Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-19 / 194. szám

a Képújság 1981. augusztus 19. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Kié az elsőbbség felszálláskor? Egyik olvasónk írta: „Július 8-án Szekszárdról Tol­nára utaztam a 10 órakor in­duló autóbuszjárattal. Mikor jegyet kértünk, a sofőr megkér­dezte, hogy miért nem váltot­tuk meg elővételben? Amikor bemondják a .hangosban'; hogy hová, mikor indulnak az autóbuszok, akkor miért nem hívják fel az utazók figyelmét arra, hogy a jegyet elővételben vegyük meg? Hiszen aki ritkán utazik, az nem tudhatja." A levélre a Volán 11. számú Vállalat igazgatója, Piegl Fe­renc válaszolt: „A panaszlevélben jelzett já­rat gépjárművezetőjét meghall­gattuk. Jegyzőkönyvi meghall­gatásakor elmondta — ugyan­az tűnik ki a panaszlevélből is —, a beszállításnál a bér­letes és elővételi jeggyel ren­delkezőket kérte előre, majd tá­volsági sorrendben szólította a fizető utasokat. A személy és poggyász díj­szabás 22. §-án alapuló sze­mélyforgalom és kereskedelmi utasítás 274. pontja — belső szolgálati szabályzat — előírja, hogy először az érvényes uta­zási igazolvánnyal renrdelkezők szállhatnak fel, s csak őket kö­vetően — távolsági sorrend­ben — az egyéb utasok. A gépjárművezető ennek megfele­lően járt el, részéről a legki­T elefonszámunk: 12-284 sebb szabálytalanság sem ál­lapítható meg. Az elővételi jegyek árusítása elsősorban az utasok kényelmét szolgálja azzal, hogy elsőbbsé­get biztosít számukra a felszál­lásnál. Erről a lehetőségről a járatok személyzete nemcsak jogosult, köteles is tájékoztatni az utazni szándékozókat — dolgozónk itt is szabályosan járt el —, de a hangosbemon­dón keresztül a forgalmi szol­gálat is rendszeresen felhívja erre a pályaudvaron várakozók figyelmét.” Újfajta „vendégmarasztalás” Lovay Gyula, Tamásiból írta a levelet: „Lehet hogy Tamásiban új üzleti fogást alkalmaznak a vendégmarasztalásra? Ugyanis, ha egy elmenni akaró vendég autójának egyik kereke bele­fut a Dám Hotel és Étterem parkolójának kátyújába, az bi­zonyosan emlékezni fog a .szí­ves' vendéglátásra." A választ a tamási Nagyköz­ségi Közös Tanács elnökhelyet­tese, Papp László adta: „A problémát azonnal meg­vizsgáltam, s megállapítottam, hogy a felvetés jogos, a ven­dégmarasztaló kátyú valóban megtalálható a Dám Hotel és Étterem előtt. A Kop-Ka ÁFÉSZ azonnyomban megtette a szük­séges intézkedést, és betonnal Ml íeltöltötte a szóban forgó lyu­kat. A KPM Közúti Igazgatóság tamási kirendeltségénél is in­tézkedtem, ahol ígéretet kap­tam, hogy a közeljövőben asz­faltszőnyeggel vonják be az út­felületet."' Kié a telek? porttól, s ezekkel együtt jegy­zőkönyvi nyilatkozattételre kell megjelenni a Szekszárdi Városi és Járási Földhivatalnál az el­birtoklónak személyesen." Rendetlenség a bölcsőde udvarán Bátaszékről, Ruskovics István­ná írta a levelet: „Bátaszéken 1958 óta Ifikunk a házunkban. Mellettünk, kü­lön házszámmal szintén van egy telek, melynek háza már régen összedőlt. A megmaradt telek után senki sem érdeklő­dött. Tudomásom szerint kihal­tak a tulajdonosai. Mi több mint húsz éve használjuk, és gondozzuk a telket, majdnem húszezer forintért kerítést csi­náltattunk rá. Hogyan lehet a mi nevünkre íratni a telket?" A bátaszéki Nagyközségi Közös Tanács V. B. titkára, Nagy Ferenc adta a választ: „Tekintettel arra, hogy az ol­vasó már több éve háborítat­lanul használja az ingatlant, lehetőség van annak elbirtok­lására. Ez ügybe a bátaszéki Nagyközségi Közös Tanács V. B. szakigazgatási szervétől ható­sági bizonyítványt kell kérni arra vonatkozóan, hogy mióta használják a kérdéses ingat­lant, annak tulajdonosa, vagy örököse ismeretlen, vagy meg­halt. Szükséges továbbá egy adó- és értékbizonyítvány be­szerzése a helyi adóügyi cso­Egyiik szekszárdi olvasónk ke­reste fel szerkesztőségünket az alábbi panasszal: „Gyermekemet a szekszárdi Arany János utcai bölcsődébe visszük. Egész nyáron harctéri állapotok uralkodnak a bölcső­de udvarán: földkupacok, ren­detlenség, olyannyira, hogy az apróságokat a nyári időszak­ban nem tudják a szabad le­vegőre vinni a gondozók.” A levelet a szekszárdi Városi Tanácshoz továbbítottuk, ahon­nan az alábbi válasz érkezett: „Az Arany János utcai böl­csőde udvarán folyó munkála­tokat (tereprendezés, pancsoló, napozó építése, stb.) a költség- vetési üzem végzi. Az üzem dolgozói több eset­ben kénytelenek voltak a böl­csődében a munkát szünetel­tetni, mivel a nyári záporok okozta iszapelöntések miatt más fontos munkát is kellett végezniük. Az üzem vezetőjé­től kapott információ szerint az udvaron a munkavégzés a be­fejezéshez közeledik, augusz­tus végére várhatóan rend lesz.” VÁLASZOLUNK I v.v.-V/Xy: A veszteséges vagy VvlyjpVv alaphiányos mezö- "•íCt" 9°idasági nagyüze- me^ gazdasági és pénzügyi , egyensúlyá- '•••'•.••y.y.'.yj nak helyreállításáról szól a pénzügyminiszternek a Magyar Közlöny idei 43. szá­mában megjelent 20/1981. (VII. 28.) PM. számú rendelete, amelynek hatálya a vesztesé­ges vagy alaphiányos állami vállalatokra, továbbá a veszte séges vagy alaphiányos mező- gazdasági termelőszövetkeze­tekre, halászati termelőszövet­kezetekre, valamint a mezőgaz­dasági szakszövetkezetekre te~- jed ki. Meghatározza a jogsza­bály, hogy milyen esetben te­kintendő a nagyüzem veszte­ségesnek, majd előírja a vesz­teség vagy alaphiány rendezé­sére irányuló teendőket még veszteségrendezési eljárás nél­kül, s itt felsorolja, hogy sor­rendben mely forrásokat kell felhasználni. Ha a veszteséges nagyüzem év végi mérlegbeszá­molója szerinti vesztesége és alaphiánya a felsorolt forrá­sokból nem rendezhető, ezt a veszteséges gazdaság az alapí­tó szervének, a veszteséges ter­melőszövetkezet a megyei ta­nács elnökének köteles — a mérleg megállapítását követő 10 napon belül — bejelenteni, aminek alapján az alapító szerv vezetője, illetve a megyei ta­nács elnöke a veszteség vagy alaphiány rendezésére úgyne vezett veszteségrendezési eljá­rást indít. Szabályozza a rende­let természetesen magát az el­járást is, amelynek során — többek között — fel keil tárni a veszteséget előidéző okokat, megfelelő javaslatot kell tenni, ha pedig az eljárás során sze­mélyes mulasztás is megáilapí tást nyer, javaslatot kell tenni a fegyelmi felelősségre vonás, illetve az okozott kár megtéríté­se iránt is. A rendelet kihirde­tése napján (1981. július 28-án) hatályba lépett. A Magyar Közlönynek ugyan­ebben a számában jelent meg a belkereskedelmi miniszternek a térítéses és a térítés nélküli étkezésről szóló, a korábbi, e tárgyban kiadott jogszabályt módosító 9/1981. (VII. 28.) BkM. számú rendelete, amely ki­mondja, hogy a térítés nélküli főétkezés nyersanyagértéke 8,31 Ft-nál több nem lehet. Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet a Munkaügyi Közlöny f. évi 8 számában megjelent, a Murkcügyi Minisztérium és a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium által kiadott arra a közleményre, amely a mezőgazdasági szövetkezetek­nek a vállalatok részére végez­hető tevékenységének egyes kérdéseiről szól, s amely szerint a mezőgazdasági szövetkezet a vállalatok részére — akár an­nak üzemi telepén is — a tevé­kenységi körének megfelelő, meghatározott munka végzésé­re szerződést köthet és azon alapuló munkát végezhet. Ez­zel szemben nem minősíthető a tevékenységi körben végzett munkának, emellett nem felel meg a szövetkezeti tagok fog­lalkoztatásának módját megha­tározó termelőszövetkezeti és munkaügyi jogszabályoknak ha a szövetkezet és a vállalat megállapodása nem meghatá­rozott munkaeredményre, ha­nem meghatározott számú mun­kaerőnek a vállalat rendelkezé­sére bocsátására irányul, ille­tőleg amelynek tartalma nyíl­tan vagy színlelten munkaerő átengedését célozza. DR. DEÁK KONRÁD osztályvezető ügyész Mr. John Kurucsai — alias Kurucsai Jani — huszonöt év után újra áthajózott a nagy óceánon, ezúttal errefelé, hogy koszorút hozzon az édesanyja sírhantjára, kinek halálhíre New-Jerseyben érte három esztendővel ezelőtt. Még akkor megfogadta, mikor a táviratot betűzgette: „oh, my dear mama, első dolgom lesz, hogy legalább holtodban megláto­gassalak a temetőben, ha már amúgy nem találkozhat­tunk." 1. ELŐKÉSZÜLETEK És Mr. John Kurucsai villanyszerelő attól kezdve különös gonddal kezdett takarékoskodni a nagy útra, mert ez még­sem annyiból áll, mint hajdan itthon, hogy csak úgy elbi­ciklizett a majsai vásárra malacot venni. Ehhez pénz, na­gyon sok pénz kell, hiszen ha már egyszer hazajön, nem is fordulhat gyorsan, akkor már legalább másfél-két hónapot elidőzik az óhazában, megkeresi a rokonokat, a barátokat, a gyerekkor kedves helyeit és a legényélet bitangoló kocs­máit, megnézi „beutifulle” Budapestet, ahol még sosem járt, s ajándékokat hoz a testvéreknek meg azok gyerekeinek. Meg különben is: ha két-három hónapot elutazgat, azt a pénzt is előre le kell rakni a bankban, amiből otthon a csa­ládja él, nevezetesen Mary Kormányos és Steve meg Cathe­rine Kurucsai. Az anyagi erőgyűjtésbe az is belesegít majd, hogy most már nem kell küldeni, pontosabban nem küld­heti özvegy Kurucsai Mártonnénak a havi húsz dollárt, mert az már maga annyi, mint tizenkétszer húsz szorozva há­rommal. Szóval pénz kell, nagyon sok pénz, mert különben meg­kérdezhetik tőle otthon, hogy „no de Jani, hát jóidéig oda voltál, biztosan meg is gazdultál...", s ha nem is válaszol­hat majd erre olyaténképpen, hogy „azt éppen nem mond­hatom", legalább annyira fussa, és azt lehetőleg mondani se nagyon kelljen: „éppen van mit aprítani a tejbe, yes!” összejött a pénz. Az utazási iroda intézett, szervezett mindent. Vonatjegy a kikötőbe, kabin a hajón, repülőút Bécsbe, Budapestre, kölcsönautó a magyar fővárosban, pon­tosan olyan, amilyet otthon hajt, nem kell vele örökösen kuplungolni. Többoldalas tájékoztatót is kapott az irodán, magyar nyelven: mit szabad behozni, hogyan lehet pénzt váltani, mit nem szeretnek a magyar hatóságok és vámo­sok. Ajándékok rendben, csak még pár_ apróság hiányzik, meg el kell még ugrani a kölcsönzőbe, egy olyan fényképező­gépért, amelyik mindjárt kiveti a kész színes képet, meg egy lemezjátszó-magnó-rádió apparátért, hogy ne legyen olyan unalmas az út, és otthon is nézegethessék a gyerekek, „ni- csak, a Janinak olyan van, mint a Zahorán doktornak se, pedig az mindig minden újat elsőnek vesz meg". Mr. John Kurucsai így érkezett meg két hajóbőrönddel, kíváncsisággal vegyes szorongással és tömött tárcával. 2. LÁTOGATÁSOK Testvérhúgánál, Mariskánál horgonyzott le Mr. John Ku­rucsai. Mariska két hónap fizetésnélküli szabadságot kért a kátéeszben, hogy süthessen, főzhessen, vasalhasson bátyjá­ra, és nagylányát is elkuncsorogta az iskolából, hogy elkí­sérhesse a rdkon-vendéget kirándulásaira. Mert Jani hamar betelt a fóliaágyakkal, a szüreteléssel meg a rengeteg ap­rójószággal, és mehetnékje volt. Listát készített: egy nap Józsi bátyjánál: Rozika nénihez éppen csak átugrik Csere- bökénybe, hiszen azelőtt se igen tartották vele a rokonsá­got; Ferenc testvérére kell három nap is, mert jóval odébb lakik, s biztosan jól ellesznek, hiszen mulatós ember volt: Gazsi sógorral ugyan nem voltak jóban legénykorukban, s elhalt mellőle szegény Pannika is, de más az, ha Halasról nem megyünk Makóra, mintha New-Jerseyből. A rokonok után meg a vállalkozó fiatalabb rokonokkal majd egy kis élet! Pest, Eger, Pécs... Talán egy kis kaland is... Tetszett Janinak a világ. Meg volt elégedve mindennel. Arra ugyan nagyon vigyázott, hogy még a rokonságban se politizáljon, különben sem érdekli a politika, de néha azért elszólta magát, ha egy-egy fél mondatban is.- Hiszen ha én ezt tudtam volna... - meg ilyeneket mon­dott, de már kezdte is másról. Hogy ott, őnáluk miként adó­dik az élet; hogy a gyerekek tökéletesen beszélnek magya­rul; hogy vannak magyar klubok, vendéglők meg víkendek... Nem is volt járatos a politikában, mert ha netán mégis megkérdezték Reaganról, vagy a salvadori tanácsadókról, netalóntán az elnök elleni merényletekről - inkább csak pislogott. - Ezek magas dolgok - mondta ilyenkor. Ő dol­gozik és él. Otthon nem megy vendéglőbe, moziba, a mun­ka, a bevásárlás, a csalód — ez a mindennapi körforgás. A nagy utazás Egyszer aztán — bizonyára unalmában vagy valamelyik rokon ötletére - a gyerekkori pajtások is sorra kerültek a látogatásban. Hozzám is eljött Kurucsai Jani, hiszen együtt tanultunk írni-olvasni, ketten csúzliztuk le az öreg Fodor galambjait a házgerincről, halásztunk tapogatóval a Pió- cásban, és már nagyobbacskán egy csapatban rúgtuk a . labdát. Urason vendégül láttam, fölleltároztuk a csínytevé­seinket, sajnálkoztunk a gangos-szép Fekete Mancin, mi­lyen trampli lett kamaszálmaink madonnájából - és iszo­gattunk. Én már erőszakosabb voltam. — Te Jani, miért is mentél te el akkor? — Azt én még máig sem tudom... — Aztán megbántad-e? — Egy bajom van nékem csak: nem vagyok otthon. Le­het élni, keresni, de ki vagyok én ott? — Arra még nem gondoltál, hogy... — Aki tagadja, hazudik. Sokat is gondoltam. Csak hát öreg vagyok én már arra, hogy még egyszer elölről kezd­jem. Hanem az volna jó: ott megkeresni a pénzt, itthon élni belőle... Esetleg a nyugdíjkor... De akkor is: a gyere­kek... Meg ötévenként vissza kéne menni valamennyi időre a folytonosságért... Sok pénz, sok fáradság... — Akkor hát te már mindvégig Mr. John Kurucsai ma­radsz? — Azt Hiszem... Pedig nem tudom megmondani neked, mi­lyen érzés Janinak lenni... 3. CSALÓDÁSOK Hozzá tartozik az utazáshoz, hogy Mr. John Kurucsai el­határozott szándéka volt: úr lesz itthon! Ő vállal mindig és mindenütt minden költséget, a rokonságnak semmi gon­dot nem okoz. Ki akarta fizetni testvérhúgának a csirkét meg a bort, a kávét és a süteményt, mindenütt pénzt kí­nált fel a szállásért, elsőnek nyújtotta a kezét a fizető pin­cérnek. És a Jani pénze nem kellett senkinek. „Csak nem sér­tesz meg?" — „Azt ne gondold már, hogy a te tiszteleted­re eszünk meg iszunk!" - „Hogy jönne az ki, ha mi el­mennénk hozzátok, oszt mikor fölkelünk az asztaltól, leten­nénk a dollárt?” — meg ilyeneket kapott apróban. Sehogy sem akart sikeredni, hogy előkerüljön a dagadt tárca, csu­pán a zenészek nem szagulgaitták a 'pénzt. Jani ötszázaso­kat dugott a zsebükbe, s minduntalan kereste az alkalmat, hogy olyan helyre keveredjen. Ezért viszont mindig kor­holta a rokonság — mert más dolog az, hogy van pénz, és megint más dolog az, hogy ne húzzuk le a pöcén. Egyik este mégis kiverekedte Jani, hogy ő lesz a garda a vendéglőben. Rendelt. Volt pálinka, előétel, sült és gyü­mölcs, sütemény és kávé, bor meg sör. Nagy tékozló terí­ték. Roskadt az asztal, hemperegni tudott volna mindenki a jóban. A fényképezőgép szuperált, Jani élt, a rokonság evett-ivott - hadd legyen kedve szerint. Az asszonyoknak vi­rágot vett, a férfiaknak amerikai cigarettát. Fizetni!.-.. Most eljött a perce. _ , — Egyezerötszáz-harminckettő... — hozta a pincér a szám­lát az alpakkatálcán, és Jani letett négy darab ötszázast. Mi azért praktikusak vagyunk itthon, akár csak Mr. John Kurucsai otthon, s különösen az aszonynép mosta utána a fejét. — Látod, Jani, ez bolondság! Fele is sok lett volna... Hi­szen ott maradt minden. És akkor John így vágta ki magát: — Ez semmi, ez nem pénz! Száz dollár?... Ha egy ilyen helyre el akarok menni másodmagammal New-Jerseyben, szinte belépődíjként elkérnek ennyit! — majd hozzátette becsületesen: - Csakhogy ött nem megyek el! 4. AJÁNDÉK Nem firtattam én sose, kinek mit hozott a Jani Ameri­kából, láttam amúgy is egy új pulóvert, egy cifra inget, egy-egy mondatban hallottam a rokonoktól villanyborotvá­ról, magnetofonról, effélékről. Az édesanyja sírjára meg ak­kora koszorút köttetett, hogy teljesen beborította a sírhal­mot, és ötven gyertyát égetett el a fejfánál a halottak ün­nepén. Beszélik is a faluban: szép dolog, emberi dolog, hogy olyan messziről meg annyi költségen így megtisztelte az anyja emlékét, mikor mások meg egy muskátlit se ül­tetnek az öreg szülék hantjaira. Hanem az igen meglepett, hogy még rám is futatta a figyelmességéből. Visszafelé menet ugrott el hozzám, épp csak benyitott az ajtón, le sem ült, csak a kezembe nyo­mott egy sárga vászontokot, megölelt, és már ment is. — Van rajta egy gomb... - szólt vissza már a kocsiból —, azt kell megnyomni - s már el is zúgott. Kibontottam a csomagot. Akkora műanyag szerkentyű volt benne, mint egy mosdószappan, s csakugyan: rajta egy gomb. Néztem, néztem, hallgattam, nem ketyegett, nem sis- tergett - hát megnyomtam! Egy ember nevetett a kis gép­ben. Nevetett? Röhögött! Hahotázott! Fuldoklóit! Legalább egy álló percig, elnémíthatatlanul és frenetikusán. Fölvittem, megmutattam, újra bekapcsoltam. A gép hör­gőit, csuklóit, röhögött szakadatlanul. „Jókedv” három vagy öt dollárért... Nem tudtunk vele tartani. Csak ültünk és néztünk, hosz- szan, talán Jani után, aki elhozta nekünk a „jókedvet" egy nagy utazással, egy kis dobozban. Néha eszünkbe jut még Jani, hisz nemrég ment el. Bi­zonyára vesz majd magának másik röhögőgépet New-Jer­seyben. De hogy mi ezzel a géppel miért nem tudunk ne­vetni? Lehet, hogy azért, mert ez maradt meg belőle? Lehet, hogy mi már tudjuk, amit ő nem mer belátni: Mr. John Kurucsaiból soha többé nem lehet Kurucsai Jani. SZ. SIMON ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom