Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-19 / 168. szám

1981. július, 19.

Tevékenység - egészség

Aki nem sajnálja' a fáradságot és felvázol egy úgynevezett korfát, érdekes rajzot kerekíthet. Fenyőszerű az ábra, de a hatvan éven felüli népességet jelképező, tehát a csúcs felé tartó rész szélesre terül, testesebbre, mint egy természetbeli fa. Társadalmunk korösszetételét jelzi a rajzolat. Azt nevezetesen, hogy hazánk lakói körül minden ötödik ember átlépett a nyugdíjaskor határán, és a népesség e rétege 2,2 milliós tömeggé gyarapodott. Növekszik a 80, 90,

100 évesek száma, s itt Tolna megyében is.

;Más, más szavakkal, de egy és ugyanaz, amit vallanak. A tisztes kor mellé nagyon igényelik, szinte elengedhetetlennek tartják az elviselhető fizikai és kellően ép szellemi állapotot.

A pirinyó termetű, száz esztendőt élt tanítónő pedig, jubileumi gyertyák lángjában gyönyörködve évekkel ezelőtt a gyönki szociális otthonban így fogalmazott: „Addig ember az ember, míg tenni-Venni tud és ellátja magát, amennyire lassú mozdulatai és gyengülő kezei engedik".

Ott voltam a születésnapi ünepségen, sokszor jut eszembe, hogy hány és hány ezer idős ember azonos óhajának, véleményének adott hangot a tanító néni, akit Romániából is eljöttek egykorvolt tanítványai köszönteni. Eszembe jut azonban az is, hogy az egészségben, elviselhető testi és szellemi állapotban bekövetkező öregkor korántsem csupán óhaj és nem is mindig csak eleve meghatározott genetikai adottság ok függvénye.

Tudományos megfigyelés, hogy a megszokott tevékenység fenntartása, fennmaradása élefhosszabbító tényező. A munka szerepe — s ezúttal elsőként a fizikai tevékenységre gondolunk —, 0 gerontológusok szerint különlegesen megmutatkozik a paraszti rétegek öregjeinek k ondíciáme g t a rt á só ba n. A nyolcvanévesnél idősebb, mezőgazdasági mankóban öregedett férfiak és nők, a menynyiben hetven éven felül is lehetőségűk volt, vagy van apróbb, de állandó jellegű fizikai tevékenységre, izületi bán- talmaktól eltekintve, viszonylag jó egészség űek. Különösen a falun, nagyobb család ölelésében élő idős asszonyokra vonatkozik az a megfigyelés, hogy hasznosnak tudva1 magukat a második, sőt, sokszor a- harmadik generáció háztartásában, nyolcadik életévtizedükben is elfogadható egészségben' töltik napáikat.

Városon élő szellemi foglalkozásúak és korábban köny- nyelbb fizikai munkát végzők körében gyakori viszont — az öregkori megbetegedések előzményeként — az elkényelmesedés, a petyhüdtség, az idő előtti leépülés kezdete. „Most aztán pihenünk” — tartja erre az időszakra kötelező élet- receptnek igen sok nyugdíjas. Felhagynak korábbi rendszeres időbeosztásukkal, ä szükséges mozgással, az izmok sorvadását lassító, megelőző kifárasztó ssál. Esetükben a sok „lazításhoz" legtöbbször csatlakozik az étkezési szokások káros változtatása is.

ideális lenne — építészek vitáznak mostanában a megoldás lehetséges módján —, éppen az egészséges életmód megőrzése érdekében a két- hároim generációs, nagycsaládnak való otthonok kialakítása ! A megbecsült idősebb ember ugyanis, aki úgy látja, hogy élettaipasztalatát a környezete méltányolja, segítő kezét háztartásában felhasználja — helye tehát megfelelő —, jobb egészséqű, nem hagyja, el magát, szelleme is kiegyensúlyozott marad. Mindez korántsem valamiféle túlzott anyagi bőség függvénye. Napjainkban sajnos, kevés a leírt együttélés lehetősége, és az ifjabb korosztályok igénye is csekély az együttlakásra. De elképzelhető, hogy évtizedek múlva kezdünk majd pótolni valamit, amiről — fokozatosan — már ma is gondoskodni lehet ne; ..

— a —

Képújság

Elnéptelenedő és benépesedő külterületek

Hétköznap kertnézőben

o

»

Tuskósnak nevezik Tamásiban az állami gazdaság borkombinátja alatti területet. Ezzel szemben van a Kosba, a Rácvölgy és a Várhegy. A Szurok- és a Szarkahegy innen jobbra található, de senkinek se ajánlom, hogy esőre álló időben, vagy felhőszakadás után gépkocsival induljon el földeríteni a löszbe vágott horhosok vidékét. Van, hogy itt a gyalogszer a legbiztosabb „közlekedési eszköz" ha nem akad terepjáró vagy lovas szekér.

Nincs még tíz óra. A meteorológusok hajnal óta felhőátvonulásokat, záporokat, zivatarokat ígértek a Dunántúlnak, az égen ózonban parányi felhő se akarja igazolni az időjárás tudósait. Mikor fölértünk a tus- kósi tetőre, több szelíd kanyar után, Szemes Márton, a tamási Nagyközségi Közös Tanács községgazdája megálljt parancsol. Ha ő nem teszi ezt, valószínű Papp László tanácselnökhelyettes javasolja a stoppot, mert nemrég ő is pzen a részen vásárolt egy 420 négyszögöles telket, amelyen ez idáig mindössze a sűrűn nőtt csihatag kiirtása tudott csak megtörténni. De, lesz itt konyhakert, gyümölcsfák és egy, csak rövid pihenőkre alkalmas házikó. Fanyar illatuk van a kidöntött akácsuhángoknak, melyeket senki ide nem ültetett. Évek során vadultak rá a parlagon hagyott oldalra és most az új tulajdonosoknak a megtisztogatás után föl kell törniük az ugart. Lesz csatájuk a gyökerekkel. A szomszédság már előbbre van, de esetükben több éves előnyről van szó. A kanyar után özvegy Ungvári Miklósné, Tériké pincéje épül családi segédlettel, de kőműves irányítása alatt. Jön majd a picike, löszbe vágott pincére égy tanyázásra alkalmas szoba. „Több ide nem kell”, Ungváriék korábban már megcsinálták a szőlő helyét, be is telepítették a teraszokat kor- donos művelésre. Lent a lapban van egy kis hely a konyhakerti növényeknek is, idefönt pedig már kamaszodnak a gyümölcsfák. Tériké biológiát, földrajzot és gyakorlatit tanít az általános iskolában. Lakóházuknál is van kertjük, de „itt ez más". Csönd van, jó levegő és napfény. A kolléga, Buchholz János tanyaháza előtt — ami „kölcsönben van, amíg az építés tart”— tereferélünk. Fölöttünk sistereg a júliusi nap, jó lenne fák hűvösébe menekülni a pincehideg borból készített fröccsel, amit sértés nélkül azt se utasíthat vissza, aki soha nem iszik. A fák azonban majd 5—10 év múlva lesznek hűsölésre alkalmasak. Beszédtémánk az a 18, egyenként 300 négyszögöles ter- cia, aminek hét tulajdonosa már elkészítette a maga házikóját. A többiek még nagyon az* elején vannak a művelésnek. Előbb termésre alkalmassá kell regulázniok a használat hiánya miatt elvaduít földet. Aztán jöhet mindaz, ami a legkülönfélébb foglalkozást űző embereknek a „birtokon” töltött óráit kellemessé teheti. Most, hogy tart a szünidő, Tériké sókszor reggel hattól este kilencig ide- kint van. Igaz, néha bekocsizik megnézni, mi van otthon. De aztán jön vissza. Legtöbbször

6—7 marmonkanna vízzel. Jó itt kint. Ma reggel volt egy kalandja is. Amikor kiérkezett hatkor, látja ám, hogy a telek feletti kukoricásban hatalmas mozgás van. „Mintha jókedvű gyerekek indiántáncot jártak volna, botokkal hadonászva.” Tartottak kifelé a „botok" a kukoricatáblából, leállt a kocsival és pillantás múlva gyönyörű dámbi- ka cövekelt le előtte az úton. Szemügyre vette kíváncsian az autót, aztán ahogy jött, jámboran elballagott. A szőlőtőkék között. Pedig ilyenkor már nincs csemegézni való szőlőhajtás. Azt kedvelik a dómok. Az érett szögön van és épít. A kertek kicsik. Elég, ha estelente és hétvégeken kijönnek dolgozgatni benne a tulajdonosok. Aki mindenért a piacra jár, fogalma sincs, hogy mit érnek ezek cv kertek, ahol van azért pár sor szőlő és a gyümölcsöt ígérő fák. Megcsodáljuk Buchholz tanár úr elmés vízvezetékrendszerét, ami olyan egyszerű, mint egy pofon. A kicsike ház ereszéből levezetett víz abba a bádog hordóba jut, ami össze van kötve műanyag csővel a teraszokon beásott további hordókkal. Nem kétséges, hogy az ötlet el fog terjedni a kúttala'n vidéken. A gazdák sokat tanulnak egymástól...

e

Delelőn áll a Nap, amikor nem kevés lavírozással megjái- juk a szarkahegyi horhosok bevezető szakaszát és fölmegyünk arra a tetőre, amiről jól be lehet látni a két dombvonulat közé ékelődő katlant. Két éve jártam itt életemben először, de akko' ez a tájék nem így festett még. Házigazdám Csurgó Sándor, a tamási vegyesipari szövetkezet műszaki fejlesztője volt, aki az elnéptelenedő külterületek első benépesítőjeként vásárolta meg a Szarkahegy 91. sz. alatt álló egy holdat, s a rajta lévő 100 éves parasztházat. Akkor még csak elkezdődött a műveletlenül álló földek újbóli használatba vétele Tamási külterületén és sok helyen úgy, hogy az új tulajdonosra váró munka csaknem azonos volt vállalkozásként a szűzföldek betörésével.

Állunk a telek alsó részén elhelyezkedő ház fölött 30—35 méterrel. A szembeni domboldal elárulja, hogy ott még nincs új gazdája a földnek. Erre valahogy nem olyan kapósak még most sem a hétvégi kerteknek kínálkozó területek, mint Tuskóson, Kosbában, ’vagy a Várhegyen. A magyarázat egyszerű. Noha igen szép Tamásinak ez a része, s bár itt sokkal mélyebb a nyugalomra csábító csönd, nehéz a kijutás. Az említett helyeken viszont nincs már értékesíthető telek.

Természetesen eljutunk a

községgazda tanyájához is,

ahol olyan gyönyörű őszibarack kerül az asztalra, amilyet idén még nem láttam. Hát persze meg kell kóstolni a vörös bort is és leellenőrizni a kicsike szőlőbirtok büszke gazdájának munkáját, majd pedig a szavahihetőségét. Elsétál az ember a porta előtt álló diófák lugasa alatt a telekhatárt jelentő meredély széléig, és belátja, hogy Szemes Mártonnak és

Papp László tanácselnök-helyettesnek igaza van. Sehonnan olyan elragadó panorámaképet csinálni teleobjektívvel a városiasodó Tamásiról nem lehet, mint innen. A várhegyi kilátóról

ugyanis nem mutatja meg magát ilyen szélesen a régi központot is átformáló új, a lakótelepek lánca, majd társas- és családiházas részek. Jobbra tehát a már városi képet mutató Tamási, előttünk a szeméttelep, ahonnan füstoszlopok szállnak a még mindig felhőtlen ég felé.

— Ez rondítja a kilátást, de már nem sokáig. Új helyre kerül a szeméttelep — mondják és visszaballagunk a házhoz. Míg a tulajdonos azt meséli, hogy éveken át kacérkodott az elhanyagolt szőlő megvásárlásának a gondolatával, azon tűnődöm, lenne-e kedvem naponta visszatérni a városba, ha lenne itt egy ekkora birtokom? Azt hiszem nem. Innen járnék nyáron dolgozni. Ha másért nem, hát azért, mert itt a hegyben mirgő-morgó, panaszkodó, nyűgös emberrel nem találkoztam. De olyannal se, aki mondva, vagy kimondatlanul a pokolba kívánt volna azért, hogy sűrű tennivalói közepette zavarom...

o

Az ebédet is elfelejtették azok, akik ebédeltek ma, amikor magunk mögött hagyjuk a Szurok- és Szarkahegy vidékét, ahol korábban családok száza élt. Földműveléssel foglalkozó emberek. Ahogy itt mondják, „pógárok". Az élet körülményei mostohák voltak és emberpróbá- lóak, mint mindenütt, ahol a mozgékony lösz simul az emberek talpa alá, de úgy, hogy az első adandó alkalommal bosz- szút állhasson ekehasításért, kapavágásért.

Ahova most tartunk, ott csak a szőlőkultúra volt honos, mióta világ a világ. A Várhegy végpontja az első megállónk. Erre terjeszkedhetnek a kertek. Jó kétszáz méterre tőlünk, tömör fak.t alkot vadrezervátu- , mával az erdő. Bekerítették, de a vadak ki tudják azért játszani az embert, ezzel adva tudtára, hogy a kerítés között tartást az ösztönös szabadságvágy se tűri meg. A kukoricát, szőlőt itt is meg-meglátogatják a dómok Egy őzpár is évek óta vendége az itteni végeknek. Okoznak kárt? Bizony nem keveset. De az, hogy évek óta tudnak „róluk", azt jelzi, hogy kalandozásukra van bocsánat. .

Itt mi van? Egy hatalmas ki- szuperált tartály, ami kis idő múltán nyilván földbe süllyesz- tődik víztárolósra. Nyolc tulajdonos birtokol egyenként 300— 400 négyszögöles telkeket. Sokra nem mentek még. De már feltörték az ugart. A termálví- zű strandról nagyon halkan ugyan, de felúszik idáig a zene. Megjegyzem, mire kísérőim elmondják, hogy a Várhegynek ezen a részén nagyon sok olyan nem helybéli ember vett telket, szőlőt magának, akinek nem julőt pedig — ugyan ki gondolta volna — a kóbor kutyák vámolják meg.

Napközben idekint csak az található, aki éppen szabadsáAki nem épített még, épít

tott hely odalent az üdülőterü létén, ahol két ütemben hetven három telket értékesítettek.

Tudom, mert városlakóként a „kertészetemet” tíz cserép zöld ‘ növény és két, erkélyre helyezhető virágláda alkotja, s a piacra járok hétvégeken. A tamásiak „divatját”, mely két és fél évvel ezelőtt kezdett el hódítani, ezért kísérem figyelemmel. S anélkül, hogy a legcsekélyebb tehetségem lenne a jósláshoz, kimondom: miután elfogytak a nagyközséghez közelebb eső és könnyen megközelíthető parcel- láznivalók, egy év múlva már bizonyosan „kapósak" lesznek a szurokhegyi, a szarkahegyi é? Pári felé a szemcsehegyi részek is. Eddig 4,5 hektár „kelt” el. jó részük 50 éves használatra. Ezzel együtt tovább fogyatkozott a külterületek lakossága, s nőtt azoké, akik bent laknak Tamásiban, élvezve mindazt, amit az életnek a már csaknem városi lét kereteként a település ma adni tud. De... minél tágasabbak lesznek ezek a keretek, az emberek annál jobban vágyakoznak majd vissza a természet közelébe...

LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: KONYE IVÁN

Kis szőlő, kis kert, kis házzal. Ez az „ideál”. S jönnek a dunaújvárosiak, zsámbékiak, még siófokiak is. A nevezetes Vára- dy-féle szőlő egy részének 14 új tulajdonosa közül mindösz- sze csak négy tajjiási lakos. Ezt már Kovács Sándor nyugdíjastól tudom meg. Sándor bácsi ezen a fertályon vincellérke- dett fiatal kora óta. Mindent tud a hegyről. „Apám is ilyen szőlőkukac volt...” — hangzik a bemutatkozás után, majd vallomás következik, hogy pillanatra se bánta meg. „Ha fiatal lennék, most is csak a szőlőbe tenném az életemet!” A nem túl nagy saját szőlőbirtok olyan rendbe tartott, hogy tanítani kellene: szőlőt művejni, gyümölcsfákat termőre bírni csak így szabad.

Már nem csodálkozom, hogy a pince, s egyetlen lakószobát kínáló ház mögötti cseresznye- fa alatt leülve három perc múlva úgy beszélgetünk, mintha ki tudja mióta lennénk már ismerősök. De az is szívélyes, aki fölkaptat idáig, hogy álljon mát arrébb az a két gépkocsi, hogy el tudjanak haladni a porta előtt a lovas fogattal.

A borkóstolás itt se maradhat el, hacsak a gazda megsértését meg nem akarja kockáztatni valaki. Ha van benne csa- varintoskodás, lelke rajta! Azzal tölti meg a poharat a gazda, hogy mához egy hétre lesz a 70. születésnapja. Ki tud ellenállni az egy olyan alkalomnak, hogy a mostanihoz hasonló jó egészséget és erőt kívánjon? Koccintunk.

Kerítés a szőlők között itt is kevés van. Kora délelőtt jót derültem még a tuskósi tetőn a Buchholzék és Ungváriék telekhatárát jelző, folmagzott hagymabokron. Úgy látszik, hoqy ami a hétvégi kertészkedést, szőlészkedést illeti, ellátási haszna mellett jó arra is, hogy egymás tulajdonát kerítésköltemények r^slkül tartsák tiszteletben a szomszédok. S ami ugyancsak fontos: megpihenéjül ha össze akarnak ülni, állni egy

kis beszélgetésre, nem kell kerülőt tenni. Hót persze azért tulajdonos és tulajdonos között van különbség. Kivált a Várhegy szőlőskertjeinek vidékéből üt ki néhány jómódot villogtató és annak féltését is eláruló,, ke- rítéses birtok. Pedig ha hosszú életűek akarnak itt lenni az új tulajdonosok, ajánlatos lesz -a kerítés magasságát átléphetőre módosítva örülni a közösségnek, amibe kerültek...

o

— Divatba jött nálunk a kertészkedés.

— Nem kell nagyobb telek annál, mint ami megszakadás nélkül művelhető.

— Hát persze, hogy nem. Baj lenne, ha rabszolgaságra kényszerítene bárkit a kertje.

— Hónapszámra' nem kell a piacra mennem. Ha semmi másért, már ezért megéri itt tölteni a hétvéget.

— Tavaly eladtam 2100 darab salátát és bőven maradt nekünk is. Tudja mit jelent ez?

Eszmecsere, szemben a Rácvölggyel

Ez a kis ház nagyra nőtt...