Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-26 / 174. szám

* Képújság 1981. július 26. Anyavállalat Arany, ezüst... és egyebek Pillanatok alatt kiderül tájé­kozatlanságunk. A Fővárosi Óra-Ékszeripar Vállalat 14 ka­rátos aranyból készít ékszere­ket, nagy ritkán a bizományi megbízásából 18 karátosból is. A tavalyi aranyárrobbanás után nyolckarátosból is készítettek és árultak gyűrűket, karkötőket, nyakláncokat. Különösen nem lep meg a közlés, lévén érzé­ketlen aranyügyekben. Harrach József főkönyvelő pedig egy­szerű közlésnek szánja a dol­got, mivel régóta foglalkozik arannyal', így őt ez ügyben nem Bokrositják az öntésmintát lehet zavarba hozni. Tehát köz­li:- A nyolckarátos arany nem találkozott a közönség igényé­vel. Mit mondjunk erre? Hogy nem kell a nyolckará­tos? Naés! ♦ A Fővárosi Óra-Ékszeripari Vállalat központja Budapesten, a Balázs Béla utcában van. Ha nem figyeli az ember a felira­tot, könnyen elmegy az épület mellett. Az eredetileg lakóháznak épült, volt tésztagyár, s nap­jainkban óra-ékszer vállalat. Tornyossy Imre műszaki igaz­gatóhelyettes zegzúgos folyosó­kon vezet bennünket gyárláto­gatóban. A segítség el is kél, mert itt odatalálni valahova meglehetősen nagy feladat. A vállalat 1952-ben alakult, sok kis apró üzletből, üzemből. Jelenleg is 60 telephelyük van Budapest területén. Ebből egy gyáregység Szekszárdon és egy kis műhely Nagyatádon. Foglal­koznak ipari termeléssel, lakos­sági szolgáltatással és kereske­déssel, 36 boltjuk van, ebből 25 Budapesten. Az ipari tevékeny­ségük köre széles: arany-, ezüstékszerek, fémdíszműáruk, Készül az ezüstgyűrű bőrruházati fémkellékek, ven­déglátóipari eszközök, jelvé­nyek, serlegek, vázák. A szol­gáltatás keretében az órajaví­tástól kezdve, hozott aranyból egyedi megrendelésre készíte­nek ékszereket. Közületi szol­gáltatásban vállalnak kemény­aranyozást a híradástechnika részére, nikkelezést és evőesz- koz-ezüstözést. A kereskedelem pedig a már említett 36 üzlet­ben a saját termékeiket forgal­mazza. A vállalat létszáma 1300, az éves termelési érték 380 millió forint. A szekszárdi gyáregység az elmondottak szerint a legkor­szerűbb. Itt 50 millió forintos termelési értéket állítanak elő. A szekszárdi gyárban végzik a vállalat galvanizálás! felddata- it. Jelen pillanatban ez szállítá­si gondokat jelent. De, mint Tornyossy Imre műszaki igazga­tóhelyettes elmondotta, a gyár­tás is Szekszárdon lesz, így nem kell a Budapesten elkészített anyagokat galvanizálásra 150 kilométert szállítani, majd pe­dig vissza. Ez az önállóság egyik feltétele is. A galvanizálás Szekszárdra telepítése azt is jelenti, hogy a vállalat jelenleg 500 ezer forint bírságot fizet a szennyvíz mi­att. Ennek megoldására már el­készültek a tervek. Két-három éven belül 16 millió forintos költséggel szennyvíztisztító épí­tenek, ehhez az Országos Víz­ügyi Hivatal is hozzájárul há­rommillió forinttal. A korszerű berendezés üzembe helyezése Centrifuga segítségével öntik ki a mintákat után 1,2 millió forint értékkel kevesebb lesz a vízfelhasználás Szekszárdon. Az utóbbi időben Budapes­ten foglalkoznak a nemesfém­visszanyerés technológiájának bevezetésével. Jelentős energiát fordítanak az export növelésé­re. Az NDK számára egymillió rubel értékben gyártanak bőr­díszmű fémalkatrészeket, ennek nagyrészét a szekszárdiak ké­szítik. Svédország és Franciaor­szág számára pedig ékszereket exportálnak. HAZAFI JÓZSEF Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Ötnapos munkahét Az üzletek szombaton is kinyitnak Mi tagadás, a fogyasztóközönség legalább olyan érdek­lődéssel várja, hogy a kereskedelem miként tér át január elsején az ötnapos munkahétre, mint azok, akik a pultok mögött dolgoznak. Óhatatlanul felmerül a kérdés, miként fogják megoldani ezt az átállást az amúgy is állandó lét­számhiánnyal küszködő boltok? Eddig is kevés volt az, eladó a pénztáros, a büfés és a takarítószemélyzet - meg is érezték hiányukat a vásárlók és vendégek, — de mi lesz ez­után, ha belőlük néhányon még szabadnapon is lesznek? S ebből nem következik-e, hogy romlanak majd a beszer­zési lehetőségek, több időtöltéssel és kényelmetlenséggel jár a hétvégi bevásárlás? Kérdőjelek sokasága várja tehát a jövő év január elsejét, amikor a kereskedelemben is be­vezetik az ötnapos munkahetet. Az aggodalmak - bár nem teljesen alaptalanok - elosz­latása érdekében, kezdjük egy külföldi példával. A szoci­alista országokban - az NDK-ban, Csehszlovákiában és Bulgáriában — az ötnapos munkahét bevezetésekor az üz­letek felét —, hogy a kereskedelmi dolgozók minden máso­dik héten szombaton kaphassák meg a szabadnapjukat - szombatonként eleinte zárva tartották. Ennek eredménye­ként a nyitva tartó boltokban nagyobb lett a zsúfoltság, hosszabban kacskaringóztak a sorok, s ennek következtében türelmetlenebbé váltak az eladók, s persze a vásárlók. Ez az állapot nemcsak a fogyasztóközönség körében keltett elégedetlenséget, hanem a kereskedelmi alkalmazottak is elgondolkoztak azon: vajon érdemes-e az egyik szombaton agyon hajtani magukat csak azért, hogy a következő szom­batjuk szabad legyen? Mivel ez a nyitva tartási rend a köz­vélemény élénk ellenkezésével találkozott, be kellett látni, högy a kereskedelmben - és sok más munkahelyen - az öt­napos munkahét nem jelent egyet a szabad szombattal, va­gyis az üzleteknek nyitva kell lenni szombaton is. Ez utóbbi felismerés jegyében született meg a Belkeres­kedelmi Minisztérium, a KPVDSZ és a SZÖVOSZ közös irányelve, melynek értelmében az ötnapos munkahetet úgy kell megvalósítani, hogy a nyitva tartási idő mindenkor iga­zodjon a vásárlói igényekhez, s emellett az eladás színvo­nala ne csökkenjen. Miként valósíthatók meg ezek az irányelvek a gyakorlat­ban? Röviden válaszolva: az eddigieknél sokkal körültekin­tőbb és átgondoltabb munkaszervezéssel. Ezért kell ügyel­ni többek közt arra, hogy a csúcsforgalmak idején lehető­leg minden eladó az üzletben legyen. Viszont ne támasszák a pultot holt időben, amikor alig-alig nyitja valaki rájuk az ajtót. Be kell vezetni továbbá a csúsztatott munkakezdést, s univerzális kereskedőket kell képezni. A kereskedelem nagy családján belül majd minden szak­mának - az iparcikk, a ruházati, vagy az élelmiszercikk ke­reskedelemnek és a vendéglátóiparnak - mások a feladatai, s mások az adottságai és a lehetőségei is. S ehhez még hozzá kell venni, hogy szakmákon belül is jelentősek az el­térések. Merőben könnyebb ugyanis a megyeszékhelyeken lévő esetleg száz dolgozót foglalkoztató nagy ABC áruhá­zakban áttérni az ötnapos munkahétre, mint az egyszemé­lyes vegyes boltokban. A kereskedelmi vállalatoknak azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szabad szombatot majd mindenki él­vezi, így feltehetően az üzletek hétvégi forgalma is megug­rik, hiszen köztudott, hogy szabad idejüket sokan töltik vá­sárlással. A lakosság megértő támogatására is feltétlenül szükség van tehát, de minden vitán felüli, hogy elsősorban a keres­kedelmi és a vendéglátóipari vállalatok, valamint a szövet­kezetek feladata — a helyi tanácsi szakigazgatási szervek­kel egyetértésben, saját dolgozóikkal megvitatva - úgy be­vezetni üzleteikben az ötnapos munkahetet, hogy a fogyasz­tókat emiatt semmiféle hátrány ne érje. ÁGH TIHAMÉR pám, fiatalabb korában, gyakran megsímítatta bajuszát a tükör előtt. Előttem vám a kép, amint borotválkozik, majd letörli arcát, megfésülköd'ik, rendibehozza bajuszát is, tréfálkozik. Ez olyankor volt, amikor már kialudta magát a szerelvényen, a Fékbódéban vagy a postavagonban töltött hosszú idő — néha hetven órai —> utam Mostanában egyre az eszembe jár. Ezt a villanyborotvát, amit nekem adott anyáim, alig használta; s hogy ő már nincsen, itt van valami, ez a villa nytborotva, ami rám vár. De én nem akarom ezt a villanyborotvát. Elhoztam, s nem' is akadt a ke­zembe sokáig; csak most, hogy a fürdőszoba szekrényében ke­resgélek. Egy kis fehér törülközőbe van csavarva, gondosan. Ki- hajtogatom, vissza teszem. Te csavartad be? Ettől' a törülközőtől olyan védett, olyan sze­retett és takargatott lett. Csak nő tehet ilyet. Te egyébként tetszettél neki. Mire megismert, már a felesé­gem voltál. Nem mosta meg a fejem. Ez amúgy is szokatlan lett volna tőle. Azt mondta; derék asszony vagy, szép, sudár. Magam is úgy gondolom, hunyorítottam rá tréfásan. Apám nem úgy szólt bele a dolgokba, mint mostanában lát­hatod sok helyen. Először is — mégha#Igátta az embert. Másod­szor — nem szembe támadt, hanem a te oldaliadról szemlélődött ő is, és csendesen, de néha más eredményre jutott. Ezt miint ta­nácsot adta élő. Nem. parancsolt. Az más, hogy ő is volt sok­szor idteges, haragos is. Amikor megtudta, hogy dohányzom, bejött a szobába. Meg­kérdezett, nem' tagadtam. Hallgatott egy kicsit, és azt mondta: „Te tudod, élég nagy vagy már. Ne szívj többet, mint ami jól­esik’’. Zöld a szeme. Ne haragudj, de nem esnék jó úgy monda­nom, hogy zöld volt... Apám szeme zöld. Nagyon él bennem. Mintha csupán kicsit régebben találkoztam volna vele. S majd ott áll a kanyhaajtóban, s örül néki, hogy meglátogatjuk. Más nyelven egyébként azt mondanák, hogy „a szem van zöld". Amikor a gimnázium első osztályába jártam, nagyon rá­csodálkoztam; hogy néha a mondatból elmarad az ige. Ez min­den nyelviben előfordul. Az olvasmány arról szólt, hogy a tele­pest, aki csafádiostul, szekéren érkezik erre a tájra, megszólítja a katona. Azt kérdezi — szó szerint — „Hová ma az út?". Vagyis meddig mennek: aznap. Meddig tart ma az út? Vagy pedig: meddig visz ma az út, vagy: meddig vezet mai az út. A fordítás során odakívánkozott egy ige, hogy szebben han­gozzék. De qz a „valami van valami"-féle mondat is sokat foglal­koztatott. Szinte beleremegtem; amikor megkérdeztem; hogy mi­lyen nagy dolog valamit azonosítani valamivel. A megnevezés, az azonosítás, az ősvallás papjainak, a sámánoknak a tévedései, tévesztései, amikor a félelem elűzésére még félelmesebb istent találtak ki, ezek azonosulva aztán ők ijesztgették azokat, akik hittek. .. Mennyi érdékes dolgot tanultam. Azt is, hogy a féltett- jét hogyan rejtette el az a régi-régi ember. Ilyen nevet adott a gyermekének; hogy Neméi, Nemvaló. Mintlha nem volna. Úgy kell elgondolni, hogy jön a gonosz, keresi a kisgyereket, s ami­kor megtudja, hogy a neve Nemvaló, akkor békén hagyja, hiszen nincsen, nem való. Fiatalabb koraimban ezt a képet kiszíneztem volna, íme, most jön a gonosz, nézeget jobbra-balra, bekukucs­kál a konyhaaijtán; ni, milyen borzas, s mondogatja „Hol az a kisgyerek? Hol az a kisgyerek? Alhá, itt van. Hogy hívnak? Nem- való?" És erre a homlokára csap, s villámgyorsan, eltűnik a csu­dába. Most csak szomorú Vagyok. A hülyéskedés sem hozhatja vissza' apámat. ■ mez TT* ■ gr* ■— ■Us BC ■ ■ 1« B ■.. ■. Emlékszel, amikor segíteni akartunk neki a szőlőben? De­rekadra kötözted a raffiát, mint az asszonyok ott a hegyben, fl­iegt él-billeg tél kedvesen, szép vagy-e, kérdezgetted. Persze, hogy szép vagy. Apáim is kinézett a pinceajtón, nem akart engedni, hiszen soha nem kötöztél' te még szőlőt. Elmragya [áztattad ma­gadnak velem, és aztán estig kötöztünk meg tetejeztünk a sző­lőben. Másnap is kimentünk, harmadnap pedig a délután köze­pére 'megvoltunk az egésszel. Ez a kis szőlő ott a hegyben már akkor „a szőlő" volt, ami­kor még nem is tudtuk, lesz-e egyáltalán. Gyerekkorom óta be­szélt róla apám, hogy majd egyszer lesz nekünk egy kis szőlőnk, Mikor nyugdíjba ment, akkor tudta megvenni. De nékem addig soha nem adódott lehetőségem, hogy fizikai munkát végezzék otthon, különösen nem a szőlőben. Hiszen még meg sem völt. Igaz, volt úgy, hogy én is, ő is elmentünk napszámba nyaranta, amikor nem volt iskola, s néki is összejött pár szabadnap, de vele soha nem' mérhettem össze, mit tudok, mert őt permetezni fogadták fel, engem eleinte csak gazt tépni, később kötözni. Amikor pedig tanulni kezdtem; ő elismerte, hogy az biztosan ne­héz lehet, én meg mindig akartam, hogy ne beszéljen rólam ilyen megkülönböztetetten. Ez olyan, mintha sajnálna valamiért, nem? Illetve, hogy nem ölyan vagyok, minf ő. Én nagyon szeret­tem volna megmutatni, hogy tudok én is dolgozni úgy, mint ő. Azért, mert tanullak, még bánhatok jól a. szerszámokkal; Ez vblt a becsvágyam, összemérni a téljesítményt. Nem akartam volna én ezzel bántani őt, csak azt etérni, hogy a megkülönböztető­sajnálkozó vagy milyen haogszín tűnjön el a szavaiból, ha rólam beszél. Pedig lehet, hogy ez fejezte ki a szeretetét? Ezen tűnődöm mostanában. Nem lett volna szabad elvégeznünk azt a munkát a hegyben. Megfosztottuk vele sok mindentől. Napokon ót járhatott volna az ismerősökhöz, hogy napszámba hívja őket. ö, aki addig maga járt napszámba, egy-égy százast, később többet keresni a vasu­tasfizetés melilé. Megfosztottuk a beszélgetéseiktől, amik adódtak volna, miközben napszámost keres. Itt is, ott is, megállva az Alsó utcán. „Hová, Józsi bátyám?" „Hát, kéne nekem két permetező. Nem tudna valakit?" „Tán a Törekiek tudnak, próbálja meg. .. vagy ott a trafiknál, tudja a sarkon,..’’ És így tovább. Csak most értem meg, mennyire szerette, ha így beszélge­tett az emberekkel. Egész életében rohant. Percre pontosan, óra szerint, a vasútra, szolgálatba. Milyen boldogság lehetett néki, hogy végre ráér, és megadhatja a módját nyugodtan mindennek. Mit beszélhetett volna még otthon is, zsörtölődve talán, hogy elég lesz-e a hús a napszámosoknak a gulyáshoz. „Jó étvágyú emberek azok, mit gondolsz!" Szinte hallom és látom, mit és ho­gyan mondott volna, hogyan nézett volna, merre lépett volna, ha nem végezzük el ketten pár nap alatt azt a munkát a hegyiben. Én? Én szinte rejtegetve örömömet, elvártam, hogy tudj kötözni. Apám jobban kigömbölyítette az örömöt. Csodálkozva megdi­csért. Amit túlzott, azt csak szeretetböl. De azzal nem mondott olyant, ami nem igaz. Persze, hogy tudtál kötözni. Milyen jó oz, amikor az ember keze alatt a zöld vesszők szépen elrendezve simulnak a karóhoz, még a szellő is vidámabban lengedez a sorok közt! Apám egy-egy pohár bort hozott. Nem akarózott ab- bahögyni ai munkát. Másnap már nem jött ki velünk. Bíztatott, hogy csak napoz­zunk. kiránduljunk, nem kell dolgozni annyit. Meg kellett volna hallanom: vallóban azt kívánja, hogy ne dolgozrunk. De én nem hallattam meg. Belefeledkeztem, örültem neki, hogy szereted a munkát. Amikor megtudta, hogy mindent megcsináltunk, nem lett in­gerült, csak él fehéredéit. Konylha'székről a. szobai fotelba ült át, újság után a televízió gombjához nyúlt, abbahagyta azt is, nem beszélt, csendes volt szokatilánul'. Az évődő jókedv, ami mindig megjelent a szemében, ha a kis szőlőről volt szó, vagy ha a városban intézte a munkák sorát, most eltűnt a tekintetéből. Valami végleges, hűvös derű vette át a helyét. Sokáig kereste a papucsát, aztán meg a szemüvegét nem találta sehogyan, sem. Nem nézett a szemembe. Zavart volt, és a sarkában járt a szomorúság. kkor értettem meg, hogy megfosztottuk valamitől. Ha nincs mit csinálni a hegyen, otthon unalmas a: nap egyedül. Anyám dolgozik, este jön meg... Ö ünnepelni alkart volna, örül­ni nekünk, poharazgatni mértékkel. Beszélgetni. Mi pedig? Semmi. Nem alkarok semmit mondani.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom