Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-09 / 133. szám
a népújság 1981. június 9. Moziban „Egyedül nem megy!” Sándor Pál szereti az embereket. Ha szépek, ha okosak, ha gonoszak, ha becstelenek, ha aljasok, akkor is. Miért? Mert emberek. Filmjeiben kérdést kérdésre halmozva keresi azt a motívumot, amely magatartásunkban, társas kapcsolatainkban rosszá formálhat bennünket. Kérdéseire válaszol is, és kimondja, bármennyit vesződik az ember önmagával, rúgja fel a kapcsolatokat régi társaival, barátaival, a megbékélés után mégis csak kell a társ. Ha még meg nem történt a megmásíthatatlan. A rendező új filmjében, a Pipacsokban is újrajátssza ezt a véresen komoly játékot. Csak most a helyszín változott. Nem üzemben, gyárban, focipályán keresik az emberek egymást, hanem egy, csak kevesek által ismert mikrokörnyezetben, a ri- pacsok világában. S mivel egy zárt világba nézhetünk be, így az élmény, de aí értékítélet is jelentősebbé válik. „Egyedül nem megy!” — énekeljük Presser Gábor filmbéli kupléját, és tudjuk, hogy így igaz. Semmi nem megy egyedül. Az ember önmagában véve kevés ahhoz, hogy élete emberszabású legyen. A Ripacsokban egy éjszakai bárban két „művész” hiteti el nap mint nap a közönséggel és önmagával, hogy határtalan jelentősége van munkájuknak. A főszereplőket - Andrást (Kern András) és Edét (Garas Dezső) - a megszállottság, a megszokás, de legfőképpen az egymásrautaltság kényszeríti egy hatalmas kétszemélyes nadrágba. Ez a nadrág az életük. Mindkettőjük mögött egy megromlott családi élet áll, amelyből nincs menekülés, csak pillanatnyi örömök. S mi van - kilépve a nadrágból? Egymás gyűlölete, utálata, de ezt nem vallják be, mert szükségük van egymásra. Élnének továbbra is egymást kiszolgálva, ha nem lenne akadálya. Jön egy karriert jelentő tévéfelvétel, és belebújik a nadrágba a harmadik, egy főnöki szerető. Felrobban minden, mert ez elkerülhetetlen. A kibékülés előtti egymás hajszolása már erőltetettnek hat. Kétszer is megkísérli a kést Andrásba mártani Ede, nem sikerül. Ripacsok tudnak csak így gyilkolni. Lesz béke kettejük között? Lesz. Családi hátterük, a boldolgtalanság, a megszokás és az egymásrautaltság megold mindent. „Egyedül nem megy” — hallottuk a kupiét a filmben pontosan ötször. Belénk sulykolták. Láthattunk két kiváló színészi alakítást. Láttunk egy fimet, amelyből megtudtuk azt, amit mindannyian tudunk, vagy tudnunk kellene. A következő heti filmjegyzetünket az üzenet az űrből cimű színes japán tudományos-fantasztikus filmről Írjuk. Hová ragasszam? Kinőttem abból a korból, amikor még az ember ismerősei és barátai hátára ragaszt ,,hirdetményt", amely azt tudatja a széles világgal, hogy az illető „hűje". Minap a mozipénztárig ketten tettük meg az utat, fiammal. Amig jegyet váltottam, ő nézelődött. Búcsúzáskor kapott két ajándék papírdarabot, ami vagy négy centi széles és tíz centi hosszú, öntapadós és az áll rajta: RIPACSOK. Ez az öntapadós cetli minden kétséget kizáróan lilmreklám. A hírverést általában érteni szoktam, az antireklámot nem, mi több, néha lel is háborít. Kisfiámtól elkoboztam a matricát, de mit kezdjek vele én? Hová ragasszam? Ajtóra? Autóra? Intézmények vagy úgy általában, ismerőseim házára? Netán továbbajándékozzam névnapra, születésnapra, házasságkötésre? Egyiket se teszem, mert az érdekeltek megorrolnának érte. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Szekszárd Keleti szőnyegek kiállítása A hazai múzeumi kiállítások történetében is emlékezetes eseményre került sor vasárnap délelőtt Szekszárdon, amikor a megyei múzeumban megnyílt az esztergomi Keresztény Múzeum anyagából válogatott, pazar szépségű, régi keleti szőnyegek és dunántúli hímzések kiállítása. Gombos Károly, a Kelet- Ázsiai Művészeti Múzeum főigazgatója tudományos előadással és tárlatvezetéssel felérő megnyitójában hangsúlyozta, hogy az Esztergomban őrzött szőnyegkincs Európában is egyedülálló értékű. Eddig csak egy alkalommal mutatták be a fővárosban. Most Szekszárdra a 22 legszebb szőnyeg jutott el. Kétoszlopos, vagy hatoszlopos ladik, arabaszkes usák, dagesz- táni és más szakmai elnevezések elsősorban a hozzáértőnek mondanak valamit. A képző- művészeti alkotások szépségében gyönyörködni kívánók azonban ilyen ismeretek nélkül is élvezhetik a színek szépségét, a motívumok gazdagságát. A termen egy 248x535 centiméteres ömény sárkányos szőnyeg uralkodik és áraszt templomi hangulatot. A templomit ez esetben nemcsak mohamedán, hanem keresztény vonatkozásban is értve, hisz sokáig ezen pihent I. István királyunk jobbja, amikor közszemlére tették. A szőnyeg a lakáskultúra ősidők óta szerves része. Ennek ellenére az egész más céllal készült lepedővégek, lepedőszélek, pánavégek is szinkronban vannak — főleg motívumaik és a beléjük fektetett munka révén - amazokkal. A nagyszerű kiállítást G. Vámos Mária néprajzos múzeológus rendezte és az augusztus 2-ig lesz megtekinthető. Rádió Pillantás a nagyvilágba Tessék elképzelni, hogy valaki azt a feladatot kapja, hogy húszperces előadásban mutassa be Magyarországot olyanok számára, akik még sosem jártak nálunk és édeskevés reménye van annak, hogy valaha is eljutnak. A feladat dermesztő, hiszen mindent elmondani képtelenség, a kurta időbe beleférőt pedig úgy kell összeválogatni, hogy érzékeltesse az egészet, sőt kedvet is gerjesszen hozzá. Sosem vállalnám. Éppen ezért adózok tisztelettel a Pillantás a nagyvilágba című sorozat szerkesztőinek, legutóbb - vasárnap — Osgyáni Csabának, mert ezt meg tudják oldani. Most a 200 törzs országáról, Afrika legnépesebb, leggazdagabb és emellett a legnagyobb hadsereget is fenntartó országáról, Nigériáról volt szó. Bevallom, Nigéria meglátogatása jócskán hátul van úti kívánságlistámon, de az okos információnak mindig örülök és ebben a húsz percben ilyenhez * jutottam. Törzsi különbségek és ellentétek, az olajgazdagság válsága, mezőgazdasági tervek, írók jóstehetsége és a lagosi egyetemen egy Ko- dály-dalokat énekelő, elbűvölő professzor egyaránt belefért az adásba, ami élvezetes volt és ugyanakkor egy pillanatig se akarta elhitetni a hallgatóval, hogy segítségével mindent megtudott Nigériáról. Művelődtünk egy keveset, ami sosem árt. .. O. I. Táncverseny Vasárnap véget ért Szombathelyen a tizenhatodik Savaria nemzetközi táncverseny és magyar táncbajnokság. A vetélkedőre a magyarokon kívül Angliából, Ausztriából, Ausztráliából, Bulgáriából, Csehszlovákiából, Dániából,\ Finnországból, Jugoszláviából, Lengyelországból, az NDK-ból, az NSZK-ból, Olaszországból, Skóciából és a Szovjetunióból érkeztek táncos- párok. A legjobb magyar párosok külön vetélkedőt vívtak. Standard táncokban — angol keringő, bécsi keringő, slowfox, quick-step — az első helyet a szegedi Volán táncklub párosa: Palánkai László és Zsilák Zsuzsanna szerezte meg. A nemzetközi vetélkedőn a standard táncokban huszonöt páros indult. Az első helyet és a Savaria-kupát az angol Joseph Adrian Pritchard és testvére Jone Elizabeth Pritchard szerezte meg. O. I. Színházi esték Heltai Jenővel zavarban van az irodalom- történet. Ahhoz nagyon is jó iró, hogy ne kellene komolyan vennünk, de mihelyt komolyan vesszük, elfordul tölünk, szivarra gyújt, s egy léhán elmés dalocskát dúdol maga elé a kis Katóról, aki, mint tudjuk, épp horgolt a ligetben, midőn az ifjú költő megpillantotta, s legott hozzá is kezdett, hogy megírja dalainak azt a részét, „mely túlnyomónak mondható". Ezekkel a Kaló-versekkel kapcsolatban az irodalomtörténet szívesen emlegeti a Urai naturalizmus fogalmát, ami bizonyára így is van, a versek azonban mégis csak megöregedtek, a fiatal vonások — Heltai tollvonásai is — petyhüdtek lettek, a kis Kató pedig maga is együtt vénült a versekkel. Pedig költő volt Heltai, az élettől is verssel búcsúzott. Ide irom, mert hozzá méltóan elegáns, és rá jellemzően könnyed: halála előtt egy-két órával elkérte jegyzetfüzetét és ezt irta bele: Itt az idő, most kell merészen Az elmúlással szembenéznem S valami elmés búcsúszót hörögve A szememet lehunyom mindörökre. Valóban nem lehetne elegánsabban és könnyedebben, hisz ekkor is az „elmés búcsúszó” járt a fejében, miként egész életében. Mert valóban szellemes iró volt, tele ötlettel, játékossággal, kitűnő regényeket irt, ma is friss színműveket, mint A néma levente, az Egy fillér vagy a Tündérlaki lányok. Mindent tudott, s miután ismerte a színpadi hatás titkát, tudta, hol kell figyelembe venni a közönség tűrőképességét; s valószínűleg a remekműnél is többre becsülte a sikert. Volt része benne, halála előtt néhány hónappal még a Kossuth-dijat is megkapta. A Tündérlaki lányok is a remekmű kapujában áll, mert csak látszólag könnyed vígjáték. özvegy Bergné és három lánya gondtalanul él a negyedik lány, Boriska jóvoltából, aki azzal szerzi a pénzt, hogy szerelmi szolgálatokat tesz az öregedő bárónak. A dúsgazdag bankár, aki egyébként — s ez is mily jellemző! — pénzen vette báróságát, ellenszolgáltatásként biztosítja a család jólétét. Amikor Boriska valóban szerelmes lesz, és szakítani akar a báróval, a család fellázad, Boriska pedig csendes megadással visszahanyatlik a báró ágyába, mert a pénz mégiscsak pénz. Az ötlet egy magyar Warrennét sejtet, de ami G. B. Shaw-nál valóban dráma, itt csendes idill lesz, érzelgős melodráma, ahol mindenki beevez a boldogság révébe, még Boriska is, aki megérti, hogy a báró végeredményben tiszta szivű, derék férfiú, ő pedig nem is hoz olyan nagy áldozatot, arról nem beszélve, hogy egyébként is szereti csinálni... Olyanok ezek a Heltai-darabok, mint öregapáink ünnepi itala, a knikebájn, amit különböző likőrökből kotyvasztottak, s egy tojás sárgáját is elkeverték benne. Minden jó volt benne, csak éppen együtt az egész valami gyanús kulimász volt. Lehetett ízlelgetni, dicsérni, még ízlett is, csak az igazi bor nemes zamata hiányzott belőle. De azért egy pohárkával most mi is fölhajtottunk és ízlett is. Igaz, hogy a veszprémi színház előadása nagyon jó, bár a rendező Orbán Tibor csak aláhúzza a darab szentimen- talizmusát, dalbetétekkel is jelezve, hogy ilyennek képzeli a századfordulót. Az előadás frissen pereg, a színészek jók, egytől egyig, akár az egész színlapot lemásolhatnánk. Takács Katalin, Darás Léna, a főiskolás Horváth Zsuzsa, Jászai László, Kassai Károly a jó együttesből is kiemelkedett. CSÁNYI LÁSZLÓ TV-NAPLÓ Valóban hurrá? Vitézy László rendező nevét a Békeidő cimű dokumenta- lista film bemutatása óta sokan megjegyezték. Tehát nem véletlen, hogy a rendező személye — no, persze, a téma is — várakozóvá tett sokakat a pénteken 18 óra 25 perckor bemutatott dokumentumfilmmel kapcsolatban, amit a pécsi körzeti stúdió készített. Rögtön az elején megmagyarázom a címet, amit a pénteki film háromszor megismételt felkiáltójeles „hurrája" adatott velem. A leikiáltójeles hurrák a Hímben elhangzott csatakiáltás befejező szavai, s amit egy pályaválasztási vetélkedőn harsogtak el a gyerekek... A film elkészítéséért valóban hurrázhatunk, viszont az elhangzottakért egyáltalán nem. Szóval röviden ennyi a cimbéli kérdőjel magyarázata. (Azoknak, akik nem nézték a műsort, annyit, hogy láthattunk benne nyolcadik osztályosok búcsúzási ünnepségét, tanévnyitót egy szakmunkásképzőben, melyek optimista légköre azt sugallta, hogy a gyerekeknek „felnőve örömük lesz a munkájukban". S megszólalt olyan szülő, aki gyermekére bízta a pályaválasztást, de hallhattuk annak az apukának a szavait is, aki gyenge képességű gyermekének továbbtanulását az összeköttetésre apellálva akarta biztosítani.) A film érdekes volt, úgymond félelmetesen érdekes. Mig egyik oldalról a tanárok a gyerekeket objektiven, módszeresen, képességeik szerint irányították egy-egy szakma felé, a felnőttek lehangoló nyilatkozatokkal „téritették“ el a fiatalokat. Nem egyes szakmáktól, hanem a tartástól, a munkásöntudattól, a munka igaz szeretetétől, megbecsülésétől. Az érettségizett villanyszerelő-szakmunkás nem törődik azzal, hogy emberként megbecsülik-e munkahelyén; neki csak a saját érdekei a fontosak. Az idős hegesztő azt fejtegette, hogy véleményét ugyan meghallgatják, sőt lejegyzik, de „azután minden marad a régiben"... Egy másik dolgozó pedig úgy érzi: „a főnökök úgy kezelik a melóst, mintha az hülye lenne". Arról is szólni kell, hogy a filmben tanulók ünnepségein sorra olyan beszédek hangzottak el — s ez, sajnos, nemcsak a film választotta eseményekre jellemző —, melyek egyáltalán nem lelkesítik az ifjakat. Mellőzik az objektivitást, néha fölkészülést is, inkább az ötvenes évek brosúraszövegeit idézik. Ezekből csak egy kézlegyintés, és nem o lényeges dolgok maradnak meg a tervekkel, lelkesedéssel teli gyerekekben. A megszólaltatottak valóban őszintén mondták el véleményüket? Vagy kissé „rátettek“ a tv-szereplés tiszteletére? Nem tudni. Azt viszont igen, hogy a dokumentumaim által vázoltak megközelítően sem az általános képet mutatták be. —vhm— Egy karrier kezdete A mozik után az elmúlt héten a televízió is műsorára tűzte Gábor Pál Angi Vera cimű filmjét. A Vészi. Endre kisregényéből készült film az ötvenes évek egyik káderiskoláján játszódik. A kor sokszínű, tragédiákat és Angi Veráéhoz hasonló karrierek százait hozó éveiben apró, vértelen konfliktus a főhős története, hiszen a filmben csak az emberiesség törvényeit sértették meg. Az ország sorsát befolyásoló események közepette nem csoda, hogy egy butácska lány — Angi Vera — nem tudja mindig, mi a helyes, mit kell tennie. Lelkiismeretesen tanul, tanít, de emellett fölismerhetően stréber is. Emberi kapcsolatait szinte riasztó céltudatossággal építi. Tetszik neki André István, megszerzi magának a tanárt, aztán szerelmüket is feláldozza jövője, karrierje érdekében. Döbbenetes a film befejező képsora. A pártiskola legszimpatikusabb hallgatója, Muskát Mária tapossa a szélben a kerékpár pedálját, Angi Vera pedig patrónusa mellől a jól fűtött személygépkocsiból nézi küszködését. Itt ér véget a film, ahol elkezdődik Angi Vera karrierje. Gábor Pál nagy feladatra vállalkozott, amikor az ötvenes években játszódó filmet készített. A filmművészetben alig volt előd, akire támaszkodhatott, ugyanakkor felelősségteljes feladatot is vállalt, hiszen a nézőtéren — a tv előtt — ott ülnek a koronatanúk, akik átélték, végigcsinálták a film eseményeihez hasonló dolgokat. De felelősségteljes feladat azért is, mert ott ülnek a képernyő előtt azok is, akiknek ez történelem. Ez utóbbi nézőknek őszintén, igazat kell mondani, megismertetni őket a korral — ezt viszont Gábor Pál az Angi Vera cimű filmjében csak részben, felemás módon tette meg.-TjKossuth-könyvek A szociáldemokrácia ma Tizenhat szerző tizenhat tanulmánya kapott helyet A szociáldemokrácia ma című kötetben. Szántó György írásában három részre osztja e pártok fejlődését. Az első szakaszban, a második világháborút követően, főként Nyugat-Európában, az antifasiszta átalakulás folyamán a kommunistákkal együttműködve a koalíciós kormányok résztvevői. A második szakaszban politikájuk a tőkés állam megszilárdítását segíti. Az enyhüléstől kezdődően napjainkig — a harmadik szakaszban — vagy kormányzati pozíciókat töltenek be, vagy lojális ellenzékként állnak a kapitalista rendszer stabilizálása mellett. A kommunista és munkáspártok 1976-os berlini értekezletének záródokumentuma leszögezte, hogy ezek a pártok „készek az együttműködésre valamennyi demokratikus erővel, és kiváltképpen a szocialista és szociáldemokrata pártokkal a békéért, a demokráciáért és a társadalom haladásáért vívott harcban”. .. Egy-egy tanulmány szól a kötetben az osztrák, a francia, a japán, a nyugatnémet, az olasz, a portugál, a spanyol, a svéd pártokról, valamint a Benelux- államok, Nagy-Britannia, és az Egyesült Államok szociáldemokrata színezetű politikai erőiről. Külön cikkben vázolják a szerzők a Szocialista Internacio- nálé politikáját is.
