas kapcsolatok hiányáról lesz szó. Szónak, érvnek, filozófiai és gyakorlati ‘példákon alapuló levezetéseknek nem voltunk híján, hiszen szellemi életünk oly kiválóságai ültek a mikrofon előtt, mint Ancsel Éva filozófus és Pataki Ferenc szociálpszichológus. A műsoridő közel fél órájában hatalmas tömegű témával, korszakkal, és jelenséggel — pl.: társadalmunk rétegzettsége, népi 'kollégiumi időszak, az egyén önteremtési esélye stb. — foglalkoztak. (Ezek mindegyike megérne egy-egy külön adást is.) A hallgató nem mindenkor volt képes követni az ilyen komoly gondolati töltésű témák gyors egymásutánját.' Különösen nem akkor, amikor jó "'néhány megkezdett témára nem tudta — nem kapta — meg a szakavatott választ. Egy sorozat az első adásban formálódik, karaktert és hallgatókat nyer. Az első adás után még korrigálhatok a „határátlépések”. Egy ilyen valóban izgalmas témájú, és lényeges kérdéseket boncoló adás utón még a „határokat" is rendezni lehet. 'Mégpedig olymódon, hogy a hallgató ne érezzen hiányérzetet a megkezdett, ám be nem fejezett néhány téma miatt.- szíj Szigetvár Szobrot kapott a zászlótartó Szigetváron vasárnap megemlékeztek az 1566-os hősi várvédelem évfordulójáról. A vár sáncárkában - a hagyományoknak megfelelően — mozsárágyú dörgése idézte fel a 415 évvel ezelőtti küzdelem vészterhes hangulatát. Az úgynevezett belső várban katonai tiszteletadással emlékeztek Zrínyi Miklósra és katonáira. Ez volt a drámai esemény színhelye: innen indultak utolsó rohamra a várvédők, s vesztették életüket a török túlerővel vívott harcban. A város vezető testületéinek és a lakosságnak a képviselői koszorút helyeztek el Zrínyi Miklós szobránál. Ez a lka lommal avatták fel Zrínyi .ifjú zászlótartójának, Ju- ranics Lőrincnek a szobrát az egykori bosnyák negyedben. A várból való kitöréskor — a hagyomány szerint — a király zászlajával a kezében Zrínyi előtt haladt és az elsők között esett el a küzdelemben. A bátor zászlós bronzszobrát a Pécsett élő szobrászművész, Triscihler Ferenc formálta meg. A vár előtti téren történelmi tárgyú könyvekből kiállítást és vásárt rendezték. Négyszázötven éves a sárospataki kollégium Sárospatakon az elmúlt napokban ünnepelték a Sárospataki Református Kollégium megalapításának 450. évfordulóját, a jogutódok; a Co- menrus Tanítóképző Főiskola és a Rákóczi Gimnázium. Az ünnepség az iskolai kiállítás megnyitásával kezdődött. Az érdeklődők megtekinthetik az 1806- ban Pollack Mihály tervei alapján épült Nagykönyvtárat és a Bernasoron a református egyház Tudományos Gyűjteményét Az épületegyüttes belső udvara Tévénapló A mi színházunk Valamennyiünkre tartozik, jó kétszáz éve. A nemzeti játékszín ügye egybeforrt a hazafiassággal, a nyelvműveléssel, a nemzet sorsával, s egy kicsit mindnyájunk életével. Senkinek sem lehet tehát közömbös, főleg napjainkban, amikor a színház, ha másként nem, hát a televízió jóvoltából, mindenhová eljut. Az új sorozat, bár nem tudjuk, szánnak-e neki folytatást és milyent, közügyet szolgál, de már a cimnél megtorpanunk: Az én színházam. Úgy gondolom, hangsúlyozottan a mi színházunkról lehet csak szó. S egy kicsit zavarba ejtő a kezdet is: Nagy Péter mondja el színházi elképzeléseit. Abban a szerencsés — ha ugyan szerencsés — helyzetben volt, hogy a nemzet színháza élén állhatott, elképzeléseit tehát megvalósíthatta volna. Ha pedig nem — mint ahogy tudjuk, hogy nem —, akkor személyes tapasztalatai alapján beszélhetett volna arról, milyen szirtek között hajózik ma a magyar színház. Nehézségek ugyanis vannak, itt Szek- szárdon is érzékeljük ezt, hisz színházi város vagyunk, s úgy tudom, még ma is mi dicsekedhetünk a legnagyobb átlagos nézőszámmal az országban. Nagy Péter azonban beérte a kritikus feladatainak felvázolásával: körülbelül így gondolja mindenki, aki színházzal, színházi kritikával foglalkozik. Az is tény, amit zárszavában mondott, hogy a színház elveszítette közösségteremtő hivatását, bár ennek társadalmi okai nem ilyen egyértelműek. Továbbra is tény, hogy színházainknak nehézségekkel kell szembenézniük, elég arra utalni, hogy az új évad kezdetén a pécsi színház 11 (!) művésze bontott szerződést, ami nem arra mutat, hogy minden a legnagyobb rendben van. Hol hát a hiba? Nagy Péter helyett meghívott vendégei igyekeztek válaszolni a műsor második felében, jobbára színészek, pontosabban, válasz helyett egy kibővített panasznap résztvevőiként mondták el keserveiket. Mindenképp megszívlelendő, amit Gábor Miklós, Darvas Iván, Huszti Péter hangoztatott: a színész nem művésztársa, hanem kiszolgáltatottja a rendezőnek. Sajnos, gyakran tapasztaljuk, de tegyük hozzá, nemcsak a színész jelentősége csökkent, hanem az Íróé is, aki — maga a szó is elhangzott — tulajdonképpen csak „nyersanyagot" szolgáltat, amit kedve, esetleg önkénye szerint alakit a rendező. Valószínűleg ide tartozik az is, ami csak mellékesen merült fel a beszélgetés során, hogy az írók kerülik a színházat. A színház vajon nem kerüli az írókat? A beszélgetés ugyanis azt sugallta, hogy a szuverén rendezőnek nem szuverén íróra van szüksége, mert ami a „nyersanyagon" túl van, már kizárólag az ő fennhatósága alá tartozik. Aggódó szeretettel figyeljük a magyar színház sorsát, mert a mi színházunk. A jelenlegi elbizonytalanodás valószínűleg sok mindenre visszavezethető, aminek csak része a rendezői mindenhatóság. Egy bizonyos: mindig reménykedve ülünk be a nézőtérre, s miután felgördült a függöny, az utolsó pillanatig él bennünk a reménység. A színházért, ezért a személyhez szóló, varázslatos művészetért, színészeinkért, a sikerért. S aki cserben hagyja a nézőt, magát a művészetet hagyja cserben. Még mindig színház örömmel néztük Puccini egylelvonásosát, A köpeny-t: Puccini ellentábora is remekműnek ítéli, ahogy az egész Triptichont, melynek ez első darabja. Rögtön meg is állapíthatjuk, hogy az előadás minden részletében kitűnő, Miller Lajos pedig biztosan állja a versenyt nagy elődeivel. A kérdés A köpeny tv-változatát illeti, ugyanis az Operaház tavaly újította fel a három egyfelvonásost, kettős szereposztásban, s azóta is műsoron van. Az operaházi előadáshoz képest a tv-változat csak egy harmadik szereposztást jelent, egyébként minden olyan, mintha az Operaház színpadáról vándorolt volna át a tv-hez. De akkor minek ez a céltalan versengés? Miért kell újra rendezni, új díszletekkel, jelmezekkel, amikor minden olyan, mint amit az Erkel Színházban láthatunk? Nem lenne akkor jobb, ha a tv olyan előadásra vállalkoznék, ami nem szerepel az Operaház játékrendjén? S miért nem képzelhető el, hogy átvegye az Operaház előadását? Az okokat nem tudjuk, csak csodálkozunk. Szöveghűség Nádasdy Kálmán háromszoros Kossuth-dijas kiváló művész volt, mindenképp illő, hogy méltón emlékezzünk rá. Ezt tette az Operaház is, melynek korábban igazgatója volt, s az emlékestet most, nagyon sok idővel később, műsorra tűzte a tv is. A „nagyon sok idő" ebben az esetben fontos tényező, mert azt jelenti, lett volna mód az előadásban levő pontatlanságokat kihagyni, hisz a felvétel nyilván sok kézen ment át. Nem soroljuk fel valamennyit. Major Tamás szerint Ferenc József azt mondta: Szeged nem volt, hanem lesz. Annyit Ferenc József is tudott, hogy Szeged már őelőtte is volt, a nagy árvíz után viszont azt mondta — ám fehet, hogy csak neki tulajdonítják — Szeged szebb lesz, mint volt. Ugyanis csak így van értelme. Nádasdy Kálmán egyik beszédében állítólag ezt mondta volna, legalábbis így hangzott el: Rohamléptekkel fut el az idő vasfoga. Nem hiszem el. Sokkal finomabb szellem volt, semhogy ilyen nevetséges képzavart kellene tulajdonitanunk neki. S ha mégis, akkor nyilvánvaló nyelvbotlás, amit nyugodtan ki lehet javítani, a szöveghűség ilyen esetben nem kötelező. Ugyancsak egy állítólagos Nádasdy-idézet, melyben ennyit idézett volna Dantébái: Non si sa... Szerencsére a művésznő magyarul folytatta, így nem volt nehéz a megfejtése, ugyanis ilyen Dante-idézet nincs. Pontosan így hangzik: Non vi si pensa, quanto sangue costa, vagyis: nem tudjátok, mennyi vérbe került... Minden tiszteletünk azé a Nádasdy Kálmáné, aki évtizedeken át a magyar színházi élet egyik meghatározó személyisége volt, rendezőként, igazgatóként, műfordítóként, a főiskola tanáraként. Szelleme színházi életünkben ma is felismerhetően jelen van. Ezen az esten időnként, úgy éreztük zavartan elfordítja fejét. CSÁNYI LÁSZLÓ
