Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-09 / 133. szám

1981. június 9. V KÉPÚJSÁG 3 Vasútépítők (1.) Kezdetben veit a krampács, most a Platev A vasútépítés mindenütt a világon, legyen az bármelyik földrészen, mindig látványos és küzdelmes. Még most a techni­ka világában is próbára teszi az embert - a gép. Meg az em­ber saját magát: kitalál egy jó masinát, azt alkalmazni lehet szinte mindenütt, ha vasútépítő gépről van szó, és máris kez­dődhet a munka. Először persze az íróasztalnál. Még ez előtt a pénzt adó or­szágos szerveknél: hol indokolt a vasút felújítása? Még távo­labbra visszamenve: milyenek a régi forgalmi tapasztalatok a szóban forgó területen? S ha már van pénz, együtt a múlt ta­pasztalata, és csak a kivitele­zés van hátra, akkor az orszá­gos vasútépítő vállalatok közül - hat van ilyen - szólnak a dombóvárinak például, hogy „építsétek át a vasútvonalat Pusztaszabolcstól Dombóvárig”. Amikor a műszaki és pallér­terv elkészült, ráigazították a hálódiagramot és meghatároz­ták, hogy miként kezdik a munkát, hogyan egyeztetik a forgalmi szolgálattal a vágány­zárat, az anyagszállításra is pontosították a tervet, végül az emberekről kellett gondoskod­ni: a kellő időben a helyszínen legyenek, hogy az odaösszpon­tosított gépeknek legyen keze­lőjük. Kurd és Döbrököz állomá­sokat jelölték ki depónak. Itt e két állomáson nemcsak a vas­útépítő gépláncokat, hanem az anyagot is tárolták: több vonat- nyi kavicsot és előre szerelt vá­gánymezőket ... És az emberek szállásvagonjait is, fürdő- és kultúrkocsival együtt. PALKOVACS JENŐ- Hát, ha ilyen könnyen menne — mondja üuresdi Ist­ván igazgató -, akkon oz épí­tési főnökségnek nem sok dolga akadna. De az elképzelés, a program az itt nálunk valósul meg. Ügy is, hogy „tervesítik" a témát, tehát törvénnyé válik a munka, és úgy is, hogy na­gyon szeretünk vasutat építeni. Munkatársaim nagy része ízig- vérig vasútépítő. A krampács, a lapát, ásó, meg a kavics-villa volt a pálya­munkás valamikori szerszáma. Most csak néhány ember kezé­ben látni ilyet, a gép után egyengetik — ha kell! — a pá­lyatestet, lekapargatják a talp­fákról a követ, és igazítják az árokpartot, a rézsűt, - ha kell! Mert ezek a most alkalmazás­ban lévő gépek nagyszerű munkát tudnak végezni. De térjünk vissza a kezdeti helyzethez. Az építési főnökség mérnökei elkészítették a Kurd térségében húzódó vágány fel­újítási tervét. A helyszínen is vizsgálódtak, tanulmányozták a régi rajzokat, s a mostani igé­nyeknek megfelelően vezették a vasútvonalat, néha ezért kissé eltérve a régi nyomvonaltól. Elindul a csapat újabb munkához Beállt a géplánc, megkezdődött a vágányfelszedés és -fektetés A vasutas elomunkások is megbeszélik a napi tenniva-. lót. Balról jobbra: Becsei Istyan, Mike Já­nos, Farkas Lajos. Alig ezer személy dolgozik a főnökség kebelében. A munká­sok nagy része gépkezelő, s ki­segítőként hozzájuk tartozik egy katonai egység is. A fiatalem­berek végzik el a vasútúpítés fizikai munkáját, míg a stand­beli vasutasok főleg gépészek, gépkezelők és karbantartók, il­letve munkavezetők, mérnökök. A főnökség szakemberei az országban elsőként használták azt a vasútépítési módszert, amelyet a Szovjetunióban nagy sikerrel alkalmaznak a BAM vasútvonal építésénél. Persze ott lényegesen nehezebb körül­mények között, mint itt. A szűz területen -altalajt kell javítani, hordozó ágyat készítenek, majd kövezés, egyengetés, és végül a Platov-géprendszer he­lyére rakja a vágányt — nem a sínt. Mert a sín az csak egy szál acél, a vasút tehát a vágány: két sínből áll, ezeket tartó be­tonaljzatra vagy talpra szere­lik... Kővári János főépitésvezető és Kinczeli Antal megbeszé­lést tart munkakezdés előtt. „Bevetés” előtt a katonák GOTTVALD KÁROLY Közvetkezik: Tíz órakor vá­gányzár. Az automatizálásé a jelen Az automatizálásé a jövő, s hozzátehetjük: a jelen is. Már működik a világban robotüzem, melynek falai között alig pár száz mérnök irányítása mellett automatasorokról automatikák emelik le a kész, automatavezérlésű szerszám­gépeket. Robotüzem. A műszaki fejlődés soha nem tapasz­talt lejlődés előtt áll. Az automatarendszerek elterjedése, végleges csatanyerése már most tapasztalható. A fordulatot mi sem kerülhetjük el. Hol tart ma a hazai automatikagyártás? Felemás kép alakul ki a választ fogalmazva. Sok ellent­mondás lelhető lel ebben az iparágban, amelynek súlya az első megközelítésben még félre is vezetheti az embert. Az automatikák gyártása mindössze egy százalékát teszi ki az ipari termelésnek, s a gépiparban is csak hat százalékkal részesedik. Alacsony az exportrészesedési aránya is. ön­magában mindez nem lest valami jó képet az automatizá­lási kultúráról. Nemzetgazdaságban gondolkodva talán még az is jogos észrevétel lehet, hogy jó, jó, fontos az automa­tizálás, de mint a számok mutatják, talán nem annyira, mint ahogy azt a műszaki fejlődéstől fellelkesült szakem­berek állítják. Ám az automatika iparága önmagában nem vizsgálható, mert minden eseménye következményeket von maga után. Nincs iparág ma hazánkban, amely ne igényelné az automatizálás magasabb színvonalát; a gépipar például versenyképességét kérheti ettől számon. Egy gépipari ter­mék felépítésében ugyan rendkívül kis hányadot képvisel maga az automatika, ennek ellenére sokszor ezen múlik a termék eladhatósága. Az automatikák előnye nem az ipar­ágban, hanem a felhasználóknál jelentkezik. A statisztikák szerint az elmúlt öt évben 65 százalékkal nőtt hazánkban az automatarendszerek gyártása. Nem ilyen kedvező a helyzet exportjukat illetően. Az MMG Automatika Művek telemetriái rendszere világhírnévre tett szert a Szov­jetunió kis-ázsiai részében, a VILATI számitógépes rendszert szállított a kámai autógyárba, a VBKM sikerrel vizsgázott berendezéseivel az olimpián, a SZTAKI a szerszámgép­vezérlés, a KFKI félszáz technológiai folyamatirányító rend­szer kidolgozásával fémjelzi a fejlődést. Ám számos terü­leten nem sikerült versenyképesnek maradnunk, mégpedig a műszaki színvonal vagy az eladással járó szolgáltatások alacsony nívója miatt. Egy tervhivatali felmérés szerint a hazai automatizálási eszközök fele nem éri el az átlagos nemzetközi színvonalat, a rendszerek, berendezések rész­egységei pedig egy teljes generációs késésben vannak. Az egyik legnagyobb gondot a párhuzamos fejlesztések okozzák. Szinte minden vállalat, amelyik automata berende­zést gyárt, maga akarja előállítani a gyártáshoz szükséges alkatrészek szinte teljes skáláját; nem alakult még ki itt­hon a vállalatok közötti együttműködés. Az MMG Automa­tikai Művek például a gáz- és az olaj-, a Gamma Művek a viz- és az atom-, a VILATI a vegyi-, a VBKM a szén-, a KFKI pedig a hőenergia hasznosítására készülő irányítás­technikai rendszereket gyártja elsősorban, s ez a szakosodás látszólag nagyon is ésszerű. Pedig ésszerűtlen, ha azt is tudjuk, hogy a különböző energiahordozók hasznosítására készülő automatizált irányítórendszerek nagyon is hasonlíta­nak egymáshoz. Ezek lényegében hasonló felépítésűek, el­vileg tehát akár egyetlen üzem is gyárthatná valamennyit. S mindez akkor, amikor külföldön a leghíresebb, legnagyobb cégek is keresik egymást, hogy együttműködjenek, s az együttműködés nyomán kevesebb ráfordítással valósítsák meg az elképzeléseket. (Aminek egyenes következménye az alacsonyabb ár.) Mindebből már adódik is a közeljövő feladata: növelni a vállalatok, kutatóintézetek együttműködését. Annál is in­kább, mert igen maggs az iparágban a koncentráció. A hazai automatizálási eszközök, rendszerek gyártásának több mint a fele három nagyvállalatnál, az MMG-nél, a VILATI- nál és a VBKM-nél összpontosul. Épp azoknál a vállalatok­nál, amelyek nemzetközi hírnévnek örvendhetnek. Az iparág hátországát is ellentmondások jellemzik. A hát­téripar széles területet ölel lel: mérők, műszerek, hiradás- és számítástechnikai, elektronikai alkatrészek, eszközök gyártását. Ezek gyártása sincs összehangolva, egy-egy célra 10—12 vállalat készít hasonló eszközöket, s a kis sorozatok vagy korszerűtlen termelés miatt a költségek is aránytalanul magasak. Kézenfekvő a kérdés: miért nem hangolják össze a háttéripari eszközök gyártását? A válasz csak részben el­fogadható: mert az érintett vállalatok jórészt nem fő profil­ban készítik az eszközöket; esetenként csak 4—5 százalék az automatika részesedése az össztermelésben. Ez aztán nem vált ki belső kényszert társulások, kooperációk meg­teremtésére. Az előrelépés nem pénzkérdés. Mint sejthető, sokkal in­kább általános szervezési kérdés, amely nem beruházástól, hanem a szellemi „berendezéstől", az érdekeltségi rendszer­től várja a biztató választ. MEGYESI GUSZTÁV Emléklap a dombóváriaknak (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az Országos Béketanács a „Magyar Békemozgalom Emlék­plakett" kitüntetést adományoz­ta a dombóvári áfész aranyko­szorús Várnai Zseni szocialis­ta brigádjának. A kitüntetés át­adására a Hotel Dombóvár kü­löntermében került sor. Az'ün­nepségen részt vettek: Csapó Jenő, a MÉSZÖV elnökhelyet­tese, valamint az áfész párt- és gazdasági vezetői. A Várnai Zseni nevét viselő brigád 1975- ben alakult, számos kitüntetés birtokosa, eredményes gazda­sági munkájuk mellett aktív tár­sadalmi tevékenységet is foly­tatnak. Elsőként csatlakoztak a városépítő mozgalomhoz: társa­dalmi munkában részt vettek játszótérépítésben, parkosítás­ban. Az „Egy napot Dombó­várért" mozgalom keretén belül egynapi keresetükkel járultak hozzá a városi gyermekintéz­mények építéséhez. A brigád rendszeresen csatlakozik min­den országos vagy nemzetközi szolidaritási mozgalomhoz. A Vöröskereszt által — a termé­szeti csapásoktól szenvedő né­pek támogatására — meghir­detett akcióban résztvevők so­raiba is elsőként jelentkeztek. ÓCSAG ISTVANNÉ i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom